Szeged, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-16 / 64. szám

Szeged, 1924 március 20. SZEGE D En is pályázom. Ne tessék megijedni, nem a pénzügyminiszteri székre. Bármennyire is szivemen viselem hazám sorsát s bármilyen önzetlen és lemondó lélek vagyok is, a pénzügyminiszterséget én sem vállalom. Nem mondom, jobb időkben talán igen, ha nagyon megkérnek, ha senki sem lesz nálam alkalmasabb, esetleg szó lehel róla, de most nem. Ne is tessék fáradni vele, küldöttséget se menesszenek hozzám, nem vállalom és punktum. De azt se gondolja senki, hogy talán valamelyik megüresedő tanácsosi állásra pályázom. Igaz ugyan, hogy akinek az Isten hivatalt ad, annak megfelelő javadalmat is adnak, mégis, én nagylelkűen elhárítom az egyhangú bizalmat és félreállok. A szegedi színházra sem pályázom most, bármily fényes megélhetést biztositana is az egyre növekvő deficit. Főigazgató sem akarok lenni, nemhogy igazgató. Még csak kormányfőtanácsoságot se óhajtok, bár ezt most a legszívesebben, ha nem is mindig a legolcsóbban osztogatják. Elég tanácstalanul állok magam is ebben a kriminális drágaságban. Ellenben a legkomolyabban és a leghatározottabban, mondhatni végső elszántsággal részt veszek a szegedi szinház drámapályázatán. Ilyen ritka alkalom úgyis egyszer van egy életben. Kettőszázezer és egynéhány koronáért kívántatik örökbecsű drámai költemény, amely a világot jelentő deszkákon is megállja helyét, esetleg második előadást is érhet. Ezért valóban érdemes felkötni a penna leges, teljesen korszerűtlen és mindenképen po- , és vénei htikamentes idillikus, romantikus, allegorikus és Ha esetleg ezzel a darahhat „^ t„Ana, oin filagórikus álomjátékot fogok Írni Zubolyról és szülni a záros £ A tud"ék elké_ társairól. Oberonml t* Titániámi Vem" tndnmf0„iíl • e' Je!e"tkezésemet ezut(>n TMf lüÍTÁS±^enhszteltr bíráló bizottság. társairól, Oberónról és Titániáról, csupán csak egy aktuális humoros jelenet lesz benne, az, amelyben a városi közgyűlésen egy kisgazdaképviselő bizalmatlanságot szavaz a polgármester umak. És még egy, egyetlenegy, amelyben Balogh Lajos nagyszabásu, magas színvonalú és mélyen szántó beszédét komolyan és ellenmondás nélkül hallgatják végfesvégtelenvégig a város összes atyái -0— ..^iv.11 unaiu uiMJilSdg. Azért a kettőszázezer és egynéhány koronáért különben sem nagyon siet az ember, igaz, hogy ennyi összegért maholnap, ha igy haladunk, egy pakli gyufát is lehet még venni, de viszont honnan vegyem a vágott dohányt hozzá, ami okvetlenül szükséges a drámaíráshoz? Gyalu. »,» - rminnn.LLL__ Palotás néni hazavárja a (A Szeged tudósítójától.) Paioiás nénit özvegy Palolás Ferencnének hívják, édesanyja néhai Palotás Fausztin ezredesnek, a nyolcvansa és kilencvenes évek népszerű novellistájának. A derék magyar katona Szeged egyik legérdemesebb fia volt s annak idején, mikor azt látta, hogy a közigazgatási életben nem igen van reménye az elöhaladásra, aktiváltatta magát a honvédségnél. Hamarosan tanára lelt a soproni katonai reáliskolának, megalkuvás nélküli lelkes magyar tanára. A békeszerződéssel megszűnt az< ő állása is, valami egész különleges szolgálati beosztást kapott 8z agg harcos, ámbár talán inkább ő maga választotta ezt. Eljárt a külön' bözö városokba és előadást tartott a katonák ... ,. . tb •• i, , a I " m wvHweai n iu. > n naiui/av szárát és élelem főművét mega ko m ^rt Edd,? mk a t0rlélle,embs, f(>lenl(,|ö pé!c|ikbói vére ! W-. * .<«*•• -D« ,ol. minden szava, kesztőséget, de most, vagy soha, megmutatom, hogy ki a Sekszpir a gáton és hogy tudok én hosszú lélegzetű alkotással is szolgálni. Alkalom szüli a tolvajt és a szegedi szinház pályázata a koszorús drámaírót. Ha már Gaál Andor (Endre, András, Bandi) kulturszenátor ur maradandó, sőt örökbecsű drámát vár ettől a kettőszázezer és egynéhány koronás szegedi Kóczántól, én bizony nem engedem, hogy ő cserben maradjon, én bizony megírom azt a remeket, ha Dobay Gyula és Müller Vilmos közösen meg nem előznek, mint Moskovitz az északi sarkon. Persze téma kellene és természetesen szegedi téma, mert illik, hogy ilyen alkalommal a helyi talajból merítsünk. Gondoltam is arra, hogy Politikai divatok cimen és jelleggel nagyszerű és Kfe™fc^í i.elJSÍ2e S8*?1 széles ecseíkezeí JFllE, közé/eti. férfmróí, aki egymás után volt szabadelvű, októbrista, kommunista, ellenforradalmár, aranyközéputas és megint szabadelvű, minden kurzusban szerepet és hivatalt vállalt, mindig jól érezte magát és mindig kifizette magát neki az elv, amelyet éppen szolgált, de attól tartok, hogy ebben a hősben nagyon sok hősünk magára ismerne és mindegyik a szomszédjára. Azért inkább egy tisztára költői, egészen semélesztette a lelket a csöggedőkben, emlékezvén és emlékeztetvén ama három tengerre, amely valamikor Magyarországot övezte. Akármerre járt, Szegeden érezte magát a legjobban s körülbelül az utolsó volt abból a gárdából, amely ismerte a régi várost minden vonatkozásával, kapcsolatával, apróbb-nagyobb történeteivel, intimitásaival. £3 fogadkozott, hogy megir mindent, mert nincsenek már utódok, akik ehhez értenénik. Da mint annyian mások is a pályán, ő is csak fogadkozott. A régi helyek, utcák, emberek mégsem vonzották annyira haza, mint az édesanyja, szegény özvegyasszony, aki három év óta ágyban fekvő beteg s akit napjában kétszer is meglátogatott, akit ő segélyezeti, mert-végtelen tzegéuy az egész rokonság. MoH aztán, hogy hir érkezett a szerkesztőségbe Palotás Fausztin irodalmi hagyatékáról, amelyben becses müvek vannak, felkerestük az öreg nénit Pozsonyi Ignác utcsi lakásán. A lányánál lakik, egy magáramaradt szegény özvegynél. — Figyelmeztetem kell valamire, mondja elöljáróban. Édesanyám nem tudja, hogy a Fuszti meghalt, bár a napokban valaki elszólta magát. Azóta folyton sir és alig tudjuk letagadni előtte. Pár 'szóval kitanítanak, ebben a szellemben kezdem is vele a beszédei. — Pécsről jövök, édes néni, tiszteli, csókolja a Fuszti. Elönti szemét a könny. — Istenem, mennyire kiapadtak ezek a szemek I — Hát él a fiam? Nem halt meg? — Hogy halt volnál — Megáldja az Isten érte, ha ez igaz. Nem adom ö'ven pengőért. Vége van a csendes kétségbeesésének, szakadatlanul beszél. — Nem születnek ma olyan jó gyerekek, mint amilyen az én Fuszti fiam. Tizenhat gyereket hoztam a világra, de ő a legjobb mind közül. — Hány éves a néni? — Kilencvenhat, lelkem. — A család figyelmeztet, hogy most februá ban töltötte be a kllencvenyolcat, keresztlevelűK van róla, de palotás néni ragaszkodik a maga adatához. Istenem, mi ez ? Nöi hiúság az emberi kor végső határán is, vagy feledékenység, összezavarása immár mindennek? Nyul a kezem után s én nézem összeszáradt kis alakját, amely alig külömb, mint a gyereké. — Maga személyesen beszélt vele? Miért nem jön hazt? Megálltak a vonatok a nagy hóban, de ra, ha csak teheti, megjön. Megálmodtam én ezt, hogy ő él, nem igaz a beszéd a haláláról. Mondja, mit fizetek magának ? Mivel tartozom ? — Barátsággal, néni. De ö csak zokog tovább és ingatja a fejét. — Tudom már, mit fogok adni, én tudom. Imádkozni fogok, hogy segítse meg az Isten. t nem jön j - Me, ! húsvétra, I — Meg Csehek Magyarországon. Irta: dr. Czimer Károly. Máté ur alvás előtt még felolvastatott a zsolozsmás imákból a fapapucsos cseri baráttal amikor a kamarás bejelentette a hirnököf. — Nagy ur, a holicsi végbeli nép képében vagyok itt, a cseh és morva fölös hadda a várat vitton-vijja, hull a magyar, fogy az élés, terjed az éhség, de Temetvényi Csorba Gida megesküdölt, hogy inkább meghal, de a várat meg nem adja s a község, az asszony és gyerek-had esdő szava, a szánakozás irgalma az őrnagyokat nem hatotta meg és kimondták, hogy felveszik a vértanúság ciliciumát, ha nagy uram is ugy akarja. — Dehogy akarom szolgám I Kamarás 1 seregvezéreket nyomban fel kell költeni. Csakhamar ott állottak Szász Felicián, Tapolcsányi Vörös Böde, lévai várnagy, a határőrséghez csatlakozó nyolc vármegye felkelő nemeseinek hadnagya, Csobánka Pál, a turóci határőrség vajdája és Máté urnák, mint ^vajdának többi haicképzett tisztjei. — Nem sok idő van a szóra. Nagy veszélyben forog Holics, ez a véghely. ötven zászlóalja cseh és morva víjja. Tüstént menjenek szét a száguldók a hadakhoz, ősi módra, éjjel ütünk rajta a rabiókon. Fő a gyorsaság! A vitézek könnyű szerrel, páncél nélkül, báránybőr kurta mentében vonuljanak előre. A lovakra a nyakvédŐ szügyelöket nem kell felszijazni. Előre vonulás éjjel, a pihenő nappal a reketyésekben és cserjés irtványokban. A gyülekezés Holics körül három ponton, Szakolca, Szent Istvánfalva és Köpcsény irányában. A derék hadit uri barátom, Felicián j nádor, a déli seregcsoporlot Vörös Böde uram, I az északi lovastömeget Csobánka Pali öcsém j vezeti. Az ősök fogásait és cseívetését ajánlom neki. Besztercét elhagyva, a pogányok sirhalmánál húzódjon az irtványos eresztvényekbe és csík a bitsei áldó kútnál, vádoljon a járt útra, ahonnan már a hoicsi öreg torony látha ó. A támadás kezde ét a tövisi hirhegyröl felcsapó láng fogja tudatni. A gyalog szerrel mozgó várkitonák és fel kelő tót kaszás hadinép a birák vezetése alatt árkon-b jkron Tövisnek tartson. Az erőt és ügyességet majd megadja nekik a zsákmányból kijáró kompetencia reménysége. Várnagy uram a vasas szekereken nyomban inditsa útba a tárházakból a szárított halat és füs'ölt húsokat a holicsi senyvedt közrendnek és minden vitéz számára két-három vezetékló vigye az élést és tartalék nyilakat. Óvatosan az eiőnyomulásban és serén] en a támadásban. _ . , . .... Pitvmalatra nyüzsgő hangyboj módjara mozgásba jött a trencséni véghely s az alatta elterülő két terjedelmes váralja Sáfárok kulcsárok, ptncések, magtárgazdák a tárházak vasajtóit fiitárták, százával hordták a málházó szolgák és lovászok a kocsikra és felnvereelt vezeték lovakra az eleséget, szénaszalma kepéket, boros hordókat, füstölt hust, SZA°"mecz^art'3vendégségből a csapatvezető főtisztek katoialartó zászlós urak gyors n útnak ereszked te > é< szíjakkal lovakra kötözött bőrhintókban a nemes úrasszonyok és lányok fáklyafényénél húzódtak alá a serpentinás utak°}"aaaVá szerelmes uramat", a vitézlő urfiakat vérben sebekben meghozzák a c alósok, kéznél . jecven'a gyöngéd várurnő, hogy a szúrást, vá- | pást mossa, forrasztó irral kenegesse A várkisas:- I szony jövendőbelijének, a daliás apródnak vérző j halántékát ezerjófüvei, árnikás vászonnal kötözze. I | IV. 1 Nagy hirtelenében várós gyorsasággal mozgásba jött az egész vágmenti őrvidék Zsolnától Szakolcáig. Csák Máté birtokára telepitett földért szolgáló vitézei, hűbéres javakat biró udvari katonái, a szálkái és turóci apátok egyházi nemes jobbágykatonái, az egykor dáridó?, de a világ örömeire ráunt s a klastromok csendes világába húzódott és a barátokkal együtt zsolozsmázó, azonban még mindig kardforgató vitéz konfrátereik, a vágvidéki magyarsag sorsával együtt érző minden rendű-rangú harcos, a királyi uradalmak katonái, a régi várjobbágyok maradványai az ifjú I. Károly király tudtával és helyeslésével Málé ur, mint fővajda köré gyülekeztek. Még a tóiok is, már azon időben ádáz el'enségei a hanákoknak — amint a cseheket mi is gúnyolják — nem hogy hirt nem adtak az os'romló holicsi lábornak, hogy a pán Matykó nagy sokad magával megindult sziklai várából és terhes, haragos jégeső felleg módjára húzódik a veszedelem a holicsi mezőkön sátorozó gyűlölt ellenség nyakába, hanem még maguk is kiegyenesített kaszákkal ellenük rúgtattak. A holicsi magyarság, székelyek és besenyők figyelői éjjel-nappal vigyázták a hirhegyek ormait, nát egyszer csak Szent István napja után egyik éjszakán a tövisi csúcson lobbot vetett a je. dó tűzoszlop és kicsinyég már hallható is volt az éji bogár zümmögése, öreg bőgő húrjának bugása mfdjára terjedő csendes moraj, amey mindinkább erősödött, amint közeledett minden tájék felől. Azután földinduláshoz hasonló reszketés, dübörgés vett erőt a környéken amelyből előbb tagozva, azután összefüggően . angzott a rajta-rajta, huj-huj, no hozzá, no hozzá rémülelszülő, észbontó, harci kiáltása a minden felől tám dó magyarságnak. (Folytatjuk.)