Szeged, 1924. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1924-02-29 / 50. szám
SZBQED 9*ged, 1924 februfr 29. — Március 15-én felszabadítják a ü énforgalmat. A kötött széngazdálkodást — mint értesülünk — március 15-én meeszüníetik. Az érdekeltségek elhatározták a szénforgalom felszabadítását és március 15-től kezdve mindennemű szenet, kokszot, brikettet szabadon lehet forgalomba hozni. — Négyezer dinár a fogadalmi templom javára. A szegedi kerületi rendőrfőkapitányság cimére a mai postával egyszerű levél érkezett, amelyet a postai bélyegző szerint Szegeden adtak fel. A borítékban négy drb 1000 dináros baHkjegy volt s ezek egyikén a következő irás volt olvasható: „Több a fogadalmi templom javára. A nap leánya." Levél nem volt a küldeményhez mellékelve. A kerületi főkapitányság a 4000 dinárt beváltotta és az ellenértékül kapott öt és félmillió magyar koronát rendeltetéséhez képest nyomban átküldötte a borítékkal együtt a főispánhoz. — KÜLFÖLD. A román delegáció március elsején utazik Bécsbe, ahol tudvalevőleg a román-orosz konferenciát fogják megtartani. Az orosz delegáció február 29-én indul Moszkvából és körülbelül egyidejűleg érkeznek Bécsbe. — Veracruzból jelentik, hogy a felkelők utolsó megmaradt csapatteste és a szövetségi csapatok között nagy csata van folyamatban. A szövetségi csapatok állítólag teljesen bekerítették a felkelőket. — Az olasz hivatalos lap közli Olaszország, Ausztria, Csehország, Lengyelország, Remánia és Magyarország egyezményét a hitbizományok ügyében. — A görög kamara szerdai ülésén a köztársaságiak elhagyták az* üléstermet, miután utoljára hivták fel a kormányt és a többséget arra, hogy nézeteiket vegyék revizió alá. Kaffaadris miniszterelnök kijelentette, hogy a politikában nem tesz semmiféle változtatást. — Az angol alsóháznak a versaillesi békeszerződésről folytatott tegnapi vitája határozat nélkül végződött, miután a konzervativek lemondtak arról, hogy Mac Neille javaslata fölött szavazzanak. Darvas Lilly szavaléestje na fél 7 órakor a Belvárosi Moziban. — Három vagon hus és ét vagon zsir érkezik Amerikából. Budapestről jelenlik: Már semmi akadálya nincsen az amerikai olcsó zeirés hasakció megkezdésének. Egyelőre még e héten bárom vagon húst és öt vagon zsírt hoznak az országba és az árusítását a jövö héten már meg is kezdik. Az amerikai hus- és zsjrárak olcsóbbak a balföldi áraknál. Az amerikai , hus 14—15.000, a zsir pedig 25.000 koronába 1 fog kerülni. Istentisztelet a zsinagógában péntek délután fél hatkor. írásmagyarázat szombat délelőtt. ff a jf estés és hajfesték Fürst Rózsi kozmetikai szalonjában, Feketesas-u. 22. III. em. 16. l Belvárosi Mozi Péntek, szombat, vasárnap, február 29-én, március 1. és 2-án A iegmeghatóbb HENNY PORTÉN dráma: Á tenger asszonya Nagy dráma 6 felvonásban. Azonkívül: Zigotó és a golfáramlat | Burleszk 2 felvonásban. Előadások: Pénteken 5 és 9 órakor, szombaton 5, 7, 9, vasirnap 3, 5, 7, 9 órakor. Előadások a Belvárosi Moziban a mai naptói kezdődőleg köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor kezdődnek. Eladó földek közvetlen Szeged határában: A kisántánt elismeri Szovjet-Oroszországot. Belgrádból jelentik, hogy a szovjet-kormánynak az SHS. királyság által való elismerésére vonatkozó tárgyalások már túlhaladtak az első fázison. Ugyanígy áll a helyzet Csehszlovákiában és Romániában is és szövetségeseivel egyirányban fáradozik Franciaország is. — Tiszántúli és alföldi földbérlők kívánságai. Az utóbbi héten Debrecen és a hajdúsági városok, Kecskemét, Szeged, Szentes, Hódmezévásárhely, Makó, Püspökladány bérlői tiltakozó ülést tartottak, amelyen a bérlők kívánságait több pontban foglalták össze. A bérlők kívánságai szerint nyújtsanak módot és lehetőséget arra, hogy az 1921. évi január 1. óla kötölt haszonbérleti szerződéseknél a terményvagy pénzhaszonbérek mérsékelhetők legyenek vegyesbiróságok által. A föld szemesterményein kivül fize'ni kötelezett egyéb mellékszolgáltatások kikötését tiltsák el s föld- és egyéb adók legyenek áth árithatók a haszonbérlőkre. A felesbéileti rendszernél tiltsák el a külön szolgáltatások kikötését. Ezüst tálcák Fischer Testvéreknél, Kárász-u. — Az adóteher Angliában a legsúlyosabb ... Snowden angol pénzügyminiszter öBszehasonlitó kimutatást bocsátott ki arról, hogy az adóteher Nagybritanniában súlysabb, mint a világ bármely más országában. A tengerentúli brit korona uradalmakban is rendkívül súlyos az adózás. Igy Uj-Zélandban fejenként 245 shilling, Kanadában és Ausztráliában 160 shilling jut. Mfibutorokat készít Spitzer, Margit-utca 12. Tizennégy kat hold jugóbiríok prima miaéség környékivel. Franciahegyben 1629 négyszögül prima minőségű AB elcserélendő Szeged, ? vízmentes terület, r^ffinv mffil ^^zögfll gyümölcsös, tokói h< _ UMb —- ' •• Mb hold algyői ut, Llppai-tanyánál, H9HH M BS I 11 kat. hold Vedresházánál, minden elfogadható árért. 34 kat hold is 44 kat hold Szőreg mellett prima-priina minőségű szántóföldek tanyákkal, magyar koronáért nagyon olcsón. Felsővárosi fekctef.ildeken 6 tat. hold bérlet olcsó búréit azonnal átvehető. Sürgősen eladó házak; Kossuta Lajos-sugárutnál emeletes jó baz, május 1-én beköltözhető 3 szobás tokással, nagyon olcsón. Alsóváioson magánház 45 millióért. Felsővároson két szép magánház 40 millió darabonkint. Uj-térnél magánház 40 millióért. Csongrádisugárutnál uj emelete? ház tu millióért Felsővárosi templomnál emeletes ház nagy telekkel, 120 millióért Ugyauoti egy másik 100 millióért. Petőfi Sándor-sugárut mellett 60 millióért, Béke-utcában nagy emeletes ház, teljesen uj, ®0 millióért Ezenkívül számtalan bérpplotak, kisebb-nagyobb családi és magánházak dus választékban. Eladó üzletek: Kütéde, nagyon jóforgalmu, piactéren, telj«s felszereléssel, 20 millió. Füszertizlet forgalmas főútvonalon, beköltözhető 3 szobás tokással, berendeiássel, valóságot aranybánya. ?5 raillié. Kálvária-utcán élelmiszerüzlet, nagyon jómenetelü, berendezéssel, árufeiazereléssel. '8 millió. C7AQíS ,RODA 212 ötADU Széchenyi-tér 6. Telefon 10-54. Varga Mihály gyárosnál Szeged Teléfon 469. 15» Hradi-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkötöző fonalak ás háló eufcrl *»n kaphalá. Telefon: Igazg. 4—55. Papp Gábor, Paganini és a hidvómzsetonok. Lehetetlen cim ez — csóválja a fejét bizonyára az olvasó —, mert hát, ha Papp Gábor, a jeles szegedi piktor és Paganini a művészet szent nevében egymáshoz is tartoznak, de hogy kerülnek meltéjök a hidvám-zsetonok. Nyugodjon meg az olvasó, a csütörtöki tanácsülésen történt a dolog, ott pedig nincsen lehetetlenség. — Balogh Károly referált. Bejelentette, hogy a hid vámszedőinek zsetonkészlete nagyon kimerült már. Uj zsetonokat kell csináltatni, mert máskülönben a vámfelügyelő nem ellenőrizheti a hidvámjövedelinet. Fel is szólított már ajánlattételre két vállalkozót. Az egyik a szükséges negyvenezer darab zsetont hatvanmillió koronáért csinálná meg, a másik tizenkétmillióért. Balogh Károly természetesen az olcsóbb ajánlat elfogadását javasolta. A tanács már majdnem elfogadta a javaslatot, amikor megszólalt a polgármester és elrontott mindent. Azt mondta ugyanis, hogy fölösleges a su7 lyos milliók könnyeímü kidobálása, amikor az egész mulatság nem is ér meg annyit és más, olcsóbb megoldás is található. A belvárosi templom lebontott toronytetejéről lekerült egy horgonyzott lemezzel borított gömb is, amely a keresztet tartotta. A göm boritó lemezei az anyagraktárban vannak...Abból legalább ötszáz hidváin-zseton kikerül. Ötszáz zseton nem sok, de elég, aztán a város gépfuvarozási üzeme házilag megcsinálhatja. Igy alig kerül valamibe. Ezt mind a polgármester mondta és hangjában szent megyőződés is rezgett. Balogh Károlynak azonban sehogy sem tetszett a fejtegetés. Keveselte az ötszáz zsetont, amikor negyvenezerre van szükség. — Ha például Papp Gábornak odaadsz pol* gármester ur egy festéket és azt kívánod tőle, hogy csinálja meg vele a portrédat, kinevet. Szerszám nélkül nem lehet dolgozni. — Igazad van Károly — replikázott a válaszra mindig kész polgármester —, de azért még sem ugy áll egészen a dolog^ ahogy te mondod. Mert itt van Paganini esete. Egyszer hangversenyt rendezett London városában. A közönség lázasan várta a mester hegedüjátékát. Felgördült a függöny, Paganini álla alá vette hegedűjét, felemelte a vonót es ebben a pillanatban három hur lepattant hegedűiéről, csak a g-huf maradt rajta. A közönség dermedten figyelt. Mi lesz most. De Paganini nem jött zavarba. Az épen maradt egy húron lejátszotta és gyönyörűen játszotta le $7. egész műsort. Hát latod, Károly, ha hozzáértés van, kevés szerszámmal is meg lehet, mindent csinálni. Balogh Károly hitetlenül rázta a fejét és Bokor Pál megerősítette hitetlenségében — mondván: — Ugy ám Veszter, egy húron játszott Paganini, de nem azt játszotta, ami a kottában volt, hanem egészen mást, de gyönyörűen játszott és ezért tapsolta meg a publikum. A tanács ettől függeüenül mégis a polgármester javaslatát fogadta el a hidvámzsetonokat illetőleg. Figyelmeztetés! Darvas Lilly szavalóestje ma pontosan fél 7 órakor kezdődik. Az egyes számok alatt «z ajtók bezáratnak. Jegyek Belvárosi Mozinál (Harmónia). Dr. Jutassy-azereh gyári árban Fürst Rózsi kozmetikai szalonjában lévő főraktárban kaphatók. / ' Telefon: Pénztár 11-8§. Korzó Mozi ATTSÍ FIKCIÓI Február 29., március í., 2., 3., 4-én, péntektől keddig FITTIG FIKCIÓ I BIMBULA, A DRÓTOSTÓT. Romantikus történet 2 részben, 19 felvonásban. A főszerepben: BINBUCH, MICHHEIj FCORESCO, GINETTE és PMDDír Eddig még soha nem látott földrengést mutat ez a legjobb Bimbula-film t Ezt megelőzi: E.ZI megeiuz.1. -<•- —• •— Rlftadások: Pénteken fél 5, fél 7, tél ü, március l-tól kezdve hétköznap 5, 7. 9, vasétnap 3, 5. 7, 9 órakor. a m •S ® — •a •oto • ™ • a O w h a >55 ? « Közsé i Tisztviselők Qrsz Szövetségének szerződéses szállítója Minden állami, községi, városi és magántiülviselSnek kUlttn árengedményt Férfi xeflr ingsk Féitl trenek Ingek Férfi oxtord ingek Férfi fehér piqoe Ingek Férfi báli frakk Férfi és nSi kaly«bőrke«t,flk Férfi báli és div«t»oknik Fehér gl»ss*éke»tyak Férfi kalapod Finom selyem nyakkendők Kemény- és puhagtUérok Férfi hossia harisnyák Tiszta selyem» Selyem flór | nöi harisnyák és Cérna flór [ retormaadrégok. Muslin ' . Pipere mosd6s««PP»nolc gyári áron alul 3» KOMLÓSINÁL, Kölcsey-utca 3. é & o s. t. % o IS tl II B 3