Szeged, 1922. október (3. évfolyam, 181-188. szám)

1922-10-25 / 183. szám

S7eged, 1922 október 25. S Z E 3 B D A hagyma és a paprika ÉrtesOlfcünk szerint nagy bajok jelentkeznek Sztged környékének két fontos kiviteli cikkének a makói hagymának és a szegedi paprikának kivitele körül. A közélelmezési miniszter a makói hagymatermést ebben az évben uev 2300 vagonra becsülte és a becslés alaman egyelőre ezer vagon kivitelére adott engfdélvt olyformán, hegy a kiviteli engedélyeket elnyert cégek a ktv.li mennyiségek bizonyos százalékát a fővárosi élelmezés céljaira leadni kötelesek Az engedélyek kiváltásának a határideje október 16 lkán járt le. A'talános meglepetésre azonban az engedélyeknek csak nagyon csekély töredékét váltották ki. Ebben az évben ugyanis a holland hagymának a termése igen jó volt és azok az angol és egyéb nyugateurópai kereskedők, akik a mult évben a hagymának az árát igen erősen felhajtották, elmaradtak a szegedi és makói piacról. Ennek következtében a hagymának az ára, amely megközelítette a 90 koronát, ismét leeteti 45—50 koronára. A paprikaüz'e ben szintén lanyhaság mutat­kozik. Az államilag vegyvizsgáit elsőrendű édes nemes paprikának az ára néhány héttel ezelőtt még 1400 korona volt, a mostani lanyhaság következtében azonban leesett 1100 koronára éi még ilyen árak /nellett is a külföldről c;ak nagyon csekély vételkedv mutatkozik. Ennek magyarázata részben a néme! piac elzárkózásá­ban, ré-zben pedig az uj jugoszláv devizaren­delctbín keresendő, í<mely a Magyarországból való behozatalt ideiglenesen teljesen megakasz­totta. Hozzájárult ehhez még az is, hogy pap­rikában mi is elértük körülbelül a világpiaci paritást, sőt m;t már spanyol cégek Prágában igen jó minőségű paprikát kínálnak a magyar piaci árnál olcsóbban e'adásra. A lapasztalatok, amelyeket a termelők és kereskedők ennél a két ckknél tehettek, mindennél ékeseb­ben biionyitják azon felfogásunknak helyes­ségét, hgy az úgynevezett központi jel­legű szervek nem alkalmasak a kivitel körül jelentkező bajoknak az elhárítására. A jó konjuktuta alkalmaval ugyanis a földmivelés­és közéle metésügyi miniszterek állandóan azt hangoztatták, h gy fz'lkség van a központi jellegű szer ereiesre ízért, hogy a kereslet mrgesökktnese esetén a központi szervek tá­mogatására síelhessenek ÍZ érdekeltségeknek. Ma ez az eset bekövetkezett, de a támogatás­nak nyomát sem látjuk. A kiviteli engedélyek rendszere ilyenformán megbukott és vissza kell térri az egvedüli helyes alapra, tudniillik, hogy az állam állapítsa meg az egyes cikkeknél a kiviteli illelékek összegét, máskü önben pidig ne avatkozzon bele az egyesek szabad kereseti tevékenységébe. Tanácskozás a cukorellátás biztosításáról. A belföldi cukorgyárak termelése nemsokára forqalomba kerui es az uj kampány elejen reidezik el a be'fMdi cukorfogyasztás sok fontos kérdését. Bud János közélelmezési miniszter már tegnap értekezletet hívott: egybe amel en ré^ztvettek az illetékes minisztériumok képviselőt és ezen az értekezleten a cukor forgdlombahs/zatuláról és a belföldi cukor­fogyasztás szabályozásától orák hosszán át tárgyaltak. A kormány az utolsó miniszter­tanácson már áltat f glalt ebben a kérdésben ét. az álláífogla ás abban csúcsosodik ki, hogy a belföldi cukor kizárólag a belföldi fogyasztás céLaira szolgáljon, főleg azért, hogy Budapesten, ahol leginkAcb károsodott a fogyasz'ókWnség és ahol a cukor beszerzése részbe.i áruhiány, részben pedig a cukor abnormis ara miatt szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik, ne legyen fennakadás a cukorellátás körül. A cukor eladásáról és a cukorárak szabályozásáról tanácskozott az értekezlet, de nem fejezte be munkáját, csütörtökön újból összeül a kon­ferencia és remélhető, hogy pozitív határozatok nélkül nem fog széjjelmenni. Az utóbbi időben sok szó esett arról, hogy a közélelmezési tanács engedélyezni fogja a bab kivitelét. Illetékes helyen felhatalmazást nyertünk ennek megerősítésére. A földidó fizetésére engedélyezett kedvez­mény október 31-ikén lejár. Azontúl már teljes összí^ben kell fizetni a földadót. Dóhtvtttól. A föld mi ve; és ügyi minisztérium tervezete ízerint a diókivitelnél vagononkint 1000 kg. tírmé.zetbeni leadását állapították meg, mig más exportilleték 100 q-kint 3000 kg. A.' uj dohánytevaiiási árck q-kint szivnr­boriték-ieveie-* 30000, közönset-es levelek 8800—25.000, középfinom kenilevelek 10.630— 28770, finom kertilevelek 16.760—42.000, I debrő. kertilevelek 16 700—42.000, közönséges kertiievelek 5630 — 12.630, szentandrási mus­kotá'ylevélek 11.630 -30000, fehérvirágu mus­kotálylevelek 8000—24 000, közönséges mus­kmaiylevelek 5630—12 630, kapádohlnylevelek 8500—18.000,• va'amennyi dohánynemben ki­hányás q-kint 1300. csomózatlan levél és tiszta hulladék q-kint 600 korona. Román iparvédő politika. Románia gazda­sági okokból felbontotta a kisántánltal kötött vámszerződéseit, mert a vámtételek túlságosan alacsonyak és nem védik eléggé a belső román ipart. Hír szerint Románia hamarosan felállítja a vámszabadraktárakat Aradon, Nagyváradon és Szatmáron. TŐZSDE DevlzakSipont matárfolytmal Valuták: Napoleon 9300, Font 11200-11500, Léva 15-16, Doljár 2500—575, Fr. trank 185—90, Márka 60-70, Lira 103-10, Osztrák korona 340-50. Lei 1475-1573, Szokol 80-84, Sr. frank 465-80, Kor. dinár 40-4160, Lengyel márka 23-25, Holland forint 988-1000, Belga fr. 173—80 Devizák: Amsterdam 988-1000, Bukarest 1475-1575, Koppenhága 510—15, Krisztiánia 450-60, London 11200 -500, Berlin <30-70, Olasz 105-10, Páris 185-90. Prága 8Q-S4, Stockbotai fB3-78, Svájc 465-80! Bécs 348-50, Zágrtb 10^1040, Newyork 2500-575, Varsd 2J-25, S*5«ia 15—16, Brüssel 173-80. Zürichi tőzsde, a) Nyitás: Berlin 0.13, Hollandia 214.—.Newyork 5467, London 24.32, Páris 3Í.90, Milánó 22 45, Prága 17.77'/,.' Budapest 0.21'/„ Zágráb 2.40, Szófia Varsó -.—, Bécs 0.0077,, Osztrák bélyegzett b) Zarlat: Berlin 0.127,, Hollandia 212.75, Newyork 546'/., London 24.30, Páris 38.65, Milánó 22.20, Prága 17 65, Budapest 0.21, Zágráb 2.40, Bukarest 3.40, Szófi- 3 80, Varsó 0.04'/„ Becs 0.0075, Osztrák bélyeg­zett S.0078. c) Esti zürichi zárlat: A magyar korona 21, a német márka 12 és fél. Értékpapírok i Magyar Hitel 8900. Osztrák Hitel 975, Angol-Magyar 2050, Leszámítoló 20C0, Agrár • 100, Magyar-Olasz 480, Jelzálog 470, Hazai 1370, Salgó 50750, Rima 10700, Közúti Vasút 8050, Városi 1725, Délivasut 8000, Államvasút 26500, Anglóbank 3650, Iparbank 950, Hermes 1050, Ingatlanbank 3600, For­ealmibank 750. Földhitelbank 6450, Keresk. Hitel 1020, Merkúr 550, Keresk. Bank 24000, Bosny. Agrár , Közp. Jélzálog 300, Belvárosi 1450, Nemzeti Tak. 1275, Lipótvárosi 440, Egy. Föv. 3550, Magy. Alt. Tak. 3D00, Magyar Orsz. Közp. , Hazai Első 46000, Első M. Bizt. 54000, Fonciére 9000, Magy. Francia , Jég , Pannónia 13500, Borsód-Mis­kolci 14350, Concordia 7350, E. Bp. Gózm. 22200, Gizella 8100, Hung Gózm. 25500, Viktória 49000, •eocsini 40500, Lőrinci 11600, Cement , Eszak­inacyar 23000, Szászvári 26500, Koho 36000, István 4UTÜ Kób. Góztégia 10500, Drasche 34000, Magnesit 75000, Magvar Aszfalt 4(5000, M. Alt. Kőszén 120500, Kerámiai 9000, Újlaki 10200, Urikányi 49000, Nagybá­árban = legolcsóbb minőségben = legjobb választékban = legnagyobb Kossuth Lajos-sugárut I. szám. Feuer Károly i kárpitom és díszítő .Tábor-utca 5. szám. Raktáron ké-z divánok és ottománok. — Javítások és átalakítások jutányos árakon. 29 tonyi 5200, Athenaeum 12800, Franklin , Pallas 6000, Révay , Glóbus 2800, Adria 32010. Atlautica 5525, Levante 37000, Bur Miskolci S700, Trust 10600, Kóburg 3700, Csáky 2700, Gazd. Gépuyár 11500, Fegyver 32000, Ganz-Dani'b. 5700Ü0, Ganz-Vili. 680U0, Gyórfly-Wolf 5000, Kaszab , Láng 10300, Lipták 4000, Magy. Acél 14000, Magy. Belga 9800, Roise­mann 5200, Schlick 6800, Teudloff-D. 4500, Wei'zer , Wörner 3500, Schuller 4000, Motor 3750, Lign. Trust Si50, Ált. O. Légsz 19J00, Bárdi , BaróU 292•>, Bóni 13000, Brassói 13C0J, Chinoin 4950, Danica 9400. Egves. Fa 1100, Izzó 36000. Texti 3000, Papíripar 1950, Spódium 5800, Temesi szesz 12500, Felten 3t000, Flóra 17000, Goldbe.ger 6450, Gschwindt Í4000, Guttmann 9700, Haltenyésztő , Hazai Fa 11600, hungaría MUtr. 38200, Kábel 110000, Karton S400, Király sör 6300, Klotild 8450, Köb. Pol*. sör 65000, Kőrösbányai 1400, Kronberger .'300, Ligetszanat. 1800, Cukoripar 124000, Erdő 1900. Lámpa 14800, Auer , Lloyd 2650, Őstermelő 4175, Ruggyanta 8850, Vas. forgalmi 5700, M. V. Bank 800, Malomsoky 235o, Marosv. Petr. 7850, Nemzeti Fa , Nasici 50500, Neuschl. L. 1525, Óceán 6500, Orsz. Fa 2900, Olajipar 8400, Phöbus 4900, Rézbáayai 4000, Sch^ar­tzer 6500, Szikra 12700, Szlavónia 3650, Stummer 72000, Telefon 19200, Temesi sör 15000, Tokaji bor , Török 1625, Turul , Unió 2700, Vasm. Vili. 4700, Viktória but. 1550, Zabolai 6600, Zentai és R. , Merkúr Fa 1125, Aegisz 2175, Juta 5600, Kender 3800, Gyapjumosó 8700, Pálfalvai 7100, Püspöki 650, Részvénysör 20000, Fővárosi sör 9950, Klein és F. 3200, Hung. szálló , Furnier 3200, Általános Fa , Királyautó 1175, Fiumei cserző , Transdanub. 8400, Borsódi 15500, Vagon 7400, Szalámi 6100, Pamut , Alt. Gépgyár 5800, Vili. Pezsgő 3000, Uj ofa 18000, Royal , Kőb tak. , Vegyipar 4'iOe, Szövő kötő 5100, Keleti 4000, Keglovics 2150, Uj óceán . KUhne 4500, Királymalom 6200, Szla­vónia , Ólom 4750, Kistarcsai 5000, Bóniía —, Cseh baak 950, Belga fém —«-, Korondi- és Lichtmann­« cipőkülönlegességek kaphatók Abonyi Mihálynál, Kölcsey-utca 1. (Royal-szálló épület.) Plxkaiaatoxásu papírok • 4%-os nosztrifikált ko­ronajáradék 80—83, 67,-os nosztrifikált hadikölcsön 337,-347,, 5",v,-os nosztrifikált. hadikölcsön 29-31. Irányzat i A mai tőzsde Ízlettek nM és lanyha irány­zattal nyitott és ez zárlatig tartott A lanyha irányzatot előmozdította az a körülmény, hogy a mai rendezési napra való tekintettel nagy eladásokat eszközöltek s a kontremin is jelentékeny tételt dobott a piacra. Az irányzat biztatást kapott Bécsből, ahonnan különösen a tözsdeidő elején lanyha jelentések érkeztek, igy a kuliszban az arbitrázspapiroknál is sok tétel került eladásra és ezek az értékek nyitási niró alá süljred­tek. Minthogy csupán lanyhitó mozzanatok befolyásol­ták a tőzsdét, a csökkenő tendencia általánossá lett és az összes értékek lemorzsolódtak. Zárlatkor az irány­zat lanyha. Terménytőzsde zárlat. Az értékpapírpiac lanyha irányzata észrevehető volt és " malmok 11.450 koro­nát fizettek búzáért A mai tőzsdén lanyha volt az irányzat, több gabonanemü ara visszaesett Buza 100, rozs 50, korpa 50 koronával lett olcsóbb, zab 50 koronával epielkedett. Hivatalos árfolyamok: Buza 76 kg-os tiszavidéki 11400-11450, egyéb 11340-11400; 78 kg.-os tiszavidéki 11450—11500, egyéb 11400-11450, rozs 7300—7400, takarmányárpa 7050 -7200, sörárpa 7400-7600, zab 6600-6700, repce 16500—17500, korpa 4950-5008. BSrpiac Kész bőrök: Croupon talp 2450, lábas talp 1850, zsíros tehénbör könnyű 2700, nehéz 2660, boxcalf 753, blank bőr 1850. Nyersbőrök: nyers marhabőr 360-85, száraz 800—100), nyers borjubőr fej nélkül 800-850, lóbór sózott 5000-8000, száraz • 3000-5000. A Magyar Altalános Takarékpénztár értékpapír és devizanugbizásokat gyorsan és kulánsan teljesít, IK Korondi- és Lichtmann­« cipőkülönlegességek kaphatók Abonyi Mihálynál, Kölcsey-utca 1. (Royal-szálló épület.) 13-33 a Szeged telefonszáma Élethű müfogakat, Stí olcsón készít. Foghúzás. nz„„ fZe\-wn Mikszáth Kálmán-utca 12. sz. Kacz üeza (Bokor-ház) «

Next

/
Oldalképek
Tartalom