Szeged, 1922. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-17 / 13. szám
Szgged, 1922 január 17. Ara 3 korona. 13. SZ. A politika vasárnapja. BUDAPEST, január 16. A kormányelnök, a belügyminiszter, nagyatádi Szabó István és Gaál Gaszton szombaton este két óráig tartó tanácskozáson foglalkoztak a kormány választójogi programjával, melynek tervei előre láthatólag sok átalakuláson fognak keresztülmenni. A miniszterelnök előre láthatólag szerdán fogja a reformot a kisgazdapárttal megismertetni. A párt még a héten dönt, illetve a módosiló szándékait precizírozza és a kereszténypárítal is közli a miniszterelnök javaslatát. A kereszténypártban is remélik, hogy megegyezést tudnak létesíteni, ugy hogy annak törvényerőre emelését február 15-ig biztosithatják. A kereszténypártban az este meglehetősen ideges volt a hangulat. A Huszár-csoport részéről kapott információnk szerint körülbelül 42 képviselő aláirta már a Bethlen-féle egységes párthoz való csatlakozásra kötelező ivet. Hallerék nem írják alá az ivet és a jövő heti tárgyalásoktól függ, hogy Betlenhez csatlakoznak-e. Nem tudni, hogy Friedrichékkel kötnek-e szövetséget, vagy mint keresztényszocialista-párt megtartják Cinállóságukat. A disszidensek hátom képviselő kivételével már aláírták, hogy Bethlen egységes pártjához csatlakoznak. Friedrichnek abból a bejelentéséből, amelyet szombaton tett pártjában, amely a keresztény nemzeti földmives és polgári párt nevét vette fel, igen nagy l^varcdás keletkezeit. Friedrich ugyanis közölte pártjával, hogy Rakovszky, Beniczky, Pallavicini és a többi, összesen tiz képviselő belépett az ujjáalakult pártba. Ezt a hirt Rakovszky István rendkívül erélyeshangu nyilatkozatban cáfolta meg. Ezek a kepviselők azt hangoztatják, hogy Friedrich vagy puccsot csinált vagy ugy elhamarkodta a dolgot, hogy az egész akció sikerét kockára tette. A belépést nyilatkozatot különben Lingaaer Albin íratta alá mindkét képviselővel. Ezzel szemben Rakovszky ma is határozottan fentartja cáfolatát; a többi aláíró' képviselő meglehetősen tájékozatlan, hogy tulajdonképpen mi is történik. A koronatanú Lingauer pedig elutazott Budapestről. Friedrich nem tárgyalt a tiz képviselővel, akik az uj pártba beléptek, hanem ezekkel Lingauer Albin iratta alá az ivet. Tassler Béla ugy akarta, hir szerint, hogy a publikálással máig várjanak. Hallerrel és Andrássyval a tárgyalások folyamaiban vannak, de ezekkel nincs összefüggésben a belépís. Ha az uj párthoz még többen csatlakoznak, ezek elnököt fognak választani és ez az elnök Andrássy Gyula lesz. Rakovszky István vasárnap a következőket mondotta: — A vasárnap reggeli lapoknak adott cáfolatom helyesen jelent meg. Ezt természetesen ma is fentartom. Franciaország Horthy Miklós kormányzónak akarja felajánlani az Oroszország eHen felállítandó nemzetközi hadsereg főparancsonkságát BÉCS, jan. 16. A Nap bécsi szerkesztőségétől jelentik: A francia royalisták titokban már huzamosabb ideje a Biiand-kormány megbukásán dolgoznak. Poincare megbízatása már az ő győzelmüket jelenti. Németországgal szemben ismét a legkíméletlenebb módszereket kívánják érvényesíteni, Oroszországgal szemben is nyíltan fel fog éledni a fegyveres beavatkozás minden időkben fennmaradt gondolata. Poincare miniszterelnökségét szintén magában foglalta az a terv, amelyet a francia royalisták kidolgoztak és amelyeknek \ine qua non-ja az Oroszországgal szemben felállítandó nagy nemzetközi hadsereg. Ezt a hadsereget nem sorozás, hanem toborzás utján akarják összehozni. A terv szerint a francia kormány megnyerné az összes középeurópai államok engedélyét ahhoz, hogy országuk területén az Oroszország ellen felállítandó nemzetközi hadsereg céljaira toborozhassanak. Az akció vezetői, mihelyst az előkészítés munkálatain tul lesznek, fel fogják kérni Horthy Miklós kormányzót, hogy vállalja Franchet d'Esperay tábornokkal együtt a főparancsnokságot. Nem kételkednek abban, hogy Horthy kormányzó ha nehéz szívvel Is, ott fogja hagyni a magyar kormánytisztséget, bogy vezéri szerepben közreműködhessen az európai rend és egyensúly helyreállításában. Az utóbbi két mondat szószerinti idézet egy francia diplomata nyilatkozatából, aki a tervet és annak részleteit, bizonyítékait bemutatva közölte Szemere Pál'al, A Nap bécsi munkatársával. Negyven állam vesz részt a génuai értekezleten Március 8-ára hivják össze a konferenciát. RÓMA, jan. 16. (M. T. I.) Római lapok értesülése szerint a génuai értekezlet március 8-án össze fog ülni. Az értekezleten az olasz miniszterelnök elnököl. Olasz politikai körökben a francia-angol s?övetség tervét meghiúsultnak tekintik. RÓMA, jan. 16. (M. T. I.) A Tiibuna levelezője Lloyd Georgeval folytatott beszélgetését közli, amelynek során az angol miniszterelnök megerősítette, hogy sürgős szükség van a génuai konferencia megtartására, hogy azon befejezzék az általános béke problémájának megoldását. Llojd George kijelentette még, hogy a washingtoni értezására vonatkozó határozatait módosítani fogják, hogy ebben a kérdésben is és a leszerelések tekintetében az eddiginél nagyobb eredményt érjenek el. RÓMA, jan. 16. (M. T. I.) A március 8-án kezdődő pénuai értekezleten 40 állam képviselője fog résztvenni. Az olasz kormány már megkezdte azoknak az intézkedéseknek előkészületeit, amelyet a rendkívül nagyszámú résztvevő mcgfe'elő elhelyezésére, a posta- és táviróforgalom zavartalan lebonyolítására és általában az értekezletnek méltó keretekben való lefolyásához tartanak szükségeseknek. kezletnek a tengeralattjárók korláto Cserty József köztársaságot kiván. — A nemzetgyűlés mai ülése. — BUDAPEST, jan. 16. (M. T. 1.) A nemzetgyűlés mai ülését Bottlik alelnök nyitotta meg. Cserty jjzsef kéri a Ház tanácskozóképességének megállapítását. Miután a Ház nyilvánvalóan tanácskozásképtelen, elnök az ülést felfüggeszti. Hosszú szünet után nyitja meg újból elnök az ülést. Hornyánszky Zoltán kéri a Ház tanácskozóképességének megállapítását A Ház tnost tanácskozóképes. Napirend szerint következik az indemnitás feletti vita. Első szónok Cserty József: Lehetetlen dolognak tartja az indemnitás felett hosszasan vitatkozni, ezéil^a felelősség a kormányt támogató pártokat illeti. Miután a kezdeményezés az ő részükről történt, kijelenti előre is, hogy az indemnitást nem szavazza msg. A politikai egyetértésnek egyetlen módja van, ez az uj választás. Csak ez uton lehet megteremteni az egységes pártot és a nemzeti demokráciát. Határozati javaslatot nyújt be, utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy akár rendeleti, akár törvényhozási uton mindazok az állami és közigazgatási tisztviselők, akiknek földbirtoka az ezer holdat meghaladja, azonnal nyugdíjaztassanak, vagy végkielégítés utján bocsáttjssanak el a hivatalukból, azok a t'sztvisdök pedig, akiknek földbirtoka 1001000 hold között van, egy éven belül nyugdíjaztassanak, vagy végkielégítés utján bocsátassanak el hivatalukból Nemkülönben azok a nőtisztviselők is, akiknek férjük nyugdíjas állással rendelkezik. A valutát csak a termelőmunka fokozásával lehet megjavítani. Hangsúlyozza ennek szükségességét, hogy a kormány nyújtson segédkezet a munkásságnak. A királykérdést csak egyfélekép lehet rendezni és pedig ugy, hogy átalakulunk demokratikus népköztársasággá. Ezért js szükséges a demokratikus köztársaság államformájának felvétele, amely eszme már Kossuth Lajosnál is megnyilatkozott. Az ülés folyik. Lingauer Rakovszky ellen. BUDAPEST, jan. 16. Jól értesült forrásból nyert értesülés alapján a Friedrich-párt szombat esti nagygyűlésén bejelentett 10 keresztény nemzeti egyesüléspárti képviselő csatlakozásáról, illetőleg ennek megcáfolásáról a következőket jelenthetjük: A bejelentés nyomán nagy koasz támadt és az állítólagos csatlakozók közül többen kijelentették, hogy nem tudnak semmit csatlakozási szándékukról ^s hogy az indiszkréció folytán ju'ott ki a nyilvánosságra. Lingauer Albin kezdeményezte tulajdonképen a kereszténypárti képviselők csatlakozását az ui alakuláshoz és most akciójának kudarca miatt elkeseredett. Különösen Rakovszky eljárását furcsálta s erről a következő kijelentést tette: — Kezd már a bőröm hozzávastagodni olyan meglepe ésekhez, hogy beküldenek egy akcióba. Nem az első eset ez. Hogy Rakovszky jön-e vagy nem, az egészen az ö dolga. Ma már azonban tudom, hogy nem jön. Megvallom az uj alakulásnak nem lesz hátrányára ez, mert legalább nem kell fedezni Rakovszky egészen felesleges és meglepetésszerű túlzásait. Mi eddig vonakodás nélkül viseltük a követtezményeit annak, hogy Rakovszkyval szolidaritást vállaltunk, de ha ő most maga látja jónak félúton otthagyni bennünket ama lépése közepén, amelyre épen az ő cselekvése szorított bennünket, ez felment bennünket a további szolidaritás kötelezettsége alól. Ebben az esetben tehát belenyugszunk és megyünk tovább a magunk utján. Sigray párbaja. BUDAPEST, jan. 16. A Virradat irja: Gróf Sigray Antal nemzetgyűlési képviselő vasárnap kardpárbajt vívott Mocsonyi Sándor földbirtokossal, gróf Bethlen miniszterelnök sógorával. A párbajban háromszori összecsapás után Bocsonyi megsebesüli, a felek nem békültek ki.