Szeged, 1923. október (4. évfolyam, 223-248. szám)

1923-10-26 / 244. szám

Szeged, 1923 október 21. SZEGED 7 — Elitélték Bárdossy Gyulát. Mint isme­retes, évek óta ádáz harc folyik az Ébredő Ma­gyarok Egyesületének vezetősége és Bárdossy Gyula között, aki maga is tagja volt az ÉME vezetőségének. Bárdossy, amikor kivált az egye­sületből, nyilt plakátot szerkesztett és hirlapi cikkeket tett közzé, amelyben azzal vádolta meg Turcsányi Egont és az ÉME vezetőségét, hogy az egyesületben csupa érvényesülni akaró ember van, olyanok is, akik azelőtt kommunisták vol­tak és hogy több tisztviselő hűtlenül" kezeli az ÉME vagyonát. Egy sajtópört Turcsányi Egon a saját neve alatt indított meg és ezt ma tár­gyalta dr Seszták Lajos törvényszéki biró ta­nácsa. Bárdossy ma tanukkal akarta bizonyit­tatni, hogy Orbán Dezső, aki az ébredők lapjá­nak, az Ébredő Magyarországnak felelős szer­kesztője volt, a kommün alatt kommunisla volt, ő kommunizálta el a mozikat, izgató beszéde­ket tartott s emiatt büntető eljárás is folyt ellene. Kérte a vizsgálat kiegészítését, indítvá­nyozta, hogy szerezzék be az Orbán Dezső ellen megindult kommunista jellegű ügy iratéit. A bíróság a bizonyítás kiegésztését céizó indít­ványt elutasította. A bíróság bűnösnek mondotta ki Bárdossyt s rágalmazás vétségéért három hónapi fogházra és kétszázezer korona pénz­büntetésre Ítélte. — Mussolini vitatkozik. Mussolini a bo­lognai egyetem rektorát fogedía, aki bejelen­tette, hogy a bolognai egyetem tiszteletbeli jogi disztokto ává akarják avatni. Mussolini minisz­terelnök megköszönte a megtiszteltetést és ki­jelentette, hogy azt örömmel elfogadja, azonban előzetesen vizsgálatnak óhajtja magát alávetni, amely célról közölni fogja azokat a kérdéseket is, amelyekből vitára vállalkozik, mert — mint mondta — csak ily módon érezheti magát méltónak erra, hogy a naki szánt magas ki­tüntetést viselhesse. Sokul és nadrágtartők, pipere mosdó szappanok legolcsóbban Komlósinál. 26 — iiarom és félmillió hektoliter bor ter­mett. Az idei szőlőtermést közepesnek mond­ják. Hárem és félmillió hektoliter bor termett a tavalyi négy és fél hektoliterrel szemben. Általá­ban a szőlő leszüretelésével a gazdák minde­nütt vártak, ami a jó minőségre való törekvés­nek, a jele. A megfelelő minőséget sikerült is igen sok helyen elérni. — Magérkezett a tűzoltóság aj metorfecsken­dője. Hossau ideig tartó bujdosás után végre meg­érkezett a szegedi tűzoltóság régen megrendelt uj motorfecskendője. A teljesen modern vörös gépkocsit a tiizoltófőparancsnok csütörtökén mutatta be a város tanácsának a városháza előtt, ahová a tanács testüle­tileg levonult. A vészes hangon tülkölő alkalmatosság sem került sokba, eddig mindössze kétmillió koronát fizetett érte a város, de valószínű, hogy a kétmilliós vételár most kifizetett kétharmadát valorizálnia kell, de még igy is nagyon olcsó a vásár. Férfi fehér és zefír ingek, nyakkendők legol­csóbban Komlósinál. 26 Káliay dr. Joginseminárinma Pallavieini-ntca , S alatt fogad egéax nap. Telefon S9. rra Telefon: BölVárOSÍ WIOZÍ Pénztár 582. Október 26,27,28- án, pénteken, szombaton, vasárnap A szezon legnagyobb vígjáték attrakciója 111 A nagymama fiacskája Uj sfilusu komédia 5 felvonásban. Szereplók t A nagymama fiacskája . Harrold Lloyd, „ő". A fiacska nagymamája . Anna Toksena. A fiacska szivszerelme . Mildred Davia. A vetélytárs Ch. Stevenson, Dr. Jlaflövetii, oki. betör® D. Satherland. A serift N. Jong. Azonkívül: Az idény legújabb megjelenésű válogatott burleszkei Fridolin az emberevök között Amerikai burleszk 2 felvonásban. Fatty a lóversenyen l egújabb megjelenés, 2 felvonásban. A Nk é t rivális Amerikai bohózat 2 felvonásban. Kél órás derii, mosoly, kuncogás, nevetés, kacagás! A Concordiamalom égése Előadások kezdete": Hétköznap 7 6s 9 órakor. Vasárn?p 3, 5, 7 és 9 órakor. A görög ellenforradalom. A görög kormány felszólította a zendülőket, hogy csütörtökig adják meg magukat, mert különben a kormány elfojtja a mozgalmat. Malhes volt minisztert és két tábornokot, továbbá a pyreusi rendőröket letartóztatták. Ujabb harcok a macedón-szerb határon Belgrádból jelenlik: Hosszabb szünet után a harcok Macedónia és Szerbia határ területein ismét fellángolnak. Szlivnicánál egy jugoszláv csendőrörsöt komitácsik megtámadtak. A heves harcokban a jugoszláv csendőrszázados és egy csendőr életét vesztette, öt csendőr megsebesült. Más halárhelységekből is uj bandák felbukka­nását jelentik. A Politika az eseményekkel kap­csolatban azt ír ja, boyj a bolgár kormány a nisi szerződésnek a bandák leküzdésére vonat­í kozó rendelkezéseit nem teljesítette, amiért is a ; jugoszláv hadseregnek kell ezt a feladatot \ magára vállalnia. — Szakvélemény a különösen enyhe őszi Időjárásról. Az idén szokatlan enyhe az ősz. ; A különös időjárásról a budapesti meleorológiai intézetben a következő fölvilágosítást adták: — Az átlagost ilyen mértékben meghaladó októbervégi időt 60 év óta nem észleltünk. Az sokáig emlékezetes marad a meteorologia tör­ténetében. Ami a prognózist illeti, egyelőre tar­tós maradhat ez a tavaszias ősz, de viszont számithatni lehet arra, hogy hirtelen légnyo­mási fordulat az időjárást épp ellenkezőre for­díthatja. Jelenleg még éjjelenkint sem hül le a levegő. Voltak az utolsó napokban olyan he­lyek, ahol a napi minimum is 17 fok volt. A maximum pedig 25—26 fok. Ez a maximum szinte a kánikulát juttatja az ember eszébe. Ez a szokatlan időjárás ismét igazat ad azoknak, akik a magyar klima rejtélyes ©kokbői bekö­ve kezett változására következtetnek. Tény, hogy az ország időjárása előre nem látható változá­sokat tüntet fel és a mezőgazdasági kulturát sokszor súlyos próba elé állítja. \ — P ancia ösztöndíjak — magyar diákoknak, A vallás- es közoktatásügyi miniszter a francia köz­társaság kormánya által' magyar főiskolai hallgaték számára az 1923—24. tanévben rendelkezésre bocsá­tott ösztöndijak helye közül a magyar kormány ki­jelölése alá eső ösztöndijakat dr. Szászy Istvánnak, Perényi-Lukács György bárónak, Kovács Albertnek, ifjú dr. Göllner Aladárnak és vitéz dr. Varga Lajosnak (szeged) adományozta. — A városi nyugdljszabílyrendelet mó­dosítass. Az állami alkalmazottak régi nyug­dijszabályzatát — mint ismeretes — a fizeté­sek egységesítése alkalmával módosította a nemzetgyűlés. Az erre vonatkozó törvény el­rendeli a városi nyugdijszabályrendeletek meg­felelő módosítását is. A tanács csütörtökön fog­lalkozott ezzel a kérdéssel és elhatározta, hogy a közgyűlésnek a következő módosításokat ja­vasolja: A nyugalomba vonuló városi a kalma­zottak nyugdiját a tényleges szolgálatban álló alkalmazottak mindenkori fizetésének arányában állapítsák meg. A fegyveres szolgálatot teljesítő alkalmazottak kategóriájába, akiknek a normá­lis negyven év helyett harmincöt év a teljes szolgálati idejűk, vegyék b: a vámőröket és a tűzoltókat is. A tanács javaslatával hétfőn fog­lalkozik a jogügyi bizottság és a szerdai köz­gyűlés dönt fölötte véglegesen. Keztyük, reform nadrágok, ganiaschnik legol­csóbban Komlósinál, 26 — Közjegyzőhelyettesek sérelmei. A magyar­országi közjeayzéhelyettesek országos egyesülete ma délelétt küldöttségben járt Nagy Emil igazságügvmi­niszternél, akinél előadták a közjegyzőhelyettesi ' kar sérelmét. Különösen arról panaszkodtak, hogy a meg­szállott területekről sok olyan közjegyzé is átjött, aki nem volt kiutasítva és ezek mind Magyarországom akar­nak elhelyezkedni. Az igazságügyminiszter ramutatott arra, Itogy már eddig is két közjegvzöséget helyettes­sel töltött be és maga is tisztában van azzal, hogy nem mindenki menekült, aki annak adja ki tnagát. Ki­látásba helyezte, hogy mindenesetre meg fogja vizs­gálni, hogy vájjon tényleg menekülttel áll-e szemben és tekintettel lesz a közjegyzőhelyettesek érdekeire is. — A tanács és a kall ura támegatása. A szegedi színtársulat szállodában lakó tagjai kérvényt intéztek a tanácshoz. Utalva nehéz helyzetükre, a szállodai adó elengedését kérték. A tanács — a színházi kultura tá­mogatása címén — a kérelmet teljesítette. Mnalin, flór, cérna és tiszta selyem harisnyák legolcsóbban Komlósinál. 26 TŐZSDE Magánforgalom. A piacon nagy volt az üzlettelen­ség az egész délelőtt folyamán, ami egyáltalán anaak tulajdonitható, hegy a zsíré le'/.ötötte a tőzsdetagok te­vékenységét, másrészt anaak, hogy a hangulat mind­végig kedvetlen volt. A liécsi tszsdéről is gyeagébb híreket jelentettek és állítólag arbitrázsértékekben ma is volt Bécsben kínálat. A zsiró elég simán taent, amennyiben a fizetésekben fennakadás nem állott be, azonban a lebonyolítás kissé nehézkes volt és igy a kosztpénz kamata a mai napra 3 és fél százalékra emelkedett. é OavtxaíröHpont Árfolyamai. Valaiáki Osztr. ko­rona 0.2735-0.2955. Márka 0.0003, Dinár 23609­25000, Siokol 57830—62200, Léva 18400-19508, Lei 9800- 11100, Lengyet m. 0.0100 -0.0150, Lir* 890 ­945, Fr, frank 1165-1231, Belga fr. 1000—1055, Sv. frank 3450-3670, Angol font 88500 -92900, Doliér 19400—20500, Holland forint 7530 - 7970, Dán korona "3400—3620 *véd korona 5103—5430, Norvég korona 29S0—32Gű, Napoleou 89000. Devttdkt Bécs 0.2735-0.2955, Berlin 0.0003, EJelwrád 23600-25G0Q. Pr*ga 57800-62200, Szófia 1S4OT-M950Q, Bukarest 9700-11000, Varsó 0.0100— 0.0150, Milánó 880-935, Páfis 1150-1216, Srüsset i000—1055, Zürich 3450-3670, London 88500-92900, íewyork 19400-2Ü500, Amsterdam 7530-7970, Xepenhága 3400—3620, Stockholm 5100 - 5438, Krisztiánja 2BS0—3200. A Magyar ÜLltalisos Takarékpénztár értékpapír is devizamegbizásokat gyorsan és kulánsan teljesít, IOÍ ZSrlchi tőzsde. Nyitás; Páris 32.60, London 2522, Newyork 561.25, Milánó 25.02'/,, Hollandia 218.25, Berlin , Bécs 0.0078»/«. Osztrák bélyeg­zett —.—, Szófia 5.35, Prága 16.6o, Varsó —. , Budapest 0.03, Bukarest 2.65, Belgrád 6.75. Zürichi xarlait Páris 32.621/,, London 2521, New­vork 561.03, Miláné 25.10 Hollandia 218.15, Berlin O.OC0000005'/J, Bécs 0.0078'/^ Ostfr. bélyeg. —. , Szófia 5.35, Prága 16.S0, Varsó —.—r-, Budapest 0.03, Bukarest 2.65, Belgrád 6.65. A Szegedi Kézmfivesbank mindennemű tőzsdei negbizást a legpontosabban végez el. 63T Taradayiőzsde« A mai terménytőzsdén kis for­galom mellett az árak nagyjából változatlanok maradtak. Hivatalos árfolyamok: Buza 76 kg-os tiszavíóéki 93000-93500. egyéb 92000—92500. 79 kg.-os tisza­vidéki 94000—95000. egyéb 93500—9450C, rozs 61000—6200J, takarmányárpa 63000- 65000, sörárpa 72500—77500, zab 66000—69000, tengeri 66300-67000, repce 16500-17000, korpa 36500-37500. A Szegedi Forgalmi Bank értékpapír és deviza­megbízásokat gyorsan és jutányosán teljesít. A Magyar Lovaregylet 8 százalékos dollárkötvényei­nek jegyzési helye. g$g Szegedi Lombardbank 872 Fpfcpfpsas-11 Tplpfnn 13—73 1 Feketesas-u. 22. Telefon 13—73. Budapesti és wieni bankcég alapítása. Magas heti kamatozás (kosztpénz). jólértesült tőzsdei összeköttetés. KOSZTPENZERT legmagasabb kamatot fizet 104 Károlyi-utcai KROÓ-BANK. Péntek, 26-án Bimbula Szombat, 27-én Bimbula Vasárnap, 28-án Bimbula ia Korzó Moziban! 1 Keresünk irodai kisasszonyt, aki gyors- és gépíró. írásbeli ajánlatok pontos címmel és fizetési igény megjelölésével a SZEGED kiadójába kérünk. Iráirén minden *6phez 8500 koroníl1 gyáíl 4rb™»prlma Rlsö Sze«edi Keller szaküzlet 1IV5VH a&aiagui\ minőiégben. 22 JaviW és karbantartási mühelu. U írógép vállalat Széchenyi-tér 8, Telefon 3-63.

Next

/
Oldalképek
Tartalom