Szeged, 1922. március (3. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-18 / 65. szám

S?*g-d. 19?2. márcin* 18 A cipőkrém-fogyasztás abszolút többségét a Pyram fedezi. önhÉnyeshEdih a szegedi pénzOoyigazgatáság. SZEGED. március 17. {Saját tudósítónktól.) Az uj fényűzési adó-rendelet már eddig is sok zavarra és kellemetlen­ségre adott okot. A rendelet igen kevés cikket kiméi meg a megadóz­tatástól, de e kevesek között szere­pelnek a sportcikkek, melyek után nem szabad a 10 százalékos fény­űzési adót beszedni. Ez érthető is. mert köztudomásu, hogy a kormány­nak programja az ifjúság testi ne­velése és annak minél hathatósab­ban való támogatása. Annál meglepőbben érint bennün­ket most az az értesülésünk, hogy a szegedi pénzügyigazgatóság, da­cára annak, hogy a sportcikkek után — diszkosz, gerely, lapda, rakett — egyetlen más váróiban sem sztdnek fényűzési adót, Szegeden ezeket a cikkeket is megadóztatni rendelte el. A pénzügy Igazgatóság ebeket a cik­keket játékszereknek minősíti, mi ál ital a kereskedőknek lényeges károkat okoz, meit igy a fogyasztók sztlk­ségle'eiket nem Szegeden, hanem bárhol másutt fogják beszerezni. Szegeden 4—5 ilyen sportcikket árusitó üzlet van, melyeknek tulaj­donosai bizonnyal jogorvoslatot fog nak keresni. Zttllik a vörös hadsereg. PÁRIS, március 17. (MTI.) A Poszlyednija Novorist helsingforsi jelentése szerint a vörös hadsereg pétervári csapatai kétségbeesett hely­zetben vannak. A katonák egyrésze rendőri szolgálatot teljesít az utcá­kon, de igen hanyagul. A vörös ka­tonák a szovjet támaszai, csak ak­kor kapnak kenyeret, ha van. Igaz ugyan, hogy néha hat fontot is kap­nak egyszerre, de néha napokon át kénytelenek böjtölni, ha az élelme­zési vonat késik. Nappal a vörös katonák nagyrésze a városban dol­gozik, éjjel pedig elmegy lopni és lábolni. BELGRÁD, március 17. (M. T. I.) A Novoje Vremja értesülése szerint a szovjet ujabban hozzáfogott ;a vö­rös hadseregek reorganizálásához, hogy annak harci képességét fokozza. Az összes hadseregrészeket teljes harci készenlétbe kell hozni április 15 ig. A politikai biztosok helyét katonai felügyelök foglalták el, kik­nek ugyanaz a hatáskörük, mint a légi felügyelőké volt. Az egész had­sereg 12 hadseregre oszlik és veze­tése Leninék kezében összpontosul. Minden jel arra vall, hogy a bolse vikiek akliv harcmozdulatokra ké­szülnek északon és délen. Az északi defenzív jellegű lesz. A fontos ese­mények délen várhatők. ZENE Ssántó Tivadar hangversenye. Váratlanul kis számú közönség je­lent meg tegnap délután a nálunk is kedvelt Szántó Tivadarnak hang­versenyén. A félig üres terem nyomasztólag hatott a közönségre is, mert tarthatott attól, hogy a dé delgetett művész kedvetlenül fogja lejátszani azokat a súlyos és komoly ópuszokat, melyeket tegnapi műso­rára tűzött. Tomboló taps fogadta a művészt, amikor először jelent meg a dobogón s a lelkes és hálás közönség végig is tapsolta Szántó műsorát, aki azt három ráadással megtoldotta. Műsora első felében Liszt', Beethoven- és Chopin ^ kompo­zíciókat játszott, szünet után pedig Kodály, Ravel, Brahms és saját kompozícióiból mutatott be érdekes és esetenkint értékes apróságokat. A kitűnő pianista dinamikai hatások­kal, színes billentésével és érdekes egyéniségének varázsával fokozta a közönség szimpátiáját. SZÍNHÁZ •fiSOBi Péntek Traviata, opera. Szombat A kis kadét, operett. Vasárnap délután A kis grtzett, operett Vasárnap este A kis kadét, operett. Szeged legmodernebb nyomdája ENDRÉNYI IMRE hírlapkiadó és nyomdavállalata Tisza Lajos-körut 71 Gyöngy-utca 5. TELEFON: 102. Dohnányt £rnö, « Irgnagyobb zongora művészek eqyik tegkiválobbja Szegeden március 22. es 23-án tartja hangversenyél. Ji'gyekctKndrenyi könyvkereskedés arusitja heves szainu jegy meg ktipholo SPORT. Megérkezett a kerülethez a feljelentés a profi ügyben. SZEGED, március 17. A Szeged az elmúlt hét folyamán háládatlan szerepre vállalkozott ak kor, amidőn nyilvánosságra hozla a ssabai Előre\'mtgyes játékosaival szemben felmerült professziomista vádakat. Megírtuk, hogy a feljelen­tés Kvasz László a klub ellenőre és Róna Károly számvizsgálók tet­ték meg. A feljelentés csak tegnap érkezett meg az MLSz szegedi ke rületi központjához, hogy az egy hetes késésnek mi volt az előidé­zője azt most nem kutatjuk. Tény az, hogy tegnap este Shvoy Kálmán v. k. ezredesnek, az MLSz kerületi elnökének vezetése alatt bizalmas értekezletet tartottak, melyen az űgy kinyomozását célzó részleteket és a legközelebbi teendőket beszélték meg. Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy a feljelentés névszerint csupán az Előie Jánossy nevü játékosát em­iili, mig a professzionizmussal vá­dolt többi játékos személyére csak célzásokat tesz A kerület, mint értesülünk, legkö­zelebb bizottságot fog Csabára kikül­deni, melynek feladata lesz hivata­losan is meggyőződést szerezni a felhozott vádak valódiságát illetően A bizottságnak nem le6z könnyű a dolga és a helyszínen való megjele­nésének időpontja is bizonytalan, mert a yizsgálat m^gejtésével meg­bízott uraknak foglalkozása az uta­zást illetőleg akadályokat támaszt. á kupamérkőzések kilátásai A Magyar Kupáért való küzdelem ad újból alkalmat a SzAK és az SzTK mindig érdeklődéssel várt ta­lálkozására. A vasárnapi mérkőzés győztese e hó 26 án selejtező mér­kőzést játszik Szegeden a Csabai A. K. csíjpjtával. A csapat, mely e mérkőzésből győztesként hagyhatja el a pályát, április 2-án az I. osz­tályú BTC. csapatával kerül össze a sorsolás folytán. Mint értesülünk, 'a BTC. arra az esetre, ha a SzAK­kal kerül össze, lemond pálya­választó jogáról és Szegeden ját­szana le a kupamérkőzést ellen­felével. - Bndsjesti aárátőssde: Napóleon 2925-2975 font 3500-3540 tollár 788­798, fr. frank 70 és fél 71, lengyel márka iLés 18 é» egynegyed, márka 299-350. Iira39 és fél. 39 és háromnegyed. oszt korona 10—11 rubell — ­lel 580-590. szokol 1380-1395 dinár 8.75—8-85 svájci frank bécsi •"Üní&A1 éí egynegyed 12 és egynegyed. ZÜRICH, március 16. (Nyitás) Berlin 191, Newyork 517 Milano 26-10 Buka­rest . Budapest 0-61 Varsó 12 Prága 920. Bécs 7. osztr. bélyegzett 7 Zág ráb 165 Közgazdaság. * A prágai nlntavásár kndarea. A prágai mintavásár a jelek szerint nem sikerűit jobban, mint a mult év őszén rendezett vásár. Az üzlet­menet igen gyenge volt A kiállítók a vásár vége felé kénytelenek voltak leszállítani a tárgyak árait. Tőzsde. SisrlMztlk: Dr. SZIUSSV CÍSAR «s VEMES'EMO A usriisutésért M«Mi: Dr. SZILASSY CASAR. U|<«I»|UM« : „SZISED" l»pH«*óváll«l»t t.r. WVWWVWWWVWWAAAAAAAMI Hirdetmény. ü Magy. Hír. Folyom És Tengerhojózásl R.-T. szenélybojóinoh menetrendje. Budapest—Wien közölt: Budapestről Wien felé: minden hétfőn. csQtöilökön ésszombaton 18 órakor indul az Eötvös-téri állomásról Wienből Budapest kié: minden kedden, csütörtökön és szom­baton 7 6. 30 p. a Reichsbrücke-i ál­lomásról. Első hajó Budapestről márc. 20-án. Wienből március 5-én indul. Csatlakozóhajó Gönyüből Győrbe és viszont. Budapest—Mohács között: Budapestről Mohácsra: minden kedden, csütörtökön ésszomba­ton 23 órakor az Eötvös-téri állomásról. Mohácsról Budapest felé: minden szerdán, pénteken és vasárnap 13 órakor. Az első hajó Budapestről Mohács felé március 25-én. Mohácsról Budapestre márc. 26-án indul. E járatok közvetlenül csatlakoznak a wieni hajójáratokhoz. Budapest—Dömös—Esztergom közötti hajójárgtok március 20-án kezdődnek, in­dulás Budapest Eötvös-téri állomásról 8 ó. 30 p. es 14 ó. 20 perckor. A részletes menetrendek és menetdijak az igazgatóságnál és a hajóállomásokon megtudhatok. LESZ még idő. amikor fellendül a kereske­delem és vásárolni fognak az emberek anélkül is. hogy a kereskedők az árui­kai hangosan felkínálnák. Ma azonban szükséges, hogy a jó kere­kedő megfeleli mádon tudass fogyasztó közönségével, hogy hol kaphatja a legolcsóbban és legjobb minőségben azt. amire szüksége van. Ma tehát klr­detnl kell a kereskedőnek, de ha kedve, a PÉNZE és nem akarja hiába kidobni, ugy abban a lapban és olyan formában nirdet, ahol és ahogyan a legtöbbered ményt hoshat a hirdetése. A legeredményesebb a hir­detés abban az újságban, amelyet a legtöbb ember olvas eU Az esti órákban egyetlen lapja van a városnak a ..Szeged", ezt tehát el kell olvasnia- Ne tétovázzon tehá ha hirdetni akar. mert könnyű a ván laSztása. Hirdessen a „Szeged'-be­i Kiadóhivatal: Kölcsey-utca 6 (Próféta-szálló). Telefon 13—33. szám. Nagy kalapJaYltá Ipartelep. MENCZ KÁ­ROLY ás FIA menekült kalapos Mara-tér 8.. a Kórház során. Villamos megálló rókust templomnál. Bármilyen férfi és női filc é» szalmakalapot ujjá csinál felelősség mellet gyorsan és szakszerűen. A jó munkáért számtalan elismerés. 128 SSS burconya íffl" étkezési kapható Szent IsMn-tÉP IV, az udvarban Hulladék rezet, gasabb napi áron vá­sárolunk. Telefonhívásra házhoz küldünk Szvaton és Knoses I07 Tisza Lajos-körut, Püspök-bazár. Telefon 1428. Kicsi, nagy tükrök trumó, lüggöny­szárltó ráma stb. elad6 Iskola-ntc 7. em. Fővárosi Sörfőző R-T. Kőbányán Hősök söre (Trlplama'ita sór) Világos fősör (Békeminőség) 199 g» Mátyás Király-sör Szegeden, Kessntb Lajos sngárnt 4. Bt. a. fóraktárában kapbató. Rendelésre palaokokban bázhoz ssállüva. Tolefon: 6-31 •«. Nyomatott Endrényi Imrr hírlapkiadó dk nyocidaváílalatánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom