Szeged, 1923. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-14 / 84. szám

2 SZEGED Szeged, 1923 április 418. mozgalom eredményéhez egyelőre nem fér két­ség, mert a szülők be fogják látni, hogy a bérmozgalom jogos. Ha azt vesszük ugyanis, hogy békében egy középiskolai tanuló havi 10 koronát, egy tanitó 20 és egy magántanár, vagy jobb instruktor a tehetősebb családoknál 40 koronát kapott egy hónapra, akkor ma, ennek megfelelően, tiz-, husz- és negyvenezer koro­nát kellene fizetni a magántanításért. Ezzel szemben az egyetemi hallgatók áital megállapí­tott hétezer korona csak háromszázszorosa a békebeli áraknak. Az egyetemi hallgatók elhatározták azt is, hogy a szülőket egy közösen megszövegezett körlevélben értesitik elhatározásuktól és fii­kérik őket arra, hogy humánus álláspontot fog­laljanak el velük szemben. AmelyiK szülő a kért fizetést nem adja meg, annak felmondják a tanítást. Azokat az egyetemi hallgatókat, akik ezáltal elvesztik tanítványaikat, kollégáik fogják kárpótolni és pedig azok a kollégák, akik a kért emelést megkapták. Az egyetemi hallgatók nem hiszik és mi sem hisszük, hogy ilyen sztrájkizü helyzet is előállhat, de minden­esetre fontosnak tartják a szolidaritást a cél elérése érdekében. Hasonló okból gondoskodni igyekeznek az egyetemi hallgatók arról is, hogy az általuk megállapított tarifát a nem egyetemi hallgató instruktorok is magukévá tegyék, mint minimá­lis díjazást. Ugy gondoljuk, hogy ezek az instruktorok szívesen teljed ik ezt a kívánságot, mert nekik is érdekük a tömörülés és a köl­csönös szolidari ás az egyetemi hallgatósággal. Különös érdeklődéssel figyeljük ezt a leg­újabb „bérmozgalmat", amelynek még igen érdekes változatai és következményei lehetnek. Egyelőre az a momentum ragídja meg főleg a figyelmünket, hogy a gazdasági kérdésekben az egyetemi polgárság nem ismer felekezeti vi»á>. — Mej-szünlk a hadtt>egély. A honvédelmi miniszternek a minisztertanács felhatalmazása alapján kiadott rendele'e értelmében az 1917­ben hozott törvénnyel megállapított hadisegé­lyek április 30-án megszűnnek. — Titokzatos ágyuküidemény. A Magyar­ország mai száma irja: Mai reggeli s>ámában a következő hírt közölte a Der Tag: A tiroli Hallból két vasúti transitolrocsíbin egy bécsi szállító cég címére rakomány érkezett és a fuvarlevél ugy szólt, hogy a vagonokban, amelyeknek további rendel elése nem volt meg­jelölve, gépalkatrészek vannak. A szállítmány gyanút kellett, fe'nyitották a vagonokat s azok­ban 15 cm.-es mozsarakat talá tak szétszedve. A Der 'lag, amely lap ellensége az osz rák kormánynak és ezért rendszerint kellemetlen­séget akar neki okozni, azt irji, hogy a szállít­mány Bajorországból jött és Magyarországnak volt szánva. Bécsi munkatársunk felvilágosí­tásért a r«ndőrigazgatóhoz fordult « azt a vá­laszt kapta, hogy csakugyan ágyualkatrészeket találtak két vasúti kocsiban, azonban a rendőr­ségnek nem volt módjában, nem is feladata megállapítani, hogy a feladóhe'y Bajorország-e és hogy a küldemény hova vo't szánva, de alaposnak látszik az a föltevés, hogy Romá­niába akarták juttatni. Belvárosi Mozi A polgármester a közigazgatás reformtervezetéről. Telefon: Pénztár 5Ö2. Telefon: laozg. 258. Szombaton és vasárnap, április 14, 15-én MEGRENDÍTŐ nnjÓSTÖRTÉMCTi Hajótörés a viharzó tengeren 6 felvonásban. A főszerepben: DA1SY ROBINSON és JACK PER/N. Azonkívül: fl csillagok felé Amerikai Goldwyn-film 5 felvonásban. A főszerepben: MAC MARCH. Előadások kezdete: Hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. (A Szeged tudósítójától.) A Szeged pénteki számában budapesli tudósítónk jelentése alap­ján beszámoltunk már röviden arról az ankét­ről, amelyet a belügyminiszter hivott egybe a közigazgatás reformtervtzetének megvitatása ügyében. Az ankéten az előző napi polgár­mesleri értekezlet álláspontját dr. Somogyi Szil­veszter polgármester ismertette. Szükségesnek taríotluk, hogy kérdést intézzünk erre vonatko­zólag a polgármesterhez, aki csütörtökön este érkezeit haza Budapestről. A polgármester a következőket mondotta kérdésünkre: — A polgármesteri értekezlet a kora délután­tól este hét óráig tartott. A közigazgatási reform­tervezet minden pontját részletesen letárgyaltuk. Mivel Sipőcz, Budapest polgármestere nem vett részt a tanácskozáson, az értekezlet engem bi­zolt meg azzal, hogy a kialakult álláspontun­kat előterjesszem a csütörtöki ankéten. A csü­törtöki ankétet tiz órakor nyitotla meg a bel­ügyminiszter és számos felszólalás után olyan álláspont alakult ki, amely több pontjában lé­nyegesen eltér a belügyminiszter reformterveze­tétől. Igy például az ankét résztvevőinek túl­nyomó nagy többsége a városi vezető tisztvise- ! lők, a polgármester és a tanácsnokok választása j melleit foglalt állást, a javaslat ezzel szemben a választás teljes mellőzésével a vezető állások kinevezés utján való betöltéséről beszél és csu­pán a kezelő- és segédszemélyzet választásának fentartását kívánja. Az ankét pedig a kezelő- és segédszemélyzet kinevezése mellett foglalt állást, tehát a többség felfogása ennél a kérdésnél homlokegyenest ellenkezik a belügyminiszteré­vel. Az ankét a választott vezető tisztviselők mandátumának időtartamát az eddigi hat év helyett tiz évben kívánja megállapítani. A bel­ügyminiszter javaslatának a törvényhatósági bi­zottságok összetételére vonatkozó részét teljes egészében elfogadta az ankét. Véleményem sze­rint, ha a tervezet tényleg törvénnyé válik, az uj közgyűlés hűen tükrözi vissza a város lakos­ságának összetéie'ét . . . Elmondotta még a polgármester, hogy kül­döttséget vezetett a miniszterelnök elé a városi tisztviselők rendkívüli segélye ügyében. A mi­niszterelnök kijelentelte, hogy méltányosnak tartja a küldöttség kívánságát és hozzájárult ahhoz, hogy a városi tisztviselők számára is az állam előlegezze mindaddig a rendkívüli segélyeket, amig a városok háztartását törvényhozásiig nem rendezik. JHvrctc — A hőii halált halt városi alkalmazot­tak emléktáblája. Déli harangszó után a vá­ros fanácsa a polgármesterrel az élén levonult a városháza kapujaba, hogy Papp József szob­rászművésztől átvegye a vároí hősi halált halt alkalmazottainak emléktábláját. A müvéizi Íz­léssel megkonstruált emlékmű a kapubejárat baloldali falát díszíti. A rózsaszín erezésü, fe­hér márványtábla fölött tört kardot tartó turul madár terjeszti szét szárnyait. Amikor Papp József félrevonta az emléktábláról a nemzeti­színű leplet, ötvennégy név aranybetüi ragyog­tak elő néma beszédesen. Az átadás nem ün­nepélyes keretek közötl történt, de a leleplezés után támadt néma meghatottság önkéntelen ünnepéllyé avatta az aktust. A tanács tagjai melegen gratuláljak azután a müvésmek való­ban szép alkotásáért. — Az emléktáblát április huszonke tedikén, vasárnap délelőtt tizenegy órakor leplezi le a város lisztviselőkara ünne­pély keretében. — Jugoszlávia négy részre fog oszlani. A Westminster Gazette cikkében mindinkább valószínűnek látja azt, ho<y Jugoszlávia négy szövetséges tartományra fog felbomlani, amey­nek mindegyikében helyi parlament fog mű­ködni. DiCára Pasics törekvéseinek, amelyek azt célozzák, hogv az Adriától a Fekete tenge­rig egy pánszláv állam létesüljön, a dolgok fej­lődése a íanli való zinüséget mutatja. A hely­zet annál valószínűbb, amennyiben a fiumei kérdés, amelyre né'.ve a trianoni szerződés in­tézkedik, még nincs megoldva és miután ez a kérdés a közel jövőben a legégetőbb problé­mává nőheti ki ma* át. — Betiltották a kö'.tisztviselők vasár­napi gyűlését. A Magyar Országos Tudósító jelenti: E hó 15 én délután 3 órakor a régi képviselőházban az összes társadalmi egyesü­letek bsvonásával a KANS: gazdasági helyze­tének feltárása ést segítése módjainak megbe­szélése címén az Ébredő Magyarok Egyesülete gyűlést szándékozik tartani. A bejelentéssel egyidejűleg több egyesület aláírásával falraga­szokon hirdették a gyűlés1, anélkül, hogy a falragaszok kifüggesztésére engedélyt kértek vagy kaptak volna. A gyűlést a rendőrség be­tiltotta, az engedély nélkül kifüggesztett fal­ragaszok eltávotitásdt elrendelte és a kiragasz­tók ellen az eljárást megindította. — Meghosszabbítják a bankárrendelet határidejét. A belügyminiszter bankárrendelete — miit ismeretes — ugy intézkedett, hogy a?ok a bankok és pénzváltó üzletek, amelyek 1920 január elseje után nyerték iparengedé­lyüket, április 15 dikéig kérhetik engedélyük meghosszabbítását. Értesülésünk szerint a bel­ügyminiszter most ujabb rendeletet adott ki, amelyben ezt a határidőt kitólja és ugyanakkor több lényeges módosítást ejt az eredeti rende­leten. — Nem fásitják a 8zérüakerteket. A vá­rosi főkertész nemrégen előterjesztést tett a tanácsnak a szérűskertek fásítása ügyében. A tanács pénteken foglalkozott az elő erjesi'éssel és a polgármester javaslatára elhatározta, hogy nem fásittatja a szérűskerteket, m vei nincs rá költség. Francia parfümök, legíinomabb szappanok legol­csóbbak a Kék Csillag melletti Belvárosi lllatszertárban. TELEFON: Igazgatóság 455. TELEFON: Pénztár 11—85. Szombaton és vasárnap, április 14. és 15-én A „Kis hazátlanok" és „Ginette" testvérfilmje! BIMBULÁVAL a kitűnő komikussal és a „GINETTE" összes szereplőivel: PARISETTE. Egy kis párisi táncosnő regénye 13 felvonásban. A francia Gaumoni-gyár mesterfilmje !!! Előadások hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom