Szeged, 1922. március (3. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-18 / 64. szám

Stéged, 1922. március 18. Ara 3 korona. Szombat, 111. évf., 04. Magyarbarát hang a lengyel sajtóban. Budapest, márc. 17. Pilz Erazmus Prégai un^yel köveinek Benes cseh miniszterelnökhöz intézett magán­evele felháborította a magyar és tengyel közvéleményt. Ebben a levél­bín a lengyel követ élesen támadja a magyarokat 8 biztosítja Csehor­szágot a Magyarországgal szembeni désintéressement járói és tagadja a magyarok iránti lengyel rokonszenvet. Az egyik lengyel lap, a WiekNowy, vezércikkében erre a levélre kitérve hangsúlyozza, hogy Magyarországot külön nem bánthatja az a hangnem, amelyben a követ a Magyarország és Lengyelország közötti barátságról nyilatkozik. Magyarország politikai helyzete nagyon nehéz és Lengyel­ország részéről ilyen körülmények között nem várt volna támadást. Részletesen foglalkozik a lap a len­gyel magyar történelmi kapcsolatok­kal és ramutat arra, mennyire érdeke Lengyelországnak a közös lengyel­magyar határ. A vezércikk azzal a gondolattal fejeződik be, hogy dol­gozni kell a két nemzet barátságá­nak újbóli kiépítésén. Génna. PÁRIS, március 17. (M. T. I. Havas.) A népszövetségi tan'cs leg­közelebb összeül még pedig való­színűleg Párisban, hogy a népszö­vetségnek a génuai konferencián való részvételét letárgyalja. BFRN március 17. (M. T. I. Svájci távirati iroda.) A spanyol kormány a semleges államokat a génuai pro­gram megbeszélése céljából konfe renciára hivta meg. Itt elterjedt hi­rek szerint Branting svéd miniszter­elnök a Stockholmban akreditált semleges diplomáciai képviselőket szombatra a génuai konferencia ügyében tartandó értekezletre hivta meg. Ez alkalommal a semleges államok konferenciájának összehívá­sát is tárgyalni fogják. A horvát blokk memorandnma. Belgrád, márc. 17. T. 1.—Cseh sajtóiroda.) A belügyminisztériumhoz jelentések érkeztek, hogy a horvát blokk memorandumát átadták az olasz kormánynak, hogy azt juttassa a legfelsőbb tanácshoz. Az olasz kormány politikai okokból elutasiiotta a kérést. A német rendőrség létszámá­nak csökkentéséi követeli az antant. BERLIN, március 17. (M. T. I.) A szövetségközi katonai bizottság felszólította a birodalmi kormányt, hogy az államrendőrség létszámát szállítsa le, a léghajós osztagok hír­szolgálati es autós alakulatait osz­tassa fel és a rendőrségnek a ka­szárnyákban való elhelyezését szün­tesse meg. A birodalmi kormány válaszában utalt arra, hogy au állam­rendőrség létszáma igen csekély, a rendőrségiek semmiféle katonai jel­lege nincs és a helyi biztonság fen­Tartása érdekében a rendőrség to vábbi csökkentésére gondolni sem lehet. Gróf Betklen István 27-én politikai beszédet mond Szegeden Gjülést tart as egységes párt a Tlsia szállóban. — 26 án lesi a vásárhelyi zászlóbontás. •ZEGED. március 17. (Saját tudósítónktól) A vásárhelyi zászlóbontást erede­tileg 19-ére tervezte az egységes párt, ismeretlen és valószínűleg lé­nyegtelen körülmények folytán azon­ban 25-ére halasztódott az egységes párt premierje. Mi délelőtt megint ujabb határidőt hallottunk és pedig dr. Aigner Károly főispán szájából, aki gróf Bethlen Isiván miniszterel­nök vásárhelyi útjával kapcsolatban a következőket jelentette ki munka­társunknak : — Gróf Bethlen István miniszter­mezővásárhelyre, ahol választói előtt megtartja programbeszédét. — Másnap, azaz 27-én, Szegedre jön a miniszterelnök, meglátogatja az egyetemi intézményeket, de . mi a Tisza-szálló nagytermeben gyűlést rendezünk, amelyen gróf Bethlen István politikai beszédet fog tartani. A miniszterelnök látogatása tehát egy nappal ismét elhalasztódon, mert kétségtelen, hogy a főispán kijelen­tése nem tárgyi alap nélkül való. Kérdést intéztünk a főispánhoz, hogy kihallgatására mikor kerül a sor a kormánynál, a főispán azoban kijelentette, hogy ebben a kérdesben elnök március 26 án utazik le Hód- nem hajlandó nyilatkozatot tenni. Dr. Bottka Sándor főkapitány nyilatkozata a zsidó szentegyletl gyűlésről — Cáfolja a a NÉP cikkének állításait. — SZEGED, március 17. fiaját tudósítónktól.) A ma reggeli lapok már közölték A Nép cimü fővárosi lap tegnap esti számában megjelent cikket, mely­ben arról van szó, hogy a szegedi zsidó szent egylet a napokban éjjeli gyűlést tartott, amelyen Biedl Samu hitközségi elnök beszélt. Beszédében a kérdéses lap szerint, a legelszántabb^ harcra hivta fel a zsidóságot a ke­resztény kurzus ellen, amelyet — akár az ország romjain is — meg kell semmisíteni. Azt is kijelentette a lap szerint Biedl Samu, hogy a szegedi zsidóságnak a választási küzdelemre a Kereskedelmi Bank szegedi fiókjánál több millió áll ren­delkezésére. Ezeket tartalmazza a cikk, amely­nek bizonyítására A Nép gyorsírói jegyzetekre hivatkozik. Ezzel szem­ben dr. Biedl Samu egy nyilatkoza­tában kijelenti, hogy A Nép cikké­ben emiitett szentegyleti ülésen, a mely f. hó 7 én délután 4 óra 30 perctől 5 óra 30 percig tartott, ép­pen az ellenkezője történt annak, amit a cikk állit, mert ő csak arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy ne valialjon aktiv szerepet a politiká­ban. A Szeged munkatársa nem tartotta érdektelenek ebben az ügyben meg­kérdezni dr. Bottka Sándor főkapi­tányt, mint akinek feltétlenül tudnia kell a zsidó szent-egylet ülésén tör­téntekről, mert a rendőrség tudva­levően minden összejövetelre elküldi ellenőrző közegeit, akik aztán a lá­tottakról és hallottakról irásos jelen­tésben kötelesek felettes hatóságaik­nál beszámolni. Munkatársunk kér­désére dr. Bottka főkapitíny a kö­vetkezőket mondotta: - Arról, amit a Nép ir a zsidó Szent Egylet gyűléséről, nekem nincs tudomásom. Nekem gyorsiroi jegy zeteim sincsenek, de azért kijelenthe­tem hogy a rémlátó emberek megint fel­fújtak valamit. A szóbanforgó ülé­sen mindössze csak annyi történt, hogy dr. Biedl Samu hitközségi elnök tényleg politizált: a liberális poli tika támogatására hivta fel a meg­jelenteket. Erről a rendőrség kikül dött közege tett jelentést nekem. — A rémlátók legyenek megnyu­godva, amennyiben dr Biedl Samu olyan kijelentéseket használt volna beszédében, amelyek hazaellenesek, vagy valamely felekezet ellen izga­tók, ugy a büntető eljárást már ré­gen megindítottuk volna ellene. Azok azonban, amiket Biedl mondott büntető eljárás alapját nem képezhetik, legfeljebb kl­hágási eljárásra adhatnak okot, még pedig azért, mert politi­zálni csak politikai gyűléseken szabad. — Én a magam részéről még a ki­hágást eljást sem rendeltem el, ha nem közöltem a hozzám érkezett jelentést dr. Aigner Károly főispán­nal és igy tő fogja eldönteni, vájjon dr. Biedl Samu ellen indit­suhk-e kihágás i eljárást azért, mert egy társadalmi gyűlésen politikai vonatkozású kijelentéseket tett. Ezek után kérdést intéztünk ebben az ügyben dr. Aigner Károly főis­pánhoz is, aki azonban kijelentette, hogy a szóbanlevö üggyel ez ideig még nem foglalkozott. Ma tartotta jelölő*ét az egy­séges-párt intéző bizottsága. Nem fejezték be a hivatalos Jelö­léseket. — Szervezkedik aHaller­párt SZEGED, márciu. 17. (Saját tudósítónktól) A kormánypárt intézőbizottsága ma délelőtt 10 órakor ülést tartott. Az ülésen megjelent gr. Bethlen minisz­terelnök, gr.Kiebelsberg Kunó, Tom­csányi Vilmos Pál, nagyatádi Szabó István, Gaál Gaszton, Simonyi­Semadam Sándor, Gömbös Gyula Hoitsy Pál, sokorópátkai Szabó Ist­ván, Rubinek István, Meskó Zoltán, Dömötör Mihály, lklódi Szabó János, Vasadi Balogh György, Karafidih Jenő, Lipták Pál, Henczer István és mások. Az intézőbizottság ülését meg­előzően már 10 órától kezdve igen élénk volt a párikör. Még mielőtt az intézőbizottság ülése megkezdő­dött volna, több volt kisgazdapárti képviselő jelent meg a pártkör­ben, akik Kiebelsberg belügymi­niszterrel néhány szót váltottak jelöltségük érdekében. Az intézőbi­zottság mai ülésén a hivatalos je­lölésekkel foglalkozik és legközelebb valószínűleg szakit azzal a taktiká­val, hogy a hivatalos jelöltek névso­rát titokban tartsa és a jelöltek név­sorát nyilvánosságra fogja hozni. A Haller csoport érfekozlote. Ma délufJO. ülésezik a keresztény­párt Haller-Cioporfjának 150 tagu végrehajtóbizottsága 6 órakor a Károlyi-palotában. Ezen az érte­kezleten Haller István elnököl, a tárgysorozaton pedig négy pont szerepel. 1. A pártszervezeti szabá­lyok átdolgozása, 2. az országos pártgvülés előkészítése, 3. a kép­viselőjelölések, 4. szűkebb bizottság kiküldése, amelynek feladata az An­drássy-párttal való együttműködés megbeszélése lesz. Egyiptom királya. LONDON, március 17. (M. T. I.) A Reuter-iroda jelenti Kairóból : Annak az uj alkotmánynak megfe­lelően, melyei Anglia egyiptomnak adott, a szultán kiálltványt bocsátott ki, amely szerint Egyiptom függet­len s uverén állam lesz és szultánja az „Egyiptom királya" cimet fogja viselni. Olaszország 25 százalékot kap a magyar jóvátételből. RÓMA, március 17. ÍM. T. I.) A római sajtó megelégedéssel ir a párisi pénzügyminiszteri értekezlet határozatairól. A Stefánia ügynökség is hivatalos kommünikében közli a pénzügyi előnyöket, melyeket Olasz­ország a párisi értekezleten elért. Ezek közül felemlíti, hogy Olaszor­szág 25 százalékát kapja azon pénz­beli és természetbeni szolgáltatá­soknak, melyeket Ausztria, Bulga­ria és Magyarország a szerződések értelmében teljesíteni tartoznak. Német tisztek az orosz had­seregben. Budapest, márc. 17. A Virradat írja: Az alsóházban sir H. Britain meginterpellálta a külügyminisztert arról, van e tudomása, hogy az orosz hadseregben mennyi német tiszt tel­jesít szolgálatot. A külügyminiszter kijelentette, hogy tudomása szerint hozzávetőlegesen 500 német tiszt szolgál az orosz hadseiegben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom