Szeged, 1923. október (4. évfolyam, 223-248. szám)

1923-10-05 / 226. szám

2 SZEGED Szeged, 1923 október 4. után szabadlábra helyezte, de vádiratot adott ki ellene és Körösi Rózsi ellen is. A szegedi törvényszék Pókay tanácsa ma tar­totta meg ebben az ügyben a tárgyalást. A vári­ég a védőbeszédek elhangzása után a biróság visszavonult és egyórai tanácskozás után meg­hozta Ítéletét, amely szerint a megvesztegetéssel vádolt Körösi Rózsit és a szökésben lévő társát, Bengyel Ferencet a megvesztegetés vádja alól felmenti, miután Hidvéghy Otti tisztviselőnek nem lett volna szabad szállítási igazolványt ki­állítani. , A védő az ítéletben megnyugodott, mig az ügyész felebberett a táblához. U A földbérek változatai. (A Szeged tudósítójától.) A város pénzügyi politikájában jelentős változtatást vezet be a város tanácsa, amennyiben szakítva eddigi kon­zervatív álláspontjával, elhatározta, hogy a be­folyó jövedelmek értékét valamilyen módon kon­zerválja. Az első ilyen irányú lépés a csütörtöki tanácsülésen történt, igaz ugyan, hogy a lépés formája nagyon kezdetleges és nagyon bizony­talan, mint a járni tanuló gyermek botorki­lása, de legalább feljogosítja a város közönsé­gét arra a reményre, hogy a gyermek idővel mégis csak megtanulja majd a biztos járást. A polgármestert ugyanis az ejtette gondolko­dóba, hogy októberben és novemberben fizetik be a földbérlők a gazdasági év első felére e?ő haszonbért^ ami a jelenlegi búzaárak mellett többmilliárd korona bevételt jelent. A városnak két hónap alatt nincsen szüksége ennyi pénzre, tehát valamelyik pénzintézetnél helyezné el a fölösleget, ahol a jegyintézet kamatlábával ka­matozna is, de az esetleges elértéktelenedés öl nem mentesítené semmi. A város hatósága e'.vi ellensége a kosztoltatásnak, — ami a korona értékcsökkenése esetén szintén nem jelent valo­rizációt, tehát a f3ld haszonbére csak olyan pénzintézetbe kerülhet, ahol csupán a renctes kamatokkal gyümö'csözne. A polgármester ezért Várkonyi Jenő gazda­sági intézővel, a lápéi gazdaság vezetőjével ter­vezetet dolgozott ki, amellyel csütörtökön ismer­tette meg a tanács tagjait. Javasolta, hogy a fölösleges pénzből vásároljon szarvasmarhádat a város és azokat a tápéi réti gazdaságban ter­melt kukoricaszárral tartsa mindaddig, amig ismét szükség lesz a pénzre. A hatósági hus• I szék a mindenkori napi áron veszi át majd a marhákat és igy a földbérek értéke megmarad. Erre a célra azonban bizonyos berendezkedés szükséges, a tápéi réten levő gazdaságnak nin­csen megfelelő istállója, azt indítványozta tehát a polgármester, hogy a tanács négymillió korona költséggel építtessen istállót a gazdaság telepén. A tanácsnak tetszett a polgármester tetve, de azért mégis vita keletkezett a kérdés egyik részlete fölött. A gazdasági intéző ugyanis azt szerette volns, ha tartásdíj fejében a tápéi réti mintagazdaság javára irják a beszerzendő szarvas­marhák súlygyarapodását. Igy az istállót is az üzem terhére építhetnék fel. A tanácsnak ezzel szemben sz volt az álláspontja, hogy a gazda­sági üzem megkapj) a felhasználandó takar­mány vételárát, az istállót a város építteti fel, mert hát a szarvasmarhák súlygyarapodása a pénz kamatozását pótolja. — Ezt pedig ugy hivják, hogy — „bőgő péz" — mondta jókedvűen Balogh Károly. A feléje röppenő kérdésekre pedig megma­gyarázta, hogy ha a pénzből marha válik, a marha bőg, tehát a pénznek ez a formája nem más, mint „bőgő péz". A vila végén a gazdasági intéző is hozzá­járult a tanács álláspontjához és igya polgár­mester javaslalát egyhangúlag elfogadták. A város főldbérjövedelme tehát egész légió átváltozáson megy majd á', amig rendeltetési helyére jut. A földbérből először buza lett, m?jd visszavál ozott pénzre, aztán rozsra és ismét pénzre, most szarvasmarhákká alakul át, hogy alkalomadtán ismét koronákra váltsa fel a tanács. /filrefc Kísérletek a Bratianu-kormány megbuktatására. A román parlamenti élet újra való megkez­dése újból felszínre hozta a politikai harcokat. Az ellenzéki pártok azon kisérle'eznek, hogy a Bratianu-kormány megbuktatása végett tö mörüljenek. Maniu Gyula, az erdélyi nemzeti párt vezére és Lupu, a parasztpárt vezére tár­gyalásokat folytattak egymással a célból, hogy a két párt egyezséget kössön és az elleni éki pártokat a kormány ellen egy harcvonalon so­rakoztassa fel. Megegyezés eddig még nem jött lé're, mert a parasztpárt vezetői nem akarnak lemondani az osztályharcról, amely pártpro­gramjuk egyik legfontosabb pontja. Másrészről a nemzeti párt tagjai idegenkednek attól, hogy olyan párttal lépjenek szövetségbe, amely párt megtagadja a nemzeti eszmét. A helyzet tehát »z, hogy az ellenzéki pártok eddig még i.em egyeztek meg. De a közös cél elérhetése étie­kében mégis közös taktikát fognak követni, ame'ytől — a kormány gyarlóságát tekintve — a legfőbb eredményt várják. Abban az esetben, ha a Bratianu-kormány csakugyan megbukik, miniszterelnökségre legtöbb esélye van Avarrscu tábornoknak, a néppárt vezérének, aki a k rály bizalmát is élvezi, mert több izben nyilvános hitvallást tett dinasztikus hűsége mellett. Maniu Gyula ezzel szemben köztársasági érzelmű pro­gram megvalósítását is vállalná és ezért nem nagyon népszerű a dinasztia szemében. Ennek ellenére nincs kizátva, hogy ő kerül a korn ány élére. Vádolják még Maniut azzal is, hogy még mindig nagyon sokat megőrzött az osztrák­magyar mentalitásból. — Ujabb földrengés Japánban. Tokioban és Osakában ma délelőtt igen erős földrengés volt észlelhető. A lakosok elmeneküllek a házakból. — A Meteorologiai Intézet időprognóziss: Továbbra is esős idö várható, majd megélén­külő szelekkel és hősülyedés. — Ujabb merénylet fiaidén ellen. Berlini jelen'és szerint MJX Harden, a hires író el'en éjjel gyilkos merényletet kíséreltek meg. Éjjel 11 órakor Harden villájának közvetlen közeiében letartóztattak egy embert, aki a bokrok között bujkált. A letartóztatott beismerte, hogy Hardenre várt, akivel beszélni akart. Bevallott?, hogy merényletet akart elkövetni Harden ellen. Hardent félre akarta tenni a német politika uljárél, inert véleménye szerint sokat ártott a német nemzeti törekvéseknek. A zsebében angol fontokban többmilliárd márkát kitevő összeg at találtak. Kiderült, hogy M-cklenburgból, a német radikálisok fCfészkébő! érkezett Berlinbe. Mint ismeretes, Hűden ellen a német naciona­listák tavaly nyáron is merényletet követtek el és akkor az agg publicistát ólombunkós gummi­botokkal véresre verték, ugy hogy hónapokig élet és halál közöit lebegett. — A világ leghosszabb hídjának terve. Az angol kormíny a világ leghosszabbik hídja felépítésének tervével foglalkozik. A h dat a Sundai-csatornán át építenék, A hid költségei nem kevesebb, mint 73 millió font sterlingbe fog kerülni, tehát mintegy hét billió magyar koronába. Néhány nappal ezelőit irták ki a pá­lyázatot, amelyre eddig is, mintegy 500 pályá­zat érkezett be. A hid felépítéséhez 50.000 tonna acél szükséges. — Orosz rablók garázdálkodnak Bukovina határán. Toporoutz község erdejében nyolc tagu fegyveres rablóbanda garázdálkodott az utóbbi hetekben. A rablók néhány nappal ez­előtt elfogtak az országúton 140 embert, agyon­lövéssel való fenyegetéssel összeterelték őket az erdő tisztásán, elvették mindenüket és levetkőz­tették őket. Ruhátlanul kergették azután szét a teljesen kifosztott áldozatokat, akiket meg is vertek. A csendőrség és ka'onaság elindult az útonállók felkutatására, de eddig nem sikerült őket megtalálni. Valószínű, hogy valamelyik határszéli orosz községből jöttek át és a fosz­togatás után visszatértek Oroszországba. — Egy cipőgyári igazgató választójogá­nak megsemmisítését kérték volt üzlettársa'. A központi választmány csütörtökön délben a polgármester elnökletével ülést tartott, amelyen az uj választói névjegyzék ellen beadott birói panaszokhoz fűzendő észrevételeket állapították meg. A két birói panasz letárgyalása után Taschler Endre főjegyző, a választmány elő­adója bejelentette, hogv Gál József, Menning Mihály és Heckmann Gáspár beadványt inté­zett a központi választmányhoz és Szántó Mi­hály választójogának megsemmisítését kérte. Ezt a kérelmet azzal indokolták meg, hogy Szántó Mihály, a Venus-cipőgyár igazgatója ellen lopás, csalás és sikkasztás vádja miatt bűnvádi eljárás van folyamatban és Aradon kétévi szabadságvesztésre Ítélték régebben. A főjegyző érdeklődött ebben az ügyben a tör­vényszéknél, ahol azt a hivatalos értesítést kapta, hogy Szántó Mihály ellen csakugyan el­járás indult volt üzlettársai, Gál fózsej, Men­ning Mihály és Heckmann Gáspár följelentése alapján, azonban az ügyészség elejtette a vádat. A följelentők a bizonyítás kiegészítését kérték, a vizsgálóbíró azonban elutasította a kérelmet, az iratok jelenleg felebbezés folytán a vádtanács előtt vannak, Aradról nem lehet információkat szerezni A központi választmány ugy határo­zott, hogy a kérelem indokolásának els5 részét nem fogadia el, mert csak jogerős itélet alap­ján fosztható meg valaki választójogától, az aradi büntetés ügyében pedig addig fölfüggeszti határozatát, amig hivatalosan meg nem tudja, hogy Szántó Mihály tényleg büntetést szenve­dett e és a büntetéaét nyereségvágyból elköve­tett bűncselekmény miatt szabta rá a biróság. — Pusztító vihar Angliában. Angolorszá­got tegnap éjfél óta óriási vihar söpörte végig. A szél sebességét helyenként, óránként 82 mér­földre becsülték. Számos hajó van a legna­gyobb veszedelemben. A parti hatóságok mentő­hajókat küldtek ki. Az Engadin nevü hajó, mely tegnap este indult el Doverből, képtelen volt a francia partokon kikötni és visszatérni Angol­országba, azonban Dover kikötőjében sem tudott kikötni, ugy hogy útját folytatta s végre Fol­keston előtt vetett horgonyt. Az átkelési hajó­szolgálatot ideiglenesen beszüntették, ugyanígy a légi szolgálatot is. Schwelger Ilonka nőiruha divattermében (Jí kai-utca 6. sz.) fazonok, ruhák, köppenyek, kosztümök a legszebb kivitelben és legjutányo­sabb árakon készülnek. s^ Teleion: KOPZO HOZÍ Te,Cf°n: Igazg. 455. Pénztár II85. Pénteken, szombaton és vasárnap, október 5., 6. és 7 én A NORD1SK FILMS Co. mestermüve: A rémület hajója Kalandos történet 2 részben, 16 felvonásban. Pénteken, október 5 én I. rész: 8 felvonásban. Egyidejűleg: Háborította Svédország; Természeti felvétel 1 felv. Szombaton, vasárnap II. rész: AlDUittO 8 fe vonásban. Egyidejűleg": Házassági iszony Burleszk 1 felvonásban. ni a a a i. Hétköznap 5, 7 és 9 órakor, fclöadasok: vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. KÜLÖN MÉRTÉKOSZTÁLY I Éj! DIVAT CIPÖKÜLÖNLEGES­SÉGEK I Minőségben, árban, szépségben utolérhetetlen a Robitsek-Cipő Feketesas-utca 16. m

Next

/
Oldalképek
Tartalom