Szeged, 1923. augusztus (4. évfolyam, 172-197. szám)

1923-08-07 / 178. szám

SZEQED A bizottság a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadta. Betiltották a Magyarorsiági Magántisztviselők Szövetséginek gyűlését. Budapesten a Magyarországi Magántisztviselők SJÖvétségé hétfőn este 7 órára nagygyűlést hivott egybe, amelyen a drágulás folytán előállott súlyos gazdasági helyzetről akarlak tanácskozni. Időközben azonban a rendőrség értesítette Pikier Emil nemzetgyü ési képviselőt, hogy a gyűlés megtartását a kivételes állapotokra való tekintettel nem engedélyezheti. A magántisztviselők nagyszámban jelentek meg a gyűlés szinhelyén és csak itt tudták meg, hogy a gyűlést nem tarthatják meg. Bangha páter megválik a sajtótól. A Aí. H. irjs: A magyar katolikus sajtó megteremtője, a Központi Sajtóvállalat kiadványainak és lapjainak spirituszrektora, Bangha saj'ópáter megválik tevékenységének eddigi színhelyétől s szeptember elsején Rómába u:azi'í. Bangha páter minden eddigi szemben három évig marad ott. lyére ugyanazzal a szerepkörrel, sajtóirányitás terén már eddig is híreszteléssel Bangha hea budapesti kitűnt és érdemeket szerzett Tomcsányi, a ság rendjének f5nöke kerül. pesti JázustársaIÁ Nyolcszázharmincöt kiló buzabér egy hold földért. (A Szeged tudósítójától) „Árverezik a msrostői kerteket..." Mint valami aggod alomszüli vészkiáltás rezeg keresztül ez a néhány közömbös szó Erzsébet királyasszony elhagyatott, de elhagyatottságában is végtelenül bájos ligete fölött. Veszélyben a fötd, az egy-két holdas csodakert, amelynek minden rögét ismeri, számontartja az, aki husz esztendeje bérli a várostól, aki testének nehéz verejtékével öntözte az áldott humuszt és aki husz év alatt ugy hozzánőtt, mintha öröktulajdona volna, mintha a városnak fizetett földbér, nem is földbér, hanem valamilyen kellemetlenül nagy adó volna. És most megütik fölötte a dohot. A messzekörnyék népe éhesen özönlik a felszabaduló föld szagára, idegen arcok leselkednek a virágtalan irgonibokiok között, dúsgazdag szőregi rácok, megterebélycsedett alsóianyai paprikások. A bennszülött ujszegediek szive sebesen dobog, nehéz, félelmeles gondok szántanak mély barázdákat napégetle homlokukra. Közeledik a harc, a legnehezebb, a földért, az életért. És elyan bizonytalan ennek a harcnak a kimenetele. Vájjon meg tud-e majd birkózni az ujszegedi vékony bugyellárisu kiskertész a ráigérös idegenek bankóbalmazával? Hiszen az az egy két hold, ami a rajta élő család életét Jelentette, mást nem is igen jelent; a legbelterjisebb gazdálkodással, minden ta'paiatlnyi föld lehető legnagyobb kihasználáiával a mindennapi kenyéren felül ne in igen adott annyit, hogy abból erőt meríthessenek a régi bérlók a győzelem kivívására. „Ó/adék gyanánt egy félévi haszonbér azonnal kifizetendő — mondják az árverési feltételek —, ezenkívül előre kifizetendő az első félévi földhaszonbér is." Minden hold kikiáltási ara három és félmázsa buza. Ha még annyi maradna ... De ki tudja milyen magasra verik föl ezt a három és félmázsát, mikor olyan sok az eszkimó és olyan kevés a fjka. Kinek van annyi pénze, hogy az óvadékot és a haszonbért, három-, négy-, öt-, esetleg hatszázezer koronát azonnal kifizethesse? Borzalmas problémái, súlyos feladatok. Hetek óta nytfjgtalanitják Újszeged érdekelt lakosságát. . \ fődet pedig nem Ifthet elengedni, a föd az élet, ha elviszik — az halá1." Száraz hivatalszobák tintás íróasztalára hajló városiak nem is tudhatják, hogy mi is az a föld. A legszentebb, a legemberibb valami: az Erő, a Cél, a Teremtés, a Minden. Csak az érezheti át jelentőségét, aki benne él, aki két kérges tenyerével töri a rögöt. Várakozás. Nyolc éra. A nap már forrón szűrődik át a falombokon. Az épülő u jszegedi tanítóképzőintézet fala szinte szikrázik a hőségtől. Terebélyes akácfák borulnak az útra és az akácfák sürü árnyékában várakoznak a népek. Asszonyok, férfiak vegyesen, kisebb-nagyobb csoportokra tagolva. Az arcokon áhítatos komolyság ömlik el, amilyent csak ódon templomok homályos bolfhajiásai alatt lehet látni. A város felé vezető kocsiuttal szemben áil a törzs, a nagymarostői kertek régi bérlőinek a csoportja. Csendes szóval beszélgetnek, de a csendes szó is elakad néta, ha a szikkadt torkokat összeszorítja az aggodalom. A szőregiek külön csoportban állanak. Kocsival jöttek be az árverésre, arcukon néma elszántság ü'. Szemük ellenségesen villog át a bennszülött ujszegediekre. Érzik, hogy azoknak szerzett joguk van arra a földre, amit most ők akarn vk és tudják, hogy azok az ősember ösztönével ragaszkodnak Nagymarostő minden rögéhez. Érzik azt is, hogy az ujszegediek elszántsága vetekszik az ö/ékével és hogy tolvajnik néznek minden idegent, aki rajtuk kívül ki akar fogni egy darabot ebből a földből. De ők is éhesek erre a jó falatra. Némán, elszántan állnak az ut mellett. Lejebb, az ut innenső oldalán várakoznak az alsótanyaik. Ez a legkisebb csoport. Ök is idegenek. De hát Alsótanyán is több már az ember, mint a föld és kevesebb a föld, mint amennyi a meggyarapodott paprikások terjeszkedési vágyait kielégítené. Most kivetik hálójukat Újszegedre is. Egy városnak a polgárai az ujszegediek is, meg az aleólanyaiak is, de elválasztja őket a föld és most éppen olyan ellenséges feszültség van köztük, mint az ujszegediek és a szőregiek között. A három csoport között elszórtan álldogál a városi népség, egyéb szerzetek. Katonatisztek, tisztviselők, tanárok, kereskedők, iparosok, munkások. Az ö szemükben is ugyanaz a láng villog, mint a többiekében, a földéhség, amely sohasem volt i'yen elterjedt betegség, mint manapság. Ez kaionben természetes kortünet. Ma csak az áll biztosan, aki földön veti meg a lábát. A kereskedő, az iparos, a tisztviselő, a munkás ekszisztenciáját öröaös bizonytalanság fenyegeti. A kulturális fejlődés szempontjából n igyon elszomorító jelenség ez, de így van. Az idő lassan múlik, a tttmeg pedig állandóan nő, kilenc óra felé már összenőnek a csoportok, eltftnik a tagozódás és minden szem a kccsiulat lesi. Halk zümmögéssé sűrűsödik a csendes beszélgetés, valami különös zümmögéssé, amelyben csak ugy izzik a lefojtott izgalom. Itt- ott a tömegben megnyugtalólag csillan fel egy-egy rendörkard. Az árverés rendjének biztosítására Gyarmaty János rendőrfogalmazó nyolc tiz rendirrel vonult ki. Megérkezik a bizottság. , — Gyünnek! — kiáltja hirtelen egy gyerkőc és lélekszakadva rohan keresztül a tömegen. C lakugyan jönnek. Az első kocsi szürke porfelhőbe burkolva egyszer csak előkerül a kocsiút összehajló lombsátora alól. Rack Lipót tanácsnok és Símkó Elemér tb. főügyész ül benne. A i egész tömeg hirtelen megmozdul és oda sirősödik a bekanyarodó kocsi köré, ugy hogy a lovak néhány lépés után elakadnak az embererdőben. Néhány perc múlva megérkezik a második kocsin Bokor Pál helyettes polgármester, az árverező bizottság elnöke, dr. Turóczy Mihály főügyész és Jakabffy Lajos műszaki tanácsos, majd a harmadik kicsin Rényi intéző, Balázs gazdász és egy számvevi. Nagyneílezen egymásra talál a süiü embertömegben a három kocíi és megkezdődjek az árverést bevezető formaságok. Az egész bizottság a polgármesterhelyettes kocsija köré gyűl össze. Majd a kocsiban feláll Balázs gazdász és hangos szóval olvassa a tanács által megállapított árverési feltételeket. A tömeg feszülten figyel, néha a mélt .ilankoiás moraja hullámzik rajta végig, az arcok fénylenek az erős napsütésben. Egy jóképű, fiatal gazdalegény fölkapaszkodik a kccsi n öiölt álló terebélyes diófára és az ágak közül hallgatja s S2Ót. A feltélelek elég kemények. Kilencszázhetvenkilenc hold a Nagymarostő.*A bérleti idő husz év, 1923 október 1-én kezdődik és 1943 szeptember 30 ig tart. Csak búzában lehet árverezni. A buza átértékelésénél mindig a 78 kilós fajsúlyú tiszavidéki buza tőzsdei ára az irányadó. A félévi bért és a félévi óvadékot a szombati Szeged, 1923 augusztus 3. búzaárak alapján 77,000 koronában állapította meg a tanács. Az uj bérlők a tandcs engedélye nélkül lakóházat nem építhetnek bérletükre. A földet nem uzsorázhatják ki, kötelesek szakszerű váltógazdaságot folytatni. Az árverés egy holdas parceilánkint történik és e?y árverező legftlj bb három parcellát bérelhet. Azokat a parciiiláka', amelyedről megállapítja a bizottság, boey beruházottaR, vagy ériékes telep tés van rajluk, nem árverezik e>, hanem meghagyják a régi bérlő kezén, h* az tiz százá'ékka! löbb bért fúet érte a kialakuló á.iagbérnél. A kikiá'Hsi ár hoidankint három és félmétermi.zsa buza — Ö ég sajnos a városra m4zve, — véleményezi az ügyel nai»y méltatlankodás közben egy fürgeryelvü menyecske és véleménye általános helyesléssel ta átkozik mmden von .Ion. Nyolcszázharminc kiló buza. Megkezdődik a liciiáció. A bizottság három kocsija lassan bekanyarodik a gazdasági telepsorba és az első parcella végén megáll. A beláthatatlan fo^aság forró lávaként hömpölyög utána. A rendőrök a kocsik mellett lépdelnek és izzadva szorítják vissza az emberáradatot. Az elsö parcella beruházott telek, első pillantásra megállapítja ezt a bizottság, hiszen a gyümölcsfák és a rózsibokrok sürü lombja miatt be sem lehet látni az utcáról a földre. — Ki a gazdája, — kérdi az e nök. — Jelen, — szól a kocsi mellől valaki. — Tartja az átlagbérért ? — Tartom. — Akkor fizessen óvadékképen százezer koronát. A többit majd az átlagbér megállapítása u án fizetheti. Bsirják a r.evé1, lakását a jegyzőkönyvekbe, a számvevő átveszi a százezer koronát és beteszi a kocsi alján levő vask ze;tába. A bizottság tovább kocsikázik a szomszédos parcella sarkáig. Minden parcella végét fazsindellyel jelölte meg a parcellázó mérnök és csodálatosképen ezek a határjelző zsindelyek épségben megmaradtak. A bizottsági tagok felállnak a kocsikban, hogy jobban szemügyre vehessék a földet. Hamarosan megállapítják, hogy ez a parcella nem beruházott. Néhány öreg diófa díszeleg cs?k benne, de nagvon elhanyagolt állipoioan van az egész. „Tehát elárvereztetik — Be van ez kérem tuházva, — mondja halk reménytelenséggel a régi bérlő: öreg anyóka, de Balázs gazdász már harsány hangon kikiáltja: — Háromszázötven kilót Ki ád többet érte? Egy pillanatig szent, néma csönd, majd hirtelen, v#d erővel megindul a verseny. Eleinte tizen, tizenöten is licitálnak. Háromszázhatvan... háromszázhetvenöt... háromszáznyolcvan ... négyszáz... négyszázötven.. „ négyszáznyoicvanöt... Szédületes gyorsan röpködnek a szamok a levegőben. Az öreg anyóka is árverez, de gyorsan lemarad és riadt szemmel tekintget jobbra-balra a nagy szám-záporban. -— Hová verik mán, a jó Isten áldja mög mogukat ? — rimánkodik kétségbeesetten. De a számok érzéketlenek és kérlelhetetlenül letapossák a gvöngébbeket. A licitálok csapata egyre fogy. — Ötszáz! — kiáltja valaki hátulról. A többiek megdöbbennek. — Cc ... ccc ... ccc ... haügzik az elképedés innen is, onnan if. — ötszázharminc ... ötszázheivenöt... hatszáz . . . Már csak ketten árvereznek. Egy parasztgazda és egy nyug*l rwott pénzügyi főbiztos aranyzsinóros egyenruhában, ö -öt kilóval licitálják egymást tul. Egyik sem lankad. — Hitszőz, — mondja a főbiztos. — Hétszáz először... hétszáz másodszor... senki többet... — Hétszázöt 1 Ezt a gazda kiáltja, pedig már mindenki azt hitte, hogy ninc* tovább A java csík ezután jön. Gyorsan pattognak a számok ismét, álröpüinek a nyolcszázon is. — Nyolcszázhuszonöt... mondja a gazda. — Nyolcizázharminc, — ígér rá. a főbiztos. — Először. .. másodszor.. . megrándítja a bal vállát és hátat fordít. — Nyolcszázharminc — harmadszor! A főbiztosé a föld. Az árverezők tiszteletteljes iriózstml néznek rá. E«y ho'd földért nyolc -százharminc kiló bu;;a évi bér. Kiszámítják gyoraan, hogy sz adóval együtt több mint nyolc százezer korona évi bérnek felel meg.