Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-01 / 148. szám

SZBQBD Szeged, 1922juliusj. Diazdoktoravatások következtek ezután. Amikor a rektor bejelentette, hogy József főherceg királyi herceget, akinek díszdoktorrá avatását még a háború alatt elhatá­rozta az egyetem tanácsa, de hatá­rozatát csak most hajtha;|* végre, az egybegyűltek óriási lelkesedéssel ünnepelték a főherceget Az egész közönség fölállt és percekig tapsolt és éljenzett. József fónerceg felejthetetlen be­széddel köszönte meg a kitüntetést. Megemlékezett azokról a harcokról, amelyek Erdélyért. Kolozsvárért foly­tak, — ékkor ugy látszott— ered­ménnyel. Amikor befejezte beszédéi, újólag íölzutott az éljenzés, a taps és a kormányzó együtt ünnepelte a közönséggel a diszdoktorrá avatott királyi herceget. Nagy lelkesedés kíséretében avatta diszdoktorrá az egyetemi tanács még róf Bethlen István miniszterelnököt, r. Somogyi Szilveszter polgármes­tert, dr. Tóth Lajos államtitkárt, Dohnányi Ernő zeneszerző' és Schtff­ler Abcárt, akiknek a nevében a miniszterelnök mondott köszönetet. Dr. Menyhárt Gáspir ezután bezárta a jubileumi díszközgyűlést, amely a Himnusz akordjai mellett ért vé^et. Ünnepi ebéd A díszközgyűlés uián a kormányzó és kísérete a Tiszu szál.óba hajta­tott, hol az egyetem ünnepi ebedet adott tiszteletére. A banketten — amelyen meg jelen. József főherceg is, fiával József Ferenc főherceggel — dr. Menyhárt G.hpár rektor monoott pohárköszöntőt a kormány­zóra. Fölköszön'ő|éb:n, amit lelkes éljenzéssei fogadtak a megjelentek — a s/fp, dicsőséggel teli múltról és a szomorú jelenről beszélt. A Horthy Miklóe-lntemátus föl­avatása. A díszebéd után a kormányzó szűkebb körű kíséretével visszavo­nult a törvényszéki épületben be­rendezett lakosztályába, ahonnan öt órakor indult el a DMKE palotába. A DMKE előtt a kormányzót a rektor fogadta. A fölavatás az .1. dolgozó terem"-ben történt. A DMKE nevében a polgármester ajánlotta föl az épüleet az egyetem céljaira A rekioi megköszönte az in'ernátus átadását és engedélyt kért a kor­mányzótól. hogy az internátu«t az ö nevéről nevezhessék el. — Nagy örömmel járulok hozzá — válaszolta a kormányzó —, meg vagyok gyíz'dve, hogy az inter­nátus itt Szegeden eredményes mű­ködést fjg kifejteni. A rektor ezután átad'.a a most már .Horthy Miklós internátusM Riegler Gusztáv egyetemi tanárnak, majd kötülvezetie a kormányzót és kíséretét az épületben. Fóíhat előtt indult el a kormányzó a Korcsolya-téri katonai sporttelepre Katonai sportverseny. öt órára jelezték a Kon: olya­tén sp irtpályar a katonai sport­verseny kez letét, öt órakor Algya ezredes kíséretébe i meujelen! József főherc-g fiávai a erserucn. Félhal­kor érkezeit rrc. a Kormányzó fehér tengernagyi egyenruhában és a résrere fö.itarott diszheiyet foglalta el Jobb|án Józsit f'h .ce«, balján József Ferenc f /ferceü üli. A magas vendegek érdenlődés el kisérték az egyes versenyszámok t és tet-zésük­ntk tnb-v-vö: k fejezíst is *dtaK. .Arm>: a kormányzó kíséretével a regatta ünnepé yre hajtatott, a város­házán Házat! FöldetTÖzletet! rffitV.!^??! Szabó ingatlan iroda által Takaréktár-utca 3. Telefonszám: 10—54 Szolid és a legmeg­bízhatóbb—Állandó nagy előjegyzés házak, földek és flzlctek eladásán, ra az Egyetem Barátai Egyesülő e tartotta meg alakuló közgyűlését. Dr. Menyhárt rektor beszédében az egyesület megalakulásának szüksé­gességére mulatott rá, majd dr. Kolozsváry Bálint egyetemi 'anár tartott beszédet Ezután eg. hangú fölkiáltá«sal az egyesület elnökéül gróf Bethlen István miniszterelnököt, ügyvezetőelnökül dr. Menyhárt Gás­pár rektort, főtitkárrá dr. Schmidt Henrik egyetemi tanárt választották meg. Ravasz László református püspök mondta az ünnepi beszédet, amelyet a hallgatóság szűnni nem • akaró tapssal honorált. Dr. Somogyi Szil­veszter polgármester üdvözlése és i ama kijeienté.-e u;án, hogy Szeged | városa 200.000 koronával belépett j az egyesü'et alapiló tagjiinik so­I rába, a rektor a közgyülíst bezárta, t A regattaverseny. A katonai sportünnepélyről a kor­mányzó kíséretével, valamint a két királyi herceg a regattaversenyre ment. Amikor odaérkeztek és elfog­lalták a parton iölállitolt díszes emelvényen a helyüket, a verseny már javábin folyt. A magas ven­dégek nagy érdeklődéssel néztek végig néhány versenyszámot, majd előbb József főhercag fiával és Algya ezredessel, később a kor­mányzó is eltávozott a versenyről a közínség lelkes él,enzése ^özben. Hangverseny a szinbázban. Háromnegyed nyolc felé a közön­ség, a varos társadalmának színe­java, tömegesen igyekezett a szín­házba, amelynek nézőtere teljesen < ki volt világítva. Pont nyolc órakor ' érkezett a kormányzó kíséretével és i amikor a díszpáholyban helyet fog­i lalt (József főherceg a fiával és Álgya ezredes szárnysegéddel a jobboldali .' I-sö emeleti sarokpáholyban foglalt helyet), kevés vártatva megkezdődött ! a hangverseny. A kárpit szétcsapó­dott ét a színpadon elhelyezkedett filharmonikus zenekar játékba kez­, dett. Erkel: Hunyadi László-jának j nyitányát adták elő, Fichtner Sándor ! lendületes vezénylete mellett. Taps jutalmazta a szép előadást. Majd Palágyi L jos lépett a kárpit elé és az é zés tüzével szavalta el a .Mi nem feedhetünk" cimü költeményt. Tetszés kísérte a hazafias gondola­toktól átitatott verset és az elmon­dását is. A dalárda női- és férfikara Fichtner Sándor: .Szeptember végén" cimü szerzeményet énekelte a filhar­monikus zenekar kísérete és a szerző vezénylete mellett. Ennek a szám­nak is bőven jutott az elismerésből, nemkülönben Szentmihályi Tibor énekének, aki Carmen-bői Djn Jose románcát adta e>ő hatásosan. Zon­gorán Bárányi János pompásan ki­' • "v-t >; m série. Ezután következett a hang­verseny ténypon'ja: Dohnányi zon­gorajátéka. A mester, aki a konti­nensen és kon inensen lul, koroná­zás nélkül is fejedelme a zongorá­nak, két szerzeményét adta elő a művészet csodás tisztaságával és abszolút tökéli)el. Nem is ünneplés volt az, amiben részesítették, hanem a teljes hódolat nyilvánítása, valami a büszkeség érzetéből, hogy a magyarság magáénak mondhatja Dohnányit, a zongorának megköze­lithetlen szuverénjét. Végű', a dalárda egyesített kara, a mester zongora­kísérete éa vezénylete mellett elő­adta a Dohnányi féle Hiszekegy-et, amelyet a kormányzóval együtt állva hallgatott végig a közönség. Amint az ének után elcsöndesült a Doh­nányit ünneplő taps, öt perccel n.'gyedtiz előtt a Kormányzó lelkes éljenzés közben kíséretével cgyült a színházból eltávozott és a hang­verseny véget ért. Díszvacsora. A jubiláló egyetem ünneplése a Kassban rendezett díszvacsorával ért véget. A díszvacsorán, amelyen a város volt a házigazda, a kor­mányzót dr Somogyi Szilveszter polgármester köszöntötte föl. Föl­köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetet csak a katonai fegyelem és a magas kultura ment­heti meg. Az éljenzéssei fogadott heszéd után közvetlen hangulatban folyt tovább a díszvacsora és el­tartott egészen féltizenkettöig, amikor a kormányzó kíséretével együtt vissza­tért a Szeged-állomáson tartózkodó különvonatára, hogy reggel öt óra­kor tovább folytassa alföldi szemle­útját. Korzó-Mozi Telefon: Igazgatóság 455. Pénztár 1185. Szombaton és vasárnap MM CMK KÉT IMNOI ===== As Albertiol-csoport tegaagyebb HlauzeazácMjaT Az atlétakirály Kalandorregény 2 részben és 10 felvb. A címszerepben: Laciaaa Alberttal. I. (<U : Pablí. a ratikll I. tv. Armlnyos kii. II. . A kis Beppo. III. . Néma ajkak. IV. . A bujdosó V. . Bosszú a bosszú ellem. Mindkét rés* bcain tatásra t Baiíitililil I fv. Váratlan fordulat. 11. . Amire senki sem számított. III. . Kit ideiem «etre­haláua. IV. . A halálugrás. V. . A bttoMaés. egyszerre kerül Ezenkívül: Fattyi mint portásfiu Kitünó amerikai burleszk 2 felvonásban. Kanóca MCEITAKUKI Előadások szombaton 6 és 9 órakor, vasárnap 5, 7 és 9 órakor. A 9 órai előadás a nyári helyiség bes lesz. APONYISEZUST DRUU V/ÉTJE LE IS ELHDQSN Kárász Utca Belvárosi Mozi Telefon: Igazgatóság 258. Pénztár 582. Szombaton és vasárnap A francia Pathe-gyár világeseménye: A három tesi6r I. réssé Id. Dumas világhírű regénye 8 felvonásban. Főszereplő . SIMON QERARD, a Comedie Francé tagja. Azonkivül. A balga ember. Ludwig Fulda nagysikerű regénye nyo­mán dráma 6 felvonásban. Főszereplő: P HEIDEMANN. Előadások kezdete, tekintettel a hosszú műsorra fél 5, 7 és fél 10 órakor. Vasárnap A francia Pathó-gyár világeseményei A három testőr I. része 8 felvonásban, id. Dumas világ­hírű regénye nyomán. Főszereplő: SIMON G E R A R D, a Comedie Francé tagja. Azonkívül: A Pathé-gyár újdonsága! R szerelem újoncai Drámai vígjáték 3 felvonásbau. Előadások 3. fél 6. 8 és fél 10 órakor. A DMKE igazgatósági ülése. Ajánlások a tisztikari állásokra. A Délmagyarországi Közművelő­dési Egyesület önkormányzatának visszaállítása óta pénteken este 6 órakor tartotta első igazgatósági ülé­sét, amelyen dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnökölt. A polgármes­ter ismertette dr. Herczeg Ferenc­nek üdvözlő táviratát, majd Klug Péter ügyvezető alelnök az ujonnan jelentkezett tagok neveit olvasta föl, akiknek belépésére az igazgatóság beleegyezett. A polgármester azután az internátusnak az egyetem részére való átadásáról számolt be és beje­lentette, hogy az elnökség a részle­tek megbeszélése végett érintkezésbe lép a kultuszminiszterrel és az egye­• tem rektorával. Klug Péter alelnök előterjesztette az igazgatóságnak, hogy Gallovich ügyé­nek elintézéséig az egyesület főtitkára. Ezért azt ajánlja, hogy dr. Ptívó Ferencet, akt a kormánybiztos mellett működött, bízzák meg ideiglenesen a főtitkári teendők ellátásával. Titkár­nak dr. Csaba Jenő kegyesrendi tanárt ajánlotta. A pénztárnoki állásra Dobó József banktisztviselőt, az ellen­őri állásra pedig Madár Imre tiszt­viselőt ajánlotta Az előterjesztést az igazgatóság egyhangúlag tudomásul vette. A főszámvevői teendők ideig­lenes ellátásával az eddigi főszám­vevőt, Zsiros Mihályt bízták meg. Az elnökség támogatására ezután egy husztagu elnöki tanácsot válasz­tottak. Majd dr. Dobay Gyula elnöklésé­vet Gallovich Jenő ügyének kivizs­gálására öttagú fegyelmi bizottságot küldtek ki. Klug Péter alelnök indít­ványára az igazgatóság elhatározta, hogy a DMKE 5000 koronával be­lép az Egyetemi Barátok Egyesüle­tének alapitó tagjai sorába. Élénk tetszés közben jelentette be ezután dr. Somogyi polgármester, hogy az egyesület elnöke az ősz folyamán tartandö gyűlésre lejön Szegedre, amikor is kifejti a DMKE jövő programját. Végül az igazgató­ság elhatározta, hogy julius 15-ére rendkívüli közgyűlést hívnak egybe, amikor Gallovich ügyében végleges határozatot hoznak. j —' Kállay dr. jogi szemináriuma i Pallavitini-u. 3. alatt fogad egész nap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom