Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-03 / 100. szám

Sz^ttt, 1^2. thá|us Ára 4 köÉ*ona. Sze/da, 111. évi., lQQ. st ELŐFIZETÉSI ARAK: Ejy évre 12ÖO kor. I Negyedévre 300 kor félévre 600 » | Egv hóra 100 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Levél szegedi híveimhez. Irta BÁRCZY ISTVÁN nyug. igazságügyminiszter, a szegedi I. választókerület liberális képviselőjelöltje. Valamikor egy finomlelkü, kedves jó emberemtől kaptam egy könyvet, amelybe e pár sor ajunlás volt be­írva : „Hálám, szeretetem és tiszte­letem jeléül vegye szívesen e leg­hívebb tanácsadót." Ez a könyv azóta mindig velem van: a biblia. Jó és rossz napokban sokszor olvas­gattam. Mindenkor hűséges tanács­adóm volt. Különösen szokásommá lett, hogy amikor valami rendkívüli esemény fordult elő, fölnyitottam valahol a kedves könyvet és olvas­tam éppen ott, ahol a szemem meg­akadt. Amikor a mult hóban egy hétfői napon Szegedről hazajöttem Budapestre és itt az Erzsébetvárosi Körből az ismert merénylet után éjszaka aggódó családomhoz haza­tértem, lefekvés előtt kábult fejjel mégegyszer végiggondoltam a - esti rettenetes eseményt s mindazt, amit azután láttam. Amint a gondolatok k: resztül-kasul jár'ák agyvelőmet és elálmélkodtam az emberi elvadulás, elvetemedetiség ez őrületén, — végül azon is töprengtem, vájjon nekünk, akik a mi megzavarodott közéletünk­ben az embíri szabadságokért, a jogrendért, az ernberszeretetért és a békességért ha.colunk, érdemes-e ezt a küzdelmet folytatnunk? Eközben ráesett tekintetem az asztalomon fékvő bibliára, fölnyitottam es a következőket olvastam: „A nap föl­keltekor pedig kimenvén, puszta helyre méne ; de a sokaság fölkeresé őt cs hozzámenének és tartóztaták öt, hogy ne menjen el tőlük. Ő pedig mondá nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát; mert azért küldettem." Most már világosan előttem áll a rám váró kötelesség. Ha a gond­viselés különös kegyelme mégkimélte életemet, — be kell töltenem a rám váró hivatást. Be is fogom és hir­detni fogom más városoknak is az Isten országát: az emberi szabadsá­got, az emberi jogot, a nagy em­beri igazságot, az emberszeretetet és a békesség országát, amelyért küz­deni minden magyar honpolgárnak hazája iránt való legelső dolga. Ebben a nemes küzdésben nagy hivatás vár Szegedre, mint a fő­város után legnagyobb városra, an­nak szinmagyar, derék polgárságára. Közéleti multamban kezdettől fogva fölismertem és hirdettem a magyar városoknak abbeli feladatát, hogv egymással összefogva iparkodjanak az ország közéletében a fejlettebb értelmiségüknek és gazdasági jelen­tőségüknek megfelelő helyet bizto­sítani. Törekednünk kell a dolgozó városi lakosság szerves szolidaritá­sát megvalósítani, egyfelől polgárai­nak életérdekeit kellő erővel és suly­lyal szolgálni és ezzel a magyar műveltség és közgazdaság erősítését és az egész nemzet haladását bizto­sítani. Ezért kell mindenekelőtt helyre­állítanunk a jogrend föltétlen ural- \ mát és sértetlenségét, az emberi j szabadságjogok általános tiszteletben tartását és azt a békességet, amely nélkül a nemze'.i újjáépítés munká­ját megkezdeni és sikeresen folytatni nem lehet. Ezt hirdeti a régi nagy Telefon 13-33. egyoldalú osztályuralmat^ párthatalmi önzést, korrupciót, zsarnokságot, ha­nem csak egyet ismer : az egész nép egyetemének nagy érdekét. Egyedül ez a politika biztosithatja a dolgos népmilliók etaberséges élé­tét ft boldogulását s ti által a ma­gyar nertizet taipraállását k ujjiszüle­Ennek a nemzetmentő és föntartó politikának bátor harcosait, Szeged város <Jerék szabadelvű polgárságát és zászlótartóját, a Széged-eXköszön­tőm elszánt akarattal, meleg szivvel, érős hittel, törhetetlen bizalom mai. A világbéke-egyezményről Párisban tárgyai Llöytd George és Póiticaré. — Csicserin levele Barthouhoz. — nemzeti hagyományokat tiszteletben tartó szabadelvű magyar politika, amelynek zászlaját a magyar váro­sok és ezek között elsősorban Sze­ged városa, fogják minden akadá­lyokon keresztül győzelemre vinni. Ennek a politikának célja olyant állami rend és kormányzati rendszer megvalósítása, amely a szigorú tör-, vényesség alapján egyfelől az állami jogrendet mindenkivel szemben föl­tétlenül mégvédi és érvényre juttatja, másfelől a nép akaratának szabad megnyilvánulását lehetővé teszi. Ez u demokratikus szabadelvű politika nem tür még semmiféle önkényt, Génuából jelenük, hogy sz a vá­laszjegyzék, amelyet az oroszoknak fognak átnyújtani, már elkészült és hétfőn éjjel titkosjegyü táviratokban küldték meg a végleges szövegét Páriiba és Brüsszelbe, hogy a kor­mányok hozzájáruljanak. A válasz­jegyzékből csak annyi köztudo­másúvá, hogy a hatpűh(& tiltakoz­nak minden bobevisaTpropaganda ellen. Az a hir tévedt el, hogy az orosz bizot;ság a válaszjegyzék át­vétele után elhagyja Génuát. Ujabb zavaró incidens, hogy Csi­cserin vasárnap este levelet intézett Barthouhoz, amelyből kiderül, hogy Oroszországnak nem a külföld ál­tal való elismertetés, hanem a kül­földi hitel a fő. A levélben Csicse­rin amelíélt érvel, hogy ugy Francia­ország, mint Oroszország szemparil­jából szükséges a két állam közötti szerződés. Oroszország politikája, — irja Csicserin — nem váltatott Még Franciaország iránt, noha az utóbbi ellenséges magatartást tanú­sít már négy év óta. Barthou vá­asza rövid és rideg. Franciaország, ueymond, sohasem vol: ellensége az orosz népnek, de kifogása van a kormány ellen, amely a breszt­liíovszki békét aláirla. Ami a világbéke-egyezmény kér­dését ilieii, ebben Barthou és Lloyd George tanácskoztak ts mindketten Párisba ulaznak, hogy Poincaréval is tárgyaljanak. Csevegés. Tudós professzor Csengeri János igen lelkes és kitartó harcoí folytat mostanában a helyes magyarság ér­dekében, a jó ügyhöz méltó buzga­lommal pyom'álva különböző nyelvi kinövéseket, amelyek germanizmus, latinizmus avagy gallicizmus alak­jában éktelcnitik az ékes magyar nyelvet napilapok, folyóiratok, köny vek itasábjain, valamint a mai poli­tika' elet meg'ehetősen hangos fóru­mán. Nescimus Hungorice loqui — mondotta tudós professzor Révai Mikíós a régi világban, de 6 rragj is latinul mondotta e;t i* ugyan­akkor Csokonai meíj Berzsenyi min­den szó nélkül olyan csodálatos magyar verőket irta:, amelyek bi­zony valüTiivd mégis csak kölönb ! nyeivi bizcnyiíéasi lettek ez öröl.ke­való és örökké fejlődő magyar fzei­le.i nek, mint ama hi:es Hslot i Be^éd, amelynek eiső alapos m ígya­lá^.tót ugysnesak a n^y Révai Miklós nyújtott-. Mag-rn amondó vag-yok, hogy az olvan bogarászás, atpilyeti! ÍÜ" önben is minden idők­ig müveitek a hivat^os és hivatá­som nyelvészek a helyes magyar-ág : lerén, meglüíieiősen síjcddő f r.'.d»*g 1 és egymagában nem sok értelme van. Emlék,zeoi, ho^y r.éhai való jó Tóth Béia (aki -íem csupán boga­rászni, de irni is igen csak első­rendűen tudóit magyarul) mennyit vesződött és hiába, hogv a napi sajtóból és egyebünnen kiküszöbölje azt a sermanhmusf, hogy .az igaz­sig útban van, mert hiszen jó magyarul ugy kell azt irni és mon­dani, r.ogy az' igazság uton van. Akkor a Dreyfus-pör kapcsán, Zola lnlhat?.tlsn francia szavai alapján járía ez a kifejezés szájról-szájra, azaz hogy szerkesztőségről rzer­keszíősé.-re és a szegény Tóth Béla pgészen bele betegedet Í a nagy buz­góságba, .-.mellyel ezt a bogáncsot mi.ioen áron ki akarta irtani a magyar nyelv virágon kerijébői. Hat persze, ho«y igaza volt re'. i gram­matice, de" ami a dolog lé:iye?t:t illeti, en ,?iégls ugy véíem (niváít hosszú és gonosz évek tapasztalásai és tanuiságai u'.án), hogv mégis c-.ak van abban valami igazság, hogy az igaz -ág igenis útban van, k<vá t azoiuiak van útjában áliandó-ri, ai\i.< j nem szeretik és nem akarják a. igazságot. D_- tréfán kívül- — ahogy megint csak Tóth Béla szokta mondani — a baj nem is ott van, hogy germaniz­musoy, latinizmusok és galiicizmu­sok vannak a nyelvben. Ezek csak tünetek bizony és éppen a tudós professzorok tudják azt legjobban, hogy a tüneti kezelés, ha nem is árt mindig, de viszontag nem is igen használ. Azután meg azt se feledjük el, hogy ennnk a helytelen magyarságnak majdnem ezer éves hagyománya van már, hiszen első nyelvemlékeink tele vsnnak latiniz­mussal és ezzel van teie a vizsolyi biblia is, amely nem kisebb magyar­nak és költőnek volt nsveiő anyja, mint mngánan a Toldi költőjének. Ami pedig a germanizmuít és egyéb idegenszerűséget illeii, Jókai Mór müveiben olyan fölös számmal van, hogy ha én minden egyeséit egy aranyat kapnék, hát akkor én lennél: a leggazdagabb milliomos széles e szűk hazában. (Irodálomból más­képen u^yse lehet már itt meg­gazdagodni.) A drága emlékű Cholnoky Viktor magit Arany Jánost vádolta azzal, hogy Shakspere fordításai (kivált a prózai részben) magyartalanok, i Hát hiszer\ lehel, hogy a lá igeszü j és nemes szaloniai paraszt nem • tudott ugy magyarul, ahogy később Cholnoky óhajtotta, de hogy aranyul azután remekül tudott, ahogy senki más e tájon, az egyszer megint uak bizonyos. (Majdnem azt írtam, hogy tény, de nem, ennyire már én is megtanultam csengeriüL) Azonba i más hiba van itt a kréta körül, emberek, magyarok, tudósok és tu­datlanok és pedig az, hogy magyarán szólva egy ütet taplót se ér az a helyes magyarság az irónál, ba nin­csen neki mondanivalója. HiáBa beszél nekem a „költő", a tüzetes magyar nyelvtan öss*es törvényeit szem előtt (sőt kéznél) tartva, ha n;m adatolt meg neki az érzés és a képzelet ereje és eredetisége és az iró is hiába forgatja éjjel és nap­pal a Magyar Nyelvtörténeti Szótárt, á Tájszótárt és a Magyar Nyeivőrt, meg a Szinnyeit és Simonyit, ha hiányzik belőle az a valami, amit röviden és velősen tehetségnek, eset­leg lángésznek lehet nevezni. Én elhiszem a Magyar Nyelv cimü derekas akadémiai folyóirat buzgó c'oígoiótársának, hogy Szomory Dezső nem lud jól (vagy nem jól tad) mágyarul (vagy magyarán), de zért mégis, bocsássa meg, meri.TI A lli«ani, szomoryul geniá;is*n lud,

Next

/
Oldalképek
Tartalom