Szeged, 1923. július (4. évfolyam, 146-171. szám)

1923-07-06 / 150. szám

SZBGBD Szeged, 1923 jafiut 6. hadiárvák kapnak hatósági lisztet a jaliut else­jén kezdődő gazdasági évben. Eaulán kiment a várakozó asszonydepittációboz. — A főorvos ur, amikor olyan hirtelen men­tek hozzá, még nem tudta, miről van sió •— mondotta, — Biztosan megijedt a sok asszonytól — vélekedett az egyik takarói menyecske. — Holnap mdr rendbe tesz minden. Menjenek holnap hozzá, de né valamennyien egyszerre, hanem Hré* c oporiokhan. A keresetkép sek XWOI nem kaphatnak lisztet, de a gyerekek kapnak. — Már eddig is három fél napot töltet­tünk el hiába, most még egy nap telik majd el — panaszkodott valaki. — Nem tehetünk másképen — védekezett a I po'^ármester — igy parancsolja a miniszter. Éoben azután az asszonyok ugy-ahogy meg­..,:!£odiak és bzafcodó hangon köszönték meg a „polgármester ur" szívességét, majd szép { csendesen Elvonultak a tanácsteremből. És igy minden komolyabb baj nélkül véget ért az -sszonyok fölkelése. Az erdélyi magyar födek a Népszövetség elöti A nemzetek szövetségének tanácsa Qenfben ma délelőtt ta<tot üié-éi tárgyalás ilá vette a magyar kormány tiltakozását a Ro nániának ju'oti «rdé yi magyar földb'r'o^ak kisajátítása ügv?h, n. A' elő dfti tisztséget Adashi brüsszeli I pin nagykövet tökölte be. Apponyi Albert gróf, a migyu kormánv képviselője kjeten­tette. hoty a kuajáii ás ellenkezik a két ország álial kötött szerződések határozót! rendelkezéseivel. Jogi és politikai lehetet­lenség nemzeti kötelezettségeket a román nemzeti alkotmányokkal megszüntetni. Tulaj dónkon a földbi tokok elk >ozá.*áról van szó. Apponyi azt kéri, utalják át az ügyet véle­ményadás végett a hatésági nemzetközi biróság eé. A nemzeii szövetségnek tekintélye forog kockán a világ közvele i énye előtt. Tituleszku londoni román követ a román kormány kep viseletében mindenekelőtt » nemzetek szö •«»­ségi tanácsának legutebsi ülésszakán lefolyta­tod tanácskozásra, valamint a brüsszeli tár­gyalásokra utalt. A nagybirtok kisajátítása szociális intézkedés Románia érdekében. A brusszeú kompromisszum formai betartását kí­vánja A tanács délu áni ülésén folytatta a kérdés tárgyalását, mely alkalommal Apponyi Albert gróf hosssbb beszédet mondott. U ána Hymann kihirdette a tanács tagjainak a magyar román konfliktusról folytatott meg­beszélnének eredményét. Határozati javastatot terjesztett elő, amely csatlakozik Adashi állás­pontjához, hogy a brüsszeli megállapodást érvényesnek ismerjék el és a vitában álló feleket megkéri, hogy a két ország békéje érdekében véglegesen egyezzenek meg. A ha­tározati javaslatot egyhangúlag elfogadták. Apponyi Albert gróf nem szavazott. Azután a magyar megbízóit jegyzőkönyvbe vétette azt a nyilatkozatát, hogy a magyar kormány nem fogadhatja el a tanács ajanlatát, mert Brüsz­szelben nem jött létre végérvényes megegyezés. A kormány tehát fönntartja magának a jogot minden lépésre é§ intézkedésre, amit a szerződések és a népszövetségi paktum határozmányai alapján tehet. — Megkezdődött a diplomáciai viszony a kisántánt éa Bulgária között. Csehország, Jugoszlávia, Görögország szófiai diplomáciai képviselői a bolgár kormánynak ma egybe­hangzó jegyzékeket nyújtottak át. A jegyzékek közlik, Hogy a diplomáciai viszony kormányuk és a bolgár kormány között megkezdődött. — Halálozás. A szegedi kereskedők egyik munkás tagja: Máté Adolf hunyt el tegnap este. Még délután fennjárt a Lloydban és este, amikor szegedi lakására hazatért, hirte­len rosszullét fogta el és pár percnyi izenve­dés után elhalá ozoit. A szive ölte meg, amely a szenvedők, a nincsetle ek iránt érezni tudott. Éknk forgalmú gabortaüzleie volt, amelyet év­tizedekkel e?előtt alapitolt testvé ével együtt. Mindössze 53 évet élt és ezt az időt tevékeny munkásságban töltötte el. Pénteken délután fél 5 órakor temetik a szeg di zsidó temető cin­terméből. — Aki búzáért fest portrét. Szekszárdon most nyilt meg Miklósi Ödönnek, a Hollandiát járt neves portréfestőnek a kiállítása. A művész csak búzáért adja el képeit. Egy földbirtokos ötven mázsa búzáért rendelte meg a portréját. Miklósi buzavalutás kísérlete úttörő a képkiálli­tásokon. — Négy évre hosszabbítják meg az ügy­védjelöltek gyakorlati ideiét. Az ügyvédjelöl­tek gyakorlati idejének szabályozásáról szóló törvényjavaslat az eddigi három esz endős gya­korlati időt négy évre akarja meghosszabbí­tani. Ezek szerint tehát az ügyvédi pálya 9 évi előtanulmányt igényelne. Az ügyvédjelö tek a törvényjavaslat ellen állását foglaltak és kül­döttségileg f Ikeresték Nairy Emil igazságűgy­minisz er, aki annak <dején a parlament iga­zoló bizottságának plnöke vo t é* arra kérték, hogy a törvényjavaslatnak az ügyvédjelöltek e rtézve sérelmes rende kezéseit megváltoztassa. Rámutattak arra, hogy nincs még egy olyan intellektuális pálya, amely négy évi gyakorlatot, összegen kilenc évi tanulmányt tenne szükcé­gessé. Az igazságügyminiszter a küldöttségnek metigére, hogy sérelmeiket alapos megfonto­lás tárgyává teszi. — H lálo-ás. Róna Sámuel szegedi keres­kedő ma hun albán • 68 éves korában rövid szenvedés ulán meghalt. Az elhunytban Róna Lajos kollégánk, A Pénzvilág főszerkesz ője, Róna Ernő és Róna Bé'a tőzsdeblzományoáok édes-tyju<at gyászolják. A végtisztesség halnap, pén ekeft délután fé négy órakor lesz a Teleky­u'ca 13. számú gyászházból. — A városi gimnázium tandíj*. A kultusz­miniszter táviratot küldött dr. Preiogg József­hez, a városi gimnázium igazgatójához és érte­sítette, hogy az állami középisko ák felvételi diját 5000, évi tandiját pedig 30.000 koronában álla­pította meg a jövő tanévre. A tisztviselőn és a munkások gyermekei ennek az összegnek csu­pán tiz százalékát fizetik. Dr. Prelogí József a kultuszm niszter táviratát közölte a város tanácsával és kérte, hogy annak a apján álla­pítsa meg a tanács a városi gimnázium felvételi diját és tandiját. A tanács ugy határozott, hogy a városi iskolád tandíját ugyanolyan összegben állapi ja meg, mint amilyen az állami iskolák tandija. — A viros nem jivittatja ki a szőregl országutat. Az államépitészeti hivatal á'iratá­ban arról értesitte a város tanácsát, hogy a szeged—szőregi országúton körülbelül egy kilo­méter hosszúságú szakasz lelje ;en használha­tatlan állapotban van. Kérte a tanácsot, hogy az ut rendbehozásáról sürgősen intézkedjék. A tanács az államépitészeti hivatal átiratát véle­ményezés végett kiadta a mérnöki hivatalnak. A mérnöki hivatal most terjesztette jelentését a tanács elé. A jelentés szerint az ut helyreállí­tásához hatvankét vagon törmelékké és ti en­nyolc vagon kavics kellene, a ionban a kérdé­ses ut jókarban tartása nem a város köteles­sége, hanem a vármegyéé. A tanács a mérnöki hivatal javaslata alapján kimondotta, hog/ sz utat nem esi. áltatja tneg. — Négy mlz a buzabér e?y ho'd földért. Érdekes és figyelemre méltó adat birtokába ju­tott a város tanácsa, amit nagyon előnyösen fölhasználhat majd a földbérek revíziójánál. Egy kertész ajánlatot tett ugyanis a városnak. Huszonöt hold földel kér árverés mellőzésével a marostöi bérfö dekböl gyümö'cs és fenyőfa­iskola céljaira. Évi bér jejében felajánl holdan­kint négy métermázsa búzát és kötelezettséget vállal, hogy saját költségén ártézi kutat furat a bérleten. A tanács az ajánlatot nem fogadta el, hanem fölhívja az ajánlattevő kertészt, hogy az általános árverés alkalmival ö is árverezzen. Csokoládé, pralinéé és kakaó bizalmicikkek. A Meinl Gyula r.-t. ebbeli gyártmányai elsőren­düek. Minden Meinl-üzletben kaphatók. »« Kállay dr, Joglmmlnáríawa Pallavlcint-ntca 3 alatt fogad egén nap. Telefoa 80. m — Sajnálkozik A Nép. A Nép 1921 jullusd­ban Mit keresett Diamandi Budapesten ? cimen hosszabb cikkben foglalkozott a románok ma­gyarországi megszállása ügyével és azt állították többek között, hogy Diamandi összeköttetésben állott volt budapesti ellenzéki poüiikusekkal, akik arra kényszeritették volna, hogy a Friedrich­kormányt távolítsa el és a nemzeti hadsereget fegyverezze le. Egy cikkben szintén ugyanezzel a témával foglalkozik és megemlítette dr. Nagy György és Vér Imre személyét is, akik állítólag szintén tárgyaltak vele. Ugy Nagy, mint Vér Imre rágalmazási pört indítottak A Nép cikkírói: Ács Tivadar és Kardos N. István ellen, akik a bizonyítás elrendelését kérték. A bíróság ezt cl is rendelte és a mai napra tanaként idézte be nagyatádi Szabó Istvánt, Vázsonyi Vilmost, Friedrich Istvánt, Oiesswein Sándert, Windisch­grittz Lajos herceget és több más politikust, akik közül azonban a mai tárgyaláson csak Giesswein Sándor jelent meg. Ítéletre nem került a sor, mert Ács Tivadar maga és Kardos N. István nevében ugy a vádat átvevő özv. Nagy Györgyné és Vér Imre előtt kijelentette, hogy téves információ alapján irta meg cikkét, ame­lyért sajnálatát fejezi ki. A magánvádlók vissza­vonták a feljelentést, igy a biróság n eljárást megszüntette. —' Párbajt vívott Pilaudszhy és a lengyel hadügyminiszter. Az ujabb idők történeimé­ben példátlanul álló párbajt vívtak a mai nap folyamán Pilsudszky, a lengyel köztársaság volt elnöke és az uj lengyel kormány jelenlegi had­ügyminisztere, Szepticky. A hadügyminiszter azért provokáltatta a volt államfőt, mert sértve érezte magát bizonyos kijelentései miatt, ame­lyeket Pilmdszky elutazása előtt rendezett bu­csuvacsorán modott: „Én visszavonultam, — mondotta, — a lengyel hadsereg vezetésitől, mert mint becsületes katona nem működhettem együtt ezzel a betörő bandával. Annak idején Ponyatovszkit, a nemzet nagy hősét iszapban fttrösztötték meg ellenségeink, ugy látszik szim­bóluma ez Lengyelország minden vezető férfi sorsának. Itt elég Iszapban kell megfürödni mindenkinek és iszapot kell innia, hogy végre a lengyel nép észrevegye és értékelni tudja. A jövendő történelem nyugodtan köphetne az arcomba, ha ezzel a társasággal továbbra is együtt maradtam volna." — Redukálták a kórház czsméljrzetét. Megirta a Szeged, hogy a népjóléti miniszter elrendelte a város kezelésében levő közkórház létszámának husz százalékkal való redukálását. A miniszter rendeletét most végrehajtotta a ta­nács. A közkőrház személyzetének létszámát néggyel csökkentették. Ez a létszámcsökkentés nem éri ugyan el a kívánt husz százalékot, azonban a dolog ugy áll, hogy a létszámcsök­kentés előtt sem volt teljes a közkórhíz sze­mélyzete. — KÜLFÖLD A Judet elleni pör mai tárgyalásán Párisban az államügyész megokolta javaslatát. Hosz­szabb beszédben foglalkozott a vádlott ellen szóló bünösségi mozzanatokról. Az államügyész Judet-et ugy állította be, mint Anglia ellenségét és Németország lelkes bámulóját és ebben főleg Bossard asszony ada­taira támaszkodott. Az államügyész végül életfogytig, tartó várfogságot kért a vádlottra. — Az angol alsó­házban tegnap Mac Neil, külügyi államtitkár égy kér­désre válaszolva kijelentette, hogy a kormány a leg­nagyobb mértékben méltányolja azokat a nehézségeket, melyeket a jelenlegi kinai helyzet az angol kereske­delmi köröknek okoz. Az utóbbi hetekben igen tekin­télyes kereskedelmi testületek egész tömege hangsú­lyozta, hogy a jelenlegi kinai zavarok mennyire fenye­getik a kinai angol érdekeket. — Cumberlandban a sztrájkolók és a rendőrség közölt összeütközés történt, amelyben 2o csendőr és 60 polgári személy megse­besült. A szervezetlen sztrájkok nagyobb területre terjed­tek ki, 3o.ooo ember lépett sztrájkba, ezek közül 14.000 ember a londoni kikötőkben. — A terméskilá­tások Ukrajnában majdnem mindenütt átlagon felül vannak, az egész teimést IS és félmillió tonnára be­csülik. Kivitelre egymillió tonna felesleg marad. A mü­veit területek az idén egymillió holddal többet tesznek ki, mint tavaly. Miután az élelmiszerhelyzet iz ínséges helyeken megjavult, az éhínség ellen küzdő központi buottságot feloszlatják. — A francia kamara legna­gyobb pártjának, az Action Nationale RepuDlique elnöke lemondott. — Az őstermelő igazolványok érvényes­ségének meghosszabbítása. A szegedi kis­gazdák kívánságára a tanács feliratot intéz a ko mányhoz és kéri, hogy a forgalmi adómen­tességet igazoló éstermelő bizonyítványokat ezes­tul ne három hónapra, hanem egy évre állítsák ki, még pedig két példányban, hogy ha az egyik netalán elvész, azonnal kéznél legyen a másik példány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom