Szeged, 1921. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1921-12-25 / 297. szám

Szeged, 1921 december 25 S ZBOBD MARGÓ A világ csak hangulat: mondotta Reviczky Gyula és ennek a mondás­nak mélységét és igazságát különö­sen karácsony tájékán érezzük. Ki­csiny és nagy, hivő és hitetlen egy­aránt valahogy másképen látja a világot egy napra, valahogy ünne­piesebbnek, derűsebbnek, tisztább­nak és boldogabbnak. A nyomor sötétsége is valahogy megenyhül a betlehemi csillag fényének világánál és a bűn komorsága is megszelídül a megváltás gondolatának lámpásá­nál. Az isteni gyermekre gondol aka­ratlanul is mindtnki és valahogy maga is gyermekké lesz egy kicsi­nyég és az istenit érzi önmagában és a mindenségben. Az a csodálatos éjszaka ott messze Júdeában, 1921 év előtt annyi ragyogást hozott e földre, annyi földöntúli fényt, annyi szépséget és annyi kedvességet, hogy még ma is gyönyörködhetünk és melegedhetünk mellette. Egy szegé­nyes istálló, egy egyszerű jászol a világ legnagyobb és legemberibb misztériumának foglalata lett. Csorda­pászto-ok voitak első bámulói és megértői e titoknak, egy szegény názáreti ácson és az Ur szolgáló­leányán kivül. Mély és örök demo­krácia sugárzik ki ebből a fönséges, ebből az isteni éjszakából, hogy a vakok lássanak, a szeretetlenek meg­alázkodjanak és a föld urai és hatal­masai tanuljanak. És az emberek, akik felejteni szoktak, ezt a magasz­tosa n egyszerű karácsonyi miszté­riumot kénytelenek megtartani az emlékezetűkben. * A legszebb karácsonyi ajándék a könyv —, hirdették régen, de most körülbelül ugy vagyunk vele, hogy egyúttal a legdrágább is. Egy Petőfi életrajz jelent meg most, az ára 440 korona. Egy bizonyos: Petőfi, ha élne, nem tudná megszerezni. Leg­feljebb nemzeti közadakozásból. Belvárosi Mozi Ma nincs előadás. Vasárnap utoljára Az idény legpazarabb kiállítású filmje! A héf éjszaka. Attrakciós amerikai dráma 7 felv.-ban. Főszerepben: Harria Milred Chaplin. AzonUivtU: A jó szomszédok Kitfinő amerikai burleszk, játsza: 6. A szépítő intézet. Kitűnő vígjáték. Játsza : ö. Hétfőn, egy napig A legkáprázatosabb kiállítású film ttl A Megváltás. Monumentális biblia? játék 8 felvonásban. Főszereplő: DIANA CARENNA. Pazar kiállítással, 10,00u szereplővel. Ö Aionkivftl: , a bátor lovag. Kitűnő vígjáték. Előadások 3, 5, 7 éa 9 érakor. .V : BABTOSNÉ SCHÖN TERÉZ jiagr Kálvária-utca 38. az. alatti dlvattermében jutányos árban 133H készülnek utcai es hazi ruhák. Meglátogattam a művésznővel a szegedi kártyavetőnőket. Jósnők, kártyavrtönök éa egyéb cigányasszonyok, akik aokkal fon oaabb tényezői a szegedi társadalomnak, mintsem gondolnád, óh nyájas olvasó! SZEOED, december 24. Minden kornak megvolt a maga társa­dalmi nyavalyája, a maga öröme, bubá­nata, szórakozása és ezek ugy változtak, mint maga az idö és a benne élő embe­rek. A Biedermeyer-stilussal egvütt letűnt a köcsögkalap, a vatermörder és ezekkel 3 ;yetemben azok a régi, ártatlan tá/sas­tékok, amelyekkel olyan szívesen elszó­rakoztak nagyatyáink, sőt még atyáink is. Valaminlhogy a táncban a snimmy járja mostan, nem a minét, ugy a társaságbeli dáma unalmát is bajos lenne elűzni ma­napság egy jó, öreg .haragszom rád" dal. Mas kell a ma nőjének, ami felvillanyozza idegeit, elűzi unalmát és leköti az izgató mozifilmek és érdekfeszítő regények a Ital felcsigázott fantáziáját. Évekkel ezelőtt, a spiritizmus volt az az izgatószer, melyet kisebb-nagyobb adagokban, nyíltan vagy titokban élvezett a hölgytársaság, később, amikor a hipnózis ejtette ámulatba a fan­tasztikum felé hajló női nemet, az ikara­tátvevő fenomének nimbusza elhomályosí­totta a táncoló asztalka, a kopogó szelle­mekbe vetett hitet és ma, amikor már a legszebb Rex mester dicsősége sem tart három napnál tovább, egészen más fákon nyílik az asszonyi szórakozások tiltott gyümölcse. Nem nagy titkot árulok el vele, amikor elmondom, hogy Szeged asszonyai — az egészen exlusiv uri társaságtól kezdve a tanyavilág kisgazdanépségéig — kivétel nél­kül, nyíltan vagy titokban, kártyavető­asszonyokhoz járnak. Temérdek ilyen szi­billa él — és még hozzá milyen jól él — ma ebben az alföldi metropolisban és kamatoztatja busásan az ember, de főként az asszonyi hiszékenységet. Szinte tűrhe­tetlen, hogy ezt a tiltott mesterséget ná­lunk ma már egész nyíltan űzik és intel­ligens társaságokban is komolyan latolgat­ják-fontolgatják ezeknek a műveletlen, primitív perszónáknak a bárgyú orákulu­mait' Elhatá'oztam, hogy belepillantok a sze­gedi jósnök boszorkánykonyhájába és ha Tehet, jól sikerült gyorsfényképet prezen­tálok róla karácsonyi meglepetésül a Sze­Í ;ed olvasóinak. Hogy az effektus nagyobb egyen, társul vettem magam me!lé a sze­gedi szinház egyik temperamentumos mű­vésznőjét és az alábbiakban leszek elmon­dandó, hogy mire mentem vele. Az első kudarc. Restelkedve kell bevallanom, hon mind­járt első utunk kudarccal járt. A Teleky­utca 12. szám alatt lakik özvegy Mogyo­róstné, egy közismert szegedi jósnő. Öt kerestük fel legelőször. Az instrukció sze­rint az öreg nagyon szereti a cukrász­süteményt. Betértünk tehát a Lányi cuk­rászdába és vásároltunk számára jó pár darabot. Aztán nekiindultunk felfedező utunknak. Találomra benyitottunk a 10-es számú házba és ott kerestük az érdemes asszonyságot. Rögtön megmondták, hogy a szomszéd házban lakik. Ismeri mindenki az egész utcában. Arra is figyelmeztettek, hogy ne a kapun menjünk be, hanem köz­vetlenül az utcáról; a pincelakásba. Könnyű volt ráakadni. Benyitottunk a pincébe. Elöl ment a művésznő, utána én. Társaságunk másik két tagja: a művésznő férje és egy ujságirótársam az utcán ma­radt. Rettenetes büz ütötte meg az orrun­kat. Nagymosás volt a pincében. Ameny­nyire a sürü párán keresztül ki tudtam venni, egy virulóan szép fiatal leány állt a teknő közelében. Az ajtóban egy kis kutya csaholt felénk barátságosan. Této vázva álltunk it.eg az utolsó lépcsőfokon. Itt elénk toppant a vén szibilla. Ráncos­képű, kövér öregasszony, bekötött fejjel, hatalmas ókuláré a szemén. — Magához jöttünk, drága jó nénike, — fuvolázott feléje a bájos művésznő, de az öreget ez nem lágyította meg, sőt egyene­sen harcias magatartást tanúsítva, dör­mögte az orrunk alá: — Menjenek, menjenek ... — és az aj­tóra mutatott. — De magához jöttünk ... — próbál­kozott meg ismét a szegedi színpad szépe, ámde hiába. — Nem érek rá, menjenek, — volt erre is a barátságtalan válasz. Szeretetreméltó segitőiársam még egy kétségbeesett kísérlettel próbálkozott : — Csak pár percre, aranyos, jó nénike, sütemenyt is hoztunk . . . Minden hiába. Az Creg kérlelhetetlen maradt és most már valósággal tuszkolt bennünket kifelé. Bánatosan ulnak indultunk. Az utcán várakozó setitő csapatunk Kárörvendő rö­hejjel fogadta kudarcunkat, mire a mű­vésznő nekilátott s jósnő lekenyerezésére vásárol! sü'emenyne* és ezzel 'Wesitette az első kudarc keserveit. Igv mentünk las­san, de reménytelenül expedíciónk máso­dik állomása felé. Aki a detektiveknek jósol. Az Osztrovszky-utcába mentünk. Ne­hezen haladtunk a csúszós téglajárdán a 24. szám felé. Nem ház ez, csak egy deszkapaiánk. Mögötte gondozatlan udvar és jó hátul egy rozoga kis épület Itt la­kik Varsányi Pálné. akiről az a hir járja, hogy legjobb a legjobbak között. Fődolog nála — igy szólt utasításunk — a disz­kréció Tehát diszkréten benyitottunk. Szín: egy nem kevésbé bűzös konyha, egyben lakószoba is. Egy idős férfi tog*d es bi­zalmatlanul mustrál végig bennünket. — A jó nénikét keressük, — ismétli meg instrukció szerint a művésznő. — Kint van, a disznókat eteti." Nem is olyan rossz üzlet a kártyavetés, — gondoltam magamban, miközben ki­mentünk a disznókhoz. Hárman valának ők és mohó röfögéssel várták a vacsorát. Rövid kapacitálás után kötélnek áll a Í ósnő és bctessékkel bennünket a kony­lába. Jóképű öreg néni, ez is pápaszemes. Közben előkerül egy pakli mocskos ma­gyar kártya a kredencből. — Üljön ide mellém, naccsága, vagy kisasszonykám, nem tudom minek tisz­teljem. — Óh én méc leány vagyok, — gögi­cséli a művésznő utolérhetetlen bájjal. — De hogy vessem ki a kártyát a kisasszonynak ? Nem jó az így, férfi előtt! — szabadkozik a jó asszony. — Előtte bátran beszélhet, a bátyám, — szólt a művésznő felém mutatva. — Jól van no, nem bánom. — Akkor talán behívhatjuk még az az utcáról a sógoromat is. — Tülem begyühetnek. Kimegyek és behívom. Hangos szóval jelentem, hogy itt a sógor (a művésznő térje) és a Samu bácsi, Megkezdődik a kártyavetés. A művésznő pompásan emel. Csupa jó dolgot mutat a kártya. A jósnő beszélni kezd: — A kisasszonyra nagy szerencse vár. Hárman is el akarják venni. A magos barna szereti, de nincs pénze; a másik, az egy kicsit öreg, de nagyon gazdag, ezt fogja mag magának. Őnagysága helyeslően bólint. A férj ka­cag a díványon. Jósol aztán még sok egyebet. Egy kis bosszúságot, de sok jó szerencsét utána. Levél, pénz, utazás. A szokott recept szerint. Közben hozzám fordul: — A Kassból jöttek ide? Ráhagytam, hogy igen. — A szobaasszony küldte hozzám? — Igen, — mondom, majd én veszem át a kérdezés fonalát: — Sokan szoktak ide járni? — Meghiszem azt. Különösen szerdán és szombaton, akkor jönnek a tanyaiak, azok csak a jó kuncsaftok — és itt fel­ragyog az asszony szeme —, a minap is hozott egy tanyai asszony egy libát, három ' kis libával. Liba is, disznó is, — gondolom ma­gambam —, igazán nem rossz üzlet a kártyavetés. Az asszony egyre beszéde­sebb lesz: — Jár ide uri nép is, — majd bizal­masan folytatja —, két detektív is jár hozzám. — Hogy hívják őket? — Kapom el a szót. — A nevüket nem mondom meg. Az egyik rücskösképü. Ha valami nagy dolog vár rájuk előbb hozzám szaladnak és megnézik mit mond a kártya. Sosem csa­lódnak. Azután ismét rátér a látogatóira: — A Zerge-utca 13. alatt van egy kifő­zés, mellette lakik egy asszony, ugy hivom. hogy .félszemű naccsága", mert vak az egyik szemére és olyan uri módon jár. Ez is veti a kártyát Hozzá még többen járnak mint ide én hozzám, ő pedig minden ked­den és pénteken hozzám szalad és velem rakat kártyát magának. Azt mondja, én sokkal jobban értem mint ö. Mégis hozzá járnak többen ... Teljes mértékben méltányoltam felhábo­rodását és bucsu után utnák indultunk. Mari néni, a goromba. Jól végzett munka után villamoson ro­bogtunk a Gedó felé A Vásárhelyi-sugárut 64. alá igyekeztünk. Ott lakik Mari néni, aki arról nevezetes, hegy nagyon öreg, nagyon szereti a cigarettát és nagyon go­romba 4 klienseivel. Mari néni nem volt otthon, a háziasszonya fogad bennünket és azonnal átküld az öregért a szomszédba. — Ne tesaen rá haragudni, ha megjön és dörmögni fog. Mindég dörmög, ez a szokása. Közben megérkezik Mari néni. Köszö­nés nélkül mordul reánk : — Minek is gyünnek ilyenkor, este se hagynak békét az embernek I — Ugyan édes jó Mari néni, ne hara­gudjon már no - tremolázik a művésznő. — olyan nehezen lalaltam ide magához. De Mari néni csak folytatja haragosan: — Este van már, a nap lenyugodott, ilyenkor nyugodni kell a kortyanak is. Az­után meg kicsoda maga? Nein ismerem! És még hozzá férfiakkal jön ide. Nem ió dolog ez, — ucól és fürkészöen nézi vé­gig a művésznőt. Belenyúlok a zsebembe és egv csomó cigarettat nyomok a zsörtölődő Pkytia markába. Lathatólag megnyerem vele a bizalmát. A művésznő újra kérdi. — Nézzen már meg jól, kedves Mari néni, nem ismer? Színésznő vagyok, vol­tam már én itt magánál régebben is. Mari néni gyanakvóan nézi: — Volt-é csakugyan? Talán bizony az Ajtaynéval járt nálam ? Szegénynek meg­mondta a kártvám, nem is egyszer, i szo­morú halálát. Éleget beszéltem neki, hogy verje ki a fejéből azt a bolond„ágot. Meg­mondta az én kártyám egy másik uri naccságának is, hogy gyászos lesz a vége (Itt megnevezi egy magasabbrangu katona­tisztnek öngyilkossá lett feleségét) Ugy, ugy! Nohát üljön ide. Mari néni gyertyát eyujt, egy kis asztal­hoz 01 és a művésznői m*ga mellé ülteti. Elővesz egy pakli francia kinyit, meg­keveri és közben megkérdezi vendégének a keresztnevét. — Irmának hívnak. Mari néni megemelteti a paklit, három­szor egymásután. Kirakja a kártyákat az asztalra, közben mutatóujjával titokzatos vonalakat rajzol a levegőben a kártyák fölött. Ajka mozogni kezd, valami imafélét mormol: Utenem, Istenem, Istenem' Ugy hangzik mint a kigyórizegés. Azután fel­emeli a kártyalapokat éa jógolni kezd, de nincs benne köszönet. Magának ugyan semmi jót sem mond a kártya. Kár vót idegyünni. Nem szeret maga senkit es semmit Magának — már én csak igy mondom — nincs másban öröme csak az éjszakában . . . Kínos csend. Maii néni újra kever éi újra kezdi: — Nem tudok én magának kártyát vétni, minek is gyütt ide. Akárhogy nézem, csak nem monda kártya semmi jót Sokan sza­ladnak maga után, de egyik sem veszi feleségül. Az a szőke tiszt, akivel talál­kozni szokott, most is ott várja a sarkon. Italt is mérnek abban a házban . . . Ujabb szünet, ujabb fejcsóválás ­— Nem mond a ktrtya magának sem­mit, kár volt idegyünni, mondom. Szeretni szeretik magát, de csak ugy ináról hó­napra, oszlán odébb állnak. Üres maga, ugy mondom. Magának nem kell egyik se komolyan. Hanem annak a kopasznak, tudja, sok a pénze, azt kopassza meg! Ezzel be is fejezte. A művésznőnek nem nagyon tetszett az orákulum, de annál jobban a férjének, aki tizkorona külön honoráriumot nyomott Mari néni markába a kikerült jóslásért. A művésznő már nem kíváncsi. Mentünk volna tovább is, de Mari néni elvette a művésznő kedvét a jövendő für­készésétől. Pedig lett volna még hova mennünk. Nem kerestük fel a méltóságos asszonyt, aki állítólag egy ezredes özve­gye, finom úrinő, igen előkelő kliensei vannak. Nem mentünk el Török-utca 7, alá, ahol szintén lakik egy közismert kártva­vetőnö. Ner.i látogattuk meg Tepsi Ku­zsit a Remény utcábin. Kimaradt gyűjte­ményünkből a Kertész utca 14. alatt lakó bőbsszédü öregasszony is és főleg nem ruccantunk ki a cigány sorra, ahol minden jóravaló cigányasszony kártyát vet és jö­vendőt mond. Pedig itt leit volna csak igazán nagy a ribillió. Verme* Ernő. Orőm lesz Mzában. ha karácsonyra fűszer, csemege és italszflksépletél Glück Lipót cégnél vásárolja. Olcsó pezsgővásár!

Next

/
Oldalképek
Tartalom