Szeged, 1923. szeptember (4. évfolyam, 198-222. szám)

1923-09-20 / 213. szám

Szeged, 1923 szeptember 20, SZEGED § — Apponyi előadásai Amerikában. Az amerikai egyetemek és különböző társadalmi szervezetek, mint ismeretes, hetekkel ezelőtt fel­kérték Apponyi Albert grófot, hogy a nagyobb amerikai városokban Európa gazdasági és po­litikai helyzetéről előadásokat tartson. Apponyi elfogadta a meghivást és szerdin délután fél 3 órakor u'azott el Budapestről a párisi gyors­vonattal Apponyi Máry grófnő társaságában. Apponyi Albert gróf vagy husz előadást tart Amerikában, ahol több, mint két hónapig fog tastózkodni és november végén indul vissza Európába, azonban nem egyene en Magyar­országra jön, hanem útba fogja ejteni Spanyol­országot, hogy lequitoi magányában megláto­gassa Zita királynét Beavatott helyen hangsú­lyozták, hogy Appohyi Albert gróf lequitoi lá­togatása kizárólag udvariassági aktus. Zichy János gróf november első napjaiban utazik Zita királyné és gyermekei látogatására. An­drássy Gyula gróf, aki szintén meglátogatja Zita királynét, egyelőre még nem határozott utazása időpontja felől. — A tanárok fizetése. A KANSz elnöki bizottsága szerdán dé'u'án dr. Sithy Antal államtitkár elnökletével ülést tartolt. Az elnök bfcjélentetle, hogy a szövetség a tanárok fizetési rendszere ügyében újólag lépéseket tett. Az elnökség illetékes helyről azt a felvilágosítást kapta, hogy a kérdést az illetékes minisztériu­mok tanulmányozás tárgyává tették és a döntés már a közeljövőben várható. Az illetmények fel­emelésére nézve jelentette az elnök, hogy a nagyválasztmány határozatának megfelelőleg a szövetség lépéseket tett. Megbízható helyről kapott értesítés szerint a köztisztviselők ellátása újból megkezdődik. Egyébként az elnöki bizott­ság folyóügyekkel és a köztisztvisélók ruha­akciójának megindításával foglalkozott. — Végleg betiltották a románok a nagy­váradi premontrei gimnáziumot. Több mint fél esztendővel ezelőtt a román közoktatásügyi miniszter, mint ismeretes, váratlanul bezáratta a nagyváradi premontrei főgimnáziumot. A gim­názium ügyében jó idig nem történt semmi, de tegnap a közoktatásügyi minisztériumból rende­let érkezett, amellyel az intézetet román tanító­képző intézet céljaira igénybe veszik. Ezzel a rendelettel a nagyváradi premontrei magyar gim­názium odakerül a visszavonhatatlanul betiltott magyar középiskolák szomorú listájára. — Az oláb seregbe sorozott fiatalember. Hayek 0 tó budapesti egyetemi hallgatót az oláh megszállás alatt besorozták az oláh had­seregbe. Rekvirálni küldötték. A rekvirálásnak Ajtai Gizella ellenszegült, erre Hayek Ajtai Gizellát megbotoztatta. Amikor Budapestre ke­rült, letartóztatták. Hűtlenség bün'eífe cimén vádat emelt ellene a kir. ügyészség. A büntető­törvényszéken dr. Csengery táblabíró néhány nappal ezelőtt tárgyalta az ügvet és ötévi Jegy­házra itélte el Hayek Ottót. Felebbezés folytán az ítélőtáblára kerül, ahol Degré Miklós szer­dán tárgyalta az ügyet. A biróság felmentette az egyetemi hallgatót az ellene emelt vád aiól azzal az indokolással, hogy kényszerhelyzetben volt, amikor belépett az oláh hadseregbe s ő mint alantos tiszt, feljebbvalói parancsára csele­kedett, ezért felelősségre nem vonható. — Kivonják a forgalomból a 10 koronán aluli bélyegekéi. A lo koronán aluli posíabélyegeket, az 5 koronások kivételével, a lo koronán aluli hivatalos bélyegeket, továbbá a lo koronán aluli és a 12, 15, 25, valamint a 3o koronás portójegyeket, végül az egy és félkoronás postai levelezőlapokat 1923 szeptember hó végével a forgalomból végleg kivonják. A közönség a birtokában lévő bélyegeket, levelezőlapokat legkésőbb október 3o>ig bármely postahivatalnál megfelelő értékű postai bélyegre, vagy levelezőlapra díjmentesen be­cserélheti. Hasonlókép becserélhetők a hatóságok és hivatalok birtokában lévő lo koronán aluli bélyegek. Cimtábiák Jóná?nál, Polgár-u. 8. Tel. 17-02. Telefon: Igazg. 455. Korzó Mozi Telefon: Pénztár 1185. Csütörtökön és pénteken, szeptember 2o. és 21-én Kisasszony fefeséj. (Janetfe házassá!*). Filmregény 7 felvonásban. Főszerepen: LEMKEFf7 ICT*. Egyidejűleg: Scheff a dutyiban, Amerikai burleszk 2 felvonásban. Előadások: A téli helyiségben 5 órakor, kedvező idő esetén 7 és 9 érakor a nyári helyiségben. Odescalchi herceg akciója a csehek mellett. Megemlékeztek a lapok arról az akcióról, amelyet a felvidéki nemesség körében Odescalchi Livió herceg indított. Az akciónak, mint isme­retes, az volt a célja, hogy a felvidéki nemes­séget egyöntetű állásfoglalásra bírja a cseh kor­mány mellett. Magyarországgal szemben az akció a leg­csunyább kudarccal végződött. A nagy lármával hirdetett és összehívott kongresszuson mind­össze csak heten jelentek meg, köztük Zmeskál, Demkó, Dul Máthé, Skulthéty egyetemi tanár és három Zathureczky. A felvidéki nemesség számottevő többi tagjai távol tartották magukat az akciótói. Hir szerint a csúfos kudarc sem tudta meggyőzni a renegát herceget akciója bűnös voltáról és szeptember végére ujabb összejövetelt tervez. — Angol polgármesterek látogatása Buda­pesten. Csütörtökön este kilenc órakor a prágai gyorsvonattal nagyobb angol társaság érkezik Budapestre a Nyugati-pályaudvaron. A vendé­gek az angol nemzeti lakásépítési és közrendezési tanácsnak tagjai. Jó részt polgármesterek. Buda­pestre látogatnak el Zürich, Bécs és Prága után. Két és félnapig időznek Budapesten. A program szerint vasárnap délután utaznak el. — A máltai földrengés. Málta lakossága körében a tegnap reggeli földrengés nagy ré­mületet okozott. A templomokban éppen mise folyt és a megijedt emberek kétségbe esve ro­hantak ki. Az egész szigeten érez ék a rengést, de kár sehol sem történt. — A budapesti ügyészi testület cáfolata. A Magyarság cimü napilap f. évi szeptember 6-iki számában „Hárommillió" cim alatt „egy kir. ügyész kezéből kapjuk a következő levelet" kezdetű, dr. Nagy Emil igazságügyminiszter ellen irányuló vezércikk jelent meg. A buda­pesti kir. ügyészség valamennyi tagja nevében kijelentem, hogy a közlemény tartalmával ma­gunkat nem azonosítjuk, azt a legnagyobb mér­tékben elítéljük és kijelentjük, hogy maga a közlemény nem a budapesti kir. ügyészség valamely tagjától származik. Dr. Strache Gusz­táv kir. főügyész, a budapestijur. ügyészség el­nöke. — Árverés. A volt Corso-kávéház berende­zése és felszerelése darabonkint a -kávéház he­lyiségében, Kárász-utca 14 szám, folyó hó 21., 22. és 23-án naponta délelőtt 9 -12 és dél­után 3—7 óráig önkéntes árverésen eladatik. Árverésre kerülnek : tükrök, vasredőnyök, üveg­táblák, üveg-, porcellán és kinaezüst szervizek, fa- és vasszékek, márvány-, fa- és vasasztalok, pamlagok, jégszekrények, jégtömők, stb. stb. Korzó Mozi ffilas ML Hmerikai kalandordráma Mario Husoniával szeptember 22 és 23-in szombaton, vasárnap Korzó Mozi KÜLÖN MÉRTÉKOSZTÁLY! DIVAT CIPŐKÜLÖNLEGES­SÉGEK 1 Minőségben, árban, szépségben utólérhetetlen a Robitsek-Cipő — A szerbek betiltották Kosztolányi De­zső matinéját. Kosztolányi Dezső a húszéves érettségi vizsgái találkozóra Szabadkára érke­zet és ebből az alkalomból matinét akartak tartani Kosztolányi felolvasásával. A rendőrség az engedélyt megadta és az előadásra már a jegyeket is kezdték árusítani. A nagy készülő­dés közben Kosztolányi Dizsőt a rendörségre idézték, abol azt közölték vele. hogy az elő­adás engedélyezését visszavonták. — Elhalasztották a bírák és ügyészek kon­gresszusát. Tegnap jelenlettük, hogy az Orszá­gos Birói és Ügyészi Egyesület ez évi kon­gresszusát szeptember 30-án Szegeden tartja. Mint most a fővárosból értesülünk, a kongresz­szust bizonyos okokból október havában tart­ják csak meg. — A köiépUkoIát végzettekf egyéves keres, kedelml szaktanfolyama. A szegedi állami felső­kereskedelmi iskolában, amennyiben kellő számú je­lentkező akad, a közoktatásügyi és a kereskedelemügyi miniszterektől engedélyezendő szaktanfolyam létesül oly egyének részére, akik a kereskedelmi életben óhaj­tanak elhelyezkedni és vagy középiskolai érettségiük van, vagy katonai tisztképző intézetet végeztek, vagy tanítói oklevelük van. A tanfolyam egy évig tart. Az órákat délután 2—7-ig, vagy esetleg 3—8-ig tartják. A tanfolyamra jelentkezők lo.ooo korona felvételi dijat és havonta 4o.ooo korona tandijat fizetnek. Mivel a tanfolyam csak az esetben létesül, ha annak költségeit a tandijak fedezik, az érdekeltek a tanfolyamra minél előbb de legkésőbb szeptember 2>ig az iskola igaz­gatójánál a délelőtti órákban jelentkezzenek. — A nyolcadik ártézi kut vízszolgáltatása csőkkent. A nyolcadik ártézi kut fúrását — mint ismeretes — tovább folytatták abban a reményben, hogy egy ujabb vizréteg bekapcso­lásával a kut napi termelése a meglevő ezer­kétszáz köbméter helyett eléri az ezernyolcszáz köbmétert. A terv azonban megbiusult, sőt Viaszafelé sült e1. A vizbőség növekedése he­lyett napi ötven köbméter csökkenés állt elő és igy a mélyebbre furt kut ma már ezerszáz­ötven köbméter vizet ad naponta. A visszaesés okát még a szakértők sem ismerik. Hasonló eredménytelenséggel végződött az 1903-baa készült első ártézi kut kitisztítása is. — A leg­utóbbi mérések végeredménye szerint az összes ártézi kutak vizbősége c ökkent, még pedig egy év alatt napi ötszáz köbméterrel. — KÜLFÖLD. Venizelosz volt görög miniszterelnök Párisban szándékozik letelepedni. — A két olasz ki­rályi hercegnő egészségi állapotáról szóló legutolsó orvosi jelentések szerint a tifusztünetek visszafejlődö­ben vannak. — Déloroszországból érkező jelentés sze­rint ott rendkívüli hőség uralkoáik. Egyes ukrán váro­sokban, például Odesszában és Kievben 45 tok Reaumurt mutat a hőmérő. — Hollandiában is meg­alakult a fascisták pártja, amely magát aktuálistáknak nevezi. A hirdeti-oszlopokon megjelentek az etsft fascista-plakátok, amelyeken a kormány lemondását sürgetik. Az aktuálisták pártja megszaporodott azokkal az állami tisztviselőkkel, akik a fizetés leszállítása miatt elégedetlenek. A parlamenti feloszlatást követelik és diktátort kívánnak olasz és spanyol mintára. — Az uj ir parlament Dublinban ül össze". A köztársaságiak elhatározták, hogy parlamenti helyeiket nem foglalják el. — A Getsemanie mellett lévő Szeutszüz templomból ezüst gyertyatartókat és szentségtartókat Isptak el. óráját javitassa Babosnál, Oroszlán utca 6. m — Még mindig aphd a Tisza. Hivatalos jelentés szerint a Tisza tovább apad egész vonalán. A legutóbbi mérés szerint az átlagos vízmagasság 179, ami azt jelenti, hogy huszon­négy óra alatt öt centiméterrel szállt lejebb. A szokatlanul tartó apadás oka az egész ország területén uralkodó szárazság. Villamos anyagok Deutschnél, Kállay Albert-u. 1. m Lenkeffy Ica, a kiváló magyar filmszinésznö, aki jelenleg külföldön játszik, a „Kisasszony feleség" (Jeanette házassága) cimü különleges történettel, amelynek főszerepét játsza, a leg­melegebb sikert aratta Budapesten, ahol az újdonság most került szinre. A nagy tetszéssel fogadott attrakciót csütörtökön és pénteken ma­tatja be a Korzó Mozi. Te,don Belvárosi Mozi Ig™e,0m Pénztár 582. Szeptember 20-án, csütörtökön CSAK ÉVEN rELfiCIEKNEK I Túlvilági vendég. Fantasztikus történet 5 felvonásban. Főszereplő: FRANK PMJO. _ Azonkívül: Bosszúálló árnyak­Dráma 5 felvonásban. Főszereplő: ENNT E.TN. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom