Szeged, 1922. augusztus (3. évfolyam, 175-180. szám)
1922-08-03 / 177. szám
SZBQBD Óriási botrány Pékár beszéde alatt. Szeged, 1922 augusztus l._ I Pckár Gyula: Sándor Pál személyen e; aposztrofálta és jónak látta a romanvezetés problémáját a nemzetgyűlés elé hozni. Utalt arra, hogy Magyarországon a zsidókat vádolták meg szzal, hogy ök hív ák be a románokat. Hallottam ugyan olyasmiről, hogy ök tartották volna itt őket, eriöl azonban nem akarok beszélni. Sándor Pál: Gyilkoltak ennek fejében I Pékár Gyula: Sándor Pál interpellációja a Síjtóközleményeközönét produkálta. Most mAr nyiltan hangoztatták, hogy a románokat r-em a zsidók, hanem a hatalomra került fehér Ház tagjai hivták be. Nem akarok összefüggést keresni a sajtóközlemények és Sándor Pál interpellációja között, de valóságos hajsza indult meg ellenem. Már azt is mondják, hogy a bolsevisták r.sgyszerü intézkedéseket tettek a hadianyagok megmentésére. S'ívesen állunk a támadások elé, de konstatáljuk, hogy azok, akik az elsó keresztény Ház tagjai voltak, soha nem hánysoigatták, hogy nemzetmentő munkát végeztek. Most telekiabálják az országot, hogy az első keresztény kormány fehér terrorral támadt a zsidókra. Sándor Pál azt mondja, hogy egyetlen hazugsága volt életinek, hogy külföldi lapokban letapadta a fehir terror létezését. Mikor a három év előtti epochákrói ebben a tenorban beszélt, akkor vagy azelőtt nem mondott igazat, vagy most nem mond igazat. Hosszadalmasan fejtegeti ezután a románok rüködését, a szociáldemokraták viselkedését és az akkori kormány helyzetét. Élesen kifogásolja a szociáldemokraták akkori hazafiatlan viselkedését. (Folytonos nagy zaj az egész Házban. Elnök csenget, majd kéri a képviselőket, hogy a szónokot nyugodtan ha Igassák végig). Pékár Gyula: fi románok százhuszmilliárddal károsították meg az országot. Mindig figyelmeztették a miniszterelnököt, hogy ezt az ös zeget le kell vonni a jóvátételből, mert bebizonyos dott, hogy a románok nem parancsra, iianem néhány magyar ember bivására jöttek be Budapestre. Ismerteti ezután, hoey mi volt az a fehér Ház. A felér Ház a kommün alatti ellenforradalmi szervezeteit egyesülése, szemben a vörös szovjet házzal. B szédét állandó nagy zaj kiséri Bejelenti, hogy fölolvassa annak a 12 szociáldemokrata képviselőnek a névsorát, akik tagjíi voltak a szovjetháznak. Bogya János: Elvtársak, most cyi^uuzzxnak 1 Pékár Qyu a: Hogy ha ezek a képviselők a szovjetkáznak is tagjai voltak, akkor az a vehemencia, amellyel idejöttek és a vörös szegfűk, azt a hiedelmet keltik bennünk, hogy most is kiírt nak akkori elveik melleit. Megke'de.1 a névsorol v sátt: Farkas Istvin . . . Óüsi zaj tör ki. Urbanics Kálmán : Pfuj I Piszok l Szigyelje magátI Gyalázat1 Pékár G>uld; Jászai Samu,Knaller Győző . . . Fölkiállások a szociáldemokratáknál: Éljen Kiiuller Győző I Pekúr G uia: Miakits Ferenc . . . A szociáldemokraták: E j.n M.aki.s Fe;e 'c! Pékár G,u!a: Peycr Káioly . . . A szociáldemokraták: É-jtn Peytr Károly 1 _ Pékár Gyul3 : Propper Sándor... (Óiiási zdj a Ház rmi.uvn oida.án.) Propper Sándor: Nemigoz! Aljas hazugság I Ha igaz volna, nem tagadnám le. de nem igaz! Pékár Gyula: Reisinger Ferenc, Rothenstein Mór . . . (Ismét órhsi zaj tör ki a Házban.) Fölkiáltások a keresztiny ellenziken : Móric! Móric! Elnök: f'gvelinezleti a képviselőket, hoRy a Ház méltóságának megőrzése végett nem engedheti meg, hegy a tanácskozást ilyen modorban folytassák Ellenkező esetben kénytelen lenne erősebb tendszabályokhoz nyúlni. Propper Síndor: Az egész oiszág a Szovjetházban volt akkoi! Urbanics Kálmán: Mi meg a börtönben voltunk! Pékár Gyula: (tovább olva*) Sütő József, Györki Imre, Vanczák J^nos. Az elnöklést Huszár Károlytól Gaál Gaszton veszi át. Pékár ezután a vörösök kínzásairól beszél. Fölkidltások a szociáldemokratáknál: Gazság volt az is! Pékár Gyula: Mialatt önök a szovjetházban ültek, azalatt bennünket a szovietház pincéjében kinoztik olyan borzalmas módon, hogy azok még a kannibálok között sem történhettek volna meg. Farkas István: Siófok! O'govány! Esztergályos János: Ott van a Britannir.-szálló pincéje is! (S.'ünni nem ak-ró zaj a Ház minden old «lán. Fölkiáltások a jobboldalon: Ki kell dobni őket I A zaj állandóan tart.) Az elnök figyelmezteti a képviselőket, hogyha igy folytatják, kénytelen lesz a házszabályok 259. paragrafusának legszigorúbb rendelkezéseit fognnatositani. Propper Sándort, mivel a figyelmeztetés ellenére kétszer is kö/.bcRzólt valamit, az elnök rendreutasító. Pékár Gyula azután folytatja beszéltét. Nem aksr lajstromot adni a kínzásokról. Peidl Gyula közbeszól, mire az elnök rendreutasítja, Peidl mond még valamit, erre az elnök másodszor is rendre utasitja. (Nagy zaj a baloldalon. A szociáldemokraták közül többen fölkiáltanak : Menjünk ki!) Kardos István: Menjünk ki valamennyien. Dulakodás a Házban. A szocialista képviselők valamennyien fölállanak helyükről és a kijárat felé indulnak. Ebben a pillanatban leírhatatlan zaj támadt. A jobboldalon ülő kipviselők fölugrálnak és a szocialista képviselők felé rohannak élükön Gömbös Gyulával. Már már olyan a helyzet, hogy az összeütközés elkerülhetetlennek látszik. Bethlen István miniszterelnök Gömbös felé rohan, megragadja a karját és erőszakosan visszarántja és báró Prónay Györggyel együtt a jobboldali padokhoz szoritja. De a dulakodás egyre tart. Urbanics Kálmán, Csillén András és még néhány fiatalabb egységespárti képviselő utat törnek a szoc áldemokrata képviselők padsorai felé, ahol a szociáldemokraták keresztbefont karral, mereven néztek farkasszemet a háborgó tömeggel. Huszár Károly, Heinrich Ferene, Litay Ernő is több ellenzikl képviselő a legnagyobb erővel Igyekeztek föltartóztatni őket, hogy az összeütközés elkerülhető legyen. Az elnök tehetetlenül rázza állandóan a csengőt, a zaj azonban nem csillapul is igy az ülist fölfüggeszti. A kipviselők valamennyien a terem közepén maradnak. A helyzet fenyegető. Hosszas rábeszélés után, amellyel egyesek a balaldali képviselőket igyekeznek lecsillapítani, végre megszűnik a dulakodás. Szünet közben a szocialisták a kupolacsarnokban értekezletet tartottak és elnatározták, hogy a párt nevét en Peidl Gyűli és Farkas István válaszol azokra a fölszólaldsokra, amelyek a szocialistáknak a román megszállás alatti magatartását teszik szóvá. A dulakodás elültével az elnök nagy zajban nyitja meg az ülést. Frledrich István az izgalomtól nekivörösödött arccal a padot veri: Azért vagyok itt, hogy tisztázzuk, ki a hazaáruló?! Gadl Gaszton elnök kijelenti, hogy az előbbi incidens alkalmával az újságíró karzatról dr. Bánóciy László, a Népszava munkatársa lekiáltott valamit. A házszabályok értelmiben kirí az eltávolítását. Karaffiáth Jenő háznagy kisiet a gyülé-teremből. A zaj óriásira növekszik. Pékár Gyula azután folytatja beszédét. Nem akarok most — úgymond — arról az apácáról beszélni, akinek kttiptik a nyelvét és a homlokára szegezték, vagy arról a paprólakinek vascsavarokkal a fején srófolták a vaskoronát. Bartha László ezredest és Galba Gyula tüzérkapltányt embertelenül megkínozták Sopronban. A számos kitüntetéssel biró Galbát arcul verték. Annak a biztosnak a neve, aki itt közrejátszott, Hébelt volt, aki a foglyokat kiakarta dobni a rabkórházból, hogy ismét a börtönbe kerüljenek. Nem tudom, azunos-e ez a Hébelt azzal, aki most üt ül. Dr. Hébelt Eiie: Ha én ott lettem volna, másképen történik a dolog. Pékár Gyula: Önök tiltakoznak Zalaegerszeg ellen, pedig ott nem kínozzák az embereket. A szociáldemokraták kórusban kiáltják: Kikötő intézet! Pékár Gyula: Szomorú volna, ha az országban veszélyes időben nem keletkeznének fehér házak, ha nem volna a magyar ifjúságban az az erő, hogy vagyonát, életét minden pillanatban kész kockára tenni, ha nem lenne az ifjúságnak olyan vezére, mint Héjjas Iván. Pékár ezután a román bevonulás történetét ismerteti időrendben. Ha Sánd-r Pált érdekli az a körülmény, hogy az egyes vallásfe'ekezetek miként viselkedtek a románokkal szemben, arról tanúskodnak a rendőri jelentések, amelyeket minden nyuati nyelvre lefordítottak. Kérdeznem ell Sándor Pált, mire való volt ez a súlyos herce-hurca, a sárnak ez a felesleges fölkavarása. Ennek a támadásnak a paizsa mögül az internacionálé vigyorog ránk. (Lelkes taps a jobboldalon) Ezután Priedrich István emelkedett szólásra, aki szintén szerencsétlennek tartja Sándor Pálnak ezt az eszméjét. Az antiszemitizmus sohasem volt oly nagy ebben az országban, mint éppen mosL Tisztázni kell végre, hogy kik voltak a hazaárulók. Beszél arról, hogy la Peidl-kormányt a szovjet nevelte U és a szovjetnek tett fogadalmat. Fölolvassa azt a táviratot, amit Peyer, akkori belügyminiszter küldött védelmül a határra, hogy a menekülő népbiztosok csak ia.000 koronát vihetnek magukkal. Priedrich még a szocialistáknak a románokkal való viszonyáról beszél, közben az elnök az ülést félnégy óraktr fölfüggeszti és folytatását négy órára tűzi ki. A délutáni Ölést negyed ölkor nyitja Károly alelnök. meg Huszár Oalllérl András személyes kérdésben szólal föl. Tárja — úgymond — Sándor Pál azokat az adatokat a Ház elé, amelyek igazolják, hogy a románokat kik hozták be. Ismerteti az ellenforradalom történetet 1919 julius 24-töl augusztus 6-ig. Indokolja, hogy miért kellett a Peidl kormányt eltávolítani. Ez a kormány a munkástanácstól vette át a hatalmat és a munkástanács további fönnmaradását kívánta és a szovjet minden rendelkezését érvényben hagyta. alá azt a a romáPeidt Gyula: Ki irta bizonyos memorandumot nokhoz? Csilléri András: Peidl saját keze és a kormány többi tagja. Azt fejtegeti ezután, hogy az ellenforradalmárok nem álltak összeköttetésbea a románokkal. A Peidl-kormány internacionális, bűnpártoló kormány volt és tagjait az előbbi nemzetgyűlésnek vád alá kellett volna helyeznie. Mardarescu román tábornok könyvéből olvas föl részleteket, amelyekből kitűnik, hogy valahányszor a románok el akartak menni, mindig zsidókból és munkásokból álló küldöttség kereste föl é a megszállás meghosszabbítását k« rte. Utána Peidl Qyula vllafzolt a szociáldemokrata párt és az ö kormánya ellen elhangzott vádakr és sorra megcáfolta azokat. Elmondta, Lhogyan kérték öt föl a kommün bukása ulán kormányalakításra, majd azt is, iio*y miként távolították el Csillériék őket erőszakosan. A szocidldamokrata párt nem igyekezett a románok védpajzsa alá menekülni, hanein a románok igazságérzete \ot az, amely sponáfn védelemben részesite! e ők^t anélkül, hogy ezt kérték volna, (Nagy fölháborodás a