Szeged, 1923. július (4. évfolyam, 146-171. szám)
1923-07-13 / 156. szám
'J SZEGED Szeged, 1923 julius 13. Bizottsági ülés — bizottság nélkül. (A Szeged tudósítójától.) A ja vadai,ni bizottság csütörtökön délután Balogh Károly elnökletével a városháza tanácstermében ülést tartott, amelyen a javadalmi ügyvezető és a vámfelügyelő terjesztették elő jelentésüket a vezetésük alatt álló hivatalok junius havi működéséről. Az ülésnek az volt a legnagyobb érdekessége, hogy a bizottság egyetlen városatya tagja sem jelent meg rajta, ami nem is csoda, hiszen a juliusi hőség nem igen bizgathat senkit sem közigazgatási ügyekkel való foglalkozásra. A teljes részvétlenség azonban még sem volt ok az ülés elhalasztására, mert szerencsére a javadalmi bizottságnak van annyi hivatalból való tagja, hogy az ütés határozatképessége mindig és minden körülmények közölt blztositotnak tekinthető ... Az ülés tehát csak formális lehetett és az is volt. Az elnök negyedöt után nyiotia meg az ülést. A legutóbbi ülés Jegyzökönyvének felolvasása u'án Bózsó ÖJön javadalmi ügyvezető olvasta fel jelentését, amely szerint a javadalmi hivatal bevétele juniusban 439 000 koronával kevesebb volt, mint az előző hónapban. n A jelentés tudomásul szolgált." Ezután Pálfy Béla vámfelügyelő lelte meg jelentését, amely szerint a vámfelügyelőség hatáskörébe tartozó vámhivatalok különböző adónemekből és illetékekből juniusban a következő összegeket vették be: Különböző adónemedből 15,870.886 koronát, vigalmi adóból 2 160.905 koronát, állami és városi bor- és husfogv s1tási adóból 7785 koronát, összesen IS,039.576 koronát. Érdekesség szempontjából fel|egyeztünk néhány fontosabb tételt a bevétíi rés>Nézéséből is. Fübérdij cimén például 2,409 870, kövezetvám cimén 4,566 787, piaci helypénz cimén 2 911 892, hídvám cimén 2,804 228 korona folyt be, a tápéi kompon pedig mindös«ze 39.231 koronát és 10 fillért szedlek be a révészek. A tételek között legfeltűnőbb a közúti hid jövedelme. Egy hónap alatt közel hárommillió korona hídvám folyt be a város pénztárába, ami a felemelt hidvám-tarih ellenére is azt jelenti, hogy a város közönségének mindinkább nélkülözhetetlenebb életszükségletévé válik az ujs-.egedi jó levegő és igy teljesen jogos az a kívánság, hogy a város hatósága fokozottabb gondot fordítson Erzsébet királyné ligetének jókarban tartására. A vámfelügyelő jelentése egyébként arról is beszámolt, hogy az év első felében a vezetése alatt álló vámhivatalokban 82 és félmillió korona folyt be különböző városi adók és illetékek cimén. Bejelentette azt is a vámfelügy lő, hogy a legutóbbi választás következtében több helyettes vámkezelő, aki évek óta közmegelégedésre töltötte be hivatalát, kiesett állásából és kenyér nélkül maradt, a helyükbe kerülő beválasztottak közül többen pedig nem igen felelnek meg a követelményeknek. Ezenkívül több alkalmazott betegsége miatt nem teljesi bet szolgá Intőt és igy sz ügymenet nem lehet zavartat n. Éríesüléss szerint tervbevették a vámhivatalokban a létszámcsökkentést, ami feltétlenül nagy károsodást jelentene a város számára, mert minél nagyobb az ellenőrzés, annál fokozottabb a város jövedelme. Éppen ezért kéri, hogy a javidalmi bizottság járjon el az üres vamkezelfii állások mielőbbi betöltése érdekében. A vámfelügve'ő jelentését is tudomásul vette a bizottság. Uána Scultéty Sándor indítványozta, hogy a többszörösen felülbélyegzett vámjegyeket vonják ki a forgalomból és helyettük a keielés egyszerű itése érdekében uj jegyeket bocsásson ki a város — még pedig egynéges értékrendszer szerii.t. A főszámvevő indítványát is e!fo?ad'ák és ezzel az ülés véget is ért. Halálra itélte a tanács az ingyenfürdőt. (A Szeged tudósítójától.) A város „T szai kÖzfürdö"ie — másképén az ingyenfürdő fej re a csütörtöki tanácsülésén kimondták a halálos ítéletet Az ingyenfürdő sorsa már hónapok óta kísért a torony alatt. Amikor a jég elolvad a Tisza hátáról és a barna fürdő íazakat elővonszolták a téli kikötftj kből, a mérnöki hivatal megállapította, hogy az ingyenfürdő f váza nagyon tossz állapotban van A gerendák nagy része elKorhadt, a korlátok, a padlód szkák ös ze öiedeztek és igy az ingyenfürdő keltő javítás nélkül nem adható át a forgalomnak. A mérnöki hivatal a tanács utasításira költségvetést készített, még a fürdő^ze/.on élő t májusban és kis?ámitotta, hogy a fürdő kitatarozása, az elkorhadt faanyag póthsa körülb-lül négyszázötvenezet koronába kerülne. A tanács azonban húzódozott a szükséges pénz kiutalásától és a nagy huzódozásban egyszerre csak felmerült egy olyan mentöterv, amely alkalmas volt arra, hogy a kérdés megoldása finoman elodázódjék. Valaki megpendítette ugyanis azt az egészségesnek látszó eszmét, hogy jó lenne az uszóházat teljesen lebontani és anyagából a Tisza partjának megfelelő részén ingyen strandfürdőt létesíteni. A tanács kapva kapott a mentőterven, gyorsan kiadta az ügyet előkészítés, véleményezés, költségvetés, helykijelölés, tervkészítés és javaslattétel végett az illetékes szakhivataloknak és ügyosztályoknak. A szakhivatalok és ügyosztályok alaposan előkészítettek mindent, de az alapos előkészítéssel eltelt majdnem három hónap. Mivel azonban aminek kezdete van, végének is kell, hogy legyen, az előkészítés is elkészült és már a MEGHÍVÓ. Alulírottak, mint az örömszülök helyettesei örömmel értesitik gróf Pick Ász Piatnik Milly úrhölgynek Charlie Chaplin úrral, a humor koronázatlan fejedelmével folyó hó 13-án a Belvárosi Moziban tartandó egybekelési ünnepélyéről, melyre T. Címedet és b. családját tisztelettel meghívja a Belvárosi Mozi igazgatósága. csütörtöki tanác ül ^re bt jele tet e a közrendés eti ügyosztály, hogy szabályos helyszíni szemlék utan az ingyenstrand számára találtak alkalmas partrészt, még pedig a felsővárosi szivattyútelep elöti. A szakhivatalok kiszámi tolták, hogy a fürdőház anyagából tizennyolc hordozható strandkabin k rülne ki és az átilaki ás a fürdőház lebontásával együtt lörülbelül 900 000 koronába kerülne. Volt erre nanjy szörnyülködés a magisztrálu tagjai között. Kilencszázezer korona h >11 jüanul nagy öss/eg. Adnak érte legalább husz métermázsa bu?ái, a ni még bék^ptatásban is meg felel négyszáz koronának. Hat ez bizony nagy összeg, azonban a mérnöki hivatal számítása szerint legalább ennyibe kerülne ez erede i fürdőház kitatarozása is. Kisült a vita során, hogy az ingyenfürdőre nincs is semmi szükség tulajdonképen, mert hiszen amikor mi gyerökök voltunk, minket se kényeztettek el hol ni fürdőházzal, hanem ott ugráltunk be a „fotóba" anoi éppen eszünkbe jutott. A főjegyző pedig most is bű marad a régi hagyományokhoz és taktikusan azt javasolta, hogv „adjuk el a fürdőház anyagát és az ingyenfürdő kérdésével foglalkozni ráérünk jövőre is". Mert valaki rá erő városatya nagy unalmában egyszer kitalálta, hogy a szegény emberek gyerekei számára is biztosítani kellene a veszélytelen fürdőzés tehetőségét, a közgyűlés fellelkesedett az indítványon és csak igy véletlenül támadt ez a pyüg a város nyakára. A tanácskozások végén a tanács nagyszomorúan lemondott arról, bogy a város szegényebb sorban élő polgárai megfürödhessenek ezen a nyáron néhányszor a Tiszában, vagyis kimondotta az ingyenfürdőre a halálos ítéletet. Az ingyen fürdőre utalt gyerekek tehát ismét követhetik az ősök szokását, ha mindenáron vágynak a vízben való lubickolásra, elballaghatnak akár Tápé felé, akár a Boszorkányszigetre é3 ott, ahol a rendőrszem nem feszélyezi a cselekvési szabadságot, kiélvezhetik a szabadfürdés minden gyönyörűségét. Ha pedig a vizbefuladások száma ismét megnövekedne, majd csak akad, akire ri lehet tolni a felelősséget. Azt még a város magisztrátusa sem kívánhatja, hogy a szegényembsr gyereke megfizesse a magánfül dök többszáz koronás belépti diját. Igaz ugyan, hogy az ingyenfürdő mindenáron való fenntartását a közegészségügy érdeke is megkövetelné, de hát ki gondol Szegeden ilyen kicsiségekkel. Az olaszok annektálják Fiumét? Belgrádi jelentés szerint a fiumei megszálló csapatokat megerősítették és az olaszok még mindig állandó készenlétben vannak. A jugoszláv határ mentén az őrszemeket mindenütt megháromszorozták. A fastisták körében arra készülnek, hogy Diaz tábornok az olasz katonai körök támogatásával proklamálja Fiume annektálását, hogy radikális megoldáshoz juttaFsa a régóta húzódó fiumei kérdést. Bécsből jelentik: Az anne^tálásról szóló híreknek itteni sajtókörökben nem adnak hí elt, mert az olaszszerb határrendez >si biróság teljes nyug alommal végzi munkáját és az olasz lapokban sem látszik, hogy valami ehhez hasonló lépés készülne. Telefon: Sl.-i Telefon: Igazg. 455. nOriO Ifi^J41 Pénztár 1185. Pénteken, julius hó 13-án Napoleon leánya Romantikus tflrténet a nagy császár életéből 6 felvonásban. Irta: Fanny Carlson. Rendezte: Fridrich Zelnik A főszerepben: LVR PIKRA. Egyidejűleg: Nem minden csók egyforma Vígjáték 5 felvoná ban A főszerepben: NNKLE PKEVEST, Előadások-: Hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Jó idő esetén a 9 órás előadás a kertben lesz megtartva. A budapfcti áru- és értéktőzsde, a zürichi, berlini, bécsi, newyorki, prágai tőzsdék jegyzéseit, mindennemű tőzsdei kötéseket, vn a budapesti tőzsdetanács rendeletét, a magánforgalom áralakulásait, még az nap délután 4 ór < előtt megtudhatja a Magyar Távirati Iroda szegedi Közgazdasági Kiadásából. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged, Somogyi-n. 11.Telefon 17-80. Mgaa Belvárosi Mozi Ju'ius 14. éi f>én, szombaton és vasárnap Házasság komédiája. SzinmU 9 felvonásban. A f*szerepben: GR1TA VON RYT. AzonkivUl: Fiatalság bolondság. Életkép 5 felvonásban. Főszerepben: MARIA JACQB1N1 és HELENE MAKQWSKA. Alkalmi házvétel! Kormányos-utca 4. számú házamat minden elfogadható árért eladom. Megbízottam: Gaál ingatlan iroda Kígyó-utca 7. szám, az O. F. B. eng. csraK »« évtN FELOLIEKMCK I — ARCÜBASEV világhírű regénye filmen: SZANIN Dráma 6 felvonásban, CVA PBAR7I val a főszerepben, julius 16 tói a Belvárosi Moziban!