Szeged, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-11 / 59. szám

2 SZEOED Szeged, 1924 március 11. vagyonadó kizárólag az állami kölcsönelőleg ujabb megállapítási céljából helyesbíthető legyen. A rendelet értelmében a jövedelemadó alap­ián előirt állami kólcsönelöleg azonnal, akinek fizetési kötelezettsége 1924 február 20-án már nem állclt fenn, a felebbezések alapján törlendő. Az ország elszakított területérői származó jövedelem alapján kivetett jövedelemadóra eső kölcsönelőleg behajtása az adózó kérelmére felfüggeszthető. A pénzügyigazgatóság annak, akinek egész jövedelme, vagy jövedelmének háromnegyed­része házbirtokból származik, május 15-ig pót­lékmentes fizetéshalasztást adhat. Ugyancsak pótlékmentes fizetési halasztást adhat annak az alkalmazottnak is, aki kimu­tatja, hogy szolgálati .illetményein kivül ezidő­szerint semmiféle más jövedelme nincs. A magántisztviselők kényszer­kölcsöne. A budapesti magántisztviselők memorandu­mot adtak át illetékes helyen, amelyben bizo­nyos magántisztiíztvigelöi kategória számára a kényszerkölcsön teljes elengedését kérik. Infor­málónk ugy nyilatkozott ide vonatkozólag, hogy IMMMMMIMM^^ Törvényjavaslat készül a lakbérek emeléséről. a pénzügyminiszter határozott ígéretet tett arra nézve, hogy bizonyos kategóriákkal szembei elejti a kényszerkölcsön!, más kategóriákkal szemben engedékenységet fog tanúsítani. Ille­tékes helyen azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy más fixfizetéaü és a magántisztviselők csoportjába be nem sorolhaló polgárok is ked­vezményben részesüljenek. A pénzügyi kérdések a budapesti kereskedelmi és iparkamarában. A budapesti kereskedelmi és iparkamara március 11-én ülést tart, amelynek napirendjén kizárólag a jelenlegi pénzügyi kérdések meg­vitatása szerepel. Az elnökség részéről a kö­vetkezőket mondlák: Mindenekelőtt meg akar­juk állapítani, hogy a takarékkorona-intézmény mennyire vált be. Mióta ez az intézkedés életbe­lépett, hetek multak el, és igy ma már mó­dunkban áll az uj rendszert megvitatni és gya­korlati alapon leszűrni belőle a tapasztalatokat. Ami a kényszerkólesönt illeti, e tekintetben szintén megvitatjuk a következményeket, miután az első befizetés ideje a minap lejárt. Termé­szetesen mindezen kérdésekben kizárólag a praktikus szempontok uralkodnak majd a meg­beszéléseken. melyiknek a kinevezése a legközelebbi napok­ban várhaló. Az uj igtzslgügyminiszter mellé politikai államtitkárt fognak kinevezni. Az egys?gespárl legutóbbi vacsoráján elter­jedt az a hir, hogy amennyiben az igazságügyi széket szakemberrel töltik be, melléje politikai államtitkárt neveznek, erre elsősorban Pesthy Pál alelnök nevét emlegetik. A nemzetgyűlés programja. A nemzetgyűlésen most már egymásuiái kö­ve keznek a fontos pénzügyi javaslatok. A va­lorizációs javaslat letárgyalása után legelőször a földreform kérdése következik. A földreform utolsó szakaszánál különösen a szociáldemo­kraták meglehetősen erös ellenállást fjgnak ki­fejleni. Ezuán a kényszerkölcsön javaslat következik. Varga Imrj államtitkár, már elkészült a 12-es bizottság tárgya ásai során felmerült javaslat feldolgozásával. A bizottság csütörtökön ül újból össze, hogy a javaslatodat mégegyszer letár­gyalja. Ennek a letárgyalása után a jegybank alapszabályait tartalmazó törvényjavaslat kerül a nemzetgyűlés elé, majd utána a küiföldi kölcsön felhatalmazási javaslatát terjeszti a kormány a nemzetgyűlés elé. (A Szeged tudósitójától.) Körülbelül egy évvel ezelőtt szép reményekre jogosító irodalmi vál­lalkozás születelt Szegeden. Néhány lelkes köHŐ és iró nivós irodalmi folyóiratot indított Magyar fövendő cimen. A lap főszerkesztő állását egy ismert szegedi iró vállalta és munkatársai a vidék legtehetségesebb irói Sorából kerüllek ki. A Magyar Jövendő felelős szerkesztője egy nagyon agilis fiatalember: Ligeihy Biia volt, aki előzőleg valamelyik kisebb alföldi város napilapját szerkesztette. Ligeihy Béla inlézte az irodalmi vállalkozás financiális ügyeit is szintén erös agilitással. Hirdetéseket ós hirdetési dijakat vett fel, elöfizetőkei és előzetési dijakat gyűjtött, szóval minden erejével arra törekedett, hogy a vállalkozást rentábilissá tegye. A Magyar fövendő bői három szám meg is jelent, keiiő Szegeden, a harmadik már Szombathelyen. Akkor Ligethy Béla eltüat a láthatárról, eliünt anélkül, hogy többrendbeli vállalt kötelezett­ségeinek eleget telt volna. A Magyar fövendő költő- és írógárdája nem igen látott honoráriumot munkájáért, a lap hhdetői pedig nem igen lát­hatiák előre kifizetett hirdetéseiket. Ai ügy talán azért nem került törvényes útra, mert a Magyar JÖvendő-xíA, a magyar iroda­lomról volt szó. A becsapott embere* nem ütöttek lármát az eliünt poéta.hlrdetéaügynök után, aki nagyhirtelen megszállt teiületre, Erdélybe tette át székhelyéi. Erdélyi működéséről cs<.k hébe-hóba került hozzánk egy-egy birfoszlanv, egyszer itt, máskor ott fogoit a Magyar fövendő­höz Irsonló kezdetű és végű vállalkozásba, — (A Szeged budapesti tudósítója jelenti telefo­/wi.) Megirtuk, hogy Vass József népjóléti minisz­ter foglalkozott azzal, hogy a lakbéreket arany­paritásos alapra helyezi, ami már május 1-én megkezdődne. Az erre vonatkozó tervezet már készen fekszik a minisztériumban. A miniszter­nek az a terve, hogy nem rendelettel fogja szabályozni a lakbérkérdést, hanem törvényho­zást uton. Vass József a legközelebb érintke­zésbe lép az illetékes faktorokkal a drágasági bizottság összehívása céljából. A törvényjavas­latot a drágasági bizottságnak mutatja be és csak azután tárgyaltatja le. A megüresedett miniszteri tárcák. Bethlen István gróf miniszterelnök állandóan folytatja a tárgyalásokat a megüresedett mi­niszteri tárcik betöltésére nézve, azonban vég­leges megállapodás nem jött léire. Ujabban Lukács Lászlóról ismét szó van, aki értesülé­sünk szerint hajlandó is bizonyos feltételek mellett a tárcát átvenni. Az igazságügymíniszteri tárcát egy ujabb hir szerint a mini izterelnök nem politikussal, hanem hivatalnok emberrel szándékozik betölteni. A két legkomolyabb jelölt Szászy Béla államtitkár és Varga Ferenc aoion&ügyész. Akik közül vala­Egy irodalmi apacs kalózkodása a megszállt országrészekben. A „Bácsmegyei Napló" leleplezései Ligethy Béláról. különös szeretettel ragaszkodott az irodalomhoz — vállalkozásainak mindig vo't valami irodalmi alapja, vagy máza. A megszállt országrészekben ugyanis a magyar irodalom támogatása elég jó jelszó, sőt jogcim bizonyos öntámogatások ki­eszközlésére. A Szabadkán megjelenő Bácsmegyei Napló március 5-i számában , irodalmi apacs szélhámos turnéja a Vajdaságban• cimmel rendkívül érdekes cikkel közöl -- Ligethy Béláról. A cikkből a következő részeket közöljük: „Amikor néhány hete látogatási tett (Ligethy Béla) a Bácsmegyei Napló szerkesztőségében, büszkén dicsekedett el azzal, hogy Babits Mihály leközöilette néhány versét a Nyugat bm és ez a dicsekvése nem is bizonyult valótlanságnak. Amit egyéb kijelentéseiről nem lehet elmondani. Mindenekelölt kiderült róla, hogy nem Ligethy a neve, hanem Nagy Béla. További, hogy sohase TI volt munkatársa a Budapesti Hirlap• naK, amire pedig gzintén hivatkozolt. Apróbb stiklijeiröl, például arról, hogy itt tartózkodásá­nak elaő huszonnégy órájában ezer dinár erejéig „mellbe vágott" egy bankigazgatót, nem érdemes beszélni, ellenben elkövetett Ligethy-Nagy Béla olyan szélhámosságot is, ami súlyosabb elbírálás alá esik, mert — ha leleptezeílenüi marad — a káro&ultak az egcsz vajdasági magyar irodalom számlájára irlák volna. Ez az irodalmi szegény­legény ugyanisbeuflrattaaHirlap jóhiszemű főszer­kesztőjét abba. hogy vállalja az Egyetemes Magyar Irodalmi Évkönyv cimű almanachjának jugo­szláviai szerkesztői tisztét. Ligeihy-Nagy hivat­kozott arra, hogy az évkönyvet Móricz Károly mérnökkel, Móricz Zsigmond öccsével együtt szerkeszti és az almanach magyarországi szer­kesztője maga Móricz Zsigmond lesz ... Ugethy-Nsgy Béla ilyen előkészületek után nekiindult a vajdasági falvaknak — előfizetőket gyűjteni. A gyűjtőivel sokan aláírták, ami alap­jában véve egyáltalában nem helyteleníthető, de az irodalmi apacs mindjárt be i3 vasalta a hatvan dináros előfizetési dijat, amit azután már kár volt cdsadni neki. Ha még meg nem jelent könyvre valaki — ismeretlen — előre beszedi az előfizetési dijat, az rendszerint svindler. Ez a körülmény felkeltette figyelmét annak a vajdasági magyar írónak, akit elsőnek igyekezett Ligethy-Nagy megnyerni arra, bogy vállalja az évkönyv jugoszláviai részének szer­kesztését és — minthogy a szélhámos főként Babits Mihályra hivatkozott, mint legjobb ba­rátjára és pártfogójára, az illető iró visszautasí­totta a megbízást, de megkérdezte Babitsot, mit tud Ligethy Báláról? A következő — nem is meglepő — választ kapta: Igen tisztelt Uraml Ligethy Béláról én csak annyit tudok, hogy van némi költői tekintélye: egy versét egyszer kiadtuk a Nyugatban. Egyébként semmi ke­zességet nem vállalok érte, annál inkább, mert olyan évkönyvről, amit Móricz Zsigmond szerkesztene — s amelynek ügyében ez az ur járkál — én nem tudok semmit. Igy tehát sajnálatomra, azt kell gondolnom, hogy az ön bizalmatlansága vele és vállalatával szem­ben jogosult volt. Annál inkább, mert magam is olvas­tam a kolozsvári Ellenzik ben, hogy Ligethynek Er­délyben is volt valami kellemetlensége szélhámosságok­hoz hasonló ügyek miatt. Budapest, 1924 február 28. Babits Mihály. A hallottak gyorsan lovagolnak — irjitovftob a Bácsmegyei Napló. — Huszonnégy órán belül kiderült, hogy amit az óvatos Babits „szélhámosságokhoz hasonló ügyek"-nek ne­vez: negyvenezer lei összecsalása, ugyanolyan gyűjtési alapon, mint ahogyan most Jugoszlá­viában kezdte uj ex'sztenciáját megalapítani. Másik huszonnégy órán beiül megérkezett Ko­lozsvárról Móricz Károly levele — amely fel­szólítja Ligethy-Nagy Bélái, hogy számoljon el a gyűjtőit pínzehkel. Szántó Róbert, a Hirlap főszerkesztője. «w csak most értesült róla, hogy milyen nagystilü csirkefogó élt vissza jóhiszeműségével és ériesü­íetlenségével, nyomban nyilatkozatot tett közzé, hogy az évkönyv szerkesztése tárgytalanná vált és hogy mindenkinek visszafízeíi azt az össze­get , amellyel Ligethy-Nagy az illetőket — rá való hivatkozással - megkárosította ... Ez a cikk a Bácsmegyei Napló szerdai szá­mában jelent meg, vasárnapi számában közli, hogy az erdélyi magyar irók bűnvádi fötjelen­tést tettek Ligethy-Nagy Béla ellen és vissza­követelik tőle írásaikat és ajánló leveleikel. Be­számol arról is, hogy a szerdai cikk meg­jelenése után L(gethy-Nagy Béla eltűnt Jugo­szlávia területéről, Csehszlovákiába szökött, hogy ott folytassa irodalmi kalózkodásait. A román hatóságok már közölték a cseh ható­ságokkal Llge hy-Nagy Bála bűnlajstromát és kérték azonnali letartóztatását. A Máv. tarifareformja. (A Szeged budapesti tudósitófdlól.) A mult héten ai érdekeltségek sorozatos ankétokon tárgyalták a Máv. igazgatóságával együtt a szerves tarifareformok részleteit. Értesülés sze­rint az előkészitőmunkálatok után a tervezetet felküldik a kereskedelmi miniszterhez döntés végett. Az áruosztályozások végleges megállapí­tása körül előreláthatóan lesznek bizonyos vál­tozások. Lrgutóbbi tárgyalás folyamán a gyáriparosok megjelent képviselői elsősorban azt kifogásol­ták, hogy a hizai szén uj osztályozása mint­egy 30 százalékkal drágítja meg a szén szállí­tását. A gazdasági életnek a tárgyaláson meg­jelent tényezői elhatározták, hogy különösen a szénszállítás megdrágítása ellen akciót indíta­nak. Azt kérik, hogy a szénszállilái 10 száza­léknál ne legyen drágább. Erről a kérdésről véglegesen a kereskedelmi miniszler dönt. Értesülés szerint a szerves tarifareform gyors megvalósítására törekszenek, hogy n reform a parlamentben rövidesen tárgyalás £lá kerüljön és az uj vámtarifa-törvényjavaslattal tgyidőbsn életbe lépjen. Relch Erzsi külföldi tanulmányútjáról mo­dellkollekciójával hazaérkezett. Női divatterme Somogyi utca 22. m

Next

/
Oldalképek
Tartalom