Szeged, 1922. december (3. évfolyam, 214-237. szám)

1922-12-03 / 216. szám

Szeged, 1922^ december 3. Avatás. Hát a zeneszó, az elmaradt. Tervbe vélték eredetije^, legalább is ugy informált engem az egyik aekoratőr, de azután meggondolták a dolgot. Veszélyes az ilyesmi, kérem. Mert egy rossz karmesteri lendület, hibás taktusérzék és a tüzes bevonulási indulóból mareia Junebre lesz. Jobb nem kísérletezni vele. A muzsika szóval elmaradt, de a többi, az mind rendben volt. Józsi, Feri és a harmadik szolga, akinek nem tudom a nevét, libériát kapott, szürke vadászruüáí zöld hajtókával, a galléron valamiféle ezüst emblémával. (A szürkeség a párt, a zöld hajtóka Wolffék, az ezüst embléma Heinrichék politikáját szimbolizálja rossz nyelvek szerint.) Józsi azért még sem lett gögösebb, mint volt azelőtt. Ugyanolyan kedves, bizta'ó mosollyal fogadott, mint máskor, még biztatott is, hogy csak bátran kerüljek befelé : ma szabad. Ma: megnyitó avató ünnepsége az egységes párt uj klubhelyiségének, ma elővesszük a párt hosszú, tarka címéből a „keresztény" jelzőt és egyenlőnek ismervén embert emberrel Gömbös magas szine előtt: bebocsáttatást engedélyezünk konstruktív, destruktív ujságfirkásznak egyaránt. Hadd jöjjenek és ámuljanak, tátogjon szájuk, fac^arodjon epéjük, csorduljon nyáluk a fene nagy irigységtől. Mert ilyen klubja destruktív ellenzéki pártnak nincsen, légyen annak vezére nemes gróf Andrássy, mokány Friedrich, demokrata Vázsonyi, temperamentumos Rassay, avagy rengő szakállú gróf Batthyány. Mert most tűnik ki annak igazsága, amire a Vezér is célzott, hogy összehordója, megteremtője az ilyesminek nem a pénz, hanem a szeretet, amely a párliagok között dul. Ennyi szeretetet egy rakáson valóban ritkán láttunk még. A padlón puha, neszfogó szeretet, drága és perzsa mivü, hogy ki sem látszik alóla a sárgára vikszolt neme* parkett, a falakon embernyi magasságú, aranykeretbe foglalt, csiszolt, velencei szeretetek, díszei a grófi termeknek. Apró, puhára párnázott szereletkék állják körül a nagy olvasó asztalt, arrább kényelmes, amerikai klubokra emlékeztető bőrszeretetek, melyekben elnyu'ni feleséges és nőtlen képviselőnek egyaránt álma. Aki nagy bogarásza a szimbólumoknak, allegóriáknak, más ilyesminek, az nagy kedvét lelheti a szerteszét függő képekben. Meri látható itt Zerinvár nemes Comesének haláltmegvető kirohanása az hitetlen török ellen (Hódmezővásárhely) és Mária Theresia magyar királnak az pozsonyi diétán való megjelenése a kis Josefussal karján (Budaörs), Pesth-Ofennek egy SZHOED régi panorámája, s<ép tfld'zinles hazakkal és a náz-k között vígelá:hatat!an virágokkai (a haladás és kultura tejlcsitése) és más épületes piktusok. A büffé asztalai roskadoznak a sok finom harapnivalótól, a metszett poharakról bágyadtan csillog vissza a kristálycsillár (ké/alatt vettük, kérem l)tOTpa fénye. A menyezet faragott tölgy és a tapéta préselt bőr, ha-nem* karrarai márvány. Ugv bizony. Az olvasó asztalán az lllustrated London News, az lllustration, a Vie Parisienne (kissé pikáns;, de franciául van), a becsületes Meg gendorjer, a gyönyörű Sketch az Illustrazior.e Italianr és a többi sok külföldi képeslap, amely mind olyan szemtelen módon ajánlj*- fel képeiben az összehasonlítást destruk'iv !!l)erális kormányzat és az egyedül nálunk uJvözitő kurzus között. És az asztal körül ugyanazok a bágyadt, fakó kültagok, akik itt élik hold-életüket, mióta Nagyatádi először lépte át Eszterházy Tamás gróf palotájának küszöbét. De nem baj. A nagy márványterem ablakai nem üvegből vannak, hanem tükörből. Es a tükörnek két jó tulajdonsága van. Belülről visszaveri, kívülről nem engedi be a fényt. B;nt világos van, amikor estefelé, éjjel összegyűlünk politikát sütni-főzni, bent világos van és viágos marad, a derék tükör nem enged keresztül pillantani magán és o't ülhetünk a kényelme> fotelekben, eldiskurálhatunk politikáról, mi1 egyébről é? senki sem veszi észre, hogy oda| künn lassan lassan már megvirrad . .. | Bálint Imre. A német jóvátétel az angol parlamentben. Tegnap az alsóházban a munkanélkü'iségr JI folyó vita során Nowden munkáspárti képviselő kijelentette hogy a békeszerződések tönkretették Európa nagy kereskedelmi államainak gazdasági életét és a fő nehézség abban van, hogy mikép lehetne ezeket a piacokat ujtó helyreállítani. Nem a valuta az oka, hanem a szerves pénzügyi rendszer loromb^lódása. Ezért az angol külkereskedelem helyreállításának egyetlen utja az, hogy Európában tartós békét teremtenek és a jövő háborút Európában lehetetlenné teszik. Előbb vagy utóbb be fogják látni, hogy jóvátételt Németországtól egy módón le' t kapni, még pedig ugy, ha Németországot sikerül tdlpraáilitani, hogy Anglián; k legjobb vevője legyen. Nowden követelte Oroszország sürgős elismerését. Beszéde mély benyomást tett a házra. Utána Worthington szólalt fel, aki Lloyd George legutolsó kormányában hadügyminiszter volt. Kifejtette, hogy a britt kormány valamennyi nemzetközi értekezletén arra törekedett, hogy a jóvátétel összegét észszerű mértékre szállítsák le. Worthington védelmébe vette az előző kormány politikáját Oroszország elismerése kérdésében és kijelentelte, hogy Oroszországnak újra helyre kell állítania a kisajátított tulajdont, vagy kártéri'ést kell udnia. E mellett el kell ismerni állami adósságait. Worthington után Asquith szólalt fel. A kamara mai ülésén Jassó képviselő azt kövelelte, hogy a francia megszálló csapatok a német nyelv ontatásában részesüljenek. Cuno birodalmi kancellár uj módozatokat keres a jóvátételi probléna megoldására és elsősorban arra törekszik, hogy a német és francia ipar együttműködését készítse elő s ezen aL uton fusson el a mátka stabilizálásához. Kis (4 Szeged tudósítójától.) A szombati tanácsülések kedves, közvet'en hanguata jótékony derűvel zománcozza be az áktaintézésekbe belefásutl tanácsurak vasárnapvárását. Egy heti száraz ügyintézés u'án jól esik a hét utolsó munkanapján a Jpttemesebb kérdésekről való csevegés, amire arealom is adódik, mert hiszen a sablonos „észrevétel néiküli napszámos számlák" elintézésén kivül más feladat nem igen vár a szombati tanácsülésekre. Most szombaton a kis tanácsülés a pompásan befűtött tanácsteremben kezdődött. Rack Lipót, Fodor Jenő és Szendrey jenő az ablakmélyedésben beszélgettek és viaám hangulatban néztek le a Széchenyi-térre, ahdi valami í>orvirágos orrú tanyai kisgazda bámulatraméltó kitartással alkudozott egy remekje készült subára. Hol fölpróbálta, hol letette, a vá?árt szemlélő embergyürü számtalanszor kicserélődött körülötte, de a vásárt szankcionáló parolázás csak nem következett be. Más tanácsur nem is volt a tanácsteremben és éppen tizenegyet kongatott a toronyóra, amiker megnyílt az ajló és a polgármester saját szobájába invitálta a károm legfiatalabb Szent Petőfi napjának kellene nevezni. A nemzeti pap volt, aki költészete aranykelyhéből nektárral itatta a szomjú magyar lelkeket. A nemzeti biró volt. aki megdicsőítette a megalázottakat, az eltaposottakat, a kitagadottakat s a dicsőség biborviselői fölött elzúgta rettenetes ítéletét. A nemzeti hérosz volt, aki éppen mindent bstöllő magyar szellemével törte át a nemzeti nyelv korlátait és elsőnek szerezte meg a nemzeti géniusz számára az európai tiszteletet. Ez nem költői kép, de talán legszemléletesebb : a népek kulturéletében ő a mi reklám-táblánk, a mi kis magyar boltunk az ő nevével került bele a világkultúrába, a sülyedő magyar szigeten ő az égig érő csúcs, amelyet a vízözön soha el nem borithat. De hát ez még mind nem mond eleget. Talán többre mennék akkor, ha arról beszélnék, mit je'ent ez a mostani Petőfi-kultusz. De nekem nehéz erről beszélni, mert már egy tavaszi Petőfi - ünnepen beszéltem róla nem minden keserűség nélkül. Azt mondtam és panaszoltam, hogy itt nem egy Petőfit ünnepelnek, hanem sokat. Itt ünnepelnek proletár Petőfit és soviniszta Petőfit, lázadó Petőfit és szolid Petőfit, destruktív Petőfit és konstruktív Petőfit, söt talán még legitimista Petőfit is. Tavasztól'télig azonban megváltozott a véleményem és ezt meg lehet nekem bocsátani most, amikor anynyit látjuk, hogy a vélemények órá'ól-órára változnak. Most már belátom, hogy Petőfivel ugy vagyunk, mint a bibliával, mindent bele lehet olvasni: sőt tovább megyek, ugy vagyunk, mi.it a zsidók a mannával, amiről a talmud feljegyezte, hogy mindenki más izét érezte, a gyerekeknek tejizű volt, az asszonyoknak mézizü és a férfiaknak borízű. Hál a mi Petőfink- I ben megvan minden-tiszta iz a rózsasziromról lehulló harmatcsepptől kezdve*a tokaji tüzéig. És nem baj, ha mindenki más izét érzi és mást ünnepel benne, hiszen ösztönösen, vagy tudatosan, akarva vagy akaratlan mindenki a magyar lángész inkarnációját ünnepli benne. Egy anektodával kezdtem, amelyben a földről néztünk fel az égbe; egy legendával végzem be, amelyben az égből néznek le a földre. Ez a legenda talán mindennél jobban megérteti azt, mit jelent Petőfi és Petőfi mai ünneplése a magyarságnak. A legenda ugy kezdődik, hogy a jó Isten megint fönt ül elefántcsont székében. Körülötte a magyarok szentjei, Árpád apánktól Arany Jánosig. A főtrónálló kerubim Petőfi, szárnnyal a vállán, de karddal az oldalán, hanem gallérja itt sincs neki. Fölmentette a viselése alól Szent Mihály arkargyal, a mennyei hadak fő-főgenerálisa, mikor elolvasta azt a részét, amelyiknek az a cime: Egy goromba tábornokhoz. — Nézz le már, Sándor fiam, — mondja neki az Úristen, — mi újság minálunk Nagymagyarországon ? Kitekint a kerubim egy aranyablakon, amikor visszafordul, sápadtabb az arca, mint az elefántcsont-trón. — Nincs már Nagymagyarország, csak Kismagyarország. Toportyán férgek négyoldalról szétragadozták. Csönd lesz a kris'ályoszlopos teremben, csak a magyar szentek halk zokogása hallik. Kisvártatva megint megszólal az Ur. — Hát most mit látsz, Sándor? — Nagy tüzek égnek mindenfelé, nem látni az embereket, Uram. Türelmetlen az Ur, megint kinézett az ablakon. — A tüz már kialudt, Uram, de most meg már a füsttől nem látni Megint eltelik egy perc; megint kinéz a kerubim, de szótalan fordul vissza az ablaktól. A szája csukott, de a szivén megnyilik a kozáklándzsa-ütötte s$b és pereg belőle a vércsepp, mint a rubin. — No Sándor, mit csinál az én népem? — Egymást marcangolja, Uram és közös erővel pusztítja, ami még megmaradt. — Hát akkor pusztuljon el egészen, nem érdemel többet, — mondja az Ur s ahogy lehajtja S3ép fehér fejét a tenyerébe, végig gördül egy nehéz könnycsepp a szakálán. Most már senki se küldi a kerubimot az ablakhoz, mégis egyre ott áll reszkető szárnyakkal. S egyszerre csak megfordul, kigyuladt arccal és odainti magához Arany Jánost. — Gyere csak János, ezért mégis érdemes volt meghalni 1 Mire Arany János odatopog öreg lábaival, akkorára mind ott vannak a magyar szentek és egyszerre eláll a könnyük folyása attól, amit látnak. Ezer, meg ezer ünnepi mécses gyul ki a magyar éjszakában, pirosak, fehérek, zöldek olyan az egész kis ország, mint egy kivilágított oltár és csitt csak, hallani is, ahogy imádkoznak az emberek: — Petőfi Sándor, Petőfi Sándor„.. — Ejnye, szólni kellene uz Urnák, — mondja Deák Ferenc tenődve Kossuth Lajosnak, de ahogy megfordulnak, már akkor ott áll az Úristen maga is és mosolyogva simogatja mee a kerubim meghajtott fejét: — Nem veszendő nép ez, fiam, amelyik igv tud ünnepelni egy köll*t. Megkegyelmezek a magyaroknak temiattad, Petőfi Sándori * \