Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-09 / 155. szám

SZBQED Szeged, 1922 jtülns 9. Az októberi forrada­lom a bíróság előtt. Buza Barna ét Vasa János sajtó­pöre. BUDAPEST, julius 10. A Ká­rolyi-kormány két voll minisztere, Buza Barna és Vass János, a mult évben — amint az ismere­tes — terjedelmes előterjesztést nyújtottak be a nemzetgyűléshez, amelyben kérlék, hogy vegyék végre vizsgálat alá az úgynevezett októbris­ták működését. A beadványt a lapok is ismertet­ték. Ennek kapcsán a 8 Órai Újság mult évi junius 23-iki számában kommentálta a beadványt és hosszú cikkben többek között azt irta Buza Barnáról és Vass Jánosról, hogy defetista agnációjukkal megmérgez ték a magyarság harcrakész lelkét, mint a magyarság előfutárjai, ma­gukhoz ragadták a hatalmat, sajtó­juk destruktív termékeit pedig az ellenséges röpülök ezerszámra szór­ták lövészárkainkba. Buza Barna és Vass János a cikk miatt sajtópört indított és a bíróság előtt a szerző­séget Stettner Tamás hírlapíró vál­lalta. Ma tartották meg ebben az ügy­ben a főtárgyalást a budapesti bün­tetötörvényszéken. A bíróság előtt Stettner Tamás ma a valódiság bi­zonyítását kívánta, kérte több irat beszerzését és egy tanú megidézé­sét. A bizonyítást sem Buza Barna, sem Vass János nem ellenezte, a bíróság azonban elutasította a ké­relmet, mert elkéstek azzal. Buza Barna tartotta meg ezután vádbeszédét. Visszapillantást akart vetni az ügy előzményeire, politikai megvilágításban akarta megmutatni a kérdést, az elnök azonban ezt nem engedte meg. Buza Barna ezután kérte Stettner szigorú megbünteté­sét, mert kitért a bizonyítás elől. — Három esztendeje — folytatta Buza Birni — nem tudunk egy rá­galmazói sem megfogni, hogy öt a bíróság elé állítsuk és arra kénysxe­ritsflk, hogy az útszéli hangon ró­lunk terjesztett vádakat bebizonyít­sák. Pál Alfréd, dr. Stettner Tamás vé­dője beszél ezulán: — A vádlott abban a tudatban volt, — mondotta a védő — hogy köztudomású tényeket irt meg, ame­lyeket nem kell bizonyítani. A nem* zet közvéleménye előtt különben sem Stettner Tamás a vádlott, hinem ások az urak ülnek a vádlottak pad­ján, akik 1018-ban, sőt még koráb­ban, a lavinái megindították, a han­gulatot megrontották, a front egysé­gét megbontották és a hatalmat is magukhoz ragadva, minden^ meg­tettek a bolsevizmus előkészítésére. A védő ezután politikailag akarja ismertetni az előzményeket, de sz elnök többször félbeszakítja. Buza Barna replikájában kifogá­solja, hogy a védő most a védőt immunitás köpenjege alatt meg­ismétli azokat az útszéli rágalmakat, amelyei három éve hallatnak már. A bnóság ezuün ítélethozatalra vonuL vissza, majd félórás tanács­kozás ulát) kibir^enék az Ítéletet. A bíróság bűnösnek mondotta ki Stett­ner Tamást kétrendbeli sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségében és ezért összesen 2400 korona pénzbün­tetésre ítélte. Buza Barna súlyosbí­tásért töebbezeti, Sutlner Tamás pedi4 a bünötség megállapítása miatt c fölet)bczé»fccl. Egy hónap a drágasági hullámból. Árösszehasonlitis junius és julius között. is óriási á.emelkedés' mutat. A harcsa ISO ról 350—400 koronára, a ponty 140 iól 250—300-ra, a ke­csege pedig 400—500 koronára emelkedett. A csuka ára nem vál­tozott. A szárazfőzelékfélék a zöld főze­lékek szezonja ellenére szintén hor­ribilis drágulást mu'atnak. Junius elején Julius elején Borsó. — Bab Lencse — Köles Mik 32-50 16—24 54-56 48 240-250 38-54 16-24 58-64 64 260—280 korona, majdnem — Kállay dr. jogi szemináriuma Pallavicini-u. 3. aiátt fogad egész naö. ögad egész nap. A növekedő kínálat egyedül a zö dfözelék és a zöldségfélék árát nyomta le valamivel. Zöldbabot már 10—15, kelkáposztát fejenkint 8—10, tököt 20—30, burgonyát 35—40, zöldOorsót 28 -30 koronáért árulnak a piacon. I t említjük meg, hogy a bodomi Urmények árát is redukálták mir, ugy hogy végre megvan a szükséges differencia a piaci és a bodomi árak közölt. Célzatosan hagytuk utoljára a legfontosabb élelmiszernek, a ga­bonaféléknek, a lisztnek és a ke­nyérnek az árös zehasonlitásáf, mert itt különös jelenségek mutatkoz­nak : Junius elején Julius elején Buza 3800—4000 3600-3700 Rozs 3150-3200 2900­Arpa 2700-2800 3000­Tengeri — 3400— 3800—3000 Szóval a gabonafélék ára — ha nen is sokkal —, de azért jelen­tékeny mértékben lejebb szállt. Ez­zel szemben a liszt és a kenyérára a következőképen alakult ki: (Junius eleién Julius elejia Nullásliszt 52-54 58 - 62 Gyurótiszt 48 52-54 Kenyéri iízt 35 - 44 44-90 Rozsliszt 40 47-90 Tengeri liszt — 36 42 Buzikenyér - 36-40 40-48 Rozskenyér — 25—33 36—36 Az ellenlét szinte érthetetlen, mert hiszen természetes lenne, hogy a buza áresése maga után vonná a liszt és a kenyér olcsóbbodását, mint atogyan a buza drágulását azonnal visszatükrözi a kenyér ára is. Ennél az esetnél ugy látszik nem alkalmazhatók az általános gazdasági szabályok, vagy talán a kivétel megerősíti a szabályokat. A kár ctak az, hogy a fagyasztók ter­hére erösi i meg, mert a kenyérről nem mondb.t le az, aki minden másról ugy U lemmdott már régen. A legelvadullabb háborús kon­junktúrák idejében, a hirc'erek szét­zflllését kövelö gazdasági fölfordulás alkalmával sem emelkedtek olyan őrületes tempóban az árak, mint ahogy jelenleg emelkednek. A szem­látomást való árnö^kedés ma már nem paradoxon, his;en a kereske­dők a tőzsdei hírek kényszerítő ha­tása következtében színié félóránkint korrigálják a k raOti árakat. Ez az abnormális állapot lehetetlenné tesz minden józan e ő-elátást és igy a kereskedők sem eladni, sem vásá­rolni nem mernek, meri nem tudják, hogy amit ma horribilis áron elad­nak, azt holnap ugyanazért a pénz­ért beszerezhetik-e ? De talán mégis könnyít valamennyire a kereskedők helyzetén az, hogy a fogyasztók nem igen édnak alkalmat az elha­tározásra, mert a vásárlóképességük olyan minimálisra csökkent, amilyenre a háború kitörése óta még nem volt példa. A lakosság tu'nyomó része ma­napság csak vegetál, naponta vásá­rolja meg az egynapi élethez múl­hatatlanul szükséges cikkeket. Má­sodrendű közszükségleti cikkek vá­sárlására csak a legtehetősebbek gondolhatnak, de rendszerint azok is meggondolják a dolgot. A drágulás hatalmas arányairól J jellemző képet kaphatunk, ha össze­hasonlítjuk a mai árakat az egy hó­nap előttiekkel Ezelőtt ugyan az volt a szokás, hegy az ilyen össze­hasonlításoknál legalább egy éwei mentünk visszafelé, de most ilyen nagy időszaknak éppen a nagy. Szinte hihetetlen differerciák mialt nem lenne sok értelme. Az utolsó hónapban a drágulás talán a húsféléknél volt a leg­nagyobb. Junius elején Jaliusban Marhahús 136-140 160-170 Levesnek való — 116-128 140-148 Í hus 130-160 180-200 us 130-140 240-250 US 180-190 250-280 Szalonna 200—220 270-280 Zsir 230-240 300-320 Az átlagos drágulás szóval kilón­ként körülbelül 60 I 50 százalék. A tej és tejtermékek áránál már nincs ilyen nagy differencia. Junius elején a tejet 19—20 koronáért, ma 19-22 koronáért mérik. A tejszín 10, a tejföl 10 koronával d ágult, a vaj pedig néhány koronával oleoóbb lett. A tojás 8 ról II koronára, a méz 150-től 180 koronára emel­kedett. Az aprójószág ára nem igen emelkedett, akinek az a magyará­zata, hogy egy hónap elölt még újdonság volt ugy a csibe, mint a liba Egy pár rántani való csibéért ma is elkérnek 250 koronát. A hal U4yan nem elsőrendű köz­szükségleti cikk, de azért jellemző, a mult hónapi ánkkal szemben ez MMMMMMMMMMM^^ MODERN! TARTÓSI OLCSÓI KÜLÖNLEGESSÉGEK. l0Sa Kész cipők raktáron. CZÉTÉNYI JÓZSEFNÉL Sx Petőfi utca 8. sz., a " (Briliáns ekszertk ^gkr ARRNYísEZUST ARUU n O KARASZ UTCA LU iffiiffii Belvárosi Mozi Telefon: Igazgatóság 258. Pénztár 582. Vasárnap Bcsszufstennóje Társadalmi dráma 6 felvonásban. Főszereplő: f. MENICHELLI. Azonkívül: A titkok szigete Amerikai dráma 5 felvban. Azonkívül: Síáici - Kanyar yálenalitt csapat footballafeilözéie. EreátJSrni Előadások 3. 5. 7 és 9 órakor. Hétfőn és kedden A három testőr IV., befejező része Ifj Dumas világ­hírű regénye filmen, 6 felvonásban Főszereplő: SIMON GERARD. a Come­die Francé tagja. Azonkívül: Lagerlőf Zelma pályadíjnyertes regényel A halál kocsisa (More Imperátor ) A svéd Svenska­gyár különleges attrakciója 3 felvban. Főszerepét játsza : Viktor Sjőjstróm. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Kereskedelmiből érettségizett, gyorsírást tudó fiatalember felvétetik az Alföld Szegedi Szalámigyár R.-T.­nál. Idegen nyelvtudással előnyben. Szegedi Vigszinpad Horváth Mihály-utca 8. Igazg telefon 258 Pénzt, telefon 562. Igaigaté: FALUul KÁLMÁN. Hétfőn és kedden, julius 10. és ll-én f Harsa nyi Zsolt és Vincié Zsigraoad ki* operettje. Msssllasi. Kővári Gyula fal rengető tréfája. Játazák. Kozsl FINI KE, a 9 éves primabalenna, a Operaház tagja. Amerikai táacakrobaták EKSZERESZEK SZEGED Meghívó a Szegedi Cipésziparosok Termelő Szövetkezetének az Ipartestület nagytermében, 1922 julius hó 10-én déluttn 6 órakor megtartandó taggyűlésre. Az ügy fontosságára való tekintettel, kéretnek a tagok a pontos megjelenésre. Kz Igazgatóság

Next

/
Oldalképek
Tartalom