Szeged, 1923. október (4. évfolyam, 223-248. szám)

1923-10-26 / 244. szám

Szeged, 1923 október 21. SZEGED 7 Foglyok és börtönök. (A Szeged tudósítójától.) A romantikus, csapongó fantáziájú regények szoktak foglalkozni a börtönök falain beltt! lüktető élettel és a jelenben egyre több film eleveníti meg a hatalmas börtönök életét és nem egyszer varázsolja a vászonra a darócruhás fegyencek sétáit a fegyház udvarán, amint egymás mögött mennek némán kétkét lépés távolságra, hosszú libasorban. Láttunk már a filmeken kinzókarorás és pókhálós pincés régi börtönöket és láttunk már cellákat belülről, amint egy priccsen kanalazza a fegyenc csajkából a levest. Ezek a regények és filmek rettegést oltottak be mindenkibe és nem egy olyan ember van, aki este a hold alatt csak félve mer elsétálni a börtönök komor és szótalan falai alatt. Az emberek borzonganak a börtönöktől és a fehér darócruhás rabokra iszonyaital néznek. Azt hiszik, hogy ezek mind gyilkosok, akik szaddista élvezettel vették kezükbe a fejszét, hogy éjfélkor odalopódzanak mélyen alvó áldozataik ágyaihoz. Nem gondolnak egy percre sem arra, hogy ezek között a sápadt darócruhások között nemcsak rablógyilkosok vannak, hanem olyan emberek is lehelnek, Ekik szegénységükben és szerencsétlenségükben nyúllak mások vagyonához. És a mai társadalom nem fogadja vissza a ,szabadult rabokat", rámondja a szentenciát, hogy ez rossz ember és nem javulhat meg. Nem akarjuk azt mondani, hogy a mai magyar börtön-rendszer a legideálisabb és nem hagy semmi kivánni valót hátra, hiszen a mai börtönrendszerrel bizony nagyon nehezen lehet meggyógyítani, megjavítani bűnös-betegeket és ha azt akarjuk, hogy a bűnösök dolgos tagjai legyenek a társadalomnak, egészen más igazságszolgáltatási rendszert kellene alkalmazni, — mégis meg kell állapítanunk, hogy a börtönök egyáltalában nem olyanok, mint ahogyan azt le szokták festeni. Az elitéltek nem ülnek elhagyatottan és egymagukban sötét cellájukban, hanem azoknak legnagyobbrésze munkával van elfog: lalva, olyan munkával, amely nemcsak hasznot hajt az államnak, hanem javitó hatással is van az elitéltekre. Ma délután a Szeged munkatársa kint járt. a Csillagbörtönben, amely a váci fegyház mellett ma a legnagyobb börtöne CsonkámsgyÍrországnak. Illetékes helyeken már régebben és nem egyszer szóba került, hogy a Csillagbörtön foglyai a reájuk kiszabolt munka után cellájukban olyan művészi értékű kézműves munkákat készítenek, amelyek eddig még nem kerültek ki a börtönök falai közül, ahonnan pedig nem egyszer csodálatos muntokat hoztak magukkal a szabadu'ó rabok. Hire járt, hogy a rabok — jobbára a hosszabb időre elitéltek — közönséges komisz kenyérből, amit szájuktól vontak el, hosszabb szárítás és preparálás után művészi dombormüveket készítettek, jobbára ismert híres képek és jelenetek reprodukciója alapján. Ezek a fegyencek ugyín ebből a preparált komisz kenyérbélbő! szobrokat is készítettek, legtöbbször fogoly társaikról, amelyeknek komoly művészi értékük is van. Ezeken a munkákon kivül azonban egy olyan remek munka került ki a Csillagbörtönből, amely minden eddigi fegyencmunkát maca mögött hagy és elhomályosít. Egy rablásért elitélt fegyenc, akit a bíróság egy évtizedre küldött a börtön falai mögé, mintegy hétesztenáei szakadatlan fúrás-faragás után egyetlen körtefa gyökérből a legnagyobb precizitással működő ingaórát szerkesztett. Ennek a munkának napokon keresztül csodájára járt mindenki, aki bejutott a Csillagbértön legbelsőbb irodáiba. A legnagyobb elismerés hangján beszélt róla mindenki — és az eredmény az lett, hogy fölvitték az országos börtönügyi muzeumba. Csodálatosképen nem jutott senkinek sem eszébe, hogy ezt a milliókat érő alkotást el kellene tenni addig, míg a fegyenc kiszabadul, aki akkor annak adta volna el, aki a legtöbbet fizetett volna érte és igy a kap ott pénzbőí könnyű szerrel egzisztenciát teremthetett volna magának a megtért bűnöző. Dr. Csiky Jenőt, a börtön igazgatóját kerestük fel ma délután, aki éppen az egyik műhelyben tartózkodott, ahol ellenőrizte a munkát. A kapus-őrmester egy padon kinált meg helylyel bennünket és mig néhány percig várakoztunk, nem egy érdekes dolgot láttunk. Két fegyenc hatalmas kosárban hordta be a raktárba a répát. Arcuk mosolygott, kémlelve néztek ki a Mars-térre a bezárt ajtó üvegén. Erősek és izmosak. Arcuk egészséges. Mintha semmiben hiányuk nem lenne. Mintha jól éreznék itt magukat. Csak dohány kellene. Kérve néztek a kapus-őrmester nem túlságosan illatos pipájára. Aztán egy egész csapat jött libasorban. Bevégezték munkájukat. „Lakásukba" mennek — vagy sétálni. És egy másik fogoly is jön. Szuronyos börtönőr kiséri. Az ügyvédje kiván beszélni vele. Nevet, amint jSn, pedig most ítélték el tíz esztendőre. Mindenütt jókedv, — csak a dal hiányzott. Aztán jön dr. Csiky Jenő. Köszön neki mindenki. Szigorú az arca. Komoly, szinte félelmetes. Mozdulatlan vonások az arcán. Siet. Nagyon szigorú lehet. Sapka van a fején. A „schild"-hez emeli hanyagon a kezét, amikor megállítjuk. Még mielőtt bármit is mondanánk, keményen szól: — Nem mondhatok semmit!... Ezután elmondjuk, hogy mit akarunk. Nem akarjuk megnézni a cellákat, riportot sem akarunk irni róla, még a műhelyekbe sem akarunk ellátogatni — pedig érdemes lenne —, , Beszállásolása (A Szeged tudósítójától.) Budapest székesfőváros tanácsa értesítette Szeged város tanácsát arról, hogy a főváros törvényhatósági bizottsága a katonai beszállásolásokat megtagadta és kimondotta, hogy a katonai igazgatást ezentúl saját hatáskörében intézi. A főváros átirata alapján a város tanácsa csütörtökön foglalkozott ezzel a kérdéssel. Balogh Karoiy tanácsnok, a katonai ügyosztály vezetője ismertette az ügyet a tanáccsal. Megállapította, hogy Szeged város közönségére is igen súlyosan nehezedik az 1879. évi 36. törvénycikkben megállapított tiszti beszállásolás, mert még mindig a békében megállapított tiszti átvonulási szállásilletékeket fizetik. A legsérelmeseob az, hogy a honvédelmi miniszter átvonulás és kivezénylés között nem tesz különbséget, pedig lényeges különbség van közöttük, mert a beszállásolási törvény ertelméban nem lehet átvonulás alatt mást érteni, mint a hadgyakorlatok, próbamozgósitásiok, vagy más katonai mozdulatok végrehajtását. A törvény rendelkezései szerint ilyen eseiban is legfeljebb harminc napig vehető egy lakás igénybe, állandó jellegű, több hónapig, esetleg évig tartó lakást csak „önbérlés" utján foglalhatnak le a katonai közegek. — A kivételes törvények megszűntek — mondja Balogh Károly előterjesztése —, tehát állandó lakást nem lehet igénybe venni másként, csak bérlet utján, illletve jelenleg csak a lakáshivatal hozzájárulásával. Ha n:m had| gyakorlatról, próbamozgósiiásról, vagy egyéb katonji mozdulatok végrehajtásáról van sző, i minden más rendelkezésnek, vagy megbízatásnak kiküldetés jellege van és a kiküldőit köteles napidija ellenében magának szállásról és ellátásról gondoskodni, azzal átvonulási szállás „Fel kell gyújtani az összes utcalámpákat." sőt még egy fogollyal sem akarunk beszélni. Csak azt kérjük, mutassa meg azokat a munkákat, vagy mondjon róluk egyet-mást. Összeráncolja a homlokát. Szigorú. — Nem mondhatok semmit... Rideg. Olyan, mint a káplár, mikor a közlegénnyel beszél. Szinte pattog. — Nem mondok semmit, mondja még agyszer. Nagyon elutasító, most már olyan, mintha rabbal beszélne. Igazgató ur, mi nem vagyunk kémek, vagy fegyencek. írni akartunk a Csillagbörtönről, meg akartuk mulatni, hogy a börtön foglyai nem mind rablók és gyilkosok, hanem akik szegénységükben és szerencsétlenségükben lépték át a törvény egyenes utjának korlátjait. Embereket akartunk mutatni, nem rabokat és gyilkosokat. Nem rajtunk múlott, hogy az emberek minden szürke-, darócruhás fegyencben, akik az utcán sóváran lesnek el a cigaretták csutkájáig, nem látnak mást, mint szaddista-mosolyu utolsó embert. fv. gy ) m a tanács előtt. címén senkit meg nem terhelhet. A beszállásolási törvényben megállapított kötelezettségeket a város közönsége szívesen vállalja, de csak olyan keretek között, mint azt a törvény elrendeli. Nem vállalhatja azonban a polgárság az elszállásolási kötelezettséget akkor, amikor egyes urak hivatalos kiküldetéséről van szó, hiszen ilyen esetben minden kötelezettség a kiküldő hatóságot terheli. A tiszti szállásokért, átvonuló szállás címén különben is olyan kevés a megállapított szállás-dij, hogy azért lakást kérni nem lehet. A tiszti szálláspénzeket tehát a mai viszonyoknak megfelelő összegben kell megállapítani. Balogh Károly előterjesztésében elmondotta azt is, hogy a város közönségének egy részét a francia megszállás óta állandóan terheli a katonai beszállásolás, a megszálló csapatok által lefoglalt lakásokat ugyanis a francia csapatok kivonulása u'án a magyar honvédség vetie át, azóta folyton használja annak ellenére, hogy a törvény értelmében még átvonulási szállás címén sem lehet egy lakást harminc napnál tovább igénybe venni. Ezzel szemben egyik tiszt a másiknak adja át a lefoglalva tartott lakást, rendesen olyannak, aki állandó iakásul használja azt. — Ezeknek a lehetetlen állapotoknak a megszüntetése érdekében — javasolta Balog Károly — írjon át a tanács a vegyesdandár parancsnoksághoz és kérje, hogy az évek óta lefoglalva tartott és tiszti beszállásokra használt lakásokat haladéktalanul mentsék fel, az állandóan Szegedre vezényelt tisztikar pedig önbérelt lakásokban helyezkedjék el. A tanács Balogh Károly előterjesztését teljes egészében elfogadta. (A Szeged tudósítójától.) Több ízben foglalkozott a Szeged már a város botrányos közvilágítási viszonyaival és rámutatott arra, hogy a város hatóságának elsőrendű kötelessége a kérdés végleges megoldásáról gondoskodni, még ha az anyagi áldozatokat is kívánna. A város háztartása ugyanis már lényegesen jobb körülmények között van, mint közvetlenül a háború után volt, a városi jövedelmek lassan-lassan hozzáidomulnak az élethez és igy teljesen jogos az a kívánság, hogy a jövedelmek gyarapodásához mérlen növelje a vároí az ellenszolgáltatások mértékét is. Amikor a Szeged a közvilágítás visszaállítását követelte, szava, a közvélemény egységes akaratának megnyilatkozása volt és egy pillanatig sem kételkedtünk abban, hogy komoly megfontolásra talál a város hatóságánál. A csütörtöki tanácsülésen valóban napirendre is került ez a rendkívül fonto3 kérdés. Rack Lipót pénzügyi tanácsnok ugyanis beterjesztette a légszeszgyár szeptemberi számláját, amely szerint a mult hónapban négy és félmillió korona értékű gázt és villanyt fogyasztottak el az utcalámpák. A tanács már éppen megszavazta a számla kifizetését, amikor a polgármester felszólalt: — Álljunk meg ennél a kérdésnél egy pillanatra — mondotta —, a közvéleménynek igaza van, amikor az utcavilágitás régi mértékének visszaállítását kívánja. A városban tényleg botrányos sötétség uralkodik éjszakánként. Ezen a lehetetlen állapoton segíteni kell valahogy, még pedig hamarosan. Fel kell gyújtatni az összes utcalámpákat. Szóiitsuk fel a légszeszgyár igazgatóságát is, hogy az utcavilágitásért kisebb egységárakat számlázzon. A polgármester javaslatára ezután a tanács megbízta Rack Lipót pénzügyi tanácsnokot, hogy lépjen érintkezésbe a légszeszgyár igazgatóságával, tárgyalja le az összes utcalámpák felgyujtásának feltételeit, dolgozzon ki javaslatot és azt sürgősen terjessze a tanács elé. Reméljük, hogy a kérdés az első felbuzdulás után nem kerül a nagytemetőbe, hanem a tanács végre energikusan hozzáfog az elintézéséhez ís. Hisszük, hogy a légszeszgyár igazgatósága sem gördít akadályokat a terv keresztülvitele elé, hiszen a várossal kötött szerződés úgyis kötelezi az utcaiámpák kezelésére és felszerelésére,