Szeged, 1923. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-15 / 85. szám

SZEGED Szeged, 1923 április 15. A pünkösdi lóverseny. (A Szeged tudósítójától.) Öt hét múlva pünkösd lesz és a Gazdasági Egyesület az idén pünkösd napjain rendezi a szokásos tavaszi lóversenyt. A verseny iránt, mint mindig, már előre is oly nigy az érdeklődés, hogy a rendezőség igyekszik a verseny végleges programját síinél előbb megállapítani és azt a nyilvánosság tudomására hozni. A program általánosságban már elkészült ugyan, de ez még nem végleges s csak annyit közölhetünk, hogy egy versenyszámot a félvérek számára is kiírtak és igy a szegedieknek is alkalmuk lesz benevezni a versenyre. A meetingen a tavalyihoz képest általában jelentős változások lesznek. Már a versenybizottság és az intézőbizottság is egészen más tagokat számlál, mint tavaly. A versenybizottság elnöke dr. Aigner Károly főispán lesz és tagjai között találjuk Pallavicini Alfonz grófot, Károlyi Viktor és Qyörgy grófokat, Gerliczy Félix bárót és Rónay Imrét, akikhez a főispán ma azzal a kérelemmel fordult, hogy adakozzanak egyenkint tiz mázsa zabot a Gazdasági Egyesületnek, mert a versenylovak ellátása olyan költséggel jár, hogy ez a verseny rentabilitását veszélyezteti. Az intézöség elnöke Artner Kálmán tábornok lesz az idén, tagjai Lobinger Viktor ezredes és dr. Gerle Imre. A bíráskodást Gergely Miklós tábornok végzi, a titkári ügyeket Kátay Ferdi- { nánd intézi. Az inditó Hermann Mihály őrnagy lesz, mázsáló Dömötör Sándor százados. Artner tábornok készséggel állott a Gazdasági Egyesület rendelkezésére, a versenypályát felszántatta és minden tekintetben rend behozatta. A közönséget azonban mindennél jobban érdekli a verseny anyagi része. Mig Budapesten száz, ötszáz és ezer koronás tétek vannak, addig Szegeden a legkisebb tit kétszáz korona lesz. Tudjuk, hogy ebből a Gazdasági Egyesületet csak három százalék illeti, tehát egymilliós maximális bevételnél a haszon csak 30.000 korona lenne. Ilyen körülmények között a lóverseny Szegeden ma nem üzlet, inkább önzetlen sport. A kormány, a lovaregylet és a város is szűkmarkúan viselkedtek az idén, mert egyenkint csak 50.000 korona segélyt szavaztak meg a verseny támogatására. A belépőjegyek árának megállapításánál mindazonáltal mérsékelt drágulás tapasztalható, mert például egy páholy két napra 2500, a tribünjegy 400 és az állóhely 100 korona lesz. A nagy látogatottság azonban még nincs biztosítva ezáltal, mert a verseny anyagi sikerének első és főfeltétele a szép idö. Érdekes, hogy a rendezőség még az istállótulajdonosokat is ajándékokkal látja el és amelyik trénernek a legtöbb lova fut, az tízezer korona jutalmat kap. Igy akarja a rendezőség elérni, hogy a versenyben minél többen nevezzenek be. Ilyen „csaléteknek" látszik az is, hogy a versenydíjakat is felemelték. A gátverseny első dija 30.000, a sikversenyé 25.000 korona lesz. Zeneszerzők harca a szegedi vendéglősökkel. (4 Szeged tudósítójától.) Megírtuk egy hónappal ezelőtt, hogy a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete Nagy Tibort, a szegedi színház karmesterét bízta meg azzal, hogy az 1921. évi XIV. törvénycikk alapján illetékes szerzői dijakat a szegedi zenés kávéházakon és vendéglőkön hajtsa be és kössön a kávésokkal és vendéglősökkel szerződést a zenedarabok jövőbeni használata ügyében. Szegeden újdonságként halott a zeneszerzők követelése, de a józan belátás azonnal megállapíthatta, hogy a zeneszerzők igényei mindenképen jogosak, még ha a törvény nem is védené őket. Nem meglepetés, hogy néhány kávéház (Kass, Emke, Korzó, Royal és Park) jóformán ellenkezés nélkül hajlandók voltak a zenehasználatért bizonyos honoráriumot fizetni a zeneszerzőknek, de az sem meglepetés, hogy például a Tisza-kávéház azzal utasította el Nagy Tibort, hogy „csicsónéért nem fizetek*. Pedig a szerzői tiszteletdíj nem is olyan nagy összeg, mert a Kass-kávéház évi 25,000 koronát, a kisebb kávéházak évi 10,000 koronát fizetnek. Ezért a pénzért a budapesti zeneszerzők egyesülete, a bécsi és berlini zeneszerzők egyesülete szerződésileg biztosítja a kávéházat, hogy abban minden zenedarab játszható. A vendéglősökkel már nehezebben megy a dolog. Eddig csak a Próféta, Bohn és a Hági éttermek irták alá a szerződést, mig a többiek, különösen a kisebb vendéglők tulajdonosai erősen ellenszegülnek a szerzői jogokról szóló törvény végrehajtásának. Érdekes, amint a „szögedi halászcsárdák" gazdái visszautasítják ezt az uj „kitalálást." Azt hiszik, hogy ez is valami luxusadó. Legtöbb vendéglős azzal fenyegetődzik, hogy inkább beszünteti a zenét. A Tisza Lajos-körut egyik vendéglőse azt felelte Nagy Tibornak, hogy „inkább az ablakon dobja ki a pénzt, minthogy a zsidószervezetnek adja." Még a gazdag korcsmák sem akarják honorálni a zeneművészetet. Sem Bagics Rozál, sem Ónozó néni, sem a Kegyelmes Asszony, sem az Annus néni, az Arany-Bika, a Magyar Ház, a volt Keszeg-csárda és a többiek sem hajlandók pénzt adni a zenei élvezetekért. — Már pedig — mondotta Nagy Tibor munkatársunknak — a szerzői tiszteletdijakat mindenkinek meg kell fizetni, aki a zenét igénybeveszi, mert ez a szerzőknek törvényes joga. Én a magam részéről még egyszer megkísérlem meggyőzni azokat a kávésokat és vendéglősöket, akik a szerződés aláírását megtagadták s ha ez a második kísérletem sem használ, ugy könyörtelenül beperlünk mindenkit, aki kérésünknek nem tett eleget. Náhány vendéglőssel és kávéssal szemben eddigi magatartásuk miatt, már most megindítottuk a peres eljárást. Reméljük azonban, hogy a vendéglősök még idejeben meggondolják a dolgot és rendezik rendezetlen ügyeiket a zeneszerzőkkel. Magyarország ügye az amerikai szenátus előtt. Március 3-án a La Foletta szenátor az Egyesült Államok szenátusa elé terjesztette az Egyesült Államok magyarságának Magyarország számára igazságot, Európa számára pedig békét kérő memorandumát. A szenátor részleteket olvasott fel a memorandumból. Azon indítványt, hogy a szenátus tagjai között a memorandum kiosztassék, a szenátus egyhangúlag elfogadta. Ujabb cseh rágalmait. A cseh külügyminisztériumhoz közelálló Cseszko Szlovo mai számában Magyarország fegyverkezésével és a magyar részről fizetendő jóvátétellel foglalkozik. Noha Magyarország pénzügyi helyzete kétségbeejtő, — irja a lap — mégis rengeteg összeget költ a hadsereg fönntartására és titkos szervezetekre. A jóvátételi bizottság figyelmeztetni fogja Migyarországot jóvátételi kötelezettségére. A bizottság többek közölt arról értesült, hogy Magyarországnak már a mult év novemberében 200 000 lőfegyver állt rendelkezésére és különböző országokban nagymennyiségű fegyver és gépfegyver szállítását rendelte meg. Magyarországra állandóan érkeznek fegyverszállitmányok. Magyarországnak ezidőszerint rendelkezésére álló gépfegyvereinek száma 2000, a tábori ágyuk száma 800, a legénységi állománya pedig a mult évről a békeszerződésben megállapított létszám kétszeresére emelkedett. A jóvátételi bizottságot felkérték, hogy ne vegye figyelembe Magyarország követeléseit, amennyiben azok a jóvátétel leszállítására vonatkoznak. m Régi szegediek. — Irta: Móra Ferenc. — III. Széksértés. I Azon kell kezdenem, hogy a mai generáejó ! már nem igen tudja, mi az a széksértés. Intézkedik ugyan róla az élő törvény is, valami nyolcvanas évekbeli törvénycikk s ez körülbelül ugy definiálja, hogy széksértést az követ el, aki a tanácskozás méltóságát, vagv a gyűlés egyes tagjait sértő kifejezésekkel él a hivatalos gyülekezetben. (Ebből most már mindenki láthatja, mért nem ismerheti a mai nemzedék a széksértést. Azért, mert most csupa illedelem tudó, egymást megbecsülő emberek vannak a világon, akik mindig bársonnyal, simogatják egymást és soha gorombasággal, durvasággal nem traktálódznak.) A régi világban mindennaposok voltak a széksértések, csakhogy akkor sokkal szebb nevük volt. Verbőczy szerint a violatio sedis a királyi felség törvényszéke, vagy bármely megyei ispán széke előtt mondott „éktelen szavak és betsmérlő beszédek által követtetik el". Száz pengő forint a váltsága, amit mindjárt le kell szúrni a tettenkapottnak. Még azt meg nem teszi, addig se té, se tova nem eresztik a megyei darabontok. Mondom, a rendi világban mindennaposak voltak a széksértések és a széksértési keresetek, különösen a negyvenes években, mikor az adminisztrátorok tatárkodtak mindenfelé. Akkor akadt olyan ellenzéki nemes ur, aki két hajdújával kisértette magát a vármegye házára s mindegyik egy zsákocska körmöci aranyat szorongatott a hóna alatt. — Száz széksértésen alul nem adom máma, — csörgette hazafiúi elszántsággal a kardot a gazdájuk. Már most nem tudom, hogy az arany volt-e kevés Szegeden minden időben, vagy a lojalitás volt sok, — de az bizonyos, hogy a város történetében csak egyszer esett széksértés, 1882 tavaszán. Nóvák Jóska volt akkor a tiszti főügyész, ez a kiváló ember, akitől származik az a mindenkori szegedi magisztrátusokra hagyott s mindig drága kincs gyanánt őrzött jnondás, hogy sohse volt jó az a nagy sietség. Nem csoda, ha sokszor ki kellett neki vágni magát ezzel a szentenciával, mert nehéz és sokgondu hivatal volt az övé akkor, a rekonstrukció napjaiban. Öt-hat rendkívüli közgyűlést is tartottak egy hónapban s azt mind végig vádaskodták. Az a jó, hogy már akkor nem volt szokás karddal járni, mert különben mind fölapritották volna egymást a város atyái a rekonstrukciós áldomásra. Egy ilyen viharos közgyűlésen történt, hogy valami alsóvárosi magyar, Kalmár Málé Imre nevezetű, szörnyen neki támadt a magisztrátusnak. A város urai nem sok ügyet vetettek rá, mert szokva voltak az ilyen bőven mért törött borshoz. A földi azonban, noha nem működött az újságírói pályán, nagyon rosszul ismerte az embereket. Nem vette észre, hogy unják, hanem azt hitte, félnek tőle s erre még jobban vérszemet kapott. — Majd mögmutatom én a polgármester urnák is, hogy milyen ökör a csás, — süvöltötte szép alsóvárosi virágnyelven. Jó Pálfy Ferenc polgármester még tán rá is biccentett, hogy jó lesz biz az, Nóvák azonban hirtelen felugrott Thuróczy Mihály helyéről) és ősrómaí kurulisz gesztusával nyújtván ki jobbját, rádörrent Kalmár Máléra: — Széksértéssel vádolom az urat! Szegény alsóvárosi magyar, aki dehogy volt kisgazda' s akit nyilván életében először t«ttek csúffá azzal, hogy útnak mondták, ijedten nézett körül a teremben, hogy mért támadt olyan éktp'eti kiabálás, holott nem tett ő kárt senkinek a székében. — Akciói akció! — kiabálták jobbról-balról. Ez ugyan csak annyit jelentett, hogy az ügyész hivatalos kötelességből emelt vádat (mert egyéni akciók még akkor nem voltak, s ha voltak, azokat csak betyárságnak hivták), — de hat az mindegy volt az öreg széksértőnek. Nem tudta ugyan az istenadta, mi az az akció, de kisejditette belőle a nem jót és mindjárt kifelé tudakolta az utat. Nóvák azonban felokositotta: — Az ur megsértette a tanácskozás méltóságát. A violatio sedis kiegyenlítése a törvény szerint száz forint. Még azt le nem teszi, addig innen ki nem megy. — Ne-em? — hebegte a boldogtalan hun ivadék a terem közepén. — Avagy ha hiteles nemes ember az ur és