Szeged, 1924. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-11 / 9. szám

Szeged, 1924 január 11. SZEGED S — P ón»y pöe. A Prónay-pör tárgyalását csütörtökön folytatta a budapesti hadbíróság. A tárgyaláson egymást követték a személyes élű jelenetek. Mindjárt a tárgyalás megnyitása után Kaas hadnagy jelentkezett szó ásra és hivatkozva Balogh Ferenc tegnapi tanuv llomá­sára, amelyben azt állitoKa, hogy őt egy lopott ku yával látta, kijelenti, hogy emiatt bűnvádi fe jeien ést tesz ellene. Csak a biróság iránti tisztelet tartotta vissza attól, hagy Balogh Fe­rencet agyon ne üsse. Kiss hadapródőrmester t nuKih ilUatása következeit ezután, majd Vass Géza hadnagy kihallgatása következett, aki el­mond .fia, hogy ami or be'eg lett és a Bti an­niába vezényelték, kije'entette, hogy oda nem megy, mert a zász'óál b;li tisztikar semmiféle közösséget nem váll it a Britanniáso^kal. Viass Ti u«z h dspród és Vasdinnyei h^dapródjelölt kihallgatása után báró Huretzky sorhajóhadnagy kihallgatása következett. A védők és a vád ol­tak kérdéseire elmondja, hogy Prónay iránt már az első puccs ide én is mutatkozol a bizalmatlanság. Kijelenti, hogy Molnár és Taby ezelőtt haragban voltak, csak m st vannak ilyen jó viszonyban. Erre Molnár főhadnagy zenve­dély s hangon kiáltott.* a terem felé: „A szá­zados ur hjzudikl" A tárgyalásvezető rendre­Uta itotta Molnárt. A tanú < rre a bíróságtól kér véde'met és fcijelen>i, hogy őt tiszti bee ületé­fcen i-értették m g. A tárgy ilásvezető szerint a ta< unak egyelőre meg kell nyugodnia Molnár rendreutacitai-ában. Makai százados vallomásá­tan'elmondja, hogy Cdrbusí főhadnagy s fő­leg Laczkovits h sznált egyik szombathelyi kávéházban sértő k fejezéseket Prónay ellen. Prónay fdszólaiá-ában a szombathelyi katonai tanácsról kezdeti beszélni, mire az elnik eré­— Az aagol király egyik fia feleségfii veszi Curzon leányit. Londonból jelentik: Hir szerint György herceg;, a király egyik fia legközelebb eljegyzt Curzon lord első házassá­gából született leányát, Irént. Ezjel kapcsolat­ban a király Curzon lordot lemondása alkat- ; mából hercegi rangra emeli. — A Benárd—R*b rágalmazási pör. Az ismert faivédő politikus, volt miniszter, dr. Benárd Ágoston a Budapesti Munkásbiztositó Pénztár rendelőjében, orvosi minőségben felül­vizsgált egy c-onttuberkulózisban szenvedő asszonyt és öt munkaképesnek nyilvánította s további munkára utasi;otia. Az asszony ezt el­panaszolta dr. Pláner Józs f orvosnak, aki vi­szont elmondta Rab Gusztáv hirlap rónak Utóbbi a Világ ban „A keg elmes ur re del* cimen cikket irt az ügyről. Azt irta, hogy Benárd rosszul bánt a pácienssel s azt mondta neki, ehet, inat, amit akar, tehet amit akar, ugy is elpusztul. Benárd rága mazásért b pörölte a hírlapiról és Piáner orvost. A csü'ödöki tárgya­láson a beteg asszony, Heim Gyuláné azt val- { lotta, hogy öt Benárd csakugyan munkára u a- j sitotta, megnondta neki, hogy nem fog meg- í gyógyulni, de nem bán vele durvá t. Rupert vdö szerint Heimné a szerkesztőséghez intézett levélben is meg rősitette, hogy minden ugy történt, amint a lapban meg volt irva. Ezt Rab Guszáv is vallja. A tárgyalást folytatják. — N-m kapnak juuiekot a |»v*d..!ini hi­vatal alkalmazottai. Megirta a Szeged, hogy • Bdogh Károly a javadalmi frzotts g határoza a { értelmében javaslatot terjesz ett a ta ács elé a javadalmi hivatal alkalmazottainak juttléka ügyé­ben. A javadalmi bizottság ugyanis azt java­solta, hogy a javadalmi hivatal altal kezelt jöve lyes hangon inti le Prónayt. Prónay erre meg- , de,m'ek bruttó ösSzegének két százalékát ossza jegyezte, hegy ha a bíróság referátumából v«tt J fe, a város a hivatal alkalmazottai között juta­lek cimén. A kérdés, mie őtt a tanács foglalko­zott volna vele, a számvevőségen ment keresz­tül. A számvevőség ugy véleményezte az ügyet, hogy a javadalmi hivatal alkalmazottai csak kötelességüket teljesitik, amikor behajtják a vámokat és igy ezért külön jutalék nem illeü meg őke*. A tanács a számve őség véleményét akceptálta és a javadalmi bizottság előterjesz­tését nem fogadta el. A javadalmi hiyatal alkal­mazottai tehát nem kapnak jutalékot. — büntették, mert p»«z*p» a lakása. Érdekes kihágási ütyben ifélkez tt csütörtökön a várus tanácsa, mint felebbezési hatóság. Egy alsóvárosi polgárasszony ellen már régebben följelentés érkezett a közr ndészeti ügyoszály­hoz, hogy lakását nem tartja tisztán és a szo­bájából kiáradó büz tűrhetetlenné teszi szom­szédai számára az ott tartózkodást. A közrendé­szeti ügyosztály a följelentés alapján vizsgálatot tartott, megállapította, hogy a feljelentésnek komoly alapja vön és igy a fö jelentett polgár­asszonyt a közrendészeli szabályrendelet érel­mében pénzbirságra i élte. Az asszony meg­felebbezte az Ítéletet, de azt a tanács is jóvá hagyta. Az ügyben az a legérdekesebb, hogy a város h tósága most alkalmazta legelőször a közrendészeti szabályrendeletnek ezt a para­grafusát. idézetéért ennyire méltatlankodik, akkor nincs kilátása arra, hogy a gyalázatos megbántá sokért elégtételt kopjon s inkább visszalép az ügy folytatásától, Az elnök figyelmez eti a pa­naszost hogy a biróság pártatlan Több tanú kih->l ga'ása után az elnök bejelentette, hogy a tárgyalást szombaton folytatják. — l-mét a tapé> hompdtjak. A tanács csü törtökön ismét foglalkozo t a tápéi kompd jak felemelésének kérdésével. Balogh Károly javas­ltára elhatározta, hogy feliratot intéz a keres kedelmi miniszterhez és kéri, h gy a békebe'i kompdijak öt zerszere9re való felemelését enge délyezze, mert a most érvényben levő dijak melle t évi húszmillió koronát kellene ráfizetnie a városnak a komp fentartására. A Magyar-Obs* Bank itteni fiókjai is válbljáh « heti (*o«a)pénz<k elhelyezését. Az a körülmény, hogy a tőzsdetanács elhatá­rozta a he'ipénzek kamatlábának hiva'alos jegy­zését és igy ez az üzletág is megfelelőbb ke­retek között bonyoli'haó le, értesüljünk sze rint arra indította a M gyar Olasz Bank itteni fickjait, hogy a mai naptól kezdve ugyancsak vá laij k a > etipénzek elnelyezésé, hogy ezzel ügyfeleik érdekeit ezen a téren is kel ően szol­gá hassák. óráját javitassa Babosnál, Oroszlán utca 6. x „SZEQED'-ET TÁMOGATJA, HA NYOMTATVÁNYAIT A DÉLMAGYARORSZAG­NYOMDÁBAN ÁLLIT­TATJA ELŐ •WWWOW w wWvV W wWwwwWwWW — óriási hullám pusztított a bretsgnel tengerp rton. Párisból jelentik: Bretagne tói egészen a tptnyol határig tegnap a fnneia tengerpartot óriási tengeri hullám öntötte el. 1882 óta nem emlékeznek ilyen nagv katasz­trófára Az anyigi kár óriási. Szám>« hajót letépett horgonyáról- és toljasen tönkretett. A p»rt mentén igen sok ármaktár lönkremetit. — Tanultunk gyorsírást. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete január hó második felében nyitja meg ujabb magyar levelező- és vitairási gyorsirási taníolya uait. A magyar gyorsirási életnek már régebb idő óta Szeged a gócpontja, itt tartja a tavasszal a vallás-, és közok­tatásügyi minisztérium az idei országos gyorsíró ver­senyt. A megny ló kezdő, haladó és vitairó tanfolya­mokra a jelentkezések az egyesület hivatalos helyisé­gében, Földváry-utca 2.,. Honvéd-tér 4. sarok a déli órákban 1—3 óráig történnek. Érdeklőtöknek telefonon (13—19) is felvilágosítást ad az egyesület vezetősége. A tanév folyaman ezeken kivül ujabb tanfolyamokat nem syit az egyesület. » — öngyilkos bankbizományos. Budapesten a Széchenvi-fardő egyik kabinjában szivenlőtte magát Hetéssy Béia tőzsdebizornán/os, a Hetéssy és Szántó-cég beltagja. Hetéssy költe­kező életmódot fo'vta ott, álland 'an autón járt a barátnőiével. Üzleteinek ötven szá«*ékára nincs fedezel. A rendőrség őrizetbe vette Hetéssy Béla társát, Szántó Fr'gy^st. — Eltűntek Szegeden • luxa«kutyák. Fodor Jenő adóügyi tanácsnok bejelentette a tanácsnak, hogy mióta a közgyűlés felemelte a kutyaadót, a luxus­kutyák mind eltűntek a váróiban és minden luxus­kutya hasznos kutyává vedlett át. A tanács megbízta az adóvégrehajtókat, hogy nyomozzanak az eltűnt luxuskutyák után és ahol azt tapasztatják, hogy luxus­kutyát hasznos kutyaként jelentettek be, vagy egyálta­lában elmulasztották a kutya bejelentését, vegyék fel az adóeltitkolást jegyzőkönyvet. Az eltitkolt kutyaadó tiz százalékát kapják jutalomdíj cimén. TELEFONSZÁM: Pénztár 5-82. BEiVÁROSI MOZI TELEFONSZÁM: Igazgatóság 2-58. Január 11., 12 és 13-án, pénteken, szombaton és vasárnap VárRonyí Mihály és Herceg Eszterházy Ágnes Széchenyi Mozi Telefon : 16-33. Igazgató: Dr. Varsányi Elemér. Péntek, szombat, vasárnap, január 11., 12., 13-án A világirodalom gyöngye! Selma Lagerlöf világhírű regénye: főszereplésével: Ifjú Medardus Szerelmi dráma 8 felvonásban. — Egyidejűleg: „Ő" és a maharadzsánk Vigjátók két felvonásban. Előadások kezdete: Hétköznap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. A szezon tüneményes szépségű attrakciója 6 felvonásban. — A főszerepben: Olaf Nielsen, a svéd PETROV1CH SZVETISZLAV. Azonkívül: ÉLÓ BABÁK Kitűnő vígjáték 2 felvonásban. Előadások: í V í"íor' Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Hétfőtől C«alc felnőtteknek! Keveset használt zsakett mellénnyel eladó Mikszáth Kálmán-utca 22. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom