Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)

1923-12-25 / 293. szám

30 SZEGED Szeged, 1923 december 25. az utazók. Legkedvesebb könyve persze a „Hatte- i ras kapitány." Petőfit is hasonlókép nagyrabecsüli, legjobban tetszik neki „A tintásüveg." S minthogy én sehogysem tudtam elképzelni, hogy milyen is lehet egy igazi tengeri hajó, rajzolt nekem hamarjában egy olyan hatalmas gőzöst az öcskös, amiről semmi alkatrész nem hiányzott, mit mondjak nektek, fiuk, még az összes nemzetek lobogói is fenn röpködtek az árbócon. Aki nem hiszi, megnézheti, itt van a zsebemben most is, alá is van irva: Aigner Pál, IV. oszt. tan. — Hallga, csak hallga, mintha madárcsipogást hallanék, pici csicsergő szájak drága muzsikáját. Talán csak nem a Szivessyék stiglicmadara, amit a szakácsnéni csinált kifujt tojáshéjból és egy cifra vöröskakas lekopasztott tollából ? De hisz' az nem röpülhet ide közénk, Apuska jól bezárta a konyhaablak közé, hogy el ne szökhessen. Pedig Szivessy Aliceka, Mária, meg a csöpp Klárika, (aki mintha egyenesen a Lionardo da Vinci Sziklabarlang Madonnája mellől szökött volna ide) nagyon szívesen játszogatnának vele, csak ne félnének oly nagyon, hogy megcsip! Mert hogy élő madár, azt szentül hiszik mindhárman . . . Meg aztán nem is érnek rá mindig játszani, segíteni kell a konyhán sárgarépát meg . krumplit hámozni. Akartok-e verseket hallani ? Kérjétek meg Alicekát, mondja el a „Talpra ma- \ gyar"-t, Mária meg azt, hogy: „Cicurka, micurka, • itt a jó tejecske." Kérdeztem egyszer Alicekát, mi szeretne lenni, ha megnő? „Menyasszony, hosszú, fehér fátyollal, amilyet a kocsiban láttunk, — felelte biztos hangon ... — Klárika meg lesz a koszorús lányom." „Hát te, kis Mária?" — Én segíteni fogok Apukának az irodában, hogy sok pénzt keressen. Nagyon türelmetlenül várták a Mikulást a gyerekek. Van Szegeden egy menekült tanitóbácsi, akinek éppen olyan lengő, fehér szakálla van s olyan jóságos arca, mint az öreg Miklós püspöknek. Meg is szólították a Széchenyi-téren a Szivessy-lányok: Mikulás bácsi, legyen szives, hozza el nekünk a Párisi Áruházból azt a nagy ágyat és belevaló babát, amit kiválasztottunk! Faggattak engem is a gyerekek: mondd hát el, milyen lesz a Mikulás? Hát lesz neki hosszú, ősz szakálla, nagy, nagy csizmája, meg kopogós botja, a hátán meg zsák lesz, tele minden jóval és igy fog dörmögni: „ Jó estét adjon Isten! Itt laknak a doktor Szivessy Lehelék?" „Nem fog dörmögni — tiltakoznak a csicsergő i madár-ajkak —, mert attól mi megijedünk! Majd I meglátod, hogy nem fog dörmögni!" De én bizony ' váltig erősítgettem, hogy egy olyan öreg bácsi nem is tud vékonyabb hangon beszélni, csak dörmögni. Jó páv nap múlva már el is felejtettem az egészet, megyek a Kárász-utcán, egyszer csak repül felém három bársonykopenyke s messziről kiáltják: „Igazad volt, igazad volt, dörmögött, de csizma nem volt a lábán!" Most pedig ide figyeljetek. Látjátok ezt a kis csikós bugyogót? Ebben lakik egy szöszke, kékszemű ördögfiók, ugy hivják Dettre Gáborka. — Na hát, gyerekek, annál agyafúrtabb gyerek nincs az egész Vidra-utcában, de még a környéken sem! Némi baljósló szorongásokat érzett Öcsiké ugy Krampuszvárás táján, holmi óvodában kapott „körmösök", Grószinál meg nem evett levesek és egyebek miatt s tudjátok-e, hogy „viccelte meg" a Krampuszt ? Nekem egyedül elárulta, de azt mondta, hogy az „nagy titok", igy hát elmondom melegiben nektek. Kis párnával kitömte a kék matróznadrágja hátulsó felét s igy kellően felkészülve nézett esetleges virgácsok elébe... Ha megbüntetik az óvodában s Anyuka emiatt kesereg, azzal vigasztalja: „Ne törődjön vele, én sem vagyok rosszabb, mint a többi gyerek!" Kérdést intéztem hozzá jövő terveit illetőleg, mire a világ legtermészetesebb hangján kaptam a választ: „Gróf leszek, de még addig jól megtanulom a grófságot." — Ki mondja meg leghamarább, ki ez a mosolygó kislány? Csitt, csendesebben, még majd megharagszik érte, hogy kislánynak neveztük, mikor ő már gimnazista! Nem is hiszitek? Nézzétek meg, mekkora rajztömböt cipel néha szegényke. De aztán, ha táncról van szó, ki más a legelső, mint Máté Klárika. Még jóformán ki sem pihente magát a Chopinkeringő után, amit olyan szép rózsaruhában lejtett, hát már meg mint kis bogáncs hajlik jobbra-balra a színpadon. Gyerekeim, aztán tapsoljatok neki sokat. Megígéritek? S milyen ügyes keze van : horgol, szab, varr mindent a babájának s persze, mi más lesz belőle, mint kalaposnő, ha leérettségizett. A moziban a „Titkok háza" ragadta meg legjobban, de azt mondja, hogy színházba nem nagyon szeret menni, mert Budapesten már sokkal „híresebb" színészeket is látott. r MM ' ' V • Kis pajtások, Máté Klári franciául is tud már. Egyszer magyarázza neki a tanítónéni, hogy a kakas — le coq, mert az hímnemű és a tyúk = la poule, mert az nőnemű, mire Klára csodálkozva jegyzi meg: „Nem értem, miért kell az állatok közt is hímnemnek és nőnemnek lenni, mikor azok nem szoktak megnősülni, vagy férjhez menni." Nézzétek csak, most meg ki toppan ide piros matrózruhában, mosolygó arccal: ez bizony az Erdélyi Jenő doktor bácsi Katója. Nem egyedül van ám, mellette egy göndörfürtü buksi fej, rajta egy parányi száj: a Pisti gyerek. Katónak csak egy nagy gondja van, hogy lehetne belőle mennél hamarabb Viola Margit. Büszke is rá, hogy Berger Vilma néni a korzón bemutatta neki. Hú mozilátogató a mi Katónk. Legjobban tetszett neki a „Bölcs Náthán". A „Conrad Veidt-t utálom, mert az olyan gonoszságokat játszik" — meséli nekem. Néha-néha egy kis hiba esik Erdélyiék háza táján: ha történetesen Vilma néni el van foglalva s nem ér rá Katóval gyakorolni a II. Chovánt, akkor Kató lehajtott fejjel, halk hangon felel a tanítónéni kérdésére: „No, Katókám, tudod-e a leckéd ?" De ha Anyuka tizennyolcszor eljátszatja a Lichner-szonatinát, huszonkétszer a „Bölcsődalt" és huszonhatszor a H-dur skálát, akkor Kató csak ugy repül be az ajtón s boldogan újságolja: „Ma, azt hiszem, jól fog menni!" S ha a zongoranéni azt mondja: „Kató, figyelj jobban, nem látod, hogy fölé van nyomtatva: „staccato", vagy „crescendo", a kis nő nyugodt egykedvűséggel csak ennyit mond: „Ó, azt csak ugy odaírták, nem muszáj azt mind komolyan venni 1" A nyáron kisebb tűz ütött ki éjjel Erdélyi Katóék házában s a kislány másnap igy adta elő ezt nekem: „Na, minálunk szép kis komédia volt az éjjel! Tetszik tudni, a Gazdák Biztosító Szövetkezetében kigyulladt valami szalma, telefonáltak a tűzoltókért, Anyuka hamar felköltött mindnyájunkat s nem is tudtuk, mit pakoljunk be legelőbb, ha menekülni kell. De Anyukám jól csinálta: hamar felhúzta a legújabb kivágott lakkcipőjét, hogy legalább azt is megmentse, ha szaladni kell!" Ha néha megharagszom rá némi lecke-nemtudásokért s azt üzenem, hogy Anyuka vagy verje meg, vagy ne adjon neki ozsonnát, mindig igy alkuszik : „Inkább egy pofont kérek, de az ozsonnámat nem hagyom !" Gyorsan, gyorsan, készítsetek aprópénzt az erszénykékből, vagy aki teheti, csokoládé bonbonnal is fizethet, mert jön a „verklis": Erdélyi Pistike. — Igaz, hogy előbb kottát kér, mert kotta nélkül nem tud, de fújja is aztán. Legjobban azt tudja : „Lányok, lányok a faluba'". Alig látszik ki a földből, olyan parányi kicsi bogár, de már csak a „nagy kádban" szeret fürdeni s néha hátratett kézzel sétálgat fel és alá a szobákon s ilyenkor azt mondja : „Most unatkozok." Nagyon meg volt illetődve őkelme a torzonborz Mikulás láttára! vagy legalább is ugy tett, hogy ugrassza a „nagyokat", mert este lefekvéskor mégis csak megkérdezte: