Szeged, 1923. október (4. évfolyam, 223-248. szám)
1923-10-06 / 227. szám
SZEGED Szeged, 1923 október 6. jenek. Most a demokratáknak, szociáldemokratáknak erős akarata, hogy ezen az alapon kiigazítják a koalíciót, mert a válságnak más megoldása lehetetlen. Uj tárgyalás a munkaidőről szóló törvényről. Német parlamenti körökből közlik: A pártvezéreknek a birodalmi kancellárral folytatott megbeszélése azzal az eredménnyel járt, hoity a demokrata párt indítványára a pártok vezetői és szakértői még az est folyamán összeülnek a közmunkaü jyi miniszterrel, hogy a munkaidőről szóló törvényről tárgyaljanak. A demokraták azon a veleményen vannak, hogy a nép nem vállalhatják afelelősgégel.hogyhaakonf.ikiusok megoldására nem teszik meg az uolsó kísérletet is. Este 9 órakor a pártvezérek és a szociális bizottságnak az egyes pártokhoz tartozó egy-egy tagja összeült, 11 órakor a pártvezérek a birodalmi kancellárral fognak tanácskozni. Ujabb kimutatás Németország függő adósságairól. Nyilvánosságra került Németország függő adósságairól szóló ujabb kimutatás, amelyből kitűnik, hogy szeptember 24-tól 30 ig Németország függő adóssága több mint hatszorosára emelkedett. A kiadások összege 46,716 milliárd, ezzel szemben a bevételek összege csak 81 millió, tehát a kiadásoknak csak öt századrésze. Fosztogató bandák indultak kl Lipcséből. Merseburgi jelentés szerint az elmúlt napokban Lipcséből nagyobb bandák érkeztek a vidékre és nekikezdtek a termés fosztogatásának. A mezőőrök tehetetlenek voltak velük szemben. Sok helyen összeütközésre került a sor a mezőőrök és a fosztogatók között és sok fosztogatót sikerült elfogni. Az elmenekültek üldözésére kerékpáros és lovasosztagokat küldtek ki. A letartóztatott embereket a rendőrség megbilicselte. Franciaország nem türhstné a bajor királyság restaurálását. Az Elyseében Millerand elnök jelenlétében tegnap délelőtt minisztertanács vol», amely kizárólag a passziv ellenállás beszüntetésével és a német kormányválság által teremtett uj hely- ' zettel foglalkozott. A Quai d'Orsayn tegnap ugy t tájékoztatta a saj ó képviselőit, hogy egyelőre ' nem lehet tiszta képet alkotni a németországi helyzetről. A Ruhr-területen fokozottan kezdenek dolgozni és a jelek arra vallanak, hogy nincs távol a pillanat, amikor Franciaország és Belgium befejezettnek fogja tekinthetni a passziv ellenállást. A jóvátaieli tárgyalások aob^n a pillanatban megindulhatnak, mihelyst a német kormány megfelelő javaslatokat terjeszt a jóvátételi bizottság elé. Azt mondják a Quai d'Ots yn, hipy a versaillesi szerződésben nincs olyan inie/kedés, amely a monarchia helyreállítását tiltana, de Franciaország még Bajorországban sem tűrhetné a királyság uj berendezését, mert akkor az a veszedelem fenyegetné, hogy Bajorország, mint királyság, magához akarná ragadni Ausztriát és ott is restaurálná a monarchiát. A Times Anglia magatartásáról. Amint a Times feljeeyzi, Anglia magatartását az országban rgyre többen teszik kritika tárgyává. Kifogásolják, hogy Európát egyre jobban a kaoszba kergetik és Anglia nem tesz kísérletet arra, hogy régi bef jlyásával ennek útját állja. Törökország — köztársaság. Az uj alkotmány értelmében Törökországot köztársaságnak nyilvánítják, amelynek élén egy négy-hat évre választott gyűlés áll. A nagy nemzetgyűlésnek csak törvényhozó, a kormánynak csair végrehaj ó halalma lesz. A szenátus funkcióját államtanács fogja átvenni, amelynek tagjait a köztársaság elnöke nevezi ki. Uj tárgyalások Fiúméról. Mussolini olasz miniszterelnök a jugoszláv követ utján, a belgrádi olasz ügyvivőnek pedig Nincsics szerb külügyminiszterrel tegnap folytatott tanácskozása Fiúméra vonatkozóan uj tárgyalások kezdetének tekintendők. Mindenekelőtt meg kell állapítani, milyen magatartást tanúsít a jugoszláv kormány az olasz javaslattal szemben. Megint tejhiány. (A Szeged tudósítójától.) Az idén szokatlanul korán köszöntött be Szeged város minden évben visszatérő — és ugy lát«zik, gyógyíthatatlan nyavalyája, a tejhiány. Normális viszonyok között, ha ugyan normálisnak lehet nevezni a háború utáni viszonyokat, a tejbehozatal csak novemberben csappant meg észrevehetően, de októberben még a piac uralkodó cikke volt. Hogy mi a mostani nagy sietségnek az oka, azt senki sem tudja, dj a beköszöntött tejhiányt már erősen érzi a város közönsége. Kilenc órakor már nem található tej a piacon, a kora reggeli órákban a csökkent kínálat és a nagy kereslet következtében olyan magasra szökik fel az ára, hogy szegényember számára megfizethetetlen luxuscikké avanzsál ez az elsőrendű közszükségleti cikk. Ugy a termelők, mint a viszontelárusitók legutóbb már hétnyo'cszáz koronát is kértek érte, a tejcsarnok pedig nem kevesebb, mint ezer koronáért árusítja. A vegykisérleti állomáson érdeklődtünk az állandóan növekedi tej hiány okai felöl és kérdéseinkre Csonka Ferenc gazdasági főtanácsos a következőket mondotta: — A tejhiány valóban tul korán je'entke'ett a szegedi piacokon, aminek oki vélenen/ett szerint abbtn keresendő, hogy a hűvösebb idők is htmarabb beá Itak és igy a tanyaiak több napi tejet összegyüjttietnek a megromlás veszedelme nélkül és tejtermékekké dolgozhatták fel. A tejhiány egyik legsúlyosabb következménye, a piacra kerülő tej minőségének állandó romlása is jelentkezett már. Az állomás gyakran tart tejrazziát és a megvizsgált tejeknek majdnem miidig ötven hatvan százdéka hamisított, túlnyomó részb an vizezett is. Hnr»avaló minden szigorúság, mert addig nem lelet rend a szegedi tejállátás körül, amig helyi rendszabályokkal nem akadályozzák meg a visszaéléseket. Elsősorban a tejpiacot kellene egyhelyre koncentrálni, azután revideálni kellene a tejárusitói engedé yeket, mert a legtöbb baj abból származik, hogy a hozzá nemértö szatócsok is rászabadultak a tejkereskedelemre. Az általános és megfelelő ellenőrzés ugyanis a mai viszonyok között, amikor legalább kétezer tejárus ellenőrzéséről van szó, teljességgel lehetetlen. A „szegedi indexrendszer." ruha 12 egységgel vesz részt a rendszerben. Ezek szerint tehát például ha a lejnél valamelyik héten husz százalék áremelkedés mutatkozik, akkor a rendszerben a tejnek megfelelő öt egységet fölemelik husz százalékkal. Az igazgatóság ezután felhatalmazást adott az elnökségnek, hogy már a jövő he'i b árváltozásokat az október harmadikán kezdődő indexrendszer alapján eszközölje. Ezenkívül megbízta az elnökséget, hogy az egyes szakmáknál beállítandó alapfizetésekre folytasson tárgyalást a munká ság képviselőivel és ezen a tárgyaláson kialakuló véleményeket terjessze újból az igazgatóság elé. Ma délután az elnökség össze is ült a munkásság képviselőivel, azonban végleges eredményre az alapfizetések tekintetében nem tudtak jönni. Ezeket a tárgyalásokat még nem fejeztek be, hanem hétfőn tovább folytatják. Ezek a tárgyalások nem vonatkoztak másra — mert az indtxrendszerben már tegnap megállapodtak —, mint az alapbéiekre, mert meg kell találni az alapö*, hogy azután azt az index változásával százalék szerint változtassák. A hé fői tárgyalásokon remélhetőleg a Munkaadók Szövetségének méltányos belátása alapján és ha a munkásság leszállítja jelenlegi túlzott igényeit a jogos mértékre, olyan megegyezés varható, amely a jövőben hosszú időn keresztül z ivartalanul biztosit a a fokozott termelőmunkát. A létszámcsökkentés. (A Szeged tudósítójától.) Megírta a Szeged, hogy a Szegedi Munkaadók Szövetsége néhány hét óta levélváltást folytatott a munkások szervezetével, hogy megtalálják azt a formát, amelylyel véglegesen rendezni lehetne a kérdést, mivel a ma érvényben levő buzavalutás fizetési rendszer semmiképen sem féld meg a jelenlegi gazdasági viszonyoknak. Ezeknek az előkészítő tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy a szövetség elnöksége tegnap a munkásság képvise őivel folytatott tanácskozásokon egy úgynevezett szegedi indexrendszert fektetett föl, amelyet a munkások is elfogadtak a jövőben érvénybe lépő fizetési rendszer alapjául. Ezeken a tárgyalásokon szóba került az alapbérek jól emelésének kérdése is, azonban erről még nem határoztak véglegesen. Az elnökség ma délelőtt számolt be az igazgatóságnak az eddig lefolytatott tárgyalásokról. Az igazgaióság több fölszólalás után magáévá tette elvben a tegnap megállapított ,szegedi indexrendszert', amelyet a munkásság képviselői ugy a szociáldemokraták, mint a keresztényszociálisok elfogadtak. Az igazgatóság ezután részletesen foglalkozott az idexrendszer egyes pontjaival. Megállapították, hogy az egyes közszükségleti cikkek milyen relatív értékben vesznek részt az idexszámitásban. A .szegedi indexrendszer" száz egységből áll. A lakás 1, a liszt 35, a zsir 14, a cukor 2, a tej 5, a fa 10, a hus 15, a burgonya 6 és a A városi ügyekben igen járatos helyről kaptuk az alábbi cikket, melynek szerzője azonban nem kivánja magát megnevezni. Az 1923. évi XXXV. t.-c. elrendeli, hogy a szervezett és nélkülözhető hivatalokat, intézményeket haladéktalanul szüntesse meg a város, továbbá a közigazgatás egyszerűsítésének érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. A város közönsége köréből régen hangzik fel az a jámbor óhajtás, hogy a tisztviselők létszámát apasszák, a felesleges hivatalokat szüntessék meg s ezzel egyidejűleg a valóban szükséges létszámú alkalmazottakat jól fizessék, mert jó munkát csak jól fizetett és elégedett tisztikarral lebet végeztetni. Eddig az eredmény éppen az ellenkező volt. Minden létszámapasztási kísérlet létszámszaporodásra vezetett. Nem kutatom az okát, hogy miért történlek ezek igy, azonban megállapíthatjuk, hogy a létszámapasztás csak akkor fog he yes és jó eredményre vezetni, ha azt hiva'ásos munkástisztviselők indokolt javaslata alapján intézik el. Kímélettel nem lehet' ezt elvégezni, mert nrnden újításnak legnagyobb átka: a kímélet. (CMvin.) Minden osztályvezetőnek és hivatalfonöknek tudnia kell, hogy szabad-e nála is létszámot apasztani, vagy esetleg megszüntetni hivatalát. A közigazgatásnál a legfontosabb: dolgoztatni tudni. Ehhez szükséges az, hogy a hivatalvezető mindent tudjon hivatalában legalább agy, mint bármelyik legkiválóbb alkalmazott. Jó példával járjon elől, maga is do'gozzon, a hivatalos órát tartsa be, szóval ne csak rangban, hanem a kötelesség teljesítésében is első legyen. Az ilyen hivatalfőnök tud parancsolni és megtudja tanítani az alárendelteket arra, hogy mikéat kell jó és eredményes munkát végeznL Tekintélyt, rendet és fegyelmet csak ezúton lehet fenntartani Jaj az olyan hadseregnek, ahol a vezérek a leggyöngébb katonák, a vezéri gyöngeség maga után vonja a hadsereg létszámának szaporítását. Az én tapasztalatom az, hogy aki állandóan azzal dicsekszik, hogy éjjel is dolgozik és a hivatalos helyiségének ablakai reklámszertian ki vannak világítva, az nappal nem dolgozik és az vagy nem tudja, vagy nem akarja hivatalos dolgát végezni. Az ilyen állások feleslegesek, ezeket bátran be lehet szüntetni. Természetes, hogy vannak kivételes, de nagyon kivételes esetek, mikor a nappali hivatalos órákat meg kell toldani az éjjeli órákkal is. A hivatalos munkának mértékét a hivatalfőnöknek tudnia kell, vagyis hogy mennyit lehet és mennyit kell a tisztviselőnek elvégeznie és követelni kell, hogy ezt a mennyiséget naponkint mindenki elvégezze. Ha kivételesen az egyik, | vagy másik időben átmenetileg munkaszaporulat