Szeged, 1923. január (4. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-26 / 20. szám

Szeged, 1923 január 21. SZEOED 7 — Ady Endre emlékest. A négy évvel ezelőtt elnémult póéta-fejedelemnek, AdyJEndre emlékének áldozott a csütörtöki irodalmi est. A Tisza fehérasztalos éttermét zsúfolásig meg­töltötte azoknak a lelkes irodalompártoló embe­reknek serege, akiknek szivében szent zso­lozsmaként zsongnak az örökké való Ady-igék. Juhász Gyula gyönyörű váradi reminiszcenciái­val kezdődött az est, majd dr. Vágh Sándor emlékezett meg azokról a harcos-holnapos időkről, ahogy Ady Endre eljutott az Értől az Óceánig. Terescsényi György olvasta fel ezután A vezérhez cimü mély zöngésü ódáját, Pór Tibor nagy hatással elszavalta Előre cimü alkalmi költeményét, majd Vér György csillogon beszélt Párisról, Ady Párisáról. Végül Czobor Imre Ady verseket -szavalt nagy hatással. A fehér' abroszok fölött végigsuhant az az örök­égő fáklya, amit oly ragyogóra gyújtott az el­némult ajkú hegedős és a szivek Ady-muzsikát zenéltek a jövő felé. — Pénteken este érkezik haza a polgár­mester. A polgármester értesitette hivatalát, hogy pénteken este a budapesti gyorssal érke­zik haza Szegedre. — A mai napon Székesfehérváron meg­szűnt minden munka. Budapesten a pénzügy­minisztérium épülete előtt ma délelőtt össze­gyűlt a székesfehérváriak 600 tagu küldöttsége. A küldöttséget eredetileg Kállay Tibor pénz­ügyminiszternek jelentették be, a miniszter nagy elfoglaltságára való tekintettel Varga Imre államtitkár fogadta a székesfehíriakat. A kül­döttség nevében dr. Kavaros polgármester beszélt. Az 1920/21. évre kivetett jövedelmi adó körül — mondotta — olyan sérelmek, igazság­talanságok és aránytalanságok fordultak elő Székesfehérvárott, hogy feltétlen szükségét-láttuk idejönni és tiltakozó szavunkat felemelni ez ellen az adókivetés ellen. Kérjük a pénzügy­miniszter úrtól, hogy semmisítse meg az 1920/21. évre történt adókivetést és rendeljen el helyette ujat. Bejelentem itt ezen a helyen, hogy a mai napon Székesfehérvárott megszűnt minden munka, megállt az élet minden gyárban, üzemben, a kereskedések zárva vannak, az emberek letették a szerszámot, hogy ezzel is demonstráljanak. Varga Imre államtitkár vála­szolt. A többi között ezeket mondta: A pénz­ügyminisztérium külön biztost küld ki Székes­fehérvárra, aki alaposan megvizsgálja a dolgo­kat. Természetesen lehetetlen az egész adó­kivetést megsemmisiteni, hogy ujat rendeljek el. — Kiutalták az ellátatlanok januári liszt­jét. A közélelmezési miniszter táviratilag érte­sitette a szegedi közélelmezési hivatalt, hogy az ellátatlanok januári lisztkompetenciáját, ötszáz­harminckilenc métermázsa lisztet a Futura utján kiutalta. A kiutalt liszt negyedrésze főző-, ne­gyedrésze tészta- és fele kenyérliszt. — Koszorumegváltás. Dr. Bedő Imre dr. Tonelli Sándor kislánya elhalálozása alkal­mával, koszorumegváltásként 500 koronát adományozott a Szeged utján a V?kok Inté­zetének. Ugyanezen alkalomból Fischhoff Gyula, dr. Szivessy Lehel és dr. Ornstein Lipót 5—500 koronát adományoztak a polgármester gyors­segély alapja javára. II- A volt 46. közös gyalogezred tisztjei el­határozták, hogy a háborúban elesett bajtársaik emlé­kére monumentális emléket fognak állítani. Ebből a célból társadalmi akció indult meg, hogy a szükséges anyagiak a megalakult b zottságnak rendelkezésére áll­janak. Az emlékmű céljaira tervbe vettek több football­mérkőzés és matiné, illetve előadás megrendezését. A mozgalom iránt élénk érdeklődés mutatkozik. Várkonyl Mihály a főzzereplője a Sodorna és Gomorrhának. — Szomorú számok a szegedi építkezé­sekről. A mérnöki hivatal évi jelentése szerint a mult évben százkilencven építési engedélyt adott ki a város. Ez a szám magában foglalja a legjelentéktelenebb épülettatarozást is. Emlí­tésre méltó építkezés mindössze négy esetben történt. A „Napsagár" vagyonmentő akíió X-ik ciklusára a tárgyak gyűjtését január 24—27-ig délelőtt 10—12 és délután 3—7 óráig tartja állandó helyiségében, Belvárosi óvoda, Toldy­utca 4. szám. A vásár január 29-től február 4-ig tart délelőtt 10—1 és délután 3—8 óráig. & Kállay dr. {ogiszemináriuma Pallavlcinl-utca 3 alatt fogad egész nap. Telefon 89. 258 — Megint a Ft-fl... Ma ismét a Fi-fi ügyében küldöttségeitek a keresztény alakula­tok. Dr. Muntyán István veze ése alatt először dr. Bottka Sándor rendőrfőtanácsosnál, majd dr. Szalay József kerületi rendőrfőkapitánynál járt a küldöttség, amely az egyházközségek ne­vében újólag hangsúlyozta azt a mély megbot­ránkozást, amely köreikben a Fi-fi és hasonló darabok előadása nyomán támadt. Dr. Bottka Sándor megnyugtatta a küldöttséget, hogyha a szinház még egyszer műsorra tűzi az erkölcs­telen darabokat, akkor az előadást karhatalom­mal is meg fogja akadályozni. Dr. Szalay Jó­zsefnek azt adta elő a küldöttség, hogy azért tiltakoznak küldöttségileg, nehogy túlságos hul­lámzásban kelljen a szinház direkciójának tud­tára adni kifogásaikat. A kerületi főkapitány erre kijelentette, hogy a rendőrség is tudja kö­telességét, amelyet, ha kell, fegyverhasználat utján is teljesít a „túlságos hullámzások" letö­résére. Éppen elég volt az országnak már ezek­ből a hullámzásokból. Ezután felhívta a kerü­leti főkapitány a keresztény alakulatok figyel­mét a szinház súlyos anyagi helyzetére, mire azok kijelen*ették, hogy nekik megvannak a terveik a szinház támogatására. Nem tudjuk, hogy miféle tervek ezek, tény azonban, hogy a Madách-diszelőadást és a Cigánybárót, ezeket lelkesítő, klasszikus, magyar, sőt irredenta dara­bokat üres házhoz „támogatták" a keresztény alakulatok. Ami pedig a Fi-fit illeti, azt Palágyi már régen levette önként a műsorról. Miért tartják akkor állandóan műsoron éppen a ke­resztény alakulatok ? ... Bl—Ba—Bo, a klasszikus és modern tánc­; művészet csodái Pallay Anna iskolájának ' személyes felléptével hétfőtől csütörtökig a Széchenyi Moziban. — Szabados Qlzának, a két gyermekével nyomorgó színésznőnek felsegélyezésére ma a következő adomá­nyokat küldték be szerkesztőségünkbe: Névtelen ada­kozó 1C00, Antalffy és Társa 400, Bittera Béla 200, Schwarcz József 200. Kun Jenő 200, Szász-cég 200, Beregi-cég 200, G Zs. 200, Katona Miksa 200, Somló B 100 korona. A nyomorgó család a Róka-utca 6. sz. alatti Nemzeti Szálloda 3. számú szobájában lakik, ahova a Szeged szerkesztőségének akciója folytán ter­mészetben is küldtek már adományokat. Igy a Somló és Szilasí-cég a didergő családnak a mai napon 50 kilogramm fát küldött. A Szeged szerkesztősége azon dolgozik, hogy a szerencsétlen asszonynak olcsó lakást szerezzen és a rongyokban sínylődő művésznőt és két gyermekét felruházza. Kérjük olvasóinkat, hogy segít­senek bennünket nyomorenyhitő akciónkban és aki teheti, pénzbeli vagy természetbeni adományait küldje be szerkesztőségünkbe, vagy a nyomorgó család laká­sára. Arra is kérjük a jótékony közönséget, hogy aki a dolgozni akaró Szabados Oizát a neki megfelelő mun­kával (varrás, vagy irodai munka kenyérkeresethez tudná juttatni, az szíveskedjék ezt szerkesztőségünkben bsjelenteni. Sodorna és Gomorrha pusztulása a Bel­városi Moziban. Leírhatatlan sikert arat Budapest három legelőkelőbb színházában, a Corvin, Corso és Mozgóképotthonban Amerika csodája: Jackie, a kis csodagyermek Az emberek száz.-zrei köny­nyeznek és mosolyognak e tüneményes tehet­ségű gyermek rejtélyesen grandiózus játékán, írók, művészek, pszichiáterek keresik a tiiok megfejtését, melynek azonban csak egy magya­rázata van. A gyermek mindent magával ragadó j egyszerűsége, naivitása, bűbája. Szegeden pén­tektől vasárnapig fogja elbűvölni Jackie a Széchenyi Mozi közönségét „A kis csavargó" 5 felvonásos életrajzban és „A levegő király­nője" grandiózus 6 felvonásos attrakcióban. — Vasmunkások bérmozgalma. A gyár­iparosok országos szövetsége elutasította a vas­munkások bérjavitási kérését. A munkások több gyárban sztrájkba kezdtek. Bl—Ba—Bo, a klasszikus és modern tánc­művészet csodái Pallay Anna iskolájának személyes felléptével hétfőtől csütörtökig a Széchenyi Moziban. — Három és félmilliós lopás. Mezőkovács­házáról jelen'ik, hogy Rozványi György ottani gyógyszerésztől ismeretlen tettes hárommillió értékű ékszert és 500.000 korona készpénzt el­lopott. A szegedi rendőrség megindította a nyo­mozást a tettes ellen. Sodorna és Gomorrha a filmvilág leg­nagyobb csodája. Villanyvilágitáai anyag Zavizánál, Horváth M.-u. 7. A Kereskedő Ifjaaág táncmulatsága február l-én fél 9 órai kezdettel a Tiszában. 23 — Héjjas—Eötvös kilakoltatasi ügy. A budapesti büntető járásbíróság a Héjjas Iván és Eötvös Bálint között keletkezett lakásügyből kifolyólag büntetőpört ma tárgyalta. Eötvös fel­jelentette a nála albérletben lakó Héjjas Ivánt, hogy a mult év augusztusában az ő tudta és beleegyezése nélkül a Héjjas által elfoglalt két szobából kihordatta a bútort s az megrongáló­dott. Vádat emel Kőváry Oltó kereskedő, Várkonyi Sándor, Héjjas szolgája, Szobola János gép­lakatos és Suher Lajos szabósegéd ellen, akik a kilakoltatást végrehajtották. A biró konsta­tá'ja, hogy a vádlottak közül csak Kőváry Ottó jelent meg. Megállapítja, hogy Héjjas idézését cselédje vette át, Szoboláét pedig az ÉME Sörház-utcai helyiségébe kézbesítették, hogy ki vette át, nem lehetett megállapítani, tehát mind­két idézés szabálytalan. Várkonyi szabályszerűen lett idézve, Suher ismeretlen h:lyre távozol s igy nem idézhető. Az ügyész indítványára ezután a bíróság a mai napra kitűzött tárgyalást el­napolta, a feleket a legközelebbi tárgyalásra elővezetés terhe mellett megidézi. Sodorna ős Gomorrha a világ legna­gyobb filmje. Tegnap zajlott le diszes és előkelő közön­ség eiőtt a legmonumentálisabb filmremek, a Sodorna és Gomorrha bemutatója. Mozilátogató közönségből soha még olyan tetszést ki nem váltott egyetlen film sem, mint most a Sodorna és Gomorrha, melynek nagyvonalúsága és kü­lönleges szépségei egyaránt bámulatba ejtett mindannyiunkat s bizonyos büszkeség töltöttel bennünket, mert az egész világon a mozik állandó műsoraként szereplő filmremek min­denütt hirdeti a magyar művészetet. Különösen megkapóan szépek voltak a bibliai részek meg­elevenitései, melyek elénk varázsolták az akkor történteket. Luci Dorain nagyszerű volt a könnyelmű, bűnös hajlamú nő szerepében, mig Várkonyi Mihály és társai kettős főszerepeikben szinte önmagukat multák felül. A gigantikus filmdrámát egy csodaszép természeti kép vezette be, a bajor Alpokból készült csodaszép felvéte­lekkel és téli sportjelenetekkel. Bl—Ba—Bo, a klasszikus és modern tánc­művészet csodái Pallay Anna iskolájának személyes felléptével hétfőlől csütörtökig a Széchenyi Moziban. — Az éjjeli támudók. Megírtuk, hogy Schur Károly kereskedőt, Rókus egyik sötét utcájában két férfi és egy nő megtámadta és kirabolta. A rendőrség a tetteseket Kovács Lajos, Németh Imre és Gál Veron személyében fogta el és a mai napon letartóztatta őket. Kereskedők és Iparosok nyomtatvány­szükségletüket a Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalatnál szerezzék be. Telefon 16-34. Magyar m fi vészek dicsősége a Sodorna és Gomorrha. Cs. Joachitn F. festőművész képkiállitása Iskola-utca 23. (Műterem.) Nyitva naponta 10­től 6-ig. a Borbélyárak emelése. A beretválás dija mai naptól kezdve 50 koronában, a hajvágás pedig 120 koronában áliapittatik meg. » Bl—Ba—Bo, a klasszikus és modern tánc­művészet csodái Pallay Anna iskolájának személyes felléptével hétfőtől csütörtökig a Széchenyi Moziban. Ostromállapot a Korzóban. Néhány napja tudja csak a város és már is valósággal ostrom alá fogta a Korzó Mozi^pénztárait az érdeklődők nagy tömege, hogy a „Gyönyörök kastélyá"-ba jegyét megválthassa. Paul Wegener, Reinhold Schünzel, Lydia Salmanova grandiózus művé­szetük legjavát vitték a mámorító szerelem e t nagyszerű himnuszába. A két részből és 11 fel­p vonásból álló mestermü minden előadásban teljes szépségében és csak felnőttek részére kerül bemutatásra. A jövedelmi adórendelet szerinti könyvek kereskedők és iparosok részére hitelesítve Bartos könyvkereskedésben kaphatók. Telefon 371. a» Vízvezetékét Feketénél készíttesse. Tel. 10-72. 524b Hunyadi János 60 esztendő óta mint a keserű vizek gyöngye van elismerve. Ne fogad­jon el mást. Minden cimke a Saxlehner nevet viseli. 53a, Arany, ezQstbeváltás Tóthnál, Kölcsey-utca 7. Az nj adótörvény rendelkezésének megfelelő, hite­lesített üzleti könyvek kaphatók Kovács Henrik könyv- és papikereskedésében Szeged, Kölcsey-utca 4. Telefon 10-48. 87«

Next

/
Oldalképek
Tartalom