Szeged, 1922. augusztus (3. évfolyam, 175-180. szám)

1922-08-06 / 180. szám

SZBQ ED hatásköri beavatkozásnak tartanánk, ha a közkórház igazgató főorvosára ebben a tekintetben a legcsekélyebb befolyást is gyakorolnánk. Ez a kór­ház belső ügye s dr. Boros József a legjobb belátása szerint intézked­hetik. A fönti levél mindenesetre a legszebb útlevél dr. Feuer Egonnak a belgyógyászati osztályra. U.óda dr. Buckó Károly lelt, aki a legszebb reményekkel jogosítva lép a műtő­asztalhoz, hogy dr. Boros József mellett az első segédorvos tisztét betöltse. A magunk részéről csak azt talál­juk kissé furcsának, hogy egy elis­merten jó sebészorvos a belgyógyá­szati osztályra kerül. Korzó-Mozi Telefon: Igazgatóság 455. Pénztár 1185. Vasárnap, augusztus 6 án H Pathé-Mmgu&r rémeket!i fWnif nem lehet jóvátenni. Bourget Pál regénye 5 felvonásban. Filmre irta: DECOURCELLE PIERRE. A kis virág­árus leány. Élettörténet 4 felvonásban. Ballerina a gleccseren. Vigiáték 1 felvonásban. Előadások 6 és 9 órakor Lichtmann-cipő Kapható: Abonyi Mihálynál Kölcsey-utca 1. :: Telefon 11-65. Royal-kávéház mellett. Meggyilkolták-e Landau Adolfot? Pölhivás mindenkihez, hogy tanúskodjak, ha tud valamit. A fogiar vallomása. nom. Itt a pénzed; add ide az agy­velőmet . . . Siess 1 — Ülj le. — mondta Abu Hasz­szán és kalapácsot véve kezébe me­gint meglékelte Ali Gaga koponyá­ját. Azután helyére tette az agyve­lőt és a nyílást betömte. Vjgüi kér­dezte: — Mit érzel most ? — Nagyon nehéz a fejem ... fáj. Migrénem van. — Nem tesz semmit. Nem voltál hozzászokva nyolc éven át, hogy valaminek kell lenni a fejedben. — Iszonyú 1... Elviselhetetlen I.. — Micsoda? — A lelkiismere/em ... Kínoz és szemrehányásokat tesz nekem. — Érthető: meg kell szenvedned azért, amit miniszterelnök korodban lettel. A lelkiismeret mardosása is­meretlen előlied . . . Később majd megcsendesedik és meg is szokod .. Ali Gaga komoran n.cga elé né­zett és igy szólt: — Emlékezzél vissza, bölcs Abu Hasszán, mikor nyolc esztendővel ezelőtt eljöttem hozzád, azt mond­tam, hogy hiányzik valami a fejem­ben .. . Most egész az ellenkezőjét érzem ; biztosan tudom, hogy van benne valami fölösleges ... Dr. Keresztessy Gyula tanácselnök délelőtt fél 10 órakor nyitotta meg a folytatólagos főtárgyalást. Elsőnek az ügyész emelkedett szólásra és fölszólított mindenkit, oki tud arról, hogy Landau nem önkezű­leg vetett véget életének, álljon elö, mondjon el mindent, amit tud. — Amint a zsarolás vádját emeltem a vádlottak ellen, éppen ugy emeltem volna a gyilkosság vádját is; a törvény azonban arra kötelez, hogy a gyilkosság vádját mendemondákra nem alapithatom. Dr. Török Sándor védő csatlakozik sz ügyész indítványához, semmit sem sz-bad eltitkolni, mert az ország érdeke, hogy mindent tisztán lássunk. Dr. Török kérdéseire dr. Győző Dezső tanú elmondja, hogv Dóblt tartja az ügy értelmi szer őjének és még a szerencsétlen fiatal Ruzics is eszköz volt Dóbí kezében. Szünet után Sipos József detektívet hallgatja ki a bitóság. Azután Gál Antal kelenföldi foglárt, aki az elnök kér­désére kijelenti, hogy a laktanya ügyeletes tisztjének engedelmével Sipos Kamilló kezdte vallatni Lan­dauékat a kémkedes és a kormányzó­sértés ügyében, de Landau tagadott. Sipos Kamilló nem ész nélkül verte az öreg Landaut, csak pár pofont adott neki. Az elnök a tanút folyton kérdezi, akitől harapófogóval kell minden szót kikényszeríteni. Vallo­mása során állandóan ellenmondásba kerül korábbi, a körletparancsnok­ságnál telt vallomásául. Majd el­mondja, hogy Lanoauékat nagyon sokszor megverték, Sipos egy botot tört el rajta, de a bot rossz állapot­ban volt. S pos erre egy börfonalos tüzérségi hajtókorbácsot hozatott föl és azzal néhányat végigvágott az öreg Landau hátán. Ezután Landau Géza cellájába mentek át. Sipos Kamilló ehhez is kérdéseket intéze t, különösen Bartha rendőrtanácsosra vonatkozóan. Mindjárt a belépésnél Sipos Kamilló arculütölte Landau Gézát, majd a bőrkorbáccsal verte, revolver azonban nem került elő. — Az öreg Landaunak mosdás közben láttam a testét, azon 15 centiméter széles és 25—30 centi méter hosszú kék folt volt. (Mozgás a hallgatóság között.) öngyilkosság, vagy gyilkosság ? — Oxtóber elsején az összes foglyokat megvizsgálták, elszedtek tőlük mindent. A vizsgálattal fél 1 tájban végeztek. Háromnegyed 3 órakor az ügyeletes tiszt többed magával hozzám jött és elmondotta, hogy a 40-es cellában a fogoly föl­akasztotta magát. Azonnal odaro­hantam, kinyitottam a cellát és megfogtam az öreg Landau kezét. Ekkor fölemeltem és levágtam a kötelékéről. A középső pócra volt fölkötve, zsebkendőjével nadrágtar­tójával és szalvétájával. Bal kezén az erek el voltak vágva és hanyagul be is voltak kötve. A nyakán levő kendő is véres volt. Hátul a földön egész vértócsa. Zs.bkését nadrág­jának hátulsó zsebében találtuk meg és egy fenőkövet találtunk a prics alatt. Elnök: Most azt mondja meg, mi a maga mepgyőződése. Öngyil­kos lett-e az öreg Landau, vagy Meggyilkolták? Tanú (e;re t hangon): öngyilkos lelt. *Elnök: Miből gondolja ezt? Tanú: Onnan tudom, hogy az egész idő alatt a cella kulcsa nálam volt. Elnök: Miiyen lakat volt a cel­lán? Tanú: Wertheim-zár volt raja. Laehne Hugót Is megverték. Eután elmondia a tanú, hogy láta, amikor Danszky Bv.ckerrei bement Laehne Hugóhoz és öt is megverlék. Becker adott Laahnenek egy óriási pofont, ami ellen Laehne tiltakozott, mite Becker újból arcul ü!ö:te. Abban az eseiben, ha Lan­dju meggondolta volna az öngyil­kosságát, mé," segitli.'teti volna ma­gái, mert csak rá kellett voha lépnie a baloldalon levó pricsre. Ezután Rupert Rezső intézet! kér­déseket a tanúhoz, aki a kérdésekre kijelentelte, hogy a budlibicskát és a fenőkövet csak sét^közben szerez­hette Landau. A tanút az ügyész indítványára a bíróság megesketi, majd negyed 3-kor az elnök a főtárgyalást kedd délelőtt 10 órára halasztotta el. Szegedi Vigszinpad IQAZGATU: THEOPI K * fcM * li. Vasárnap, augusztus 6-in AUGUSZTUSI UJ MÜSORlit Világhírű attrakciók I Szenzációs amsta-számok! A Fővárosi cirkusz, Caalno de Paris, Rojral Orfeum és Adrássy ott Színház: teljes sláger-műsor. I Megérkezett a Thoark Guold-e.»p»rt Világ­hírű amerikai ; tváltozó azkeccs. (Magyar­országon először.) Ara*, görög gladiátorok. A Fővárosi Cirkusz slágere. Páris leghíresebb táncatrakciójaI Poldl-Bóren, a világhírű mondáin ráncospár a „Hassis tangó* és .Apacsdráma" cimü tánckölteményeikben. Berlin kedvencei! Jaasy és Jammy exentrikiu akrobata stepptáncosok. Oéczv István legújabb daaéja: A gyllttaeat. Török Rezsó pathológiai parasztjátéka: loritué boloadja, Faludi Kálmánnal a címszerepben. Faláéi Kálmán uj kuplékkaL Vasárnap délután (él 6 órakor zóNn-ECÖnoAs Fél hely irakkai! Szinre kertinek : As Igyekvés Mari. Parasztbohózat Faludival a főszerepben. Bórharisnya. Vigjá ék éa ai Saazaa nagy atrakclók, magánsiừk. Előadás kezaete este tél 9 órakor. Délutáni helyárak : Zsölye 50, támlásszek 40, kör­szék >0, zártszék 2" kor. vigalmi adóval együtt Esti helyárak: Zsölye 83, támlásszék 70, kör­sz*k 55, zártszék 43 korona legyek eiört válthatok a Belvárosi Mozi nappali iiénztáránál Kedvezőtlen Idő eactfti az előadások a városi színházban esznek megtartva. Szakszerű javítás, alakítás, szolid árakon, jótállás mellett Babós Árpád gJaSÍSE Oroszlán utca 6. széni. íore Aranyat, ezüstöt magas áron veszek. Ha egy próbát tesz meggyőződhetik, hogy cipő szükségletét legjobb minőségben és legolcióhb Aron csak a Qipésziparosok Termelő Szövetkezetében Csongridl-sugárut 9. sz. al^tt szerezheti be. Ui6 Egyetemi hallgatóknak árkedvezmény — Szeged, 1922 augufztns 6. „Anglia nem rendőre Törökországnak." Lloyd George a görög törők kér­désről. — A csat.idz.al vonalon nyugalom van. LONDON, augusztus 5. Lloyd George az alsóházban a görög-tö­rök kérdésről a következőképen nyi­latkozoli: Visszautasítom azt a vádat, hogy Törökország Anglia rendőri hlíigvelete alatt áll, de ezzel szem­ben fölhívom a figyelmet arra, hogy ugyanaz a Tö ökország, amelyet ugy Anglia, mmt Fianciaország anyagilag éí erkölc^i'eg támogatott, 1914 be i elzárta a Darda ielláiat és ezzel ne?csak a háboiut hosszöbbi­totta meg még ké; évvel, hanem Oroszország és Románia összeom­lását is előidézte. KONSTANTINÁPOLY, augusztus 5. A csata dzsai demarkációs vona­lon a legutóbbi 24 óia nyugodtan telt el. A görögök a Fekete-tenger me'letti Capieraiia mellől visszavo­nultak. A szövetséges csapatokat meg­erősítették, hogy minden eshetőségre készen állj inak. dORRBJÖKÖR Valutalngergörkorcsolyahullám. Játsszák :Zigoto, Chaplin, Fatty, Kri-kri, Zi-zé és „O". — Amerikai valuteszk-film 0-17 és fél fölvonásban. I. FELVONÁS. ZIGOTO Vözsdebizalmi): Látjátok feleim zümtükkel, Nem élhetek többé trUkkel. Hiába nyúlik ránk a hausse, Nekünk már a hausse is rossz. CHAPLIN (tözsaeypszylon): Bezárták im a kapukat, Kimondták utolsó szavukat: .Több kolbász, mint haussepont, Éljen a devizaközponti' FATTY ('őzsdepsylander): Mi ezt meg nem engedjük, Valutánkat megvesszük, Ha nem vesszük, megesszük, S Kállaynak letesszük! II. FELVONÁS. KRI-KRI (valutagömbös): Tisztelt tőzsde­iádákl Kedves zsiberekl Álláspontomból nem engedek I A valutabűzéreket kitiltot­tam 1 4 valutatüzéreket mozgósítottam I ZÉ-ZÉ (valutatibor): A destrukti sajtót betiltoitam, Kiskundorozsmát meghódítot­tam I Éljen az uj stáció s vesszen a rotációt tÖ" valutaiván): Nos, lözsérek, kuttya­fattyak, lecsapnak a héjjak, varjak. Nincs eladás, nincsen vétel, válutára nincs be­vétel I Siber népem, leiem, lirem, önöket én most lebirem. Vagy elérem a 00-at, vagy küldöm az istennyilát! Éljen a hazat (Taps a felsösziléziai határon.) III FELVONÁS. A KORONA (tőzsdealany): Látjátok feleim zümtükkel Mi vagvmok. Tizenhét és fii vagytnok. Mennyi milosztban teremte eleve lváno'«ot és adotta valoa nekiek Magyarországot házóál (Függöny.) Robitrop. Kicserélik a cseh és magyar politikai foglyokat. PRÁGA, augusztus 5. A cseh kormány képvi-élői kötött az utóbbi napikban Prágában lá'gyalások foly­tak a b.ünni egyezmeny végrehaj­tásáról. A egyezmény a Magyar­országon és a cseh köztársisignan őrzött cseh, illetői, g magyar piliti­kat foglyok és internált ik kölcsö­nös kicseréléséről szól. Mint a prá­gai lapok irjak, a t'gnap b.'fejeződött tárgyaiások alapján mi idaz >kit a: in enál akat és politikai f gly<>k3t, a kiket a békenzer ődés gkvéséig elkf.vetett vétség miatt letartóztat a<, | szép ember l0-'g a kölc önösség ! aiap,án átadják Magyiro szágnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom