Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-14 / 35. szám

Szeged, 1923 február 14. SZEGED Szomorú diákélet Szegeden. (A Szeged tudósítójától.) Alig vettük észre, hogy Szeged szép városából (igy mondotta valahogy a megszálló francia csapatok egyik parancsnoka, amikor eltávozott innen) egyetemi város lett, már tudniillik olyan város, amelynek falai kOzOtt egyetem is van. Mert egyébként a város képe nem igen változott meg, nem igen vált hasonlóvá azokhoz a külföldi tipikus diákvárosokhoz, Heidelberghez, Oxfordhoz, amelyeknek neve olyan romantikus reminiscenciákat ébreszt az ember lelkében. Itt nincsenek háromnapos, hároméjszakás versenyivások, itt nem verik be éjszakánkint a békés polgárok ablakait, itt nem gyűlölik a filisztert, itt talán éjszakai szerenádok sincsenek. Talán ha nem jött volna divatba a burschenschaftos diáksapka (télen sötétkék, nyáron fehér), talán senki sem venné észre az egyetemet, talán senki sem tudná, hogy azok a bájos kislányok, akik komoly arccal, hónuk alatt a hosszúkás fekete indexszel olyan fontoskodva lépkednek, meghonosították Szegeden is a , medika8 fogalmát és bizony a klinikák bonctermeiben hivatásszerű nyugalommal csirke helyett emberi testrészeket tranzsiroznak. Az egyetem szinte teljesen észrevétlenül lopakodott be a városba és észrevétlenül van itt immár két esztendeje és annak, hogy észrevétlenül van itt, talán a minden romantikát elsorvasztó világháború az oka. Néhány körülmény még is eszébe juttatja az embernek, hogy Szeged egyetemi várossá avanzsált: Megszaporodtak a kifőzések, hihetetlen magasra szökött fel a bútorozott szoba ázsiója, a könyvesboltok kirakatát egyetemi tankönyvek töltik meg és felszökött a különösen most farsang táján a lányok ázsiója is, amennyiben a legények száma szintén örvendetesen gyarapodott. Mert hiába, minden érték mégis csak a kereslet és kinálat viszonyától függ. A Somogyi-könyvtár iránti érdeklődés is növekedett, a zöld asztalok mellett halványképü, pápaszemes orvostanhallgatók, filozopterek böngészik a különböző szakkönyveket. De ezek a tünetek nem olyan feltűnőek, hogy változást okoznának Porváros életében. A farsangi táncok mámorát elfújják majd a böjti szelek, a Somogyi-könyvtár olvasótermét négy vastag fal különíti el a nagyvilágtól, a bútorozott szoba drágaságát csak az érezheti, akinek szüksége van bútorozott szobára, benszülött szegedinek pedig nincs szüksége, a kifőző intézmények elszaporodása pedig csak az adóellenőröket érdekli, a burschenschaftos diáksapka szintén megszokottá válik, még ha tányérsapkának nevezik is, annyira megszokottá, hogy már nemcsak egyetemi polgárok viselik, hanem — ha nem is ugyanolyat, de hozzá hasonlót — a nagykörúton kívüli fiatalság is megkedvelte és kultiválja. Az egyetemi polgárok élete Szegeden nem valami rózsás. Legnagyobb részük vidékről, sőt megszállott területről való, ahonnan a posta olyan nehezen jön, különösen ba pénzt kellene hoznia. Sokan küzködnek, viaskodnak a megélhetésért és a nagy harcban sokan kidőlnek a sorból, ott rekednek valami nyomorúságos irodában és elmaradnak az egyetemről. De vannak olyanok is, akik hatalmas erővel megküzdenek az élettel, legyőznek minden akadályt, nappal robotolnak a kenyérért, az éjszakai órák csöndjében pedig lázasan készülnek a vizsgákra, a szigorlatokra, mert minél korábban túlesnek rajta, anuál hamarabb megszabadulnak a szenvedésektől — ha ugyan megszabadulnak és nem azután kezdődik az igazi. És nagyon sokan vannak ilyenek. Pöljegyeztünk néhányat a sok közai. Fiatal filozopter. Harmadéves. A háborút végig katonáskod ta — ötvenszázalékos rokkant. Székely fiu, Kolozsvár környékéről való. Hazulról egy fillér támogatást sem kap. Egy biztosító intézet számára szerez üzleteket, ami néhány ezer korona jövedelmet jelent havonta, éppen annyit, ami a szobabérét fedezi. Lakását csak erős fantáziája keresztelte el szobának. Ott van valahol Rókuson és tavaly még fásszinnek használták. Most van benne egy ágy, egy asztal és egy szék. Más semmi, még kályha se, ami talán nem is baj, mert legfeljebb csak arra lenne jó, hogy a meleg illúzióját keltse. Van azonban más jövedelme is a rokkant filozopternek: Tanit. Ebből a pénzből fedezi a mosatás, a reggelizés költségeit. A reggelizés problémáját ugy oldotta meg, hogy házigazdája tűzhelyén — szívességből megengedték — teát főz minden reggel, de a cukor, a rum vagy citrom ismeretlen fogalom előtte. De azért tanul szorgalmasan, füstös, kiskaliberű petróleumlámpa sárga világánál, ágyban fekve, mert másképen nem birná ki a nedves szoba hidegét. Májusban szigorlatozik és a szigorlat anyagát már megemésztette. Aztán még egy esztendő van hátra és aztán eggyel több lesz azoknak a száma, akik minduntalan állást, elhelyezést kérnek a kultuszminisztertől. Másik eset. Orvostanhallgató, utolsó vizsgája van hátra, de nem készülhet el rá, mert nincs ideje a tanulásra. Délelőtt havi négyezer koronárét hivatalban dolgozik, délután órákat ad, kora hajnalban pedig újságot hord ki. Rikkancs. A tanításért reggelit kap és lakást, a készpénzjövedelme körülbelül hatezer korona. Ebből ebédel, vacsorázik és fedezi, ha fedezi, az élet egyéb kiadásait. Kétségbeesetten gondol a bizonytalan jövőre, haza nem mehet, nincsenek szülei, előadásokra nem járhat, nem tanulhat, mert holt fáradtan tér haza minden este... Hat évig volt orosz fogoly. Sokan visszariadnak. Néhány hónapi eredménytelen kísérletezés után lemondanak az egyetemről és valami hivatalban helyezkednek el. Sokan vígan élnek. Könnyen szórják a bőven kapott szülői támogatást és a léha élet sivárnak találja a komoly munkát. Az ilyenekből sem lesz ember, diplomás ember talán soha, a diáksapkájuk csak cégér, amely csalfa nimbuszt ad viselőjének. De őket nem bántja a jövő, amely számukra nem bizonytalan és undorral nézik le a küzdőket, a koldusokat. Ha megunják a diákéletet, leteszik a diáksapkát és hazamennek földbirtokosnak, gyárosnak, — urnák ... (m. /.) Meghallgatták a kereskedők és iparosok panaszait. (A Szeged tudósítójától.) Dr. Csekő Béla miniszteri tanácsos és dr. Czermann Antal osztálytanácsos, akik a forgalmi adó kezelésével kapcsolatos sérelmek megvizsgálására érkeztek le Szegedre, ma délelőtt 10 órakor megjelentek az ipartestületben, ahol Pálfy Dániel elnöklete alatt népes értekezlet várta őket. Dr. Pálfy József titkár felsorolta a legutóbbi viharos iparosgyülés jegyzökönyvét, amely erős állásfoglalást tartalmaz a kormány ellen az adóellenőrök terrorja ellen. Kéri a forgalmi adótörvény revízióját, hogy védelmet találhassanak az igazságtalanságok ellen. Ezután az egyes iparosok adták elő konkrét sérelmeiket. Körmendy Mátyás, Schütz István és Metzger Péter szólaltak fel, majd dr. Czermann Antal válaszolt a felszólalásokra. Beszédének leglényegesebb része az volt, amely az átalányrendszerről szólt. Kijelentette, hogy a pénzügyminiszter, különösen az iparosoknál, hajlandó belemenni az átalányrendszerbe, ha az átalány az árhullámzások esetén felfelé és lefelé kiigazítható lesz. A vásári árusok kifakadását a blokkrendszer ellen nem tartja helyénvalónak, mert ha az adó átalányozva lesz, akkor zúgolódni fognak a túlbecslés miatt. A könyvvezetés tekintetében elég, ha a kisiparosok csak bevételi és kiadási jegyzökönyvet vezetnek. A bélyegek be nem ragasztása, ha a könyvet egyébként pontosan vezették, még nem adócsalás és e tekintetben a megbüntetett iparosok is orvoslásra számithatnak. Végül megígérte, hogy az előadott sérelmeket megvizsgálják és gondoskodnak arról is, hogy rendes javadalmazásu ellenőrököt alkalmazzanak a városok. A kereskedelmi és iparkamarába fél egy órakor érkeztek meg a miniszter megbízottai, valamint Sajtos Samu pénzügyigazgató, Pálfy Dániel és Wimmer Fülöp, aki üdvözölte a megjelent kereskedőket, majd dr. Landesberg Jenő állolt szólásra és ismertette azokat a kifogásokat és sérelmeket, amelyek a kereskedőket a forgalmi adó kezeléssel kapcsolatosan hónapok óta szüntelenül foglalkoztatják. Dr. Landesberg elsősorban a gabona- és terménybizományosok adóztatása körül fennforgó nézeteltéréseket emiitette fel. A bizományosok csak jutalékra dolgoznak, holott a forgalmi adót a jutalék alapját képező összeg után is számítják. A második fontosabb sérelem, hogy az otthon dolgozó iparosok, akik nem maguknak dolgoznak, hanem más vállalat részére, szintén kénytelenek megfizetni a forgalmi adót, holott ők csak munkabért élveznek. Beszélt ezután a vegszálásokról, amelyek az ellenőrzés következményei, azután a hitelügyletek kérdésében kért felvilágosítást, vájjon mikor esedékes a forgalmi adó, az eladásnál-e, vagy a vételár bevételezésekor. Dr. Tonelli Sándor a „visszáruk" forgalmi adójának elengedésére kér valamilyen intézkedést. Megtörténik ugyanis, hogy a vevő visszahoz valamilyen árut, ami után azonbaH a forgalmi adót felszámították és igy ez tisztán a kereskedő vesztesége lenne. Dr. Löbl Zsigmond a külföldi szállítások adómentességéről beszélt, Weiszfeiler Mór pedig előadta, hogy január 10-én önhibáján kivül, mert forgalmi bélyeget nem tudott kapni, megleletezték és megbüntették. Dr. Kertész Béla a lisztkereskedők és a malmok évtizedes szokásairól szól és elmondja, hogy a kereskedők rendszerint előre lekötnek a malmoknál bizonyos mennyiségű lisztet, amit azonban esetleg nem vesznek át, hanem átadják valamely kereskedő társuknak, igy tehát ebben az esetben csak közvetítő kereskedelemről lehet szó, mégis a forgalmi adót az egész vételár alapján róják ki. Kérdéses pont továbbá az üzletátruházások kérdése. Ha valaki csak a helyiséget, tehát a négy csupasz falat enged át, ez nem nevezhető üzletátruházásnak. Kifogásolja, hogy a törvény a büntető szankcióknál nem veszi tekintetbe a jóhiszeműséget. Vértes Miksa szóváteszi, hogy néhányan a kimenő számlák után kérvényezték a forgalmi adó befizetését, kérvényüket azonban egy félév multán sem intézték el. A Kereskedők Szövetsége nevében foglalkozik azzal a cikkel, amely az egyik szegedi esti lapban jelent meg és amely 500 szegedi kereskedőt és iparost vádolt meg adócsalással. Nem hiszi, hogy ezt az információt a pénzügyigazgatóság adta volna a lapnak. (Sajtos pénzügyigazgató kijejenti, hogy nem.) Az ilyen közlemények azt eredményezik, hogy a közönség ugy megy a kereskedőhöz és iparoshoz, mint adócsalóhoz. Ottovay Károly azt kéri, hogy a forgalmi bélyegek beragasztásának határidejét ünnepnapok után ne 24, hanen 48 órában állapítsák meg, Tóth Péter amiatt emel panaszt, hogy könyvel már négy hete a pénzügyigazgatóságon vannak ellenőrzés végett es nem tudja azokat visszakapni, ami elviselhetetlen zavart okoz az üzletében. Unger Aladár azt kéri, hogy az exportálásoknál a bejelentési blanketták kiállítását mellőzzék, mert az értéket a feladóvevény és a vámnyugta is igazolja. A szegedi fővámhivatal különben sincs postaforgalomra berendezve. Végül dr. Landesberg Jenő a kereseti adó enyhiíésére vonatkozó rendelet megjelenését sürgette. A felszólalásokra dr. Czermann Antal osztálytanácsos válaszolt. Megjegyzi, hogy a sérelmek elintézése nem az ö küldetésük feladata. Ök csak gyakorlati tapasztalatok megszerzése végett jöttek, hogy a törvény minél egyszerűbb és kedvezőbb végrehajtására lehetőséget teremtsenek és a forgalmi adó kezelésében életbeléptetendő változtatásokra a gyakorlatnak megfelelő javaslatot tehessenek. Ezután válaszolt az egyes felszólalásokra. A kezelés alkalmával tapasztalható vegszálások főként annak is köszönhetők, hogy az ellenőrző közegek nem bírnak kereskedelmi szakismeretekkel, másrészt a városok oly rosszul fizetik őket, hogy az ellenőrök kényszerűségből is azon vannak, hogy minél több büntetést róhassanak ki jutalékuk szaporítása miatt. A konkrét panaszokra méltányos elintézést igér. A „visszárukra" azt ajánlja, hogy a kereskedők és a pénzügyigazgatóság találjanak módot arra, hogy a visszahozott áruk forgalmi adója vísszatéritessenek. A lisztkereskedők és a malmok között lekötött áruk átruházása bizományi ügyletnek is tekinthető ugyan, miután azonban itt a visszaéléseket meggátolni nem lehetne, legjobb, ha ezt a kérdést a közigazgatási bíróság igazságérzetére bízzák. Hitelügyleteknél a hivatalos álláspont az, hogy a forgalmi adót akkor kell