Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)
1923-11-25 / 269. szám
SZEGED Szeged, 1923 november 25. ivfre — Lechnér Károly emlékezete. Szombaton délelőtt emlékünnepet tartott a szegedi Ferenc { ózsef- tudományegyetem Lechner Károly, a ;iváló tudós halálának évfordulóján. Dr. Szabó József egyetemi tanár tartotta az emlékbsszédet, amelyben meleg szavakkal ecsetelte a Kolozsvárról Szegedre szakadt jeles orvosprofesszornak múlhatatlan érdemeit. Lechner nemcsak profeszszor volt, hanem az emberi jóság mintaképe. A fáradt betegeket nemcsak a tudomány eszközeivel gyógyította, hanem nemes és lelkes szivével nem egyszer adott u] erőt a már elcsüggedőknek. Rajongásig szerette tudományát s nevét nemcsak e kis ország határain belül ismerték, hanem az egész müveit világon. Nehezen hagyta ott kincses Kolozsvárt, de munkáját Szegeden is a legnagyobb odaadással és teljes tudásával folytatta. — Az András-napi váaár. November 31-én van András napja és az ezt megelőző vasárnapon, illetve szombaton szokták megtartani a tradíció szerint a szegedi András-napi országos vásárt. Szombaton már megkezdődött ez a vásár, amely elég forgalmasnak mutatkozott. Vasárnap országos állatvásár is lesz, amelyre minden állatot fel lehet hajtani. Értesülésünk szerint nagyszámú vidéki kereskedő érkezett Szegedre a vásár alkalmából. Eljegyzés. Ruttkai Sándor oki. mérnök eljegyezte Havas Hát, Havas Dávid nyugalmazott Máv. felügyelő leányát. 292 Vízvezetéket berendez, javit, átalakit Fekete Nándor, Kossuth L.-sugárut 25. Tel. 10-72.23b Hangszerek, alkatrészek, javítások legolcsóbban Babósnál, Iskola-u. 40 "pénztár'582. Belvárosi Mozi Telefon: Igazg. 258. November hó 25-én, vasárnap Hofffmann meséi. 7 felvonásban, eredeti zenekisérettel. Főszerepben: Max Heufeld és Dagnu Servaes. Azonkívül: „Ő", a tenniszbajnok Legújabb amerikai burleszk 2 felv.-ban. Egyidejűleg: A legújabb Sport-Revue. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. Telefon: Igazg. 455. Korzó Mozi Telefon: Pénztár 1185. Vasárnap, november hó 25-én —— CSAK I. ÉVEN rCbOblCKNCK I —— Lángoló szenvedélyek Társadalmi szinmü 7 felvonásban. Természetes színben fotografált film. Főszeveplő: PIHE MARCI. — Azonkívül: Billy a kedélyes fogházban Legsikerültebb 2 felvonásos burleszk. Előadások: Vasárnap 3; 5, 7 és 9 órakor. Kétszobás cseréptetős __ JL __ JL iókarban lévő magannaz kőrúton belül, nagy telekkel, vízvezetékkel, 22 millió koronáért megvehető 28) Dávidnál, Kossuth Lajos-sugárut 9. Tel. 10 42. — A pékek ismét megdrágították a péksüteményt. A szegedi süfőmesferek még mindig nincsenek megelégedve a zsemlye és kifli árával. Tiz koronával ismét fölemelték a fehér sütemény árát, azzal az indokolással, hogy a lisztet is megdrágították a malmok. Szombaton reggel már 130 koronáért árulták a zsemlyét, 110-ért a kiflit. — A kormányzó Diósgyőrben. Nagybányai Horthy Miklós kormányzó szombaton Diósgyőrbe érkezett, hogy megtekintse az ottani állami vasgyárat. A kormányzót rendkívül lelkes fogadtatásban részesiteiték. Az üdvözlő beszédekre adott válaszában munkásságra és hazaszerefelre buzdította a munkásságot. — A aóárak nj szabályozáaa. A pénzügyminiszter november 25-én kezdődő érvénnyel a sóárakat újból szabályozta. Az ételsó nagybani ára 125,000 korona, a marhasó nagybani ára 92.000 korona métermázsánként. Ennek megfelelőlen az ételsó kicsinybeni fogyasztási ára kilogramonként 1400 korona, a marhasó kilónként 1076 korona. A csomagoláshoz szükséges papírzacskó külön fizetendő (70 korona). A sóárusitás forgalmi adó alá nem esik. A rendelet szerint a felek birtokában lévő sókészletek, tekintet nélkül azok nagyságára, nem esnek bejelentési és utánfizetési kötelezettség alá. — A zsidó vallású hősök emlékének megörökítése. A világháborúban hősi halált halt szegedi zsidó vallású hősök emlékét megörökítendő, felkérjük a hozzátartozókat, hogy a hősi halált haltak neveit közöljék a Szegedi Zsidó Szentegylet Margit-utca 20. sz. a. irodájában folyó évi december hó 10-ig, hogy a hősök emléktáblájára a név fölvehető legyen. Séta a téli tüzeléa körül. Takarékoskodni kell a fűtőanyaggal, mert akármilyen kedvező is volt eddig az időjárás, mégis su'vos tehertétele immár a háztartásnak a fűtés. Csak olyan fűtőkészüléket szabad tehát alkalmazni, amely a legtekarékosabb. Ilyen a „Hullám-iángtörő" fűtőtest, amely Körösi Márton, Báró Jósikautca 7. szám alatti műhelyében készül. Készítenek ugyan Szegeden már hasonló készüléket is, de iegjobban a „Hullám-lángtörő" vált be. Körösi ezenkívül megállapodott a BudapestErzsébetfalvai Déry-féle fürészpor-kályha feltalálójával és Szeged és környéke részére Körösi fogja gyártani a szintén nagyon racionális fürészpor-kályhákat. Waldbauer—Kerpely december 4-én. Jegyek Endrényinél. A Szegedi Zsidó Hitközség Elöljárósága közli, hogy az 1924. évi kultuszadójavaslatot késziiő bizottság munkálatait befejezte, amelyeket az elöljáróság november 26-tól december 3-ig közszemlére tesz azzal a felhívással, hogy minden adózónak joga van minden egyes adótételre észrevételeit ezen idő alatt a hitközségi irodában írásban benyújtani. 125 Legújabb kész ndi és leány modell felöltök, valamint modell utáni rendelésre elsőrangú kivitelben, lego'csóbb árban! Reményiné divatáruháza Szeged, Széchenyi-tér 2. Ugyanott férfi és női gyapjúszövetek méter szerint. 57 VUlamoa anyagok Deutschnél, Kállay Albert-u. 1. 15 '"LegitimItták! A madeirai halott, Werrmann százados szenzációs müve, kapható Endrényi könyvkereskedőnél. Decémber ÍO KONCZ JÁNOS hegedűművész (Endrényi) Seelenfreund kézimunkaüzletben Tisza Lajoskörut 48. sz. Nagy választékban kapható Horgoló, neccelö cérna, gyapjufonál, himzöpanut, műselyem, gyöngy minden színben és minőségben. Raktáron tartom salson legdivatosabb selyem-gypju comb. fonalat kosztümökhöz, valamint fehérneműhöz és kézimunkához előnyomtatási mintákat. 18 Oszi képkiállítás Megtekinthető vételkényszer nélkül Freimannál, Takaréktár-utca 8. Speciális képkeretező műhely. m — Halálos szerencsétlenség a Tiszapályaudvaron. Szombaton délelőtt fél 11 órakor halálos szerencsétlenség történt a Tiszapályaudvaron, a raktárházak között. Egy vasúti segédtiszt föl akart ugrani a mozgásban lévő mozdonyra, de visszacsúszott és a mozdony az egyik raktár rakodófalához lapította. A pályaudvar személyzete azonnal értesítette a mentőket. Alig tiz perc muiva már rendőri bizottság is kint volt a szerencsétlenség színhelyén, ahol a Szeged munkatárra is megjelent. A rendőri bizottság vezeíője megállapította, hogy Vajas János 24 éves üzemi segédliszt szolgálata teljesítése közbsn a (ömegr&ktár előtt föl akart ugrani az egyik mozgásban lévő tolató-mozdonyra. A mozdony hágcsója azonban sikos volt sz esőtől, ui»y hogy Vajas megcsúszott és leesett a sínek mellé, anélkül azonban, hogy a hágcsója karfáját elengedte volna. A mozdony vezetőjének r.em volt ideje megállítani a gépet és igy a mozdony néhány méterrel tovább vonszolta a szerencsétlen embeil. Vajas János míg ekkor sem engedte el a hágcsó karfáját, mivel attól félt, hogy a kerekek alá kerül. A szerencsétlen ember elkerülte a kerekek roncsolását, de a még mindig tovagördűlő mozdony a raktárház rakodójának falához lapította. Vajas János azonnal elvesztette eszméletét, a mentők bevitték a közkórházba, ahol néhány perc múlva, anélkül, hogy magához tért volna és ki lehetett volna hallgatni, meghalt. Legújabb azépirodtltni éa ifjúsági könyvek, kották, irodai felszerelések, egyetemi tankönyvek, papíráruk kicsinyben és nagyban Endrényinél, Kelemen-utca 7. szám alatt. 139 Olcsó fürdőkádak, gyermek- és ülőkádak Fogel Edénél, Takaréktár-utca 8. M November hó 26-ától az év végéig leszállított arakkal kerülnek eladásra csodaszép ezüst ritikiilök, pecsenye, halas és Sandvich eziist tálcák, tálca garnitúrák. Karácsonyi ajándéknak alkalmas arany, ezüst, Platina, gyöngy és Brilliáns ékszerek. Arany és ezüst órák, cigaretta tárcák. Nagy választék és CSaklS elsőrangú áruk. Fischer Testvérek ékszerészek Szeged, Kárász-utca TIZ. » . 11 1 Oi*a, ékszer javitás. Saját műhely. Telefon: l 0—65. szám. MPAUllll T a Gizella-téri kÖt-SZÖVŐ áruház. Mindenféle és fajta kötött, ITlLyilJlL I szövöttáruk és fonalak. TÍCTÍI 1 oSnc t « 4 no Kötött jumperek, kendők, chwalak, harisnyák a legfinomabb kivitelben, j ísza Lajos-korut 92. Rövidáru cikkek 01cgó árak Mindenféle és fajta szőnyegszövéshez fonalak a legprímább minőségben nyersen és színesen.