Szeged, 1922. március (3. évfolyam, 49-74. szám)
1922-03-18 / 65. szám
8ZE0BD Minden erejtvel helyreállítja FiumÉban i rendet az olasz kormány. ^ohwier külügymlslofter a flimel kérdésrél RÓMA, március 17. (MTI. Stefani) A kamarában részletesen ismertette Scharuer külügyminiszter a fiumei heJyzetel A fiumei kérdés — mondotta — mélyen érinti az olaszok érzelmeit, mégis nemzetközi megvilágításban kell szemügyre venni. A rapillói szerződésben Olaszország ünnepélyes kötelezettséget vállalt arra, hogy elismeri és tiszteletben tartja Fiume állam gazdaságát és függetlenségét. A mesék világából vették a hírt, hogy Tríentból fascistákkal zsúfolt vonatok mentek volna Fiúméba és a harcokban páncélozott autókat használtak fel. Ai olasz kormányt tehát semmiféle felelősség nem terheli a történtekért. A kormány nem mulasztotta el, liogy vizsgálatot indítson azoknak a liszteknek és tengerészeknek ügyében, akik a fiumei kikötóben horgonyzó olasz hajókon teljesítettek szolgálatot. Ezek a tisztek és tengerészek teljesen korrekt és fegyelmezett magatartást tanúsítottak. Kizárólag a kormány illetékes arra, liogy a parlamenttel szemben fennálló felelőségének tudatában a külpolitikai és katonai müveleteket a nemzet érdekeivel összhangban irányítsa. Ezért szigoiuanel kell ítélni azoknak a viselkedését, akik a törvényes hatalmak és a parlament beleegyezése nélkül akarnak határozni Nume sorsáról. Fiume csak akkor élhet meg és boldogulhat, ha érintetlenül fenmaradnak az egyezmények, melyeket a fiumei kérdésben az érdekelt államok egymással köiöUek. A legutóbbi eseményekkel szemben a kormány teljesen tisztában volt, hogy mit keii cselekednie. Fiúméba küldötte Castelli parancsnokot, hogy ott minden eiovei igyekezzék a rendet helyreállítani, a /^'xeket megnyugta'ni és a törvéi^s állapotokai újból életbe léptetni. A kormány szükségesnek látta, hogy Fiúméban a lelkek megnyugtatásával es a lelkek kibekülésével törvényes helyzet álljon eio én hogy olyan fiumei kormány alakuljon, mely a fiumei nép szabad akaratának őszinte megnyilvánulásaként taglalhassa el helyét. Egy ilyen kormánynak Olaszország kész a legteljesebb gazdasági és politikai támogatást nyújtani. Ez a megfontolásunk meggyőzte Giuiatit is, aki ugyan nem osztotta a kormány nézeteit és minden felelősséget elve tett magilói. dc mégis helyt adott a kormány kéiésénck és egy nemes gesztussal elutasította a kinevezést Ezért ilt a nagy nyilvánosság elöli mondunk most neki köszönetet. Párisban legközelebb összeül az értekezlet, mely a közel Kelet kér déseit fogja tárgyalni. Génuában a közel jövőben találkozni fognak a nemzetek képviselői és Olaszország nem vehetne lészt méltán ebeken a tárgyalásokon, ha nem gondoskodnék kellő időben arról, hogy Fiúméban helyreálljon a lörvényes lend. A|kamara a külügyminiszter beszédét élénk tetszéssel fogadta Ócska rezei, ólmot bármilyen réz, vagy horgany hulladékot legmagasabb napi árban veszek Kohn zománcedény üzlet Tisza Lajos-körut 55. Telefon 15—35. (Mihályi füSTcrüzIet mellett.) 156 . „ Wolf Lipót unok&ja és Fehér Mátyásáé a bírák elótt A vásárhelyi bdnflgy fitirgyalias. — Leírni* ellen vallanak » oagyapsgyilkosok SZEGED, március 17. (Saját tudósítónktól.) A szegedi törvényszék esküdtszéki termét zsúfolásig megtöltő hallgatóig jelenlétében nyitotta meg Wild Károly tanácselnök a vásárhelyi gyilkosok: Wolf Ferenc és Fehér Mátyásné bűnügyének fölárgyalását. A vádhatóságot dr. Horánszky Miklós ügyész képviselte. Wolf Ferenc védelmét dr. tialassa Ármin, Fehér Mátyásné védelmét pedig dr. Salgö Béla ügyvédek látták el. A főtárgyaláson dr. Demeter .György egyetemi tanár és dr. Gyuritza Sándor főorvos mint orvosszakériök működtek közre. A vádlottakat két szuronyos börtönör vezeti be a tárgyaló terembe. Wolf mosolyogva lép be: Jól szabott ruhát visel, kalapját a kezében tartva egyenesen a vádlottak padjának tart. Fehér Mátyásné zöld kö tölt kabátban van. A terembe lépve megáll, a közönség felé fordul, majd lassú, bizonytalan járással megindul Wolf után. Egynegyed 10 órakor vonul be a biróság. A teremben levők felállással üdvözlik a bírákat. A személyi adatok megállapítása után az elnök a vádiratot olvassa: A vádirat. — Gyilkossággal, mint tettestársakat vádolom Wolf Ferencit és Fehér Mátyásnál, melyet az által követtek el, hogy 1921. február 28-án'hajnali 5 órakor Wolf Ferenc baltával fejbeverte nagyapját, Wolf Lipót 74 éves magánzót, majd egy konyhakéssel keresztülvágta a nyakát. Ezalatt Fehér Mátyásné a vergődő áldozatot lefogva tartotta. A gyilkosság elkövetése után Wolf Lipótot beágyazták és másnap hajnalban a holttestet derékban kettévágva, az ulcán elásták. W olf Ferenc mindent tagad. Elnök : Bűnösnek érzi magát ? Wolf: Nem követtem el a gyilkosságot. « Elnök: Hogy került Fehérné magukhoz ? Wolf . A nagyapám akarta, hogy ö legyen a házvezetőnő. Elnök : Milyen viszonyban éltek nagyapjukkal ? Wolf: Jó viszonyban, én tartottam el. Elnök: Hogy tünt el nagyapja az élők sorából? Wolf: Én nem tudom. Elnök: Wolf, könnyítsen a lelkiismeretén mondja meg az igazat. Wolf: Tiszta lelkiismeretem, d | Elnök: Valamit csak kell tudnia gyilkosságról, hiszen egy szobába lakott a nagyapj ival. Wolf : Én 28 án hétfőn reggel 8 órakor mentein haza. Az öreg nem volt odahaza. Fehérné azt mondta, hogy nagynénjénél van a nagyapám. Délben bementein az üzletbe éa csak kedden reggel 5 órakor mentem haza. Elnök: Nem volt önnek gyanús, hogy akkor sem volt otthon a nagyapja. Nem vett észre semmil? Wolf: Nem. Deák kapitánytól kedd reggel tudtam meg a történteket Elnök: A hullát felismerte, amikor az elásás helyére vezették? Wolf : Nem. Elnök: Miért reszketett? Wolf; Nem emlékszem. Elnök : A detektívek megállapitolták, hogy az ön cipőjén és az ásón ugyanaz a friss sár van. Wolf : Az nem lehet. Elnök: A detektiveknél ugy vallott, hogy a konyhában átvágott nyakkal találta nagyapját. Wolf : Lehet, hogy mondtam, kényszetitettek a vallomásra. Elnök: Fehérné elmondta, hogy a holttest elásása után maga egy üres telekre bedobta az ásót. Wolf: Nem igaz. Mindent Fehérné csinált. Elnök: Fehérné elvezette a detektiveket arra a helyre is, ahova a ruhanemüeket elrejtették. — Wolf : Elvezethette, ö csinálta ?gyediil. Elnök: Képesnek tartia-e arra Fehérnét, hogy meggyilkolta és össze is darabolta a holttestet? Wolf : Igen, csak igy történhetett. Elnök: Fthérné nem említette, hogy az öreg vele akart kikezdeni? Wolf: 28 án emiitette. Elnök: Szóval, maga nem vett részt a gyilkosságban? Wolf: Nem és a gyilkosságot neki kellett elkövetni. Hogy segítsége volt-e, azt nem (tudom. Ezután az elnök szünetet rendelt el. Szünet után Fehér Mátyásnét hallgatták ki. Fehérné Wolfot vádolja. Elnök: Bűnösnek érzi magát? Fehérné (hallgat). Elnök: Megértelte a vádat? Mit tud Wolf Lipót meggyilkolásáról? Fehérné: Nem én gyilkoltam meg. Elnök: Hogy élt az öreggel ? Fehérné: Az öreg szerelmi ajánlatokkal üldözött. Többször emiitettem ezt Ferinek. Elnök: Wolf Ferenc azt mondja, hogy csak február 28-in szólt neki erről. Wolf : (Szemébe mondja Fehérnének hogy csak akkor szólt neki). Fehérné: (Kiabálva). Nem igaz, Nem igaz, hazudik I Elnök : Fehérné, legyen vallomást, ha bűnös. Fehérné : 28-án este együtt va csoráztam Wolf Lipóttal. Vacsora után az öreg ismét szerelmi aján látott tett, majd dulakodni kezd Keresek megvételre 'magas árakon Brilliáns, arany éhszerehet . — és arany órahat. — Ezüst dísztárgyakért fazont is fizetek KUN ]EHÖ ékszerész, Sze;ed. Széchenyi-tér Z. Telefon 131 Szeged, 1922. március 18. tünk. Dulakodás közben jött _ Fen. Egy nagy ütést hallottam majd rosszul lettem. Mire raagaaÜ hoz tértem Wolf Feri az asztak* aludt és a szoba közepén nagy vér> tacsa volt. Felköltöttem Ferit, afc elmondta, hogy megölte a nagyapját és egy harmadik utcában elásta. Azután elmagyarázta, hogy hon rejtette el az ásót és a fehérneműt Majd levetette a cipőjét és megmosdott. Eltávozása előtt pedig aal mondta, hogy jól takarítsak ki . .. (elhallgat) Elnök: Más mondani valója nincs ? Fehérné: Nincs. A gyilkosságban nem vettem részt, csak a vért takarítottam el. Wolf Ferenc azt mondta, hogy ne féljek mert őneki lesznek alibi tanúi. Az elnök azután felolvassa Fehérnének a rendőrség előtt tett teismerő vallomását. Elnök. Mondta mindezeket a rendörségen ? Fehérné: Mindazt amit a rendőrségen mondtam Wolf herenc befolyása és tanítása folytán adtam elő. Fehér Mátyásné a rendőrségen ma legapróbb részletekre is kiteijedö beismerő vallomást tett. Ene nézve azt jelentette ki, hogy tényleg ugy adta elő a dolgokat, mint azok a jegyzökönyvekben állanak, de ő teljesen Wolf Ferenc utasítása szériát járt eL Elnök: Mennyi idő alatt tanította ki magát Wolf Ferenc ilyen apró tészletekre kiterjedő vallomásra? Fehérné : Nem tudora. Elnök felolvastatja Fehérnének az ügyészség előtt tett beismerő vallomását. Fehérné: Ez nem igaz. Nem vettem részt a gyilkosságban. Mondtam olyat is, amiről Feri nem be szélt, de azt csak a védelmére mondtam. Elnök: Miért? Bűnös a Feri! Fehérné: Tudomásom szerint ő ölte meg a nagyapját. A főtárgyalás! délután fél 4 órakor folytatták. , BELVÁROSI H0ZI Telefon : Igazgatósás 258 Fénzláz 5S2 H«"Jőn, kedden, szerdán KARNEVÁL a legkiválóbb orosz szinészekkel Azonkívül r A CAYENNEI FEGYENC. Hugó Viktor híres regénye 6 felv.-bao. VARGA MIHÁLY^ Szeged, Teld fen 4SS. 66 AraSI irtm 4. kötéláru, zsineg, zsák. ponyva, szólókótöző fonalak ás háló Qárl ármtoftott. x k Korsó most Igazgatósiga tisztelettel kftsll, hogy a „Karae val gyermeke" olmfi világsikert penteken, szombaton ós vasárnap j4tssa.