Szeged, 1922. június (3. évfolyam, 125-147. szám)
1922-06-15 / 136. szám
Szeged, 1922 junius ft-sékely (Schwaitz) József bünügvénck ffilebbvitcll tárgyalás* Székely (Schwirtz) József volt tengerész'-rmestcrt kémkedésért két ízben halálra ítélte a katonai törvényszék Mind a két ítéletet a legfelsőbb katonai törvényszék megsemmisítette. A harmadik törvényszéki tárgyaláson a kémkedés nem nyeri beigazolást és csak az á lam hadereje elleni vétségben mondották ki b(l ősnek Székelyt és ezért négy tu börtönre Ítélték. Az ítélet ellen az gyész fölebbezést jelentett be. A legfelsőbb katonai törvényszék junius 26-án tárgyalja Székely bűnügyét. Tennlslabdák Komlódnál. „Napsugár" a nyomorúságban. „Napsugár* cimen érdekes vállalkozás indult meg néhány napja Szegeden. Különösen a tisztviselők és hasonló szűkös viszonyok között élő emberek látják a hasznát ennek a vállalkozásnak, amelyet „vagyonmenlés',-nek neveztek el. Az eljárás egyszerű. Az eladásra szánt tárgyakat beszolgáltatják a Próféta-éttermében, ahol a kijelölt napon árverésre kerülnek. Ez a n ód alkalmas arra, hogy a *sibárusokat elkerüljék a szegény emberek s tisztességes áron adják el nélkülözhető holmijukat, ha már el kell adniok. Ilyen árvetés folyt az elmúlt három napon a Próféta-éttermében, nagy vevőközönség jelenlétében és szép eredménnyel. A „Napsugár" vsgyonmentő átverés várakozáson fölül sikerült, amennyiben az eladásra szánt tárgyakért föltűnően magas árakat ludak elérni. Körülbelül háromszáz tárgyat árvereztek el három nap alait. Ugy értesülünk, hogy ezt a vállalkozást most állandósítják és havonta megismétlik a vagyonmentést. A korona árfolyama erre most kedvező konjunktúrát is biztosit és ez a körülmény crösiti meg azt a hitünket, hogy a vagyonmentés a jövőben is szüséges lesz és tikerrel is fog járni. — óríJAI javíttassa B.ibosnál.Oroszlán-u. 6 SZEGED Korzó-Mozi Telefon: Igazgatóság 455 Pénztár 1185. Pénteken, szombaton, vasárnap H szezon legszenzációsabb lilmszkeccse. Leon Viktor operettje nyomán filmszkeccs 3 film és 3 színpadi részben. A dalbetétek zenéiét Mihályi István verseire Losonczy l)ezs6 és Szlatinay Sándor irták. Szereplők színpadon és tiiiucn: Harry magánnyomozó Szendrö Uyula Malona, a leánya . Horváth Böske Jes*y Barna Sári larinszky gróf . . . Kardos József jimon újságíró . . . László Tivadar A AzonkivDl: Dráma 5 felvonásban. Iita. fazekas Imre. Kendezte: Carl Crune. Főszereplók: "ENNY PORTÉN Albert Ba sermann. Előadások hétköznap t> es 9 órakor, \.»sár- és ünnepnap 5. 7 es 9 órakor. A 9 órai előadás mindig a nyári helyiségben lesz megtartva 111 Belvárosi Mozi Telefon: Igazgatóság 'JW Pénztár 582. Csütörtökön utoljára A férjfogás művészete. Amerikai történet 4 felvonásban. Azonkívül: A fekete dominó. üoldwyn-attrakció ti felvonásban Főszereplők : fanny Astor és Wllllam Barksr. A terem villamos zellóztetéssel kellemes hűsen van tartva I Előadások: szerdán 5, 7 és 9 órakor, csütörtökön 3,5,7 és9órakor kezdődnek Pénteken és szombaton A Vitagraph-gyár mesterművei A farkas és a préda, Amerikai dráma 4 felvonásban Azonkívül: A tíizamazon (Hajsza minden poklokon keresztül) Olasz attrakció 4 felvonásban Azonkívül: Chaplin, a rend öre. Kitűnő amerikai vígjáték 2 felvonásban — Vizet kapnak az ujszegediek. Népes ujszegedi küldöttség kereste föl tegnap délelőtt dr. Somogyi Szilveszter polgármestert. A küldöttség vezetője elpanaszolta, hogy a Főfasor végén lakó bérlöknek nagyon messze kell elmenniök vízért. Arra kérte a polgármestert, hogy engedélyezze a vízvezeték csövének a meghosszabbítását és a fasor végén egy kifolyó fölállítását, egyben bejelentette, hogy a költségeket az érdekelt bérlök szívesen viselik. A polgármester, miután a város gépészmérnöki ügyosztályánál érdeklődött a kérdés műszaki oldalára vonatkozólag, kijelentette a küldöttségnek, hogy a kifolyó fölállításához megadja az engedélyt. — Oyermcktrlkók iampel és Hegelnél. — Vakok kérelme. A vakok ujszegedi intézete kérelemmel fordul a nagyközönséghez, hogy a megszállások alatt érzékenyen megkárosított intézet vak gyámoltjait, akik a nehéz viszonyok folytán teljesen lerongyolódtak, ruhanemüekkel fölsegélyezni szíveskedjék. Az intézet igazgatósága (Újszeged, Torontál-tér I. sz.) hálás köszönettel fogad alsó- és felsőruhanemüt, Cipőt, kalapot viselt állapotban is, valamint e célra pénzbeli adományt. Telefonértesítésre (508 sz ) készséggel elküld a természetbeni adományokért. — Nyári férfi sephyr ingek legjobb kivitelben készülnek Lampel és Hegyinél, Püspök-tér. 7U — Egy teherkocsi elütött egy klaflut. Virágh József Galambutcai kneeis szerdán délután 10 métermáz&ás teherrel megrakott kocsijával elütötte Kiss József 8 éves kisfiút, akinek a kocsi első kereke nyakán és a bal vállán keresztülment. A szerencsétlen gyermeket suiyos és életveszélyes sérülésével a kórházba szállították. A kocsis ellen megindult al eljárás. -Villamos világítási anyagok legol csóbban kaphatók Zaviza, Horváth M.-u. 7 — „Ckaieripar" váaárol, alakit, javit, arany, ezüst ékszereket 7CT — Kereskedők a zugárusok ellen. A szegedi kerékpár-, varrógép- é' gramofonkereskedők azzal a panasszal fordultak a kereskedelmi kamara utján a szegedi rendőrséghez, hogy a Mars-téri zsibárusok között hetivásáros napokon özönével vannak zugárusok az ö szakmájukból, akik iparengedély nélkül összevásárolt kerékpárokat árusítanak s igy mérhetetlen károkai okoznak a legális kereskedőknek. Ezért az engedély nélkül való árusítás megakadályozását kérik a rendőrségtől. - Harctéren eltOatek holttányilvánítási Az igazságügyminiszter rendelete értelmében a jövőben holttányilvánithatók már azok a harctéren eltűnt katonák is. akikről 1916 december tl-étől, 1920. évi január l éin semmi hir sem érkezett. Ezenkívül holttányilvánithatók azok is, akik 1914 julius 24 ike és 1917 január l-e között tűntek el s bár időközben jött róluk értesítés, 1920 január l-e óta semmi ujabb hir nem jött róluk. ooooo< Bugyi Mihály, a gyakorlati iparosnevelés mestere Bugyi Mihály szegedi gépgyáros neve ma már túlnőtt Szeged határain és ipartelepét külföldön is éppen olyan jól ismerik, mint az országban. Valamikor 25 évvel ezelőtt a Vasasszentpéter-utcában egy szerény kis telepen kezdte meg működését Bugyi Mihály és ma egy hatalmas gyártelepen mondja el annak szinte amerikai stílű fejlődését: — Mozdonyfölvigyázó voltam valamikor régen. A háborít elején mentem nyugdíjba, de már akkor szép kis gyárleiepem volt. Azóta minden erőmmel annak fejlesztésén fáradoztam. Augusztus 1-étöl szeptember 1-éig mechanikai és fémipari kiállítást rendezek. Mert minden igyekezetemmel a magyar ipar fejlesztésén dolgozom. Éppen ezért julius eleején tanműhelyt nyitok a gyártelepen, amelyben főleg a szegedi fémipariskolai szakon levő tanulókat akarom szakszerűen kiképeztetni elsőrangú tanerőkkel. A tanfolyam megkezdéséhez már minden előkészület megtörtént. Gyönyörű modelljei in vannak, sok technikai ujitással. Szemléltető előadással akarom mindazt néhány hét vagy hónap alatt elérni, ami az iskolában évekig tart. A tanfolyamon nemcsak géptant, hanem történelmet, földrajzot, erkölcstant, hittant és irás-olvasást is fogunk lanitani. Már ma is hatvannégy tanulóm van, köztük több egyetemi hallgató, érettségizett és négy középiskolát végzett növendék is. Azután végigvezet bennünket Bugyi Mihály a hatalmasan fölépített műhelyeken, amelyekken a gőzkazán, cséplőgép és más gépek modelljein kivül Bugyi Mihály mester találmányainak egész sorozat modelljei vannak elhelyezve. Olt látjuk a még ismeretlen önműködő kocsikaptsoló rendszert, a gombosi hidkomp modelljét egy teljes garnitúra vonattal és kompkocsikkal. Valóságos muzeu tnbói jutunk ki az utcára és arra a kellőképen nem is méltányolható hatalmas munkára gondolunk, amelyet évtizedek óta Bugyi Mihály a magyar ipar fejlesztéséért végzett. VRRGfl MIHfUY, "".'ÖI Szeged Telelőn 469. 7ui Hradl-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkótöző fonalak és háló gij.irl áron kapható. • • ******* •--riViviYrvn^víjmviviT. 11 Csemegevaj Hekschnénál Valéria-tér. Telefon 10-74. Hirdetők figyelmébe. Az alábbi díjszabás mutatja, ho*y a mai naptól kezdve kénytelenek vagvunk hirdetési árainkat — mint minden oly^n lap. amely kizárólag saját ereiéhől tartja fenn ma"át —, mintepv 25 százalékkal fölemelni. Az okok föl*orohsát, amelvek bennünket erre késztetnek, azt hisszük elengedhetjük. Azok közismertek. Ez az áremelés azonban csak 'átszólapos. mert a Szeged publicitása az utóbbi Vét hónap alatt nem 25, hanem 500 százalékkal emelkedett és n lapunkban megjelenti hirdetéseknek ma olyan napv nvilvánossáeuk van, implv minden tekintetben kárpótlást nvuit a nem magas áremeléssel szemben. Különn* fievelmébe ajánljuk olvasóinknak apróhirdetési rovatunkat, pmelvben már 20 koronáért is elhelyezhet egy hirdetést. Hirdetési díjszabás. Érvénye* 1922 iunlus 15-töl Egy hasáb miliméterenként 1 —3-szori közlés á 2 60 K 4—9-szeri „ „ 2 40 K 10 és több „ „ 2 20 K Szöveg között 20%-al drágább. Szalaghirdetés (4 hasáb szélességben) első oldalon 100%-al. a többi oldalakon 50*/,-al drágább. Gyászjelentés hasáb miliméter soronkint 4 — K Napihir 1—3-szori közlés soronkint 20 — K 4—9-szeri „ „ 16 — K 10 és további „ „ 14 — K Nyilttér üzleti vonatkozású soronkint 30- — K magántermészetű „ 40' — K Orvosi, üpyvédi, családi hir soronkint 40 K, a legkisebb dij 200 K. Apróhirdetés szavankint 2 K, kövér betűből szedve kétszeresen számit, a legkisebb díj 20 K. SZÍNHÁZ HETI MÖSOR: Csü^rtökön délután: Csavargólány, operett Csütörtökön este: Mágnás Miska, operett Pénteken Karácsonyi Ut vendigfOllépttvei : Hollandi menyecske. Szombaton Karácsonyi Ili vendtgföllipttvel : Kik mazur. Vasárnap délután: Nebántsvirág, operef Vasárnap este Karácsonyi Ili vendig' fölliptivel: Luxemburg grófja, operett. TELEFON 133 JENŐ ékszerész SkcIWunitér 2. < i i i Keresek megvételre magas árakon * W brillláns, aranyékszereket és aranyórákat. Ezüst dísztárgyakért fazont is fizetek.