Szeged, 1923. január (4. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-16 / 11. szám

2 SZEGED Szeged, 1923 január 18. Hírek román mozgósításról. A Chicago Tribüné-nak azt jelentik, hogy Románia részleges mozgósítást rendelt el és hogy Erdélyben ostromállapotot léptettek életbe. A Dimineata jelentése szerint a nagyváradi katonai hatóságok rendelkezésére kihirdették az ostromállapotot. Egyes behívások is történtek, hogy minden eshetőségre készen álljanak. Ezek a behívások szükségesek voltak a nemzeti gárda megalakítására. Szatmár vármegyében román katonai ható­ságok statáriális intézkedéseket léptettek életbe. Elsősorban a román nemzetiségű lakosságból nemzeti gárdát alakítottak, hogy a városok és községek rendjére vigyázzanak. A szatmári rendőrség megszállta a katonailag fontos pon­tokat. A román-magyar határon a csapatössze­vonások román részről folyamatban vannak. Az aradi prefektus leiratot intézett az aradi magyar színház igazgatójához, amelyben érte­siti, hogy tekintettel a zavaros helyzetre, taná­csos levenni a magyar tárgyú darabokat a mű­sorról. Igy betiltotta azoknak a daraboknak az előadását is, amelyeknek szinrehozatalát a mi­nisztérium engedélyezte. Ujabb diplomáciai lépések. A ma déli órákban a külügyminisztériumban megjelent olasz, angol és cseh követet Daruváry Qéza fogadta. A követek mintegy háromnegyed óráig tartózkodtak benn Daruváry szobájában, ahonnan félketlő körül távoztak. Politikai körök­ben az ántánt követek mai látogatását a külügy­miniszternél azzal a szokatlan jelenséggel hoz­zák összefüggésbe, hogy a nagyhatalmak nevé­ben Castagnetto herceg budapesti olasz követ által átadott jegyzék szövege a cseh sajtóiroda jelentésében szószerint bennfoglaltatott. Erre vonatkozólag kérdést intéztünk illetékes helyen, ahol kijelentették, hogy kompetens körök között már folynak erre vonatkozólag a megbeszélések. A megbeszélés során a nagy- és kisántánt Budapesten székelő diplomáciai képviselői a külügyminisztérium vezetésével megbízott dr. Daruváry Géza miniszternek a következő nyi­latkozatot tették: — Tekintettel arra a körülményre, hogy a Franciaország, Anglia és Olaszország képviselői által Daráváry miniszter úrhoz intézet levelet, valamint Romániának, a szerb, horvát és szlovén királyságnak és Csehszlovákiának kép­viselői által az elmúlt szombaton hozzáintézett 1 közlést a Csehszlovák sajtóiroda hozta nyil­vánosságra és ezt a béc;i sajtó is átvette, a fentemiitett hatalmak képviselői szükségesnek tartják megállapítani, hogy közléseiket teljesen barátságos érzelemmel tették. Tartva attól, hogy a levélnek külföldön történt közzététele ennek a szándékunknak nem megfelelő benyo­mását kelthetné, sajnáljuk ezt az intencióink ellen történt közzétételt és még egyszer hang­súlyozzuk barátságos érzelmeinket, melyek le­velünk megírásánál, illetve közlésünk megtéte­lénél vezettek. Mint a Magyar Távirati Iroda értesül, Daru­váry dr. miniszter megelégedéssel vette tudo­másul ezt a kijelentést, mely uj jele az eddig minden oldalról megnyilvánuló kedvező disz­pozíciónak. Páris, január 15. (Havas.) Antonescu román követ újból felhívta a francia külügyminisz­térium figyelmét a magyar hadseregnek a román határon észlelhető mozgolódására. Híre járt, hogy a budapesti katonai ellenőrző bizottság utján beható vizsgálatot indítottak. Az MTI ehhez a jelentéshez a következő meg­jegyzést fűzi: A párisi román követnek ez az állítólagos magyar csapatösszevonások miatt tett lépése mindenesetre megkésett, mert a budapesti ellenőrző bizottságnak két-két tagja már a mai" napon leutazott Szegedre, illetve Békéscsabára. Tovább folynak a tá A harmadik bizottság tegnap délután jóváhagyta a közlekedésügyi albizottság javaslatait és tudomásul vette a pénzügyi bizottság jelentéseit. Azután a török adósság különböző kérdéseivel foglalkozott, amelyek­ben az albizottság nem tudott megegyezést létesíteni. Az albizottság foglalkozott a megszállás költségeinek viselésével is, valamint a hadikárok jóvátételével. Az összes vitás pontokat döntés céljából a pénzügyi bízott­Lausanneban. sághoz utalták, amely hétfőn tart ülést. Az orosz küldöttség tegnap két szóbeli jegyzéket terjesztett a konferencia elé, az egyikben az orosz delegáció csatlakozik a perzsa delegáció jegyzékéhez, amelyben Perzsia arra kéri a konferenciát, hogy annak tanácskozásain részt vehessen, egyben pedig tiltakozik az ellen, hogy a konferencia tanácskozásaiból mind­eddig ki volt rekesztve. Kelemen Béla könyve a torony alatt. (i4 Szeged tudósítójától.) A torony alatt is foglalkoznak vele. A tanács már akkor meg­rendelt belőle vagy harminc darabot, amikor az első előfizetési felhívás megjelent. Amikor pe­dig jó sokára maga a hatalmas arányú könyv is elhagyta a sajtót és fölbukkant a könyves­boltok kirakatában széles derekán azzal az ere­deti felírással, hogy bolti ára husz ezüst ko­rona, a szerző szíp levélben arra kérte a ta­nácsot, hogy az árdifferenciát — vagy harminc­ezer koronát — térítse meg a város pótlólag. A jóindulatu magisztrátus teljesítette a kellő­képen megindokolt kérelmet, mert a könyvek — a szerző kijelentése szerint — kiválóan alkal­masak lesznek arra, hogy az iskolába járó fia­talság körében hathatósan terjesszék az anti­bolsevista propagandát. A hatalmas arányú könyvek egy szép napon meg is érkeztek el­osztó helyükre, Gaál Endre dr. kulturtanács­nok hivatalszobájába és a tanács minden tagja, valamint a vezető tisztviselők kaptak belőlük egy-egy tiszteletpéldányt. Azóta eltelt már né­hány hét, a megajándékozottak többsége már át is tanulmányozta a hatszáznéhány oldalas kötelet. Közvetlen tapasztalatból megállapíthat­juk azt is, hogy az utóbbi időben nem került a toronyalattiak kezébe sajtótermék, amely olyan nagy érdeklődésre talált volna, mint Kelemen Béla könyve, ami könnyen érthető, hiszen a vaskos műben csaknem minden városi nagy­hivatalnok névszerint szerepel, a hiúság pedig közös emberi tulajdonság. Mivel a helyi sajtó­ban és ennek nyomán a fővárosiban is egész csinos viharok keletkeztek a könyv körül, szük­ségesnek véltük, hogy megtudakoljuk, mi a vélemény torony alatt a könyvről. Először Somogyi Szilveszter dr. polgármes­terhez kopogtattunk be indiszkrét kérdé­sünkkel : — Mi a véleménye Kelemen Béla történelmi tanulmányáról ? A polgármestert váratlanul, sőt láthatólag kellemetlenül érte a különös kérdés, mert hi­szen a közigazgatási faktoroktól ennekelötte nem igen kértek irodalmi kritikát, legfeljebb egy-egy botrányosan rossz, vagy jó szini elő­adásról mondották el egyéni véleményüket. Látszott jő podesztánk arcán, hogy legszíve­sebben menekülni szeretne a válaszadás elöl és mig nagy gonddal gyújtogatta kialudt szi­varját, alaposan meggondolta a választ, amely­nek semmit sem szabad mondania, diploma­tikusnak kell lennie, de olyannak, hogy még is válaszformája legyen. — Hát kérem — kezdte lassan, tagolva — jól van az ... Nem mondhatok véleményt, legjobb, ha minden ember magának tartja meg a véleményét, mert ha megmondaná, akkor .. . Én kérem köztisztviselő vagyok, működésemet mindenki szabadon kritizálhatja ... — Valaki, nem árulom el, — folytatta So­mogyi Szilveszter — hogy ki, amikor elolvasta a könyv elejét, nagyon szidta a könyvet. Állan­dóan azt hangoztatta, hogy hallatlan az a csa­ládi öntömjénezés, ami átitatja minden sorát. Egyszer azonban az a bizonyos valaki teljesen megváltoztatta véleményét és most már mást nem tesz, minthogy égig dicséri a könyvet. Senki sem tudja rajtam kivül a pálfordulás okát, én véletlenül megtudtam, hogy az a bizo­nyos valaki tovább olvasta a könyvet és egy­szer csak rábukkant arra a részre, ahol ő is szerepelt, még pedig szimpatikus beállításban. Ettől kezdve nagyon jó lett neki Kelemen könyve. -— Egyébként nekem általánosságban az a véleményem, hogy a történetíró is tévedhet, mert az eseményeket mindenki másképen látja meg, egyik a jelentéktelen dolgokat tartja fon­tosabbaknak, a másik a fontos dolgokról meg sem emlékszik. — Nagy hibája ennek a könyvnek, hogy túl­ságosan nagy a terjedelme. Az elején például azt olvastam, hogy én a szocialista vezéreket a város di8zhintóján hozattam ki a börtönből és csak a könyv végén derült ki szerényen, hogy a francia városparancsnok utasítására cseleked­tem. Egyébként legalább nyolcvan oldalnyi vic­ces része is van a könyvnek, ahol a kormány­alakítási listatervezeteket közli a szerző. Minden utcasarkon más kombinációk születtek. Ezután észrevétlenül eltért a polgármester a tárgytól és forradalmi élményeiről beszélt, a leszerelt katonák követeléseiről, Wallischról, meg a többiekről. Taschler Endre főjegyző még sokkal óvato­sabb volt. A váratlan kérdés öt nem hozta za­varba, mosolyogva mondotta: — Én kérem, nem szólok bele a dologba, nem akarok belekeveredni a viszontagságokba, hogy aztán ide-oda idézgessenek. Hát ez is könyv ... Könyv formája van. Balogh Károly szintén el akarta hárítani a kérdést, mondván, hogy még csak háromszáz­húsz oldalt olvasott el belőle. — Majd ha végig olvastam, ami nálam las­san megy, mert én nem olvasok ki könyvtá­rakra valót, de amit elolvasok, azt alaposan megrágom, ha majd tehát az utolsó lapját is elolvastam, akkor irok róla egy tárgyilagos bírálatot. Addig Kelemen Béla könyvéről nem is akarok beszélni és amit ezuián mondok, az nem rá vonatkozik, hanem csak ugy általános­ságban ez a véleményem: A történelemirónak nem csak azokat az eseményeket kell meeirnia, amelyek közvetlen környezetében történtek és nem szabad valakinek csak azért történelmet irnia, hogy a történetíró szent és sérthetetlen palástját vegye írásával magára és ezzel meg­előzzön minden más valakit, aki esetleg mást irna róla. Dr. Gaál Endrét is megkérdeztük. — Ne keverjük az amúgy is bonyolódó ügybe a publikumot. Én nem nyilatkozom. Csak annyit mondok, hogy éppen most olvas­tam a német trónörökös emlékiratait. A trón­örökös megvádolja apját, Vilmos császárt, hogy nem ismerte a német népet, a saját népét, de nem is ismerhette, hiszen akikkel érintkezett, azok mind szorosan vett környezetéhez tartoz­tak, akik eltitkolták előtte a nép akaratát. Kü­lönben beszédnek mást is. Azt mondják, hogy a könyvben leközölt naplórészletek nem eredetiek. Mondják, hogy Kelemen Béla abban az időben például Gömbös Gyuláról egészen másképen nyilatkozott és azt is mondják, hogy a könyv a most hátalmon levőket kivétel nélkül valameny­nyit dicséri. De kérem, ezt nehogy kiírja az újságba. A torony alatt pedig valószínűleg még so­káig foglalkoznak a halalmas arányú történelmi munkáról, talán tovább, mint máshol . . . (m. /.) A litvánok elfoglalták Memelt. Memel előtt heves harcok folynak a litvánok és a franciák között. A litvánokat több helyütt visszaverték. Megállapítható, hogy a litvánok igen tökéletesen vannak felszerelve. A Chicago Tribüné azt állítja, hogy a memeli területen németek is harcolnak a franciák oldalán a litvánok ellen. Jelentik, hogy a lit­vánok támadásait eddig visszaverték, a felkelők azonban állandóan támadnak. A litvánok meg­kísérelték, hogy páncélos gépkocsikkal behatol­janak Althof községbe, de visszaverték őket. A litván szabadcsapatok Memelből szikratáv­irat utján közölték, hogy a város a litvánok birtokába jutott. ? A nagykövetek tanácsa elhatározta, hogy fran­cia tiszteket küld ki a Memel-vidéki szövetsé­ges csapatok parancsnokságának átvételére. Francia és britt hadihajók már útban vannak Memel felé. A szövetségesek tiltakozó jegyzéket intéztek a litván kormányhoz. Litván részről azt mondják, hogy a Memel-vidék azért lázadt fel az ideiglenes kormány ellen, mert abban a németek voltak túlsúlyban, jóllehet a lakosság nagy többsége litván.

Next

/
Oldalképek
Tartalom