Szeged, 1922. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-27 / 22. szám
Sntgcd, loá. Január 27. Ara 3 korona. Péntek, IU. évf„ mám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Ey évre 900 kor. | Negyedévre 225 koi tvi* 450 Fjrv h^w Megjelenik naponkint délután. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Kölcsey-utca 6. • Telefon 13-33. Qaál Gasztont njból elnökké választották BUDAPEST, január 26. (M. T. I.) Az indemnitás megszavasása után az elnökválasztásra tért át a Haz Bottlik alelnök felolvastatta a Házszabályok 232. szakaszát. Ezután awgkezdödött a szavazás, melynek eredménye a kővetkező: Leadatott 131 szavazat, ebből 99 Gadl Gasztonra 23 Szilágyi Lajosra esett, a többi pedig megoszlott. Bottlik alelnök kihirdeti a szava zás eredményét, amely szerint a nemzetgyűlés Gadl Gasztont újból elnökévé választotta. Ezután Sándor Pál intézett sürgős interpellációt a külügyminiszbez a közös műkincsek sorsáról, Szterényi József pedig a népjóléti minisztert interpellálta meg a lakás ickvirálások ügyében. Szociállsta népgyűlések a választójog ügyében BUDAPEST, janűár 26. A Magyar Hirlap irja: A belügyminiszter a napokban kiadott rendeletében megengedte a politikai népgyűlések zárt betyen való tartását. Ennek következtében hosszú idők után először fo'yó hó 29 én, vasárnap, több helyen népgyüléseket tart a szociáldemokrata piárt, melyeken a kormány választójogi törvényjavaslatával foglalkoznak. A lakáshlvatal csődje. A Magyar Hirlap irja: Beavatott helyről értesülünk, hogy Andorffy Károly, a lakáshivatal elnöke a legközelebbi napokban bejelenti állásáról való lemondását. Elhatározását azzal indokolja, hogy a jelenlegi vitzonyok között nem tud olyan állapotokat teremteni, mint szeretne. Száz százalékkal fölemelik á háborús segélyeket. BUDBPEST, január 26. Az .Uj Nemzedék" irja: Ma délben a középiskolai tanárok küldöttsége felkereste Usetty Ferenc nemzetgyűlési képviselő vezetésével Vass József kultuszminisztert. A küldöttség szónokának Vass József kultuszminiszter a következőkben válaszolt: — A tanárság megnyugtatására csak annyit kíván megjegyezni, hogy a pénzügyminiszter a nemzetgyűlés elé hozza az általános tisztviselői fizetésrendezés ügyét. Már is a nemzetgyűlés előtt fekszik a javaslat, bogy ai összes háborús segélyeket február 1 töl fogva 100 százalékkai felemelik. üz orosz éhhalál. BERLIN, január 26. (M. T. I.) A Chicago News értesülése szerint a Humanizmus Híveinek Szövetsége felhívást intézett Washingtonba, küldjenek ki Oroszországba nagyobb bizottságokat, amelyeknek az volna a feladatuk, hogy az éhhalál áldozatainak holttestét, melyek temetetlenül hevernek szanaszét, a falvakból távolítsák el és temessék el. Megszavazták az indemnitásL — A nemzetgyűlés mai fllése. — BUDAPEST, január 26. (Magyar Távirati Írod*) A nemzetgyűlés mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg Bottlik József alelnök. Napirend szerint az Indemnitási javaslat részié- tea tárgyaláaa következik. A Ház a 18. §-t Bernolák Nándor és Ereky Károly módosításával fogadja el, a 19. § t pedig az előadó módosításával. A 20. §nál sokorópátkai Szabó István határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter felhitalmazást nyerjen arra, hogv az ideiglenesen alkalmazott tanítókat állami rendes tani* tókká nevezze ki. Vass József kultuszminiszter kéri az emiitett javaslat elfogadását A Ház a 20. § t eredeti szövegében fogadja el. A 21. § részére sokorópatkai Szabó István határozati javaslatát iktatják be. A 22. § t eredeti szövegében fogadják el. A 23. § nál Schlachta Margit módosító indítványt nyújt be a létszámfeletti tisztviselők elhelyezésére vonatkozólag Kállay pénzügyminiszter kéri a Házat, utasítsa a kormányt, hogy ebben a kérdésben terjesszen elő törvényjavaslatot, amely javaslat már készen is van és a közeli napokban a minisztertanács letárgyalja; nemkülönben a tisztviselők létszámára vonatkozó törvényjavaslatot, amely szintén nyomtatás alatt van. A kormány a paragrafus eredeti szövegének elfogadását kéri. A Ház a szakaszt eredeti szövegében fogadja el. A 24. §-t eredeti szövegében fogadják el. A 25. §-nál Kállay bejelenti a Háznak, hogy ebben a paragrafusban a kormány felhatalmazást kér a vámőrség szervezetének és tisztviselői létszámának megállapítására. Az antant kívánja, hogy törvényhozásiig történjék ebben a kérdésben intézkedés. A javaslat előkészítés alatt van, kéri a szakaszt eredeti szövedében elfogadni. A Ház a szakaszt eredeti szövegében fogadja el. A 26. §-t változatlanul fogadja el a Ház. A 27. § hoz Baumann E.fölszóla lása után Rassay szól hozzá: Figyel mezteti a nemzetgyűlést, hogy a la pókban közlemények jelentek meg arra, hogy az állam részesedésekei vállal altruista célú magánintézeteknél. A maga részéről nem zárkózik e! közérdekű intézmények támogatásától, de tudni szeretné, hogy ez az állami elvek milyen határáig történik. Kéri a pénzügyminisztert, válaszoljon arra, hDgy igaz-e, hogy a Hangyának ujabb hitelt akarnak adni, nemkülönben kéri a pénzügyminisztert, hogy ezt a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulásával tegyék. Kállay Tibor pénzügyminiszter kijelenti, hogy a Hangyával tárgya lások vannak a betétgyűjtés megszüntetéséről, természetes, hogy ezen gadja. betétek fejében hitelt kell a Hangyának nyújtani. Ennek a hitelnyújtásnak töboféle módozata van; jelenleg még nem tud konkrét javaslatokkal szolgálni. Kijelenti, hogy a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül ebben az ügyben nem fog intézkedni. Szilágyi Lajos csatlakozik Rassay felszólalásához. A köztudatban elterjedt az a hir, hogy a Hangya résztvett politikai pártok támogatásában, nevezetes ;n a régi .földműves párt támogatásában és a választásoknál a kisgazdapárt támogatásában. Epen ezért a Hangyának ujabb támogatását rossz szemmel nézi, minthogy ez veszélyeztetné az uj választások tisztaságát. Kéri a pénzügyminisztert, hogy a nemzetgyűlés hozzájárulása nélkül ne intézkedjék ilyen ügyekben. Rubinek István visszautasítja Szilágyi vádját, ami a Hangyát illeti. A Hangya vezetősége többször határozottan megeafolta, hogy a Hangya politizálna és pénzeket utalna ki ilyen célokra. Ami a kisgazdapártot illeti, annak nincsen szüksége arra, hogy pénzekkel dolgozzon. Szilágyi felszólalása csak kortesc Hókat szolgál. Mikovinyi Jenő a 28. §. törlését kéri. Helyébe hitározati javaslatot nyújt be, amely a királyi itélöbirák és ügyészek státusának rendezéséről szól. Eszerint a III. fizetési csoportba tartoznak a szakaszban felsoroltakon kivül a budapesti büntetötörvényszék másodelnöke, valamint a pestvidéki kir. ügyészség elnöke és a koronaügyész helyettese. A Ház a szakasz helyett Mikovinyi határozati javaslatát fogadja el. A 29. §-nál Bernolák Nándor népjólétiminiszter felhatalmazást kér arra, hogy egyes községek és törvényhatóságok rendeletileg bizonyos illetekek beállítására utasíttassanak a jótékonysági intézmények segítése céljából. A szakaszt a benyújtott módosító javaslattal fogadják el. A 30f § nál Mayer János föld mivelésűgyi miniszter a zárószakasz elé uj szakasz felvételét javasolja. Eszerint az országos földbirtokrendezö bírósághoz a Kúriáktól és a közigazgatási bírósághoz beosztott bírák helyebe ideiglenesen birói állásokat rendszeresítsenek, valamint a vidéki tárgyaló bizottságok helyébe is. A H Iz a szakaszt a földmivelésügyi miniszter módosító'javallatával fogadja el. Szterényi József indítványozza, hogy a földmivelésügyi miniszter javaslatát először adják ki a pénzügyi bizottságnak, meiy alapos megtárgyalás alá vegye. Utána Tomcsányi Vilmos Pál hangsúlyozza, hogy a módosítás a költségvetésben semmi zavart nem okoz. Kén a nemzetgyűlést, fogadja el a módosítást. , . Mayer földmivelésügyimimszter reflektál Szterényi szavaira. A nemzetgyűlés Mayer indítványát elfoMéhely Kálmán és Rubinek István felszólalása után a zárószakaszt az előadó módosításával fogadja el a Ház. . 1 Elnök bejelenti, bogy az indemnitás részletes tárgyalása befejeződött, az indemnitás megszaviztatott. tehát a sürgősségre vonatkozó intézkedés megszűnt. Ezután a Házelnök megválasztása következik, melyről lapunk más helyén adtunk tudósítást. Az ülés tart _ igénybe teli venni in Kiajánlott külcsünt 1 SZEGED, január 26. {Saját tudőuttmktólj A belügyminiszter ujabb leiratot küldött a város tanácsához a kislakásépités ügyében. A belügyminiszter elsősorban is a törvényhatósági bizottság jóváhagyását sürgeti kislakások felépítéséhez, másodsorban pedig figyelmezteti a várost, hogy a felajánlott kétszer tizenkétmllllós kölcsönt sürgősen vegye mert ha ez 1922'. évi május 31-ig meg nem történik, a késedelem beleszámít a törlesztési időbe. Részletesen ismerteti ezu'án a miniszter a kislakásépités pénzügyi részét és a kölcsönkötvény mintáit is megküldte. A város tanácsa mai ülésén elha-' tározfa, hogy a kislakások ügyében a leghatározottabb vágányokon fog ezentúl haladni és a kölcsönös megegyezést az állammal igyekszik sürgősen provokálni. Ezért Berzenczey Domokos főmérnököt utasította a polgármester, hogy a hol* napi nap folyamán utazzon Budapestre és az építészeti tanács jóváhagyását műszaki tekintetben eszközölje ki. A Taschler-féle telken építendő negyven kislakás helyett, mos az a terv is előtérbe jutott a tanácsban, hgy a kislakásokat a Kálvária-tér és Kórház-utca sarkán épisék, hasonlóképen 16 milliós költséggel. A tervek azonban mindaddig értéktelenek maradnak, amig az állam nem játul hozzá a kért engedményekhez. XV. Benedek a ravatalon. RÓMA, január 26. (M T. I.) A zarándoklás XV. Benedek pápa ravatalához egyre tart Az apostoli kancellária jelenti, bogy a bíbornoki testület a kongregáció megtartásának megfelelően az elhunyt pápa pecsétjét megsemmisítette. Egyes lapok szerint a jezsuiták azon dolgoznak, hogy a pápai tzékbe külföldi bibornok kerüljön, mivel az olasz katolikus néppárt olasz bibornok megválasztását támogatja. PÁRIS, január 26. (M. T. I. Havas) Római jelentés szerint Benedek pápa temetése csütörtökön délután 3 órakor lesz. A gyászszertartáson a bibornokokon kivül csak a diplomáciai kar tagjai és a római patricius-családok képviselői vehetnek reszt.