Szeged, 1922. március (3. évfolyam, 49-74. szám)
1922-03-12 / 59. szám
Sseged, 1922. márdus Ara 3 korona. Vasárnap, Hl. évf., 59. szám Árvíz. SZEGED, március 11. (P. T.) Negyvenhárom esztendeje n»a annak, hogy itt, e város falai között, megtépett ruháju és kiapadt szemű magyarok az ég felé szúrták imára szoritott kezeiket és megváltást kértek az Úrtól. De az Ur nem adott megváltást és a mi szőke Tiszánk, költök és szerelmesek csobogó muzsikása szörnyűséges erőben megduzzadva lökte el magától az eléje hányt gátak kolosszusait és végigsöpörte a tavasznak örvendező mezőket. Tengerré vált a folyó és megmutatta rettenetes erejét a Földnek. Jött, futott, loholt sárkányok gyorsaságával a viz és csordultig itatta a földeket és dübörögve fenyegette a várost. Ekkor már zúgtak a vészharangok, nyivákoltak a gyermekek, sikoltoztak az asszonyok, csolnakot faragtak a férfiak és tépett hajú őrültek rohantak végig az utcákon. A felhizott folyó nem állt meg sem az imára, sem az örjöngésre. Mérgesen köszönt & városszélen és nekitolta hideg mellét a kapuknak és habos szájával beleharapott a házak falába. Ólmos eső csurgott és a temetőkből megindultak a fekete koporsók a város felé, hogy mindenek fölött rettenetesebbé tegyék a halált. A leomlott falak közt izmos csolnakosok mentették a fulladozó nénet és a parton állt a király és fájt az ő szive. Akkor tönkrementünk egészen, de a király ázt mondta: .Szeged szebb lesz, mint volt I" Azóta tényleg felnőttek a házak, paloták és templomok emelkedtek a romok fölé és mi csodálattal nézzük, hogy a királynak igaza lett. De elment a király is és azóta romokban hever ismét az ország, azóta csak apadunk és nem növekedünk, azóta megint nagy árvizek borítják a lelkeket. Kétszeres a mi fájdalmunk a visszaemlékezés e verőfényes napján, de holnap, holnap már felderül az arcunk és felizmosodott ököllel verdessük vissza az országpusztitó árvizeket. Holnap lehámlik arcunkról az iszap, mit az árviz a bőrünkre rakott és holnap megcsörren rajtunk a kurtavas. mely erünk verését némította idáig és a terhes ködök {oszlásában felszabadult kebellel vágtatunk neki a vizeknek, hogy megmentsük magunknak az életet. Munkára tehát, emberek, mert munkán épül a világ!! Bárczy István Éber Antal Jelölése mellett Nyilatkozott á „Szeged" budapesti munkatársának — Pontosabbnak tartja, hogy Ebor kerüljön be a parlamentbe BUDAPEST, március 11 (Sű/df tudósítónktól.) A Szeged budapesti munkatársa ma délelőtt felkereste Gizella-ut 34. szátn alatti lakásán Bárczy Istvánt, a liberális blokk elnökét és megkérdezte tőle, hogy mi az álláspontja a Szeged I. kerületében való esetleges jelöltetésére nézve. Bárczy István lekötelező szivélyességgel fogadta munkatársunkat és a következő választ adta a hozzáintézett kérdésre: — Még nem döntöttem és megmondottam a nálam járt küldöttségnek is, hogy még alaposan meggondolom a dolgot. Ha azonban Éber Antal fellépne, ugy én semmi körülmények között nem vállalom a jelöltséget. Éber a legjobb barátom, olyan kiváló embernek tartom és annyira becsülöm, hogy el sem tudom képzelni, hogy vele szemben fel tudjam venni a választási küzdelmet. De egyébként is fontosabb, hogy ő kerüljön be a parlamentbe. Másfelől , elvileg is ellenzem, hogy liberális jelöltek egymás ellen lépjenek fel és igy természetesen nemcsak Éber Antallal, hanem más liberális jelölttel szemben sem vállalnám a jelöltséget. Arra a kérdésünkre, hogy hol szándékozik fellépni, Bárczy István a következő választ adta : — Alkalmasint vidéki kerületben lépek fel, miután valószínűleg Budapesten nem kerülök be a listára. Mert én párton kivüli liberális ember vagyok, alajstromos szavazásnál pedig a pártok jelölnek és igy nem valószínű, hogy Budapesten fellépjek. Bethlen miniszterelnök Niskolcon. Borbély-Haozky Emil fölapán beiktatása.—As egységes párt nagygyűlése. MISKOLC, március II. (Magyar Távirati Irotla.) Borbély Maczky Emil főispáni beiktatására ma reggel 8 órakor érkeztek Miskolcra gróf Bethlen István miniszterelnök, Tomcsdrtyi Pál igazságügyminiszter, nagyatádi Szabó István, Gömbös Gyula, Ereky Károly, Lukovich Aladár. Héjj Imre, Rubinek István, Temesvdry Imre és Berky Gyula volt nemzetgyűlési képviselők. A város nevében dr. Szenipály István polgármester, a vármegye nevében pedig Zsóry György alispán üdvözölték a miniszterelnököt, aki pár szóval köszönte meg a fogadtatást. Azután villásreggeli volt, majd a zászlókkal feldíszített útvonalon a vármegyeházára vonultak a vendégek, ahol tíz órakor vetle kezdetét a főispáni installáció. A díszközgyűlést a nemzeti Hiszekegy elmondásával nyitotta meg az elnöklő Zsóry György alispán és felkérte a kijelölt bizottságot, hogy az ujonan kinevezett főispánt a hivatali eskü letételére hívja meg. Zugó éljenzés közt lép be a küldöttség tagjai közt a főispán. Zsóry alispán üdvözlő szavai után az elnöki székbe lépett és a következőket mondotta: - A magam részérC. a nagy megtiszteltetést nem kerestem. Mint volt katona, nem a sok szó, de a tett embere vagyok. Programul vezéremnek s miniszterelnökömnek programját teljes egészében magaménak vallom. Bethlen István miniszterelnök ur és nagyatádi Szabó István programját .nagamévá teszem. Nem régi, dc tiszta és becsületes politikai múltra tekinthetek vissza. Minden mellékgondolatot félretéve szolgálom hazámat lángoló szeretettel és vezéreim iránti fanatikus rajongással. Az államnak, országunk társadalmi berendezkedésének és állami létünknek alapja a föld és az ezzel kapcsolatos termelő erők és eszközök. Az államnak tehát elsőrendű kötelessége, hogy figyelmét a legfőbb termelési ágra fordítsa, mert ha a gazdának terem, akkor mindenkinek jut belőle. (Éljenzés.) Egyik osztály sem vindikálhatja magának azt, hogy diktáljon a másiknak. (Ugy van ! Ugy van !) ^Hanem össze kell fognunk, egységeseknek kell lennünk, a romok eltakarításában együtt kell dolgoznunk, hogy azt a fundamentumot, amelyet Bethlen István őexellenciája lerakott, tovább építhessük. Ezután a törvényhatósági bizottság nevében Bottlik JózsefJüdvözölte az uj főispánt. A nagygyűlés. A Korona-szálló udvarában fél 11 órakor kezdődött meg az egységes kormányzópárt miskolci nagygyűlése, amel en tötbezer választóközönség vett részt. A nagygyűlést Bottlik József, a nemzetgyűlés volt alelnöke nyitotta meg a következő beszéddel : Tisztelt Barátaim ! Két évvel ezelőtt itt összegyültünk s akkor megfogadtuk, hogy a kisgazdapárt zászlaját ebben az országban győzelemre visszük és a kisdapárt zászlóját győzelemre is vittük. Most itt vagyunk az uj harc elölt s most ezt a zászlót, amely alatt küzdelmünkre indultunk, maguk a vezérek fogják kezünKbeadni, maga Bethlen István és nagyatádi Szabó István. Most súlyos harc kezdetén állunk. Két oldalról is fenyegetnek ellenségek. Az egyik szárny nem akarja belátni, ho^y a tények ereje felborította a régi rendszert, hogy azt nem lehet viss^hoziii, ho^y annak folytonos erölfefésével csak az ország létét veszélyeztetik, mert minden pillanatban kiteszik ezt az országot az ellenséges megszállásnak. De van egy baloldali támadás is, amely nem kevésbé veszedelmes. Ez felhasználja az ország nyomorúságos helyzetét, hogy izgasson, hogy ismét felidézze a forradalom szellemét. (Felkiáltások : Le velük!) h< lott az, hogy milyen mélyre sülyedtünk, éppen a forradalmaknak tulajdonitható. Mi felveszük a harcit mindkét irányban. A gyűlés folytatásáról lapunk zártáig nem kaptunk tudósítást. A kisgazdák állásfoglalása után. BUDAPEST, március 10. A vidéki kisgazdapártnak tagadhatatlan impozáns megnyilatkozása a pártban igen erős hatást keltett. Különösen a munkapárti oldalon mutatkozott ez az erős hatás, ahol erőteljesen hangsúlyozzák azt, hogy az oda bevonultak a kisgazdák ellen egyáltalán nem terveznek semmit. A miniszterelnök távollétében a kisgazda értekezlet további következményeiről egyelőre legfeljebb csak következtetéseket lehet levonni. A kormány rekonstrukciója a kisgazdapárt fellépése nélkül is aktuálissá vált. A kereszténypárti három miniszter közül kettő, ugy hírlik, belép a többségi pártba és tárcáját megtartja. Ez a hir a kormánypárt köreiben nem talált tetszésre. A csatlakozókat szívesen látják, de csak, mint közkatonákat. A Vass - Ernst- csoport intézőbizottsága ma este tart ülést. Zichi János akciója nem járt eredménnyel. Törekvése ugy irányul a kormány ellen és az esetleges uj alakulat mérsékelt középúton fog haladni. Lenin személyesen megy Génnába. BERLIN, március 11. (M. T. I.) Moszkvai jelentés szerint Lenin felgyógyult hosszas betegségéből és megjelent a fémmunkások kongreszszusán, ahol nagy beszédet mondott. Lenin maga szándékozik az orosz delegációt Génuába vezetni. Jellemző a fémmunkás-kongresszuson tett kijelentése. Többek között ezeket mondotta : — Azt remélem, hogy Oéuuában személyesen igy szólhatok Lloyd Georgehoz : Az európai diplomaták ne feledjék el, hogy mi nem vagyunk legyőzöttek s esztelenség minden kísérlet, hogy feltételeket kényszerítsenek ránk. Mindenféle osztályharcot fegyverrel kell eldönteni. Lenin a belföldi mérsékelt elemekkel szemben sem hajlandó engedni diktátori magatartásából. Azt mondottó, hogy a terrorharc eszközét kell használni és semmiféle engedékenység nem volna helyén.