Szeged, 1924. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1924-02-27 / 48. szám

SZEGED HENNY PORTÉN legnagyobb drámája: A tenger asszonya (INGE LARSEN) csütörtöktől a 5e!városi Moziban. — Az adóhivatal figyelmeztetése a kény­azerkölcsön-előleg ügyében. Fodor Jenő ta­nácsnok, a városi adóhivatal vezetője a követ­kező sorok közlésére kérte fel lapunkat: \ pénzügyminisztérium rendelkezése szerint az 1922-23. évre megállapított jövedelem- és vagyonadó ulán kényszerköícaön-előleg fizetendő és pedig a jövedelemadónak négyszerese, a vagyonadónak pedig hatszorosa. Ez a köicsön­előieg három részletben és pedig az első folyó évi március hó 10-ig, a második folyó évi április hó 30-ig fizetendő be a szegedi állán.­pénztárba. Miután a fizetési meghagyások kézbe­sítése különösen a város külterületén sokszor akadályokba ütközik és az adózó nem teheti ki magát annak, hogy a határidő be nem tartása miatt birságot fizessen, azért ezu'on is figyel­mezteti a várovi adóhivatal az érdekelteket, hogy a szegedi pénzügyigazgafóságnál a fize­tési meghagyás kézhezvétele előtt érdeklődjenek, hogy mennyi lesz az az össze?, amelyet kény­szerkölcEön-előleg címén kell fizeiniök. Ezüst cigarettatárcák Fischer Testvéreknél. — Veér Imre pőre a Kúrián. Veér Imre és az időközben elhunyt Nagy György „köztársa­sági" beszédeket mondtak Kossuth Lajos sír­jánál. Királyság elleni bünteti cimen indult me$ ellenük az eljárás. De Veér Imrét a törvényszék is, a tábla is fölmentette, csakhogy más-más indokolással. Az ügyész tovább fölebbezett, Buza Barna védő semmiségi panaszt Jelentett be a tábla Ítéletének indokolása miatt. A Kúria, mint Budapestről jelentik, elutasította a fölebbezési; a királyság védelméről szóló törvény ma is fönnáll a Kúria indokolása szerint, de mivel Veér nem szítod ellene mozgalmat és nem lází­tott, 8Ő1 nem is dicsőítette a köztársaságot, — föl kell menteni. A védőnek avval a kérelmével nem foglalkozott a Kúria, amely szerint mon* dassék ki, hogy törvényes formák közt a köz­társasági államformára törekedni nem bün. A Kúria csupán azt állapilolta meg, hogy a védő az itélet indokolása ellen élt semmiségi pima­szokkal. ez pedig lehetetlen. Németh Mária, a m. kir. Operaház ünnepelt énekes­nője március 10-én adja áriaestjét zenekari kísérettel. Jegyek Belvárosi Mozinál. Eladó földek közvetlen Szeged határában: Tizennégy kat hold jugóbirtok prima minőség, elcserélendő Szeged környékivel. Franciahegyben 1629 négyszögöl prima minőségű vízmentes terület, olcsón. Aisótanyai milutnál &.0 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, lakó­házzal, 8 millióért 22íH négyszögöl Gedó háta mögött, nagyon olcsón. Nejíy hold algyői ut, Llppai-lanyánál, alkalmi áron. 45 kat. hold és 11 kat. hold Vedresházánál, minden elfogadható árért. 34 kat. hoM és 44 kat hold Szőreg mellett prima prima minőségű szántóföldek tanyákkal, magyar koronáért nagyon olcsón. Felsővárosi feketeföl­di: ken 6 kat. hold bérlet olcsó bérért azonnal átvehető. Sürgősen eladó házak: Kossuth Lajos-sugárutnál emeletes ió ház, május 1-én beköltözhetö 3 szobás lakással, nagyon olcsón. Alsóvá'oson magánház 45 millió­ért. Felsővároson két szép magánház 40millió darabonkint. Uj-térnél magánház 40 millióért. Csongrád i-sugárutnál uj emeletes ház fO millióért. Felsővárosi templomnál emeletes ház nagy telekkel, 120 millióért- Ugyanott egy másik 100 millióért. Petőfi Sándor-sugárut mellett en millióért. Béke-utcál>an nagy emeletes ház, teljesen uj, 350 millióért. Ezenkívül számtalan bérpalotak, kisebb-nagyobb csa­ládi és magár házak dus választékban. Eladó üzletek: Kötődé, nagyon jóforgalmu, piactéren, teljes felszereléssel, 20 millió. FüszerOzlet forgalmas főútvonalon, beköltözhető 3 szobás lakással, berendezássel, valóságos aranybánya, 25 millió. Kálvária-utcán élelmiszerüzlet, nagyon jómenetelü, berendezéssel, árufelszereléssel, 18 millió. C7ADA IRODA 212 Í?ZADU Széchenyi-tér 6. Telefon 10-54. — Kinos jelenet a tőzsdén. Budapestről jelentik: A tőzsdei teremben kínos jelenet játszó­dott le. A tőzsde egyik tagja felismerfe Sárkány Gézát, aki m;nt a Kereskedelmi és Gazdasági R'. volt tisztviselője körülbelül másfélmilliárd koronát sikkasztott. A bank tulajdonosa magára vállalta hűtlen alkalmazottja angazsmánjáit és rendezte Sárkány ügyeit. Egyben megtelte a rendőrségen a feljelentést Sárkány Géza ellen, akit azonban nem találtak meg, mert külföldre szökött. Az illető tőzsdei ember azonnal fel­ismerte Sárkány Gézát és Frey Kálmánhoz, a tőzsde alelnökéhez fordult, aki elrendelte, hogy igazoltassák a fiatalembert. Sárkányt igazol­tatták, aki előmutatta a tőzsdetagsági igazol­ványát, amit azonnal elvettek tőle és felszólí­tották, hogy a hivatalos lőzsdeidö letelte után keresse fel a tőzsdelitkárság irodáját. A titkár­ságon megállapították, hogy Sárkány 1922. év eleje óta tagja a tőzsdének és tözsdetagsági igazolvánnyal rendelkezik. — Tápé harca és kiegyezése Szeged vá­rosával. Tápé lakossága nagyon megharagu­dott valamikor régen konkurrensére, Szeged szép városára, amely még a világ közepe titu­lusát is el akarja orozni Tápétól. A legújabb időkben az ősi harc ütköző pontjaként a tápéi komp szerepel, amely a város tulajdona és igy a város vámszedői szedik rajta a vámot, még pedig állandóan fölemelt vámot. Utoljára a vá­ros közgyűlése ugy határozott, hogy a kor­mányhatósági jóváhagyás bevárása nélkül végre­hajtja a vámemelést. A tanács végre is hajtotta, a tápéi gencsek azonban ravasz emberek, fel­jelentették a várost a főszolgabírónál, aki a ki­hágási eljárást meg is indította a város ellen. Vasárnap volt a tárgyalás Tápé faluházának tanácstermében. Az érdekellek nagy számban jelentek meg a tárgyaláson. A vádlott várost Balogh Károly és dr. Pdvó Ferenc képviselte. Balogh Károly nagy beszédet intézett a falu­hoz, bebizonyitotla a város igazát, meggyőzte a békétlenkedőket és igy a harc — békével végződött. A felek kiegyeztek, pedig sokan kí­váncsiak voltak arra, hogy kit csuknak le, ha a biró netalán szabadságvesztésre itélte volna Szeged várost. Műbutorokat készít Spitzer, Margit-utca 12. Szeged, 1924 február 24. Folyó évi március hó 2-ái, vasárnap délelőtt fél 11 órakor dr. Csengery János egyetemi tanár előadása két szakaszban: I. Görögország műemlékei, II. Firenze és Venezia mii­emlékei veli'ett képekkel a BELVÁROSI MOZIBAN. — Nagy tür. Kőbányán. Budapestről jelen­tik: A Hazai Kőolajfinomitó Gyár petróleum­finomítója ma leégett. Kőbányán min! egy három óra hosszat teljes erővel dolgoztak a tűzoltók, mig végre reggel sikerült a tüzet lokalizálni. A tüzvizsgálatot kedden délben (ártották meg. Joachim József párisi rajzainak kiállítása Iskola utca 23. Nyitva naponta 9—5-ig. an Régi Arákat, ékszert, aranyat, ezüstöt és ! drágakövet legmagasabb árért vásárol Deutsch Imre, Széchenyi-tér 9. (Zsólér-ház.) m — „Beszélgetés a hervadt Őszi kerttel". Kolozsvárról jelentik: A nagyváradi tábla tár­gyalta Szombati Szabó Istvánnak az ismert lugosi magyar költő-papnak izgatási pöréf. Szabó tavaly .Beszélgetés a hervadt őszi kerttel" cimmel lirai kötetet adott ki az őszről, elmúlás­ról, amelyet a tavasz és az újjáéledés követ. Természetes, hogy a buzgó kolozsvári ügyész­ség rögtön allegóriát szimatolt és izgatás miatt vádat emelt ellene. A törvényszék felmentette a költő papot, azonban az ügyészség felebbezett és igy került az ügy a táblához, amely megadta a végleges fe'mentést. (MTI). A Belvárosi Bank és Kereskedelmi R.-T. közli, hogy hetipénz befizetéseket a kasszanapon, sőt a kasszanap után egy nappal is teljes heti jutaléktérités mellett fogad el, ha az illető üzlet­fél az összeg befizetésére vonatkozó szándékát a kasszanap előtt legalább egy nappal az inté­zet pénztáránál megfelelően bejelenti. Olcsó fQrdOkádak, gyermek- és ülötcádaK Fogel Edénél, Takaréktár-utca 8. « | SZÉCHIEiniT-Sri J^£OZX j I II I Szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, február 27-től március 2-ig 32. w. asirriTxx,. Amerika legnagyobb rendezőjének, az „Ut a boldogság felé" hires alkotójának V 9 y LEGSZEBB MÜVE: 9 !Árvák a viharban! 1 1 I I (n K^T ftRVn.) Grandiózus szerelmi regény 2 részben, 12 felvonásban. MINDKÉT RÉSZ EGYSZERRE 1 A főszerepben: LÍIÍcM Gish, Dorothy Gish és Joseph Schildkraut. Előadások kezdete: Hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. „Soha még film oly megdöbbentő mély benyomást. nem tett az emberek lelkére, mint Griffith e bámulatos műve!" HARDING, az Egyesült Államok elnöke. I I I I C M •S ® bB H — tT >oto TI® • a u w o S E -V •Ja Js Közsé i Tisztviselők Orsz Szövetségének szerződéses szállítója Minden állami, községi, városi és ma­pánllsglvlselgnelc kUlPn árengedmény! Férfi zefir ln««k Fé fl frencb Ingek Férfi oxford Ingek Férfi fehér pfqae Ingek Férfi báli frak* lo*ek Férfi éa női ku<yabőrkeitjflk Férfi báli és dl»al-oknlk Fehér glaaazékeityflk Férfi kalapok Finom selyem nyakkendők Kemény- éa puhagallérok Férfi hossza harisnyák Tiszta selyem» Selyem flór ! nöi harisnyák és Cérna flór « rerormnaclragolt. Muslin ' P'pere moadóazappanok gyiri áron alul KOMLÓSI1VAL, Kölcsey-utca 3. S> _ co O fts­o­B" — 01 ÉToi O 5 3 & Ecrö őT n -=F S-s o n 5 5? o o a 3 IPOGEP Telefonszámok: 363. és 345. "SB" Egyesült Kereskedelmi és írógép R.-T. írógép legolcsóbb beszerzési forrása. Gyári árak. Ujak és használtak. Javitő műhely. Kellékek raktára. Széchenyi-tér 8 szám alatt. 1RGSEP

Next

/
Oldalképek
Tartalom