Szeged, 1923. december (4. évfolyam, 274-296. szám)
1923-12-20 / 289. szám
12 SZEQED Szeged, 1923 december 16. kosságot elkövetni, mert a császárnak az arcába vágott. A bíróság a vádlottat háromszáz aranymárka pénzbüntetésre ítélte. — Ludendorff letagadott nyilatkozatai. Münchenből jelentik: A Münchener Neueste Nachrichten igazgatósága végkielégítés nélkül elbocsátotta Kunkel József felelős szerkesztőt, mert megírta lapjában, bogy Ludendorff tábornok letagadott egy nyilatkozatot, amelyet két kopenhágai lap müncheni tudósítójának tett. Az affér a balul végződölt puccs idején történt. Ludendorff tábornok akkor tette meg a nyilatkozatot, amikor biztosra vette a sikert és akkor taesdta le, amikor már teljes volt a Púdere. Kunkel, aki annakidején kieszközölte H két dán újságíró fogadását a tábornoknál s aki a nyilatkozat hiteles szövegét is ismerte, az igazság a két újságíró mellett tanúskodott, amikor a tábornok a törvényszéki tárgyaláson eskü alatt megtagadta az előttük fett nyilatkozatot. Az elbocsátott szerkesztő pert indiiott a kiadóvállalat ellen s a tárgyaláson megemlitette, hogy a tábornok a Newyork World párisi tudósítójának tett nyilat• kozatot is letagadta, ugyancsak eskü alatt. A bajor újságírók egyesülete egyhangúlag bizalmat S7avazott Kunkelnek és kimondta, hogy elbocsátása jogosulatlan volt. Az országos törvényszék e hét folyamán fogja tárgyalni a szerkesztő kártérítési pőrét. Rendkívüli filharmonikus hangverseny Tittel Bernhard vezénylete alatt 29-én d. u. fél 7 órakor, SzilveazUrj müvéázestóíy a Kasa nagytermében. Már kész műsorral szolgálhatunk ama intim, de mégis nagyméretű Szilveszterestédről, amely a Kass-szálló nagytermében le3z rendezendő. A müvészest 9 és fél órakor kezdődik. Fellépnek Bellák, Sugár, Véghelyi Ica, Horváth Böske, Delly, páros jelenetek, táncduettek stb. Mint külön irodaimi eseményt emiitjük Juhász Gyula felléptét, aki a feonferansze j szerepén kivül a Humorról tart előadást. Az f előadást tmc követi reggelig. Külön megjegyezni kívánjuk, hogy a teremben teritett asztalok lesznek, hogy a közönség ugy érezze magát, mintha otthon töltené a Szilveszter-estét. Egeret, patkányt biztosan kiirt a világhírű szabadalmazott Radikál iríóanyaggal. Egy adag 3500 korona. Standard Laboratórium, Budapest, Kossuth Lajos-utca 14. Telefon 82—74. 301 Széchenyi Mozi Telefon : 10—33. Igazgató: Dr. Varsányi El Igazgat Varsányi Elemér. Csütörtökön, december 20-án JOE nnv, a legnagyobb német rendező legnjabb müve: Páris grófnője 1., 11. Brillláns szerelmi regény 12 felvonásban. A fiszerepben: Min NHT. CNIC JHIfniNOS és ERIKt GbftSSNER, Pénteken, szombaton, december 21. és 22-én Páris grófnője 111. IV. H szerelem vértanúja. 12 felvonásban hlőadások hétköznap fél 5, fél 7f fél 9 órakor. Az összes előadások leszállított helyárakkal: PAL \(7MCsvk tklpvédc e\r kuicruk czipárarok. • | — „Cion bölcsei". Berlinből jelentik: Hausen szolgálatonkivüli kapitány becsflletsértési pört indított dr. Stanijek János, az Antiszemitizmus Leküzdésére Alakult Egyesület lapjának szerkesztője ellen több újságcikk miatt. Hausen kapitány ugyanis elnöke a Zsidók Túlkapásai Ellen Alakított Egyesületnek, amelyből uiból kiadta azt az együgyű hamisítványt, amely Cion bölcseinek jegyzőkönyvei címmel minden országban csinos jövedelmet biztosit néhány üzletes antiszemitának. Erről a könyvről számtalanszor bebizonyították, hogy elejétől végig ostoba hamisítvány, amelyet a hatvanas években készített egy Jolly nevű ember, hogy a zsidók világuralmi törekvésével elámítsa a hiszékeny erabereke'. Dr. Stanijek megírta a véleményét erről a könyvről és a könyvvel kapcsolatosan Hausen kapitányról, az uj kiedás kibocsátójáról is. A törvényszéki tárgyaláson bizonyítani akarta a főmagánvádló, a kapitány, hogy a hírhedt jegyzőkönyvek valóban hitelesek és a Cion bölcsei nevet viselő zsidó világszövetség bázeli kongresszusának üléseiről készültek. A kapitány szerint a jegyzőkönyvek héber nyelven készültek. Hogy az ő részére ki fordította le a könyvet, nem árulhaja el. A bíróság szakértőket bizott meg a könyv különböző variánsainak megvizsgálásával s a szakértők jelentésének elkészüléséig elhalasztotta a tárgyalást. Felkérjük előfizetőinket, szíveskedjenek a késedelmes, vagy rendetlen lapkézbesitésről a kiadóhivatalt telefonon (Telefonszám 13-33) értesíteni, hogy a pontos kézbesítés iránt haladéktalanul intézkedhessünk. Ma, csütörtökön Kassban teadélután 5—7-ig. — Kulturdélután karáciony másodnapján, A kereskedelmi és iparkamara előadó termében szer dán délután 5 órakor kezdődő irodalmi délután műsora a modern német kultura legkiemelkedőbb és különálló értékének, Stefan George költészetének van szentelve. Szabadelőadásokkal szerepelnek: Móra Ferenc, Juhász Gyula és Nagy falusi Jenő. A ritka érdekességü kulturdétutánra korlátolt számú 3500 koronás ülő és 1500 koronás állóhelyek a SiőHős-kölcsönkönyvtárban kaphatók. ViUamoa anyagok Deutschnél, Kállay Albert-u. 1. 15 Szeged sz. kir. város árverési csarnoka Zrínyi-utca 5, december 23-ig elfogad mindenféle tárgyakat, bútort, üveg és porcellán, arany és ezüst, fehérnemű, ruha és ágynemű, antik és régiségeket, festmények, szőnyegeket stb. I. árverés december 28., 29. és 30-án, délután 3—7 óráig. ssy Varrógép specialista Lukács, Valéria-tér 7. — tiányan kerestek munkát ezen a héten ? A szegedi hatósági munkaközvetítő, amely néhány hét óta valóban agilis munkával szolgálja a munkanélküliek ügyét, most tette közzé jelentését a mult heti forgalomról. A kimutatás világosan mutatja, hogy egyre többen keresik fel a hivatalt, hogy egyrészt állást találjanak, másrészt pedig megfelelő munkaerőt találjanak vállalatuk részére. Ezen a héten kétszázhetvenhirom férfi és ötven nő keresett munkát, mig munkaalkalmat hatvanegy helybeli és nyolcvanhét vidéki vállalat kínált. Érdekes, hogy a legnagyobb munkanélküliség a gyári és napszámos munkások között tapasztalható, de elég sok házi cseléd is keresett munkaalkalmat, ötven pályamunkás jelentkezett munkára és mind az ötvenet még ugyanaz nap elhelyezte a hatósági munkaközvetitő. Érdekes még, hogy az ipari szakmában többen keresnek munkást, mint munkaalkalmat. A munkaközvetitő különben te;jesen ingyenesen intéz el minden hozzáérkezett bejelentést. Éjjeli előadás december 22., 23 án este fél 11 órai kezdettel a Belvárosi Moziban CONSTANCE TALMADGEval a főszerepben Biri nem akar !... francia szellemesség 5 felvonásban. — Egyidejűleg : Éjféli lepkék. Világvárosi kalandok 5 felvonásban. Telefon: [Jel VárOSÍ M0ZÍ IgTa?f^ Pénztár 582. Péntektől vasárnapig A szerelem tükre társadalmi dráma ÁGNES AIRES-sal a főszerepben. — Egyidejűleg: r L I E T 5 felvonásban. DivninAzn | Budapest, Kossuth iaioi-u 9. Köpenyek Kosztümök Ruhák Bundák Kalapok Fehérnemüek Szőrmekabátok Cipő és harisnyák nagy választékban. Leánykaoaztály: Ruhák, blouzok, kabátok fiatal lányok részére. KÜLÖN SZUTERÉN OLCSÓ RUHÁZATI CIKKEKNEK! KUN JENŐ ékszeresz Szeged, Széchenyi-tér 2. Karácsonyi és újévi ajándéktárgyak ékszer- és órakülönlegességek nagy választékban ösmert 504 szolid szabott árakon. Használt BÚTORT veszek állandóan. Margit-utca 7. szám. M GYAPJUFONALAK ^ SZONYEGFONALAK Garantált színtartók, perzsa és szmirna munkákhoz. Felvetők, leszövők. Eredeti angol gyártmányok. IMPERIAL FONALAK. Francia filét és hogoló cérnák gyári áron. Legmodernebb kiszúrt sablonok állandó raktára Nagyban és kicsinyben. MODERN ELŐNYOMDA! VIDÉKI MEGBÍZÁSOK pontosan eszközöltetnek Lipótvárosi Fonal és Textil Ker. R.-T. BUDAPEST, V., Lipót-körút 25. iss ^fiflüimmmmmmmm HIRDETÉSEKET és kommünikéket felvesz a I SZEGED kiadóhivatala (Deák Ferenc-utca 2) és a DELMAGYARORSZÁG NYOMDA (Petőfi Sándor-sugárut I). Ipnnon PQ irnrlQÍ nmíi'nls va|amint különleges átütőpapírok, boríték, tollak, rlső szegedi Iró- |/D II A ..szaküzletében szerezzük be írüyojJOö II UUdípdpirUK, tinták, ceruzák iroda, ^^ gyáf! áirban t. gép Vállalatnál rVtJUtSl ; Széchenyi-tér 8, Tel. 3-63.