Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1923-11-25 / 269. szám

4 S ZR QBD Szeged, 1928 november 25, — A módszerük ez a levelezőlap. Teljesen jel­lemzi őket. Nyíltan nem mernek előállni. De tudom, ki csinálja ós eljön még az én időm is! Ezeket a betliket ismerem — a lapon ugyan nincs rajta a nyomda impressziuma —, de tudom, hol nyomták. Dolgoztam ott én is. A szöveg stilusa szintén elárulja a szerzőt. Ugyanaz a stilus, ugyanaz az írástudatlanság, ami néhány nyílttéri nyilatkozatban botránkoztatott meg nem régen minden jóérzésű embert. De nekem ezek az aljas csipkedések néni ártanak, munkámban nem zavarnak meg. Ezt már lecsillapodva mondta Lévay Ferenc. Szavaival önmagát nyugtatta meg. Elbucsuztunk tőle. Bucsuzóul mégegyszer megköszönte, hogy védelmébe vesszük igazságát. — Destruktívnak mondják a Szeged-et — mondta bucsuzóul —, de én tudom, hogy a Szeged min­den betűje az ország érdekében iródik és minden sorát az erkölcsi igazság tiszta vágya hatja át. Kérem, tolmácsolja a Szeged minden munkatársá­nak hálás köszönetemet. És amikor kinyitotta előttünk az előszoba ajta­ját, a beáramló novemberi levegő meglebbentette azt a hatalmas függönyt, amely Nyugatmagyaror­szágból hazahozott zászlókból készült és most Lévay Ferenc széles előszobáját osztja kétfelé. Magyar László. PéTnezteirn582. Belvárosi Mozi November 26. és 27-én, hétfőn és kedden Forró percek. Egy szerelen története 6 felvonásban. Főszereplő: Glória Svanson. Azonkívül: Szörnyeteg. Társadalmi dráma 4 felvonásban. Főszereplő: Glória Hoppé. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. ií » HA-HA CIPŐÁRUHÁZ SZEGED, Ktíeien-ntca 12. (Kérjük árai kirakatain­kat megtekinteni) Olcsó QfRtcipó vásár in a készlet tart: Gyermek rámás var- flO rott (Flexiebel) cipő K • ©•tLíUlJP N8. ..... «... 60.000 N51 chew. fűzős magas "jjf| cipő lack díszítéssel K NŐI barna baga ia fű- Ofl tfftftn zős cipő . . . . K Ndl meleg bélelt cipő ITiníl bőrboritással . . .K «3«UÜÜ Férfi box fekete 7C AA(\ f ÍÚZŐ3 cipő K IáJ.VVV / Nagybani vételnél viszonteüru­sitóknak olcsóbb nagybani árakat számítunk. 259 Ezen kedvezményeket csak addig nyujthatiuk, mig a raktárkészlet tart. Vidékre csakis a pénz előze­tes beküldése mellett szállítunk. Meg nem felelés esetén vidéki vevőknek a pénzt visszaadjuk. Madame Curie és Móra Ferenc. A Szeged olvasóközönsége előtt ismeretes, hogy Móra Ferencnek a Világ-ban megjelent pompás cikkére, amelyet Reynald francia sze­nátornak a szegedi muzeumban történt látoga­tásáról irt, egy nap alatt tekintélyes összegű adomány gyűlt egybe a Somogyi-könyvtár szá­mára. A Világ „Madame Curie és Móra Fe­renc" cimü cikkében számol be erről az eset­ről. Elmondja, hogy mig a gazdag Fran­ciaország nemzeti ajindékképen 40000 frankkal fizeti madame Curienek a rádium 25 esztendejét, addig a szegény Magyaror­szágon, francia valutában szánitva, 5367 frankot adtak össze egy kulturális célra, 24 óra alatt, egy cikknek. Móra Ferenc Írásának hatása alatt. „Móra Ferencben — irja a lap — mi egyformán becsüljük a nyugateurópai, minden irányban tájékozott kulturembert és Mikszáth elbeszélő művészetének nagy letéteményesét". Egyébként Móra Ferenc, aki tegnap óta be­tegen fekszik a lakásán, a következő sorok közlésére kért bennünket: — Kedves Szerkesztőség, a Robinzon szige­téről irott tudósításokba ea:y kis félreértés csú­szott bele. Az a békési falusi jegyző, aki első fecskéje volt az áldozatkészségnek, szegény ember volt ugyan, aki panaszolta, hogy ezelőtt, ha városban járt, soha könyv nélkül nem ment haza a falujába, moü azonban már csak újsá­gokból ismeri a könyveket, — da azért nem volt kopott ruháju. Olyan aranyjánosos falusi jegyző volt, fél óráig beszélgettünk vele régi és uj irodalomról, de azért egészen rendes bőrkabátja volt neki, amilyenről öreg muzeumigazgatók influenzás lázukban álmodnak. — Egyébként az eddig nyilvánosságra ju­tott segítőkhöz csatlakozók Berger Henrik, aki 120,000 koronát ajánlott fel egy budapesti napilap járatására, továbbá egy budapesti ügy­véd, aki szintén egy budapesti napilap járatá­sát ajánlotta fel, egy névtelen adakozó Kecs­kemétről, aki 10.000 koronát küldött a Somogyi-könyvtárnak. Beleszámítva az utóbbi napokban ajándékul küldőit könyvek érté­két, a város segélyfelemelése nélkül, mintegy két- és félmillió korona értékű adományt kapott a Somogyi-könyvtár. M>nt legna­gyobb maecenásunknak, Wimmer Fülöp vezér­igazgató u;nak is irtam köszönő-levelemben, engem rossz órákban mindig vigasztalni fog az a tudat, hogy talán magyar iró egyetlen cikkeért nem kapott még ekkora honoráriumot. Az összegnek adósságaink kifizetése után fenn­maradó részét ásatásokra fogjuk fordítani. Széchenyi ^lozi Telefon: 16-31 Igazgató: Dr. Varsányi Elemér. Vasárnap, november hó 25-én PRISC1LLA DEANN-nal Az ezred leánya Nagyszabású keleti szerelmi regény az idegenlégió életéből 8 felvonásban. Azonkívül: Uj Zigotó nagykövet. Burleszk két fülvonásban. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor, n TEREPI KELtcnesen rűrvi vnni • IIIIIIIIIIÍ •••••••••• I9BISIBDL •••••••• • • • • Nyakkendőket készít és javít legszebb kivi leiben Sándor Ibolya, Mérei utca 7., I. em. Az angol választási harc. Londonból jelentik: A választási harc javá­ban folyik. A képviselőházba 650 kerület küld képviselőt és a helyzet az, hogy jóformán vala­mennyi kerületben harcra kerül a sor. Számos kerületben mindhárom párt: a konzervatív-, a liberális- és a munkáspárt külön jelöltet állit. A választás 615 mandátumára 1520 jelölt esik és pedig 520 konzervatív, 440 liberális, 405 munkapárti, 4 kommunista és 12 független. Baldwin is felszólalt a választási harcban. A védvámos politikával foglalkozott, de kitért az európai helyzet ismertésére is. Az európai nyo­morúság és az angol munkanélküliséggel kap­csolatos pesszimisztikus hangulat vonul végig a Times vezércikkében, amely Stresemann bu­kásáról szól. Igazg. 11-85. Körző Mozi Pénztár 455. Hétfőn és kedden, november 26. és 27-én KAIN BÉLYEG Alaskai dráma 6 felvonásban. Főszereplő: ÉVH NOVAk. Azonkívül: Milliárdok és garasok. Nagyvilági történet 5 felvonásban. Főszerepekben: Almm Teli és Dorothy Dikaon. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Minden meatiijiségben teljes értekben veszek Aranyat Ezüstöt Briliáns ékszereket Platinát Gyöngyöt Ezüst dísztárgyakért facont is fizetek Telefon ekszeresz lftoc Szeged, luo3* Kárász-utca Tiz. Óra, ékszer műhely. 47 E ladó: Diófa hálószoba, remek konyhakredenc, szekrények, á<?yak, ebédlőasztal, dívány, bőr­és Thonett-székek, ebédlőfal, otíomán, festett szekrények, asztal, székek Margit-utca 7. 277 13-33 a Szeged telefonszáma Vidéklek részére a lejjobb bevásárlási forrás ! SARKADI RUDOLF. feéxmOáruháza Budapest IV. fővám-tér 3 cJSEftSSS Kelengyevásznak és sifónok méterje K 7ooo.— Barchetek méterje llooo.— Mosóceig „ 9ooo.— Cibelinek B lSooo,— Schottis szö/etek méterje 175oo.— Fejkendők darabja 6000.— Gyapjú kötött kabát 7o.ooo.— Nagy raktár téli cikkekben u. m. fej- és posztó nagykendökben. •enyaíiionyi ruhaselymek nagy választékban !

Next

/
Oldalképek
Tartalom