Szeged, 1923. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-01 / 74. szám

SZEOED Szeged, 1923 április 1. A habirik. Az 1887. esztendőben kincskereső fellahok IV. Amenophis faraonak, az egyiptomi vallásreformátornak hajdani székhelyén, Teli el Amarnában levéltárra való ékírásos cserépre bukkantak. A cserepek a londoni, berlini és kairói muzeumokba kerültek és a közel kelet ősi történelmének kutatói egymással versenyezve láttak neki az irások kibetüzésének és megfejtésének. Az eredmény meglepő volt. Kiderült, hogy a cseréptáblák azokat a leveleket tartalmazzák, melyeket Kadarmankarbi és Burnat úrias babiloni királyok, Assur-uballit assziriai király, Subbululin hetifa király, Dusratla miianni ki rály, egyes kisázsiai uralkodók s a palesztinai és szíriai vazallus fejedelmek vagy helytartók intéztek III. és IV. Amenophis faraokhoz. Mióta azok a levelek meg vannak fejtve, keletkezésük ideje, körülbelül Krisztus előtt 1430—1385 között, az ókori keleti történelemnek és életnek legjobban ismert fejezetei közé tartozik. A templomok, királyi paloták, cbeliszkek felirataitól eltérőleg ugyanis, melyek a hivatalos nagyképűségek a stílusában vannak tartva, ezek a levelek bepillantást ergednek az uralkodók egymás közötti kapcsolataiba, családi viszonyaiba, a po'itikai események rugóiba és a kulturélet ezer meg ezer apró vonatkozásába. A modern olvasónak ugy kell megítélni a dolgot, mintha egy három-négyezer esztendővel későbbi kor csak a középületek és szobrok felirataiból, el szórt, de nem egykorú feljegyzés:-kből ismerné a mi időnket és egyszerre előkerülne egy egész könyviárra való újság, mely a legkülönbözőbb szempontok szerint világítaná meg egy félszázadnak a életét. Nem csoda, ha az úgynevezett „Teli el Amarna- periódus" ma egészen különálló helyet foglal az ókori kelet történetében. Negyedfélezeréves diplomáciai levelezés. Az első és legmeglepőbb körülmény, smi a tudományos világot a legnagyobb meglepetéssel töltölte el, a levelek nyelve volt. A levelek felfedezése elölt általános volt az a hit, hogy Elő Arsia az egyiptomi kultura és civilizáció befolyása alatt állott. Támogatták ezt a feltevést a bibliának rerdkivül sürü egy pomi vonatkozásai is. Kiderült azonban, hogy a levelek, amelyeket a farao az elő- ázsiai udvarokkal, söt a saját vazallusaival váltott, legnagyobb részben babiloni nyelven vannak irva. Egyiptomi nyelven és hieroglifekkel csak a kapott és elküldött levelek jegyzéke, amit ma iktatókönyvnek neveznek, van megszövegezve. Az idösz; mitátunk előtti második évezred közepén a babiloni nyelv épp?n olyan szerepet játszott a diponreiai érintkezésben, mint a francia a XVIII. században. Politikailag Sziria és Pa'esztina tartozhatott időtől-időre a farao fennhatósága alá, de kulturailag Btbilon befolyása egészen a Földközi-tenger keleti parijáig terjedt. Kanaanban a babiloni nyelv olyan használatban vo!t, mint a latin a középkori Európában. Saját anyanyelvükön irt glosszákkal ellátott levelek is kerültek elő, amelyekből meg lehetett állapítani, hogy a zsidók ideje előtti Kanaan nyelve a babilonival rokon szemita nyelv volt 8 hogy a két nyelv körülbelül olyan viszonyban állt egymáshoz, mint a francia az olaszhoz. A levelek taríalma a legváltozatosabb. Udvarok egymás közötti érintkezésében már akkor is nagyon fontos szerepet játszottak a különböző házassági tárgyalások, melyek meg szokták előzni a királyi családokból való hercegek szerelmi házasságait. A babiloni királyok egyiptomi hercegnőket,a faraok babiloniakat kérnek háremük számára. Megmaradt egy Bábelbe férjhezment hercegnőnek szintén babiloni nyelven atyjához intézett levelei. Az uralkodók kölcsönösen felsorolják a műtárgyakat és egyéb ajándékokat, melyekkel egymásnak kedveskednek. Burnaburias kitömött állatok:-11 kér gyűjteménye számára és panaszkodik a templomcí zfíéíre küldött arany rossz minősége miatt. A farao viszonzásul iparművészeti tárgyakat, lovakat és hadi'zereket kap ajándékba, melyek akkoriban még ritkaságszámba mentek Egyiptomban. Burnaburias a farao intézkedését kéri az országából való kereskedőket ért sérelmek miatt, akiket az egyiptomi fensőség alatt álló Kinahu — a bibliai Kanaán — országában zaklatnak és több ízben ki is raboltak. Egyes levelek a babiloni vallásra vonatkozó adatokat és babiloni legendákat tartalmaznak, hogy az egyiptomi papok azokat tanulmányozhassák. Mindez arra mutat, hogy negyediélezer esztendővel ezelőtt a közel kelet országai a Nilus, Halys és Tigris között rendkívül élénk és állandó politikai, gazdasági és kulturális összeköttetésben állottak egymással. A habirik vagy héberek. A bibliai történet szempontjából a legérdekesebbek azonban azok a levelek, amelyeket Ardichiba jeruzsálemi fejedelem intézett a faraohoz. A levelek eleven szinekkel ecsetelik a habiri törzsekhez tartozó nomádok térfoglalását, akik benyomulnak a farao fennhatósága alatt álló területekre és ott megtelepszenek. Milkiel és Suardat helytartók átuló módon összejátszanak velük. Ha farao nem küld csapatokat, Rubaiti vidéke a habirik birtokába megy át. Csodálatosképen Milkiel és Suardat viszont Ardichibát vádolják hűtlenséggel és az ellenséggel való összejátszással s a maguk föltétlen hűségéről biztosítják a faraot. Ezekből a kölcsönös vádaskodásokat tartalmazó jelentésekből hozzávetőleges módon ki lehet hámozni az igazságot és lejátszódó eseményeket. A lényeg az, hogy az egyiptomi hatalom Kanaénban Cfökkenöben van, a kis vazallus fejedelmek, városkirályok és helytartók egymás között veszekszenek, egymás ejlen kijátsszák a h-ibiri törzsekhez tartozó nomádokat, akik felhasználva ezeket az állapotokat, részint beszivárognak, részint erőszakosan benyomulnak a kőfallal körülvett kanaáni városok közé. A habiri névben pedig nem nehéz a héber révre ráismerni. Az időpont is vág, mert egy-két száz esztendő múlva Palesztina csakugyan a zsidó történelemnek a szintere. Vannük azonban bizonyos zavaró mellékkötüímények, melyek feltétlen tisztázásra szorulnak. Zavaró körülmény különösen, hogy ezek az említések a habiri törzsektől IV. Amenophis farao idejében történnek, aki 1392—1375 között uralkodott, holott a régebbi történelmi megállapítások szerint II. Ramses idejére (1324— 1258) esett volna a zsidók sanyargatása és kivonulásuk Mózes a'att Egyiptom földjéről. Hogy szerepelheinek a híberek Egyiptomból való kivonulásuk elölt Kanaán földén? Zavaró körülmény az is, hogy az egyiptomi források semmit se tudnék a zsidók elnyomásáról, a hét évi éhinségról, a kivonulásról, Mózesről, de legkevésbé egy faraoról, aki seregével együtt elpusztult volna a Vörös tengerben. Ha feltételezzük is, hogy mindezekről véletlenül nem maradtak ránk egyptomi adatok, akkor is maradnak még ellentmondások és érlhetetlenségek, melyekre természetes magyarázatot kell keresnünk. A habiri, vagy héberek mindenesetre egyik hulláma az Arábiából kiinduló népvándorlásnak. Noha az ószövetség történelmi könyvei a héber, zsidó és izraelita kifejezéseket egyjelentőségüeknek veszik, az első név alkalmasint tágabb értelmű lehet. A lUber gyűjtőfogalom volt, melybe beletartoztak a zsidók, moabiták, ammoniták, edomiták és mindazok a törzsek, melyekkel a zsidóknak később annyi bajuk volt déli éB keleti határaikon. Ilyenformán a habiri, vagy héberek távolról sem voltak egységes nép. Törzsek laza kapcsolatát alkották, melyek a beduinok kóbor életét élték a sivatagban, legelő és kanaáni kullurterület határán.. A biblia, amely sokkal későbben íródott és nem is oknyomozó történelmi munka, részint egyszerűsített formában, részint mithologikus és mondai elemekkel felcicomázva sokat megőwött e nomád gyermekkor emlékeiből, de összekeverte azokat a megtelepedés után átvett kanaáni hagyományokkal. Jakob-el és Josep-el helynevek formájában például mér jóval a héberek beköltözése előtt előfordulnak Kanaánban. Minthogy a biblia elbeszélései különböző törzsek hagyomá* nyaiból keveredtek össze, lehetséges, hogy a hébereknek egy törzse tényleg elkerült Egyiptomba, mialatt a többiek szabadon vándoroltak a Sinai félsziget, Kanaán és Arábia határain. Beni Hasszánban találtak is freskókat, melyek Egyiptomba beköltöző, erősen szemita tipusu nomádokat ábrázolnak. Az is lehet, hogy a bibliai Miczráim nem Egyiptom, hanem az Arábia északnyugati részén fekvő Misrim. Mindezek olyan feltevések, amelyek mutatják a nehézségeket, melyek a homályba borult zsidó őstörténet megfejtésével együtt járnak, de egy vagy más irányban a megfejtés lehetőségét is szolgáltatják. A héber törzsek, melyek a zsidő történelem előtti időkben személynevek alatt vannak elrejtve, még jóval a Kanaánban való megjelenésük utáni időkben sem alkottak egységes népet. A törzsek bizonyos vállalkozásokra egyesültek, de egyesüléseik éppen olyan gyorsan fel is oszlottak. Napirenden volt a törzsek összeolvadása és szétszakadozása. A tizenkét törzsből álló zsidó nép olyan mesebeli fikció, melyet íemmiképen sem lehet fenntartani. A tizenkét törzs felsorolásával mindig baj vön. A biblia hol Efraimot és Mansssét foglalja össze József ágában, hol pedig Lévit egészen elhagyja. Ezek a dolgok már Athanasius Kirchernek is feltűntek éB 1654-ben megjelent Oedipus Aegyptiacus cimü munkájában azt magyarázza, hogy a tizenkét törzs nem egyéb, mint a zodiakus allegóriája. (Tényleg a Gen. 49. egyes jelzői különös módon egyeznek ezzel a föltevéssel: Ruben állhatatlan, mint a viz, Simeon és Lévi testvérek, Juda oroszlán, Dan népének bírája, mérlege, a kígyó csillagképében, József fiatal bika s b.) Soha a tizenkét törzs együtt nem szerepel. A zsidó költészetnek legiégibb emléke, a Dubora-ének, mely a Sisera elleni h&divállalkozást örökíti meg, még nem ismeri Simeon, Lévi és Juda törzseit (Bir. 5), aminek a magyarázata az, hogy ezek a törzsek csak később, Dávid idejében kapcsolódtak b$e Izrael nemzeti közösségébe. Az ellentét azonban a déli és északi törzsek között állandóan megmaradt s ez vezetett Salamon halála után ismét Züdóornzág kettészakadására. Élő alak volt-e Mózes? Az egymással nagyon laza összefüggésben álló héber törzsek összeforrasztásában ket körülmény játszott igen nagy szerepet. Az egyik volt egy hatalmas egyéniségű vallásalapítónak, Mózesnek az élete és működése, a másik a Káneában való n.egielepedés. Mindaz, ami a Mózesról elnevezett könyvekben meg van irva, a vallásalapító életénél sokkul későbbi keletű. Nomádok nem szokiák írásokban fenntartani vándorlásaik emlékezetét s amit a szájhagyomány megőriz, mithologikus jellegű mondák ködébe van burkolva. Az érintkezés révén átveszik idegen népek mondáit is és azokat is hozzákapcsolják saját multjuk jelentősebb személyeinek emlékezetéhez. Illusztrálásképen tökéletest n elég idézni egy régi szumir feliratot, amely legalább ezer esztendővel a M'zes előtti időkből való: „Én vagyok Sargcn, a hatalmas király, Akkád királya. Az anyám szegény volt, atyámat nem ismertem, atyámnak bátyja a hegyekben élt. Anyám, aki szegény volt, (itokban szült engem és nádból font kosárba helyezett, melyet kitapasztott szurokkal és a folyó vizre bízott, amely nem p«sztitott el engem. A folyó magávat sodort és elvitt Akkihoz, az öntözőhöz. Akki, az öntözö ifjúkoromig gondozott engem. Akki, az öntöző, kertészt nevelt belőlem. Kertészi munkám megnyerte Istar tetszését és király lett belőlem". Kétségtelen, hogy ezek a mithologikus és mondai jellegű elemek nem tarthatnak nagyobb történelmi hitelességre számot, mint Herakles munkái, vagy az argonauták hadjárata. Mégis odáig elmenni, hogy Mózes életét egyáltalán Magyar s & V-KTUALIA KERESKEDELEM! . \&J RÉSZVÉNYTÁRSASÁG fon: 10-91. Szegedi «ókja; Széchenyi 3 -tér 12 Táviratcím: Vihtuália Szeged.