Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-03 / 100. szám

Szeged, 1922 április 3. Bárczy István vasárnap tartja mteg programbeszédét. Uj kisgazdajelöltje van a III. kerületnek. — h szegedi választási küzdelem. SZEGED A helyi sajtó ma már majdnem teljesen egységes frontja napról-napra arra fecséreli erejét, hogy meddő kísérletezéssel Bárczy Istvánt, az elsó kerület liberális jelöltjét nép­szerütleniteni próbálja azzal, hogy a Bárczy-pártot ingadozással, bizony­talankodással vádolja meg. Legújab­ban azt olvassuk, hogy Bárczyt a budapesti listáról törölték, mert ki­ábrándultak belőle, másutt azt írják, hogy Bárczy nem tart programbe­szédet Szegeden és cserbenhagyja választóit. Megnyugtatjuk a liberális polgár­ságot, hogy ezek a hirek csak kor­tesfogások, azoknak is a legközön­ségesebbjei. Mert ha Bárczy István lekerül a fővárosi listáról, akkor sa­ját akaratából teszi azt, mivel a libe­rális lista tekintetében fölmerült egyenetlenséget akarja önzetlenül szolgálni. Bárczy a budai lista leg­első helyezettje, ez pedig semmi esetre sem jelenthet népszerűtlensé­get, kiábrándulást vagy mellőzést. A másik hióbhirt, amely szerint Bárczy nem is reagálna a párt táv­iratára, hogy vasárnap megtartja-e programbeszédét, a legeklatánsabban maga cáfolta meg azzal a sürgöny­nyel, amely ma érkezett Ottovay Ká­roly pártelnökht* és amelyben Bárczy István bejelenti, hogy 7-én, azaz vasárnap föltétlenül megtartja programbeszédét. Kí­séretében Szegedre érkezik Ug­rón Gábor és Schlanger Mór, a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének elnöke. Lejönnek azonkivül Rassay Ká­roly vagy báró Szterényi Jó­zsef is, amiről Bárczy a holnapi nap folya­mán fogja a pártot értesíteni. Bárczy István különben pénteken érkezik Szegedre, mig Ugrón, Schlan­ger, Rassay vagy Szterényi szom­baton érkeznek ide. Nagy szenzációja van a III. kerületnek, ahol tudvalevőleg Tabódy Zsolt nyug­állományú ezredes hivei szervezked­tek erősen dr. Kószó István állam­titkár megbuktatására. Az elmúlt hét szerdáján Tabódy tiszteletére a felső­tanyai gazdák vacsorát adtak, amely­rásbiróság elnökétől. Kordás Pál, éppen ugy mint Tabódy Zsolt, a Rassay-part programjával lép föl. Kordás Pál a szegedi kegyesrendi atyák neveltje. Főiskolai tanulmá­nyokat végzett kü földön, onnan vissza érve azonban nem vállalt hi­vatalt, hanem atyjának, Kordás Pé­ternek, a régi benszülött, jómódú felsőtanyai gazdának balástyai gaz­daságát vette át. Résztvett a világ­háborúban, ahol megszerezte az ösz­szes tiszti kitüntetéseket, később hadi­fogságba esett, ahonnan visszatérve, mint tartalékos huszárszázados le­szerelt. Kordás Pál a fölajánlott képviselő­jelöltséget elfogadta. Ez idö szerint tehát két ellenjelöltje van Kószó Ist­vánnak, akik közül most már a Ras­saypárt központi jelölő bizottsága nevezi meg azt, aki a párt program­jával föllép. Ha Kordás mellett dön­tene* Budapesten, ugy Tabódy visz­szavonul, mig Tabódy f'Mlépéfe ese­tében ugyanez Kordás részéről is megtörténik. A Szeged környéki kerületek közül a mindszent—szegvári kerü­letben van a legmozgalmasabbb élet, a^ol négy jelölt küzd a mandátum­ért : Andaházy-Kasnya Béla a régi képviselő, dr. Szakács József egysé­ges párti, Győrffy István egyetemi tanár és Pottyondy Miklós szegedi rendőrkapi ány a honvédelmi párt programjával. Pottyondy ellenzékies­kedése föltűnést keltett Szegeden. Mint nekünk kijelentette, azért lép föl a kormánnyal szemDen, mert a társadalmi és felekezeti béke megte­remtésén kiván fáradozni és azért lép föl a honvédelmi párt programjával, mert az ország integritásáért való haicot ez a párt val ia a legtisztáb­ban a magáénak. Pottyondy kapi­tány ismerős alakja Szegednek és különösen Felső anyán nagyon nép­szerű. Értesüléseink szerint nem foly­tat kilátástalan küzdelmet a mandá­tumért, bár aligha hihető, hogy An­daházy-Kasnya Bélával szemben győzedelmeskedhet Károly zászlóbontása Nagykanizsán . ahol ismét megjelente a napi^'s tüntetők, a Rassayt támogató mun­; kásság azonban széjjelverte őket és távozásra kényszeritette a fiatalem­bereket a városból. Batthyány ma is októbrista. Szentesen gróf Batthyány Tivadar mondott program beszédet. Azzal kezdte, hogy egyenlő jogot követel minden polgár számára. Külpolitikai téren a nyugati civilizáció barátsá­gát kell rendezni. A királykérdésről a jelen volt rendőrtisztviselő intéz­kedése alapján nem beszélhetett. Vé­gül kijelentette, hogy Októbrista ma is, mert az októbrizmus jelentette 1918-bari Magyarország állami ön­állóságának visszanyerését. Teljes egység a liberális fronton. Elkéazült az Egyesült Demokrata éa Szabadelvű Ellenzék fővárosi listája. — Megegyezett a két demokrata frakció. Budapesi tudósítónk jelenti tele­fonón : Az a mozgalom, amelyet Sándor Pál indított a keddi nap fő­folyamán, hogy a demokrata kör és a diszidens-demokraták között meg­egyezést létesítsen .a közös listára vonatkozólag, még az est folyamán teljes sikerrel járt. A liberális pártok között helyreált a béke és a közös listát már az elszakadt politikusok­kal együttesen állapították meg. Ez a közös lista most már végleges­nek tekinthető és azon többé vál­toztatás nem törénik. A listát a kö­vetkezőképen állittották össze: Budapest északi kerület: 1. Vá­zsonyi, 2. Ugrón, 3. Sánáor Pál, 4 Szterényi, 5. Bródy Ernő. ízben is kijelentette, hogy benne semmiféle ellenszenv nem volt és nem lesz a zsidók iránt. Először a neológ-, aztán az ortodox-zsidók küldöttsége előtt mondotta azt. Azt is hangsúlyozta, hogy a kormány birni akar és birni is fog azokkal a szenvedélyekkel, amelyek a zsidók ellen megnyilvánulnak. Programbe­szédében is a nemzeii demokráciát hangsúlyozta. Sajnos, ezeket a szép szólamokat, ezeket az ígéreteket mar nagyon sokszor hallottuk, dc tettek nem mutatkoznak. Klebelsberg sem agresszív antiszemita. Gróf Klebelsberg Kuno belügy­István, 2. Rassay, 3. Rupert. Budai kerület: 1. Benedek János, 2. Szilágyi Lajos. A főváros környéki listára vonat­kozólag a Rassay-párt bejelentette érdektelenségét és igy ezt egyedül a demokraták fogják összeállítani. A liberális elienzék az .Egyesült De­nek tisztán az volt a célja, hogy a j mokrata és Szabadelvű Ellenzék" el­képviselőjelölt közvetlenül megismer- j nevezést használja a listákon. A minisztereinők a felekezeti békéről. kedhessen választóival. A házigazdai tisttei Korláth Kálmán kisgazda :átta el. A vacsorát követő napon azösz­szes jelenvoltak idézőt kaptak a sze­gcdi dllamrendőrséghez, ahol kide­rült, hogy valaki följelentést tett el­lenük azért, mert engedély nélkül mpolitikai gyűlést" tartottak. A be­idézettek vallomásairól jegyzőköny­vet vettek föl és az államrendőrség további nyomozást folytat ellenük. Ez az eljárás arra indította a har­madik kerület ellenzéki polgárságát, bogy minden akadályon keicsztül is fölveszik a küzdelmet Kószóval szemben. Ezért elhatározták, hogy ha Tabódy jelölése, illetve megvá-1 lasztása lehetetlenné válna, atikor" olyan ellenjelöltet állítanak Kószó Istvánnak, akinek intelligenciája, tu­dása je leme, minden tekintetben in­teger és kJzbecsülésben álló egyé­nisége biztos sikerrel veheti föl a küzdelmet. Ezt az ellenjelöltet Kor­dás Pál balástyai kisbirtokos sze­mélytben meg is találták akinek ajanlási iveit Palotás Mihály és Ve­szelka Sándor tegnap már ki is vál­tották Paraszkay tábiabirótól, a já­Budapest^déli kerület: 1. Bárczy miniszter Sopronban tartotta meg programbeszédét, amelyben az az egy újdonság van, hogy nem kap­ható többé az általános és agresz­sziv antiszemitizmusra. Nem fesze­geti a királykérdést, de nem fe­szegette a pokolgépes merénylet nyo­mozásának ügyét sem. A legitimisták vezérei Kőszegen. Vasárnap bontott zászlót Szombat­helyen és Kőszegen a legitimista párt is, ahol gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula mondottak nagy beszédet II. Oiló visszahoza­tala mellett, továbbá a rendbontók, a titkos szervezetek és a békétlen­séget szító politika ellen. i Rassay zászlóbontása Nagykanizsán. Rendkívül érdekes volt Rassay Vasárnap országszerte mozgalmas volt a politikai élet. Úgyszólván az összes vezépolitikusok zerepeltek valahol, akar mint kísérők, akár mint program-mondók. Gróf Bethlen István miniszterelnök Egerben járt, ahol Egri Nagy János tartott pro­grambeszédét. A miniszterelnök itt ismételten beszélt Génuáról. Két i ************* **************** íBriliáns i t.. ORRNYrsEZUST ŐRÜK ^^ ( ) KftRáSZUTCtí I\J •V 'ÉKSZERESZEK Balogh Lajos is stájgerol. Emelési vágy Zürich szerint. Balogh Lajos ismert városatya és háztulajdonos a következő tanulsá­gos beadványt intézte Szeged város tek. Tanácsához, „házbér-ügyben bélyegmentes"-en: ,Házamban bírt helyiségekre nézve 1918 május l-től kezdődő szerződést fölmondom. Ezen szerződést a város tek. Tanácsa nem tartotta be, szerző­déses összegből egyoldalú ténykedé­sével több éven át- bérösszeget le­vont. Ezenfelül a szerződéskötéskor előre nem láthatóan más vevőképes­ségü volt a papírpénz, ugy, hogy ma mái* a kötött egyezségbeli évi bér is egyáltalán nem fedi a tényleges bér értékét. Amennyiben a város tek. Tanácsa további évekre terjedőleg szerződé­ses jogviszonyt e bérleményekre kötni óhajt, sziveskedjen megbízott­jának alkalmas meghatalmazást meg­adni ; vonatkozó tárgyalással is megbízni, mindezekről engem is ki­értesíteni. Az átmeneti időre a jelenlegi la­kásrendelet érvénye és rendelkezése folytán az évi bért folytatólag 40.000 K-ra emelem. Szíveskedjék a bér­! fizetéshez hozzájárulni. Ezen összeg ' mai zürichi valutában 280 franknál kisebb, szobánkint évi 25 K körüli békeárat jelent. Szeged 1922 május i -én. Teljes tiszteletül Balogh Lajos". Megtudtuk különben, hogy a kér­déses lakás az alsóvárosi plébánia, amiért Balogh Lajos évi húszezer koronát kap a várostól. Egy negyedév előtt állapította meg ennyiben a biróság. De ugy látszik, Balogh La­jos keresztényi lelkében a szabad­kőműves zürichi boszorkánykonyha mesterkedése megzavarja egy kissé az áldozatkész ájtatosségot, leküzdi benne a folyton ágaskodó puritán közéieta önzetlen férfiút és előtérbe tolja a stájgeroló háztulajdonost. A tanács különben mindenekelőtt az ügyészségnél érdekli meg, vájjon emelhet-e egyáltalán a plébania házura ? SMMMMMMMMMMMMMMS — Orvosi hir. Dr. Egon Ernő röntgenologus belorvos értesíti bete­geit, hogy megjött Németországból, ahol Berlinben résztvett a Röntgen­kongresszuson, Wiesbadenben a bel­orvosi kongresszuson és Homburg­ban a gyomor-bél szakorvosi kon­gresszuson. Rendelését Szeged, Mik­száth Kálmán-utca 4. szám alatt újra megkezdte. — Relch Erzsi n6l dlvatter­mébe megérkezett a teljes bécsi tavaszi és nyári modell-kollekció. Köppenyek és kosztümök mélyen le­szállított áron, nyári ruh/k pedig a legnagyobb választékban 4000 kori­nától kezdve kaphatók. Telefon 17-18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom