Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-17 / 112. szám

Szeged, 1922 mijus 17. S ZE Q E D A magánalkalmazottak választási állásfoglalása. A magántisztviselők és kereske­delmi alkalmazottak szinten az állam mostoha gyermekei közé lartoznak és a kurzus „sújtó keze" még jobban sújtja öket, m«nt az ipari munkásságot. MÍR a köztisztviselők nyomorának hangoztatásától vissz­hangzik az ország, addig a magán­alkalmazottak helyzetével alig-alig törödik valaki, a saját szervezeteiken kivül. Az országnak minden egyes tár­sadalmi fetegre szüksége van, mert az ipar, a kereskedelem, a társada­lom csak ugy fejlődhet, ha minden foglalkozási ág harmonikusan együtt dolgozik s .'egymás munkáját ki­egészíti. A magánalkalmazottak a maguk helyén épp oly fontos té­nyezői az ország közgazdaságának, mint bármely más foglalkozási ág és igy részükre is lehetővé kell tenni nzt, hogy az ország talpra­állitásában teljes erőkifejtéssel részt vehessenek. Részt tudnak-e ebban ma venni, vagy sem ? Nem. Nem pedig azért, mert életstandardjuk az összes fog­lalkozási ágak között a legalacso­nyabb nivón áli a békebeli viszo­nyokhoz képest. Hibásak ebben az alkalmazottak maguk is, de hibás igen nagy részben a kormányzati rendszer. Az alkalmazottak hibája abban áll, hogy szervezeteiket nem tudták még oly erőssé tenni, mint tette az ipari munkásság, pedig be kellett volna már látni* » „vasalt nadrág és kemény gallér" táborának is, hogy végeredményben utja ide vezet. A kormányzati rendszer hibája velük szemben nemcsak az, ami az egész országgal szemben, hanem az is, hogy a magántisztviselőket és kereskedelmi alkalmazottakat az „el­látottak" sorába lette azzal az indo­kolással, hogy keresnek eleget, kü­lönben is lássa el öket munkáltató­juk „oicső" kenyérrel. A nagy kere­set elmaradt, de teljesítetlen maradt a kormány tanácsa is, ugy hogy az alkalmazottak teljesen a piacra szo­rultak s a kormányt támogató pár­tok uzsorájának leltek kiszolgáltalva. Jogviszonyaik rendezése egy lé­péssel sem haladt előre, sőt azt is megkurtították, ami volt, igy á Ga­rami-féle fölmondási és végkielégí­tési rendeletet, a vasárnapi munka­szünetet Szociális intézkedések, mint a szabadság s munkaidő, aggkori s rokkant nyugdíj, munkáspénztári autonómia, mind nincsenek meg. És hol nyilvánul meg az állam „erös keze" abban, hogy ne lehessenek ma 500—1000 koronás havi fize­tések ? Tettek-e a kommün bukása utáni kormányok valamit a magántisztvi­selőkért és kereskedelmi alkalma­zottakért? Igyekeztek-e a helyzetü­kön valamit javítani, megélhetésüket megkönnyíteni? Még csak ígéretet sem tettek. Támogathat-e magán­tisztviselő és kereskedelmi alkalma­zott egységes párti vagy Magyar­ország jelenlegi kormányát kívül­ről támogató jelöltet ? Szabad-e szavazatát ezekre adnia, anélkül, hogy önmagát vagy utódait bűnös ulon megkárosítaná? Nem, nem szabad I Minden erejükkel s minden tudásukkal az ellenzéki jelöllek támogatására kell sietniük. Szeged váro6 hivatalos kormány­párti jelöltjei: gróf Teleki Fái, Pálfy Dániel és dr. Kószó István abba a táborba tartoznak, mely a n agán­alkalmazottakat eddig figyelembe Mm vette. És sorsukon könnyíteni nem igyekezett. Minden magán­tiszt viselőnek és kereskedelmi alkal­mazottnak — nőnek és férfinek — kötelessége az ellenjelölteket: dr. Bárczy Istvánt, Peidl Gyulát, s az esetleges harmadik kerületi ellenzéki jelöltet támogatni A jelöltek neve és pártállása garancia irra, hOi»y szavuk nem üreí frázis s nem kortesfogás, h'nem azt fogják megvalósítani, amit több mint harmidfél éve hir­detnek: szabadság, egyenlőség, bé­kés munka és tisztességes megélhetés. F.zt vésse minden magánaikalms­zolt az emlékezetébe, mielőtt az urnák felé indul. A határki igazi tás igazságtalanságai. , BUDAPEST, n ájus 16. A határ­i kiigazításuk most folynak és meg­| Ithel állapítani, ho§y részünkre leg­J többször igazíáiiUariul. Tompa köz­ségből például magánúton azt je­lentik, hogy a kelebiai határkiigazi­tásrál egy szabadkai ragy vacsorán ,vala.ni megáll-podas jctt létre az idegen bizo tsá^i tagok l özt a Piu­kovics-birtok halárára vonatkozólag, aminek hatásai erősen mutatkoztak a tárgyalásoknál is. A B iranyában Udvar is Bályok község között a MMMWMMMWMMMÍ^^ A tisztviselők megkapják az átmeneti segélyt. Törvényiavaslat készül a munkaidő meghosszabbításiról. A segélyrendelet a hivatalos lap szerdai számában jelenik meg. határkiigazitó bizottság a halárt 3 kilométerre feltolta, ugy, hogy a halár most közvetlenül Udvar köz­ség házai mellett húzódik s ha egy baromfi kitéved az udvarból, a tu­lajdonos már érte sem mehet, mert a határt átiépnie nem szabad. Ud­var közsíg 600 holdja már Jugo­szláviába esik. A közsíg a miniszter­elnökhöz de;jut«tciót köldött pa­naszra. A miniszterelnök megfelelő elő­terjesztést tesz az ánlántnál. A köztisztviselők mérhetetlenül sanyarú, helyzete u kormányi Is meg­mozdulásra bírta, de ezzel természe­tesen mindeddig várt, ho^y a dolgot egyúttal korlescélokra használhassa. A közszolgálatban álló tisztvise­lők és egyéb alkalmazottak ré­szére már a nemzetgyűlés össze­hívása élőit május, junius és julius hónapokra egyszeri át­meneti segélyeket engedélyez. A mos'ani rend'uvül bonyolult illetményrendszernek egységesítése és egyszerűbbé tétele céljából a kor­mány, mint félhivatalosan jelentik, törvényjavaslatot terjeszt a nemzet­gyűlés elé és ezzel kapcsolatban GÉNUA, május 16. A génuai konferenciát szombaton berekesztik. Eredménytelenül zárul be, de leg­alább látszólag sikerült föntartani az angol-francia egyetértést. A szovjet oelegációnak átadják a vá­laszt a május 11-én kelt memorandu­mára és a politikai bizottságnak azon az ülésén, amelyen az átadás megtörténik, a francia kormány egye­nes utasítására Barthou is részt vesz. Rakovski orosz delegátus tegnap délután az orosz delegáció állás­foglalásáról ezeket mondotta: Nem járja, hogy azt a munkatendszert, amely Génuában teljesen meddőnek bizonyult, Hágában folytassák. En­nek ellenére mégis elmegyünk Há­gába és minden alkalmat fölhaszná­lunk, hogy jóakaratunkat kimutas­suk. Nem fog-idhatjuk el azt a föl­tételt, hogy a bizottsági tárgyalások három havi tinama alatt szerződú­GÉNUA, május 16. Több külföldi lap tudósítója arról értesül, hogy az amerikai kormány hozzájárulása a hágai konferencián való részvételhez már tegnap este Génuába érkezett. E hir szerint Amerika a hágai kon­ferencián azzal a föltétellel vesz részt, hogy ott csak javaslatok legyenek megfogalmazhatók, a vég­leges döntés azonban a kormányok dolga lesz, továbbá, hogy a tárgya­lások alatt ujabb külön szerzödesek nem köttetnek és csak az eddigiek maradnak érvényben, amelyekel Oroszország Olaszországgal, Svéd­országgal, Japánnal és Csehország­gal kötött. Az első föltétel Amerika védekezése az ellen, hogy eset eg szavazattöbbségre való hivatkozás­sal megállapodást kényszerítsenek reája Amerika biztosítani akarja sza­bad elhatározását. A hágai konfe­rencián eszerint Németország kivé­telével valamennyi állam kép­viselve lesz. intézkedni kiván a viszonyokhoz képest túltengő személyzeti létszámnak leszállítása és a munkaerők jobb kihasználása érdekében ar­ról is, hogy a hivatalos munka­idő megfelelően fölemeltessék. Mindenütt, ahol annak tartama a más államok igazgatásában szokásos és a magyar közszolgálatban a mi nehéz viszonyainkban még inkább megkívánható mértéknek nem felel meg. Az átmeneti segélyre vonatkozó minisztertanácsi határozat végrehaj­tásáról a Budapesti Közlöny szerdai száma kormányrendeletet közöl. I # Szombaton rekesztik be a génuai konferenciát. Az, orosz delegáció hajlandó Hágába menni. — Az Egyesült­Államok kormánya nem hajlandó az oroszokkal tárgyalni. A németeket ki/árják a hágai tárgyaláaokból. seket re köthessünk. Hága, mint a tárgyalás színhelye, nekünk nem igen rokonszenve?, mert Hollandiával szerződéseink sincsenek. Ez a vá­ros reánk nézve igen kényeimellen, sokkal kényelmetlenebb Génuánál. Jobban szerettük volna Rigát vagy Stockholmot, mert ezek a városok hozzánk közelebb vannak. Az Egyesült Államok római nagy-1 követe ma közölte, hogy az Egye­sült Államok kormánya nem fogadta el a meghívást, hogy résztvegyen a szakértői bizottságban, melynek az lesz a föladata, hogy Oroszország­gal tárgyaljon. Az Egyesüli Álla­mok kormánya szívélyes hangú ká­belsürgönyben azt válaszolta az ér­tekezlet elnökének több hatalom meg­bízásából hozzáintézett kérésére, hogy megvárja a formális és végleges meghívót, amelynek alapján azután részletesen is megokolhatja még elhatározását. magas árakat fizetek briliiáns tárgyakért, arany, ezüst ékszerekért FISCHER K., ékszerész 228 Kárást-utca 14. szám, (Korzó kávéház mellett ) Telefonszám 15-38. miért távozik Térfy Béla. BUDAPEST, május 16. Politikai körökben és a közélelmezési minisz­tériumban is már napok óta beszél­nek Térfy miniszter távozásáról. A miniszter távozásának okát régi be­tegségének kiujulásával magyarázzák, de olyan hirek is keringenek, hogy Térfy miniszter Mayer János föld­mivelésügyi miniszterrel történt né­zeteltérései miatt távozik. Ismerete­sek azok a tárgyalások, amelyeket a két minisztérium egymással foly­tatott. Különösen a Közélelmezési Tanács ülésein mutatkozott éles el­lentét a két minisztérium álláspontja között. Térfy jelenleg Kecskeméten van, csütörtökön érkezik * fővárosba és orvosainak tanácsára hosszabb szabadságra megy. A közélelmtző minisztérium vezetését hir szerint Bud János államtitkár veszi át. Újból megnyílt Nagy Antal és Társa ingatlan adás-vételi és áruforgalmi ügynök­sége Deák Ferenc-utca 2. szám alatt. Ajánlok eladásra a város több részén csinos, szép magánházakat és kisebb­nagyobb bérházakat és berendezett Üzle­teket Kerntk aflrgSa Megvételre a Bel­városban modern, szép magánházat. Ulaaegedl villákra 10 napon belül küldök biztos vevőket vidéki megbízóim részéről. Bntorozott szobákra díjtalanul kül­dök megfelelő bérlőket. Egy 4 szobás modem, teljes komforttal lakás, 3 szobás lakással elcserélhető. BeköltfaS menekült vevőim réasére sürgősen keresek kisebb és nagyobb eladó házakat. Nyilvántartok: szép fekvésű kisebb és nagyobb tanyás föld- és szólőbirtokokat, kerteket és telkeket. ElSJegjaeki bizományra nagybani tö­megárukat, kereskedelmi és iparcikkeket, mindennemű terményárat, takarmányt, szé­nát, herét vagonrakományokban magas áron értékesítek. Kereskedőknek kézmű-, szövött- és kötött-áruk behozatalára mintákat szerszek Paprikára éa terméayárakra nagy az érdeklődés és igy jó árak mellett érté­kesítem. KleaskSsISk pénzkölcsönt I. és ll-od helyre bekebelezésre, őstermelőknek zöld vetesre. Minden előleg nélkül reális, legszolidabb és legmegbízhatóbb kiszolgálás mellett kérem a nagyérdemű közönség becses pártfogását. Nagy Antal és Társa Szeged, Deák Ferenc-utca 2. szám, Horváth Mihály-utca sarok. &

Next

/
Oldalképek
Tartalom