Szeged, 1922. november (3. évfolyam, 189-213. szám)

1922-11-17 / 202. szám

SZEGED Az angol választások. A választás a tegnapi nap serényen, de nyugodtan folyt országszerte. A nagy köd, amely az utóbbi napokban egész Angliában uralkodott, a legtöbb helyeit fölengedett. A választáson a legszembetűnőbb az volt, bogy a nók nagy lelkesedéssel siettek választójogukat gyakorolni. A londoni utcákon nagy ember­tömegek hullámzottak, melyek a főbb utvona­lakon és tereken, ahol a választási eredményt hirdették ki, csoportokba verődtek össze. Az első eredményt este 10 órakor hozták nyilvá­nosságra a konzervatív Wallasey megválasztásáról. Reggel 5 órakor a választások a következő­kép állottak : Megválasztottak 159 konzervativet. 66 murkásnártit, 25 független liberális, 22 nemzeti liberális s különböző kisebb pártoknak 8 jelöltjét. A megválasztottak között van Mac Namará és Mond volt miniszterek. Stanley Baldivin belügyi államtitkár és Leslie Wilson, konzervativek fősereghajtója megbukott. ' Az eddig kihirdetett eredmétffek főleg a városi s áltatában az ipari kerületekből származnak. * • ••• WWWUWI U IPAI I KIUI«I»WI OUIIUUIHS. Első Más — első vihar. A nemzetgyűlés mai ülését fél 11 kor nvi­totta meg Scltovszky Béla elnök. Bejelenti, hogy a folyó évi szeptember 13-án tartott ülés jegyzőkönyvét téves szövegezésben hitelesítette az ülés. Kéri a nemzetgyűlést, hogy megfelelően igazittassa ki a jegyzőkönyvben. Meghatott szavakkal parentálja el a nemzet­gyűlés szünete alatt elhunyt Ghilldnyl Imre báró volt földmiveiésügyi, Baridn István volt kül­ügyminisztert és Gárdonyi Qézát. Többrendbeli elnöki bejelentés után a szünet alatt benyújtott mentelmi megkeresések egész sorozatát olvassa fel. Több mint harminc kép­viselő ellen adtak be mentelmi megkeresést. Bejelenti a tarpai választók panaszát Zsirkay megválasztása ellen. Ezután a szünet alatt be­adott felirati kérvényeket olvassa fel. Tizennyolc uj törvényjavaslat Ezután Bethlen István gróf miniszterelnök a külügyminiszter nevében beterjeszti Magyar­országnak a népszövetségbe való felvételéről, továbbá ennek a szövetség egységokmányiról szóló törvényjavaslatot. Mindkét törvényjavas­latot előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadják a külügyi bizottságnak. A földmiveiésügyi miniszter beterjeszti ^z adóügyekről, az erdészeti igazgatásról, az or­szágos erdői alapról, az erdői gazdasági érdek­képviseletről, az Alföld erdészeti telepítéséről és fásításáról, a földmunkások vállalkozó szö­vetkezetének állami támogatásáról szóló tör­vényjavaslatokat. A törvényiavaslatokat kiadják az illetékes bi­zottságoknak. • Valkó Lajos kereskedelmi miniszter a mér­nöki rendtartásról és az éjjeli munkának egyes ipari ágakban való eltiltásáról szóló tör­vényja-'aslatot terjesztette be. Káli y pénzügyminiszter a közadó kezelésé­ről, a védelmi adóról, a biztosító magánválla­latok állami felügyeletéről és a közhitelezői kér­désekről és a szeszadóra vonatkozó rendelke­zések módosításáról szóló törvényjavaslatokat nyújtja be. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter a Magyar Tudományos Akadémia állami támoga­tásáról, Daruváry Géza igazságügyminiszter pedig az állatkereskedelmi szavatosságról szóló törvényjavaslatokat terjesztette be. Usetty Ferenc, a gazdasági bizottság előadója beterjeszti a gazdasági bizottságnak a nemzet­gyűlés 1922—23. évre szóló költségvetési irány­zatára szóló jelentését. Sigray Antal gróf mentelmi jogának megsér­tését jelenti be. Családi ügyben akart külföldre utazr.i, de a rendőrség megtagadta útlevelének kiadását. Valószínűleg az ügyészség akadályozta meg útlevelének kiadását. Két nap múlva aztán arról értesítette a belügyminiszter, hogy azért nem kapta meg az útlevelet, mert összeköttetés­ben áll u fascistamozgalommal. Szerinte a do­log hátterében más rejlik, nevezetesen a kor­mány a királyperben szerepelteket függőségben akarja tartani. A kormánynak módjában áll le­tárgyattatni a királypert. Scitovszky Béla elnök napirendi indítványt nyújt be, amelynek érteimében a legközelebbi ülést kedden, folyó hó 22-én délelőtt 10 óra­kor tartják. A napirenden szerepel 1. a kiván­dorlási bizottság tagjának megválasztása; 2. a gazdasági bizottságnak a nemzetgyűlés 1922— 23. évi költségvetéséről szóló jelentés; 3. a vármegyei alkalmazottak lítszámviszonyának szabályozásáról szóló törvényjavaslat; 4. a köz­ségi és körjegyzők illetményeinek szabályozásá­ról szóló törvényjavaslat; 5. a városok fejlő­déséről szóló törvényjavaslat, egyes módosítá­sokra vonatkozó törvényjavaslat Vita • napirendről. A napirendhez Hegymegi Kiss Pál szól hozzá. Javasolja, hogy a nemzetgyűlés már holnap tartson ülést ugyanezzel a napirenddel, kivéve a gazdasági bizottság jelentését. Elég volt már a pihenőkből, fogjunk hozzá a munkához. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a munkaprogram tekintetében a kormány és az ellenzék között nincsen meg az az összhang, ami szükséges. A közigazgatási javaslatok a bizottságban már régen keresztülmentek, semmi okát tehát nem látom annak, hogy most isméi elhúzzák a nem­zetgyűlés ülését. A nemzetgyűlési választójog ma szükségrendeleten alapul, alkotmányos kor­mánynak első kötelessége, hogy ezt a helyze­tet megváltoztassa és a választójog reformját, valamint a közigazgatás demokratikus reformját idehozza. A népjóléti miniszter egy törvény­javaslatot sem nyújtott be. A belügyminiszter szintén nem nyújtott be egyetlenegy törvény­javaslatot sem. Ebben az évben a parlament tárgyalásaira már csak négy hét van hátra. A parlament legfontosabb kötelessége a költségvetés meg­állapítása, erre vonatkozólag javaslatot sem kaptunk, söt ugy látszik, hogy az indemnitási javaslatot sem nyújtják be nagyon hamar. Az ellenzéknek nincsen más módja, minthogy az indemnitási vitában tárgyalja le az ország, la­kossága többségének sérelmeit. (Nagy zaj, ellentmondás a kormánypárton.) Zárószámadá­sokat se láttunk. Kérdem, mit csinál az állami számvevőszék? A nemzetgyűlés már elegei pihent, fogjon hozzá a munkához. Ezután a miniszterelnök szólalt fel. Grót Bethlen István: Hegymegi Kiss Pál képviselő­társam moat külön napirendi indítványt tett. Én nem tudom, mennyiben ellentétes ez az elnök ur indítványával. (Rassay Károly: Holnapra akarja a legközelebbi ülést.) Gróf Bethlen litván: Én a magam részéről szintén az elnök ur indítványát ajánlom el­fogadásra. Rá kell mutatnom arra, hogy a nyári szünetig a kormány mindig megbeszélést foly­tatott az ellenzék vezérférfiaival, mikor a Ház vagy a bi ottságok munkakörének megállapítá­sáról volt szó. Szünet alatt azonban éppen az ellenzék a kormány megkérdezése nélkül egy ülést hívott össze és ezen indítványt tett egy kérdés tárgyalására. Hogyha tehát valakinek oka van panaszra, bogy az önhang nem tartható fent, mert a kormány és ellenzék között az érintkezés nincs meg, ugy elsősorban a kormánynak van oka erre. A költségvetés és az indemnitás kérdését illetőleg az indemnitás tárgyalásának normális ideje két-három nap. (Nagy zaj a baloldalon, hangos ellentmondások.) (Peidl Gyula: Nagyon szeretjük egymást I) Gróf Bethlen István:... mint obstrukciós időkben, az indemnitás vitáját mégis abnormis hosszura nyújtják. Az indemnitáti javaslatot kellő időben be fogjuk adni, hagy a nemzet­gyűlésnek legyen ideje a felhatalmazást meg­adni, vagy megtagadni, de hogy az ellenzék az indemnitási vita rendjén mindenféle kérdéseket idehozzon, hogy egyes szónokok egész napokat kibeszéljenek, ez meggyőződésem szerint, vissza­élés a nemzetgyűlés türelmével. (Nagy zaj, vihaios ellentmondások a baloldalon.) ' Gróf Beíhlen István: Az ellenzék azt köve­teli, hogy már most, másfél hónappal, a fel­hatalmazás lejárta előtt terjesszük elő az uj indemr.i'áii javaslatol. Ez egyszerűen utalás Szeged, 1922 november 17 arra, hogy ezt a visszaélést, amely már a múltban megtörtént, másodszor is el akarják követni. (Nagy zaj a baloldalon.) Felkiáltások: Klotfir 1 Erőszaki Peidl Gyula: Akkor tessék feloszlatni a par­lamentet! Ez burkolt abszolutizmus. Gróf Bethlen István folytonos nagy zajban leül. Szabó Sándor: Szintén a napirendi javas­lathoz kér szót. Az ellenzék azért kivánja az indemnitási vitát, hogy hosszú lére eresztve mindenfélét előadjon. Es mindent elutasítottak, csakhogy beszélhessenek. (Nagy zaj a balol­dalon.) R>isinger Ferenc: Rágalom 1 Demagógia! Rassay Károly: Ez a magas nivó I Szabó Sándor: Hogy képzelik el a mai vi­szonyok közöit egy egész ország költségveté­sét ? "!aj a baloldalon. Felkiálltások: Zárszám­adást követelünk! Számoljanak ell) Elta­gadja az elnök napirendi indítványát Kitör a vihar. Rakovszky István a kö/etkezö fölszólaló. A miniszterelnök ur nagy tévedésbén van, amikor azt mondja, hogy az elmúlt indem­nitási vita folyamán az ellenzék nagyon sok fölösleges momentumot hozott bele a tárgyalásba. Az ellenzék mindössze nem kiván hamis pénzt jó pénz látszatával forga­lomba bocsátani, s (He lyeslés a baloldalon.) Méltótassék meggyőződni a naplób51, hogy a mult vita végéig váltakozva beszéltek a kor­mánypirii és az ellenzéki szónokok. Ha nem volt felesleges az, amit a kormánypárt tagjai a vita során felhoztak, miért lenne felesleges az, amit az ellenzék mondott el. A parlament porondja különben sem ügető verseny, ahol per­cek szerint számítják az időt. A miniszterelnök ur abban a szerencsés helyzetben volt, hogy mire elmondotta, Magyarország mennyire olcsó ország, azonnal jött egy drágasági hullám. Most már egy olcsósági hullám is jelentkezett azóta, igaz, hogy ez leginkább csak a lapokban volt érezhető Ezt azonban ujabb drágítások ellen­su yozzák. Itt van mindjárt a tarifaemelés, mely a tarifabizottság megkérdezése nélkül jött létre és amelyet 300 százalékosra terveztek. Egy liter bor szállítása ilyen körülmények között 24 koronába kerülne, egy hektoliteré tehát 2400 koronát emészt fel. De felemelték a telefon és a posta árát is olyan magasra, hogy a nagy­közönség nem fogja a portót megfizetni tudni. Ezzel szemben egyes privilegizált egyének és vállalatok kedvezményekben részesülnek, me­lyek néha egy félmilliárdot tesznek ki. A Táv­irati Iroda kedvezménye például egy félmilliárd korona. Eckhardt Tibor: Minden távirati iro­dának ugyanilyen kedvezményei vannak. (Köz­bekiáltások: Hol? Hol?) Fábián Béla: A kedvezményes jelentkezik! Rakovszky István: Egy félmilliárd különbözet van az állam terhére és a nagyközönségnek végre tisztán kell látni, hogy mi drágítja meg a dolgokat. Csatlakozik Hegymegi Kiss Pál indítványához, hogy a Ház már holnap tartson ülést. Rakovszky után báró Prónay György szemé­lyes megtámadtatás cimén kér szót. Rakovszky képviselő ur az* mondotta, hogy jellemző az én erkölcsi felfogásomra, hogy nem restellem a zsidópénzen bearanyozott antiszemitizmust. Fel­szólítom Rakovszky képviselő urat, nyilatkoz­zék arra vonatkozólag, mikor és milyen körül­mények közö t kap'am én zsidó embertől pénzt politikai célokra. Rakovszky Isván: A tisztelt képviselő ur nem félreértette, de félremagyarázta azt, amit mondottam. Köztudomdsu, hogy óriási összegek lettek mobilizálva és abból mandátumok szü­lettek. (Zajos helyeslés az ellenzéken, viharos ellentmondás a kormánypárton.) (Eckhardt Ti­bor: Rágalmaz, ki kell dobni.) Óriási zaj van a teremben. Eckhardt Tibor és más kormány­párti képviselők az első sorokba tódulnak, 0 képviselők nagyrésze feláll. (Rassay Károly • kormánypárt felé fordulva kiált valamit Az el­nök, minthogy a nagy zajban nem lehet tár­gyalni, az ülést felfüggeszti.) Szünet után Almássy László alelnök az ülést újból megnyitja : Báró Prónay György: Egész világosan hal­lottam, hogy mielőtt Rakovszky képviselő ur odafordult párthíveihez és azt mondotta: a Prónayt még ma ki fogom teríteni". E{4 másként nem érlel mezheíem, mint hogy én p>

Next

/
Oldalképek
Tartalom