Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-19 / 114. szám

SZEGED Saeged, 1922 május 19. HIREK — Bérmálás. GlatifeUrr püspök 1 ilsöközponlról csütörtökön bejött Szegedre. Ma, pénteken Alsóvároson bérmál a püspök, ahol a jelentke­zők nagy számára való tekintettel a szentségosztás reggel 7 órakor kez­dődik. Szombaton reggel 8 órai kezdettel a középiskolai tanulók bér­málkoznak a belvárosi templomban, ülattfelder püspök eddig 7000 kato­likus hívőnek osztotta ki a bérmá­lás szentségét és még 4000 hivő vár a bérmálásra. — Mindszenten tilos a szól A szentesi alispán ma táviratot !'a­poti a belügyminisztertől, amelyben Mindszent területére irinden további gyűlés engedélyezését megtiltja. Még u kormánypárti jelöltnek sem sza­bad ezentúl Mindszenten szónokolni. A rendelkezésnek indoka az, hogy a választási küidelent Mindszenten már annyira elf.jult, hogy még a kormánypárti korteseket is megverik. Ez a körülmény kissé gondolkodóba ejtheti az embereket és a kormány­ról alkoto't rossz vélemények alap­jait megingathatja kissé. Igazán po­kolba való destrukciónak számit még ezekután is azt állítani a kormány­ról, hogy nem eléggé erélyes. Meg­átalkodott rosszhiszeműség kellene ahhoz, hogy tagadásba vegyük a belügyminiszter elfogulatlanságát. A mindszenti ellenzéki kortesek azon­ban egészen másként beszélnek, ók bizony méltat'ankodnak továbbra is, mert mikor arról volt szó, hogy csak az ellenzéki korteseken alkal­mazzák a „botbüntetésf, akkor még nem mutatkozott a belügyminiszter példás erélye. Erre természetesen vérszemet kapjak az ellenzékiek is: ha nekik szabad, nekünk is szabad. Így történt, h >gy kikaptak a kor­vmánypárti nortesek. Pedig amit sza­bad Jupiternek, nem szabad az ökörnek, — mondja Klebelsberg s eme bölcs mondását mindkét félre alkalmazta most a gyülésezések be­tiltásával. Most mindkét fél azt hiheti, hogy ö a Jupiter, pedig a korteseknél a legtöbb esetben csak választási ökrök jöhetnek számításba. Ilyen pedig van elég, különösen amióta Mindszenten tilos a szó.. . — Több világosságot I A há­ború etötti időkben Szeged városá­ban esténként több mint 2000 lég­szeszJámpa és 1000 petróleumlámpa terjesztett világosságot, a villany­lámpákon kivül. A hábotu kitörése után redukálták az utcai világítást és csak 400 gyengevilágitásu lég­szeszlámpát hagytak meg a bel városban. Értesülésünk szerint a tanács most oly irányú tárgyaláso­kat folytai a légszeszgyárral, hogy a Tisza Lijos-köruton belül fekvő városrészen, minden ulcakeresztezés­nél állítson föl egy-egy 400gyertya­tényü villamoslámpát. * Loth llafllm a Korzó Mozi­ban. Pénteken, szombaton, vasárnap a szezon egyik legszebb műsorát mutatja be a Korzó-Mozi, a Star­filmgyár kiváló produktumát, a „Sugárku" cimü filmet, melynek fő­szerepeit Lotli 1 la és Vándory Gusz­táv játszák A Star film mellett egy szenzációs olasz filmet is vetít a Korzó-Mozi, az .Asszonybecsiilet" cimü b felvonásos drámát. Mindkét attrakció órái, előadások keretében lesz bemutalva — •l«kltÍM, javítása, vétele, tört aranybevíltás az .íksiirlparbin" ,5 Botrányos állapotok uralkodnak a dohányáruk elosztása körül. A pénzügyminisztérium nem ad elegendő dohányt Szegednek. A trafikosok sirámai. - Uj lehetőségek az üzérkedésre. Tegnap egy kis közleményünkben célzást tettünk a trafiko-okra és föl­hívtuk a rendőrség és hat'.rőrség figyelmét a fokozottabb ellenőrzésre, mert nem leheteilen, hogy megszál­lott területre kerül ki S/epedről a szétosztásra szánt tnfik. A közle­ménynek nem maradt el a hatása, mer! a dohány- és cigarettahiány titokzatos proplémájára m3 már esőstől érkeztek hozzánk a fölvilá­gositásul szolgáló adatok, amelyből kiviláglik, liogy ennek ?z ügynek a szálai igen messzire nyúlnak és vad­sággal kibogozhatatlanok A trafiko­sok ma olyan adatokkal dokumen­tálták ártatlanságukat, hogy a leg­nagyobb készséggel adunk helyet igazságaiknak annál is inkább, mert nemcsak a trafikosok, h3nem a vevő­közönség érdekeit szolgáljuk vele. ban és ezérl rengeteg olyan utas van a budapesti vonalon, aki ciga­rettában utazik és becsületesen meg is él belőle. A kávéházban négy korona a különlegesség és 2'50 a közönséges cigaretta. Kétségtelen ezekután, hogy a pénz­ügyminisztériumban van a hiba, mert a dohány- és cigarettahiány az igazságtalan elosztás következ­ménye. Hogy mi rejlik a mostoha bánásmód mögött, amelyben mi sze­gediek részesülünk, azt nem lehet tudni, de a találgatások nem is ve­zetnének célra ebben az ügyben. Tény, liogy a dolog nincs rendjén és ezen segíteni kell. Az illetékes szegedi hatóságoknak kötelessége for­szírozni ezt a kérdést és követelni kell a helyes elosztást a nagyközön­ség érdekében. Figyelmeztetjük a Elsősorban egy kistrafikos békül- < JJJ dölt levelét emli'jük meg, amely ! ™ ii?íí 8 ' szerint a kistrafJsok hetek óta nel ^It^ kapnak semmiféle cigarettát és ter- | í,0p,ff.ket a gyanúsításokat tettek­mészetesen azt, amit nem kaplak, ! Kel carolja meg­nem is lehet kicsempészni. Igaz Az egYik Kárász-utcai különleges­azonban, ho^y a környékbeli váró- ségi trafik okiratokkal bizonyította sok, (Makó,Hódmezővásárhely, Szen- előttünk, hogy hónapok óta milyen tes) tömve vannak dohányáruval, minimális mennyiségben kapott do­ugy hocy a vidékre kiadott áruk j hányt és cigarettát. A Kárász-utca kétszeres áron visszakerülnek Sze- ! egyik legforgalmasabb trafikja május gedre. Részben oka ennek a szegedi állami dohányelosztó hivatal is, ! amennyiben az áru elosztását nem j Szeged lakosságának megfelelő | arányban végzi, de a probléma kulcsa tulajdonképjti a pénzügy­minisztérium illetékes ügyosztályá­nál rejlik. Ez a bölcs intézmény óriási mennyiségű dohányárut ad a , budapesti kerületnek, a szegedi ke­rülettel viszont (amelyhez 12 város tartozik) föltűnően mostohán bánik. Ez a körülmény azután példátlanul elhatalmasitja a zugtőzsdéket. Az emberek csodálkozva néznek mikor egy-egy pincér, vagy vasutas doboz­számra ajánlja a cigarettát, vagy dohányt. Budapesten mérték nélkül árusítják a cigarettát bármely trafik­16-án például a következő dohány­árut kapta : 100 Regalitas, 200 Portorico, 400 vegyes külföldi, 100 Cigarellos, 400 Pannónia szivar, 600 finom magyar, 200 gram pipa- és 12 kis csomag középfinom török dohány. Cigarettát nem utaltak ki. Ezek az adatok megismétlődnek hetekre visszamenőleg és ezekután kétségtelenné válik, hogy a dohány­és cigarettahiány nem a trafikosokon múlik. Itt, ugylátszik, országos bot­ránnyal állunk szemben, mert ha Budapestnek fölösleges mennyiség­ben jut dohány, akkor Szegednek is kell jutnia, legalább is a város szükségleteihez arányított mennyi­ségben. Tónus és frazeológia. A Szózat is keresztény lapnak, a budapesti Uj Nemzedék is keresz­tény lapnak vallja magát. A Szózat azonban kormánypárti, az Uj Nem­zedék ellenzéki oldalról hirdeti a kereszténységet. Most a két lap csúnyán hajba kapott, mert ugy lát­szik nem egyfélének fogják föl a pedig csak egyféle kereszténységet. A Szózat puccskarlistának nevezte Károlyi József grófot, Károly király hü emberét. A legitimista Új Nem­zedék ezért nekirontott a Szózat-nak, amelyről azt irta, hogy „háta mögött az államhatalom s annak anyagi tőkéje áll". A Szózat erre védekezett és támadott; politikai gyűlölködéssel vádolta keresztény legitimista, ellen­zéki laptársát s mindent elmondott róla, amit becsületsértő szándék­az Uj Nemzedék — most sem akar gorombáskodni, „mert a kormánypárti lapok tónusát, frazeológiáját nem irigyli és meghagyja a Szózat-nak". Nem, azt a tónust, azt a frazeoló­giát, amelyet soha a magyar sajtó­ban a kurzus előtt nem ismertek, nem lehet irigyelni. De mi ugy tud­juk s a két lap között most folyó vita is igazolja, hogy az Uj Nem­zedék- nek, amely egyébként kor­mánypárti volt, tónus és frazeológia dolgában nincs is mit irigyelnie a Szózat-tól. A két keresztény lap ebben a tekintetben sokkal roko­nabb, mint ahogy ők gondolják. Ámbár, ami a kerereszténységet il­leti, nem lehet tudni, hogy azzal szemben most hogyan állnak. Mert hisz a keresztvizet alaposan leszedték egymásról. kai elmondani csak lehet. Az Uj Nemzedék most megint válaszol. Visszautasítja azt a vádat, mintha — Istentisztelet a zslnagógá­ő „elvakult szemű dühbe" borult J ban» A péntek esti istentisztelet há­volna s azt mondja, hogy épp ellen- romnegyed hét órakor kezdődik, kezőleg, a Szózat a dühbe horult. Ő — ' - Ékszeripar! -r.urtku.-u.. dr. oror-paiou. 322 magas árban vásárol Kun Jenő ékszerész Szeged, Széchenyi-tér 2. = Ezüst dísztárgyakért fazont is fizetek. = — .Választási pótlék." Savanykás öröm érte végre a közszolgálati alkalma­7Gttakat is. A Hivatalos Közlöny legutolsó száma közli azt a kormányrendeletet, amely megállapítja, hogy ki, aiennyi rend­kívüli pótlékot kap. A káprázatosan nagy számú rubrikák nem igen váltanak ki na­gyobb emóciót — a rendelet tudomásul vétetik, sebtiben kiszámiitatik, hogy a se­gély hány pár fuszekli árát födözi és az­után — ad akta tétetik azzal az őszinte óhajtással, hogy jobb ma egy veréb, mint a választások után semmi se. A torony­alatt azért minden VI—XI. fizetési osz­tályba leledző emberfia a hóna alatt szo­rongatja a hivatalos lapot. A hllvós folyo­sók rejtett szögleteiben hárman-négyen összeállnak és akadémiai értekezéseket rögtönözve számítgatja mindenki a porció­ját. Amikor elbugja a tiz órát a torony öreg harangja és a tanácsos urak gyüle­keznek a zöld asztal körül, közöttük is ez az első téma. Balogh Károly gondterhes fővel jelenik meg az asztalnál és azonnal elmerül a közlöny rejtelmeibe, mert hiszen a rendelet igazságos értelmezésének min­den súlya őreá nehezedik. Tauhltr Endre huncut kacsintást meneszt fölhúzott szemöl­döke alól feléje és kék füstöt eregetve ekképen szól szelíd tréfával: — Hál olvasd azt a hivatalos írást, Ká­rolyka és aztán mond meg, mennyi válasz­tási pótlékot kapok, vagy jobban mondva, mennyit nem kapok. Választási pótlék ... Hiába no. Igy van már ez kérem a köztudatban. Választások előtt állunk, sok voks kerül ki a közalkal­mazotti táborból. Aztán meg ajánlatos is ilyenkor az egyre erősödő elégedetlenséget hirtelen póüékokkal elcsititani. — „Keresztényüldözéssel" vá­dolt alezredes. Budapestről jelen­lik: Az ébredő magyarok hivatalos lapjában, a Hazánkban, Béky Zol­tán 21 éves hírlapíró 1920 szep­tember 20-án Thuránszky Witt­mann Ágoston, alezredes, paksi állo­másparancsnok ellen támadó cikket irt. A cikkíró szerint az ezredes ellensége mindannak, ami nemzeti és keresztény. .Liberális fenegyerek, filoszemita az alezredes", mert ami­kor a polgárőrség a paksi zsinagó­gában házkutatást tartott, a polgár örséget másnap föloszlatta s amikor hire járt Pakson annak, hogy az ébredők programot fognak rendezni, őrjáratokat cirkáltatott és rendre figyelmeztető plakátokat ragasztatott ki Pakson. Thuránszky alezredes a cikk miatt sajtópert indított Béky Zoltán ellen, amely sajtópert csü­törtökön tárgyalták. A főtárgyaláson kihallgatott tanuk sorra kijelentették, hogy az inkriminált cikkben állitot­takról semmit sem tudnak. A tár­gyaláson megjelent maga az hl ezre­des is és átadta a birónak azokat a E lakátokai, amelyeknek hang ja állítólag ántotta a keresztényeket. Ezekben a plakátokban az alezredes 1919 augusztusában fölkérte a paksi pap­ságot, hasson oda, hogy hivei minden jogtalanságtól és zavargá­soktól tartózkodjanak. Fölhívta a lakosságot, hogy mindennemű zsidó­ellenes mozgalomtól óvakodjék, mert azokkal akik, zsidóellenes zavargáso­kat rendeznek, mint rendbontókkal fog elbánni. Végül arra kérte a pap­ságot, hogy prédikálják a felebaráti szereletet A királyi ügyész a vád­lott súlyos megbüntetését kérte, mert az ügyész szerint azt a plaká­tot, amelyet az ébredők inkrimináltak, akármelyik keresztény ember büsz­kén aláírhatja, mert hiszen éppen az a plakát felel meg az igazi keresztény gondolkodásnak. A biróság Béky Zoltánt 2000 korona fő- és 400 korona mellékbüntetésre ítélte. Eny­hítő körülménynek minösitve azt, hogy a cikkel „hazafias fölbuzdu­lásból" irta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom