Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)
1923-12-05 / 277. szám
Szeged, 197 december 13. SZEGED 7 — Falbontásos betörés a Somogyi-telepen. Héttön éjszaka ismeretlen tettesek falbontásos vakmerő betörést követtek el a Somogyi-telep egyik házában. A betörök éjfélfelé kibontották Zsubka József főgépész házának falát, benyomultak a lakásba és ott egyetlen szekrényt sem hagytak épen. Ugy látszik, a helyzettel ismerős emberek követték el a betörést, mivel azt az időpontot szemelték ki, amikor tudták, hogy nem taitózkodik a házban senki sem. Zsubíáéx tegnap bent voltak a városban és az éjszakái is olt töltötték. A betörök amint a falat kibontották, egyenesen abba a szobába hatoltak be, amelyben az értékeket szokták tartani Zsubkáík. Először pénz után kutattak, azonban pénzre sehol sem akad'ak, annak eüenére, hogy nétiány százezer korona be volt zárva az egyik szekrénybe Ezután összecsomagolták a szekrényekben talált ruhsnemüeket és ékszereket. Amikor Zsubkáék reggel visszatértek lakásukba, a szobákat majdnem kifosztva találták. Azonnal jelentést tetíek a rendörségen, ahonnan még a délelőtti órákban rendőri bizottság ment ki a helyszínre. Megállapították, hogy a betörök többen voltak és teljes sötétségben dolgoztak, ugy hogy a szomszédok nem vettek észre senmit. A közvetlen közelben lakók azt vallották, hogy éjfél után hallottak valami tompa zajt a Z ubka-ház fetöl, azonbm azt gondolták, hogy Zsubkáék tériek haza a városból. Kiderült az is, hogy a betörőknek feltűnően könnyű munkájuk voU, mivel a Somogyi-telepen éjszaka semmiféle világítás nincs, délután öt órakor már teljesen sötét van ott és igy a betörők jóformán vak sötétben a legnagyobb könnyűséggel és anélkül, hogy valakinek is föltűnlek volna, végezték el munkájukat. A rendőri bizottság mindenkit kihallgatott, aki csak valamit is tudott mondani, azonban személyleirást senki sem adhaiott. A detektívek ennek ellenére is azonnal hozzáfogtak a nyomozáshoz és már is jó nyomon vannak, ugy hogy a tettesek kézrekeritése csupán idő kérdése Megkönnyíti a detektívek munkáját az is, hogy a szobákban több tiszta ujjlenyomatot vehettek fel. VonatCrkezése után azonnal csak ugy olvashat fővárosi lapot, ha a Pesti Naplóra negyedévre előfize'. Az előfizetéseket 437. telefonszámra lehet bejelenteni. — Embert őrölt a malom. Kaposvárról irják: Borza'mas szerencsétlenség történt a berzencei gőzmalomban. Bőlcsi Elek 14 éves molnárinast söprés közben elkapta az egyik kerék és percekig forgatta a levegőben. A szerencsétlen fiúnak karjai és alsólábszárai pozdorjává törtek. Nyomban vonatra tették, hogy beszállítsák a kaposvári kórhába, útközben azonban kiszenvedett. Vizsgálat indult meg annak megállapítására, hogy a szerencsétlenül járt fiu haláláért kit terhel a felelősség. A Nemzeti Áruházban a legolcsóbb fehérneműt és zsebkendőt vehetjük. 3?6 A szinház heti műsora: Szerda: Farkas Ida szerződött tag első felléptével, Románc, zenés színjáték. B-bérlet 19. Csütörtök először: Asszonyok bolondja, operett. Bbérlet 20. Péntek délután gyermekelőadásul: Koldus és királyfi, mesejáték. — Este: Asszonyok bolondja, operett. Abérlet 20. (\ bérlel utolsó szá na). Szombat délután: Tul a nagy Krivánon, operett. — Fsíe 7 órai kezdettel: Asszonyok bolondja, operett. — Éiszakai előadásul iü és fél órai kezdetlel: A király, vígjáték. Vasárnap délután : Levendula, énekes játék. — Este: Jadlovker vendégfelléptével Carmen, opera. Waldbauer—Kerpelyék. Négy müvészegyéniséget e két név alatt ismer a hazai közönség és a külföld. És ugy ismeri, mint a kamarazene kivvó művelőjét, a kvartéi alakulatok egyik nagyértékü reprezentánsát. Vérbeli zenész mind a négy; a primárius Waldbauer, magyaros tüze és lendülete mellett csupa leszürődöttség és áhítatos precizitás a játékban, Kerpely, a gordonkás, maga a megtestesült művészet és já éka oly nemes, mint a hangszere, amelynek kevés olyan tartalmas megszólaltatója akad, mint ez a nagyszerűségében is igénytelen magyar művész. A második hegedűs: Melles (uj ember az alakulatban, de ismert a zeneművészeiben) és a mély hegedűs: Temesváry, nemcsak kiegészítője a kontinentális híresség il kvartetnek, hanem segítőtársa és egyérzésü tényezője is. Az utóbbi időben, majdnem évről-évre megjelennek Waldbauer—Kerpelyék a szegedi közönség előtt is és ma már itt külön publikumuk ákad, amely nemcsak a kamarazenét kedvel*, de az ő tisztult, kikristályodott művészetüket különösen érié'*eü. Ez a művészet a muló idővel egyre erősödik az értékében, a tisztaságában, a kialakultságában. Összhang, együttérzés, az egyéniségnek az együttes érdekében való alárendelése jellemzi ezt a kifinomult művészetet, amelynek csak szépségei vannak, de foltja, árnyéka nincs. Manapság, amikor két ember alig tud egyet gondolni, a kvartét négy tagjának gondolata egy és ugyanaz: nagy és szép alkotásokat ugy megszólaltam, hogy azoknak szépségéi, mélységei és magasságai megielitséka szépet szomjúhozó lelkeket. Mozart: D-dur, Dwzsák: F-dur és Beethoven: G-dur vonósnégyesét adlák elő eszményi finoman, kidolgozottan és a harmonikusságnak azzal a kiválóságával, aminek hatása magával ragadó. A közönség élvezte előadásukat és áhítatosan figyelte, ami többet jelent a zugó tapsoknál is. Ezek sem hiányoztak az est folyamán, ami szép volt, mert a tartalma, a foglalatja színtiszta művészet volt. * Asaionyok bolondja. Viola Margit betegsége miatt a .Diadalmas asszony" premierje jö/ő hétre marad, de színházunk azért nem jön zavarba. Már itt van helyette a másik bemutató. Bródi István, a régi színpadi routinier és a fiatal Lajtay Károly, egyik legtehetségesebb muzsikusunk együttes munkáját, az „Asszonyok bolondja* cimü operettet hozza testületünk e heti premierül, amely a Budai Színkör ezidei legnagyobb slágerdarabja volt. Kitűnő zene, végtelen mulattató szövege bizonyára itt is nagy hatást fog kelteni. Kitűnő szerephez jutott Failh Giza, egy termetes tiroli korcsmárosné fiatal komikai szerepében; minden szavára harsogó- kacaj két. Partnere Bellák Miklós, akinek a sváb „Szepi" egyik legjobb alakítása. A másik pár I'a Mary és Delly Ferenc, akiknek egész újszerű nio• dern táncaikat már a legnagyobb érdeklődés előzi meg. A csütörtöki „Diád lmas asszonyira váltott jegyek a jövő heti bemutatóra lesznek érvényesek. * Pantomim-bemutató Szegeden. A városi szinház jövő évi programjában szerepel König Péter zeneiskolai igazgató háromfelvonásos pantomimje, melynek szövegét Lugosi Döme, az elmúlt szezonban szép sikerrel adóit Bergengócia librettistája irta. A pantomim ideiglenes cime Az ó rónája és tárgya egy táncosnő fenomén-karrierje, ahogy a kis brettli-táncosnőből a bécsi operaház primadonnája lesz. A pantomimet a m. kir. Operaház is elfogadta előadásra, de a türelmetlen szerzők nem akarták kivárni azt a hosszú időt, amely után az opera hozta volna szinre. Ugyanis hasonló \ müfaju darabok csak igen ritkán kerülnek szinre j és néhány évi előadási anyag fölött rendelkezik az ! opera. A Városi Színházban (Népopera) most bemutatott „Hasis" cimü pantomim is négy évig várt | a szinpidra. Amint é; esülünk, a szegedi szerzők pantomimjét januárban mutatja be a szegedi szinház s ugyanezen estén szinre kerül még egy egyfölvonásos opera, vagy vígjáték. A pantomim főszerepeit a társulat elsőrendű szerepkiosztással hozza s az első előadást valószínűleg az illusztris zeneszerző, König Péter vezényli. * Koncz János hegedüestje december 10-én. (Endrényi). * Jadlovker pénteki ária- és dalestélvének műsora szenzációs. Jeevek 4100—16.000 koronáért Harmóniánál. II. Bérleti Filharmonikus hangverseny szombaton d. e. fél 11 órakor. Kovács István zongoraestje 15-én. Földeaiy Arnold gordonKaestje 17-én. Szfntó Tivadar, a legkiválóbb magyar zongorista 23-án. (Harmónia). Belvárosi Moziban az előadások köznapokon fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. December hó 6., 7. és 8-án, csütörtök, pintek, szombat a Korzó Moziban Budípestet megelőzően az idény legnagyobb vig kalandorfilmje: Főszereplő: CDNÓ CINCOLPI KOTOTT-SZOVOTT KULÓMLEGESSEGOC n w CIPOTARSASAG SZEGED Kárász-utca 6. Telefon 311. Ajánlja lack és antilop estélyi cipőkkel dúsan felszerelt raktárát. Cipói a legszebbek és legjobbak! Cukorka és csokoládéáruk legolcsóbban és legnagyobb választékban beszerezhetők 351 Englánder- JózsefcégnélSzeged Eladás nagyban és Kiss D.-palota. kicsinyben.