Szeged, 1921. december (2. évfolyam, 277-301. szám)
1921-12-21 / 293. szám
Szegeti, 1921 december 21 Ara 3 korona. Szerda, II. évf., 293 tzám. előfizetési ARAK: lST érn 600 kor. \ N«gy»d*vrcl50kor •m soo Egy bóra Megjelenik naponkint délután. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kölcaey-utca 6. • Tsleton 1J-3S. Kállay pénzügyminiszter expozéja Belitska honvédelmi miniszter védi a megtámadott tábornokokat. — A nemzetgyűlés mai illése. Kállay Tibor pénzügyminiszter: BUDAPEST, dec. 20. (M. T. I.) A nemzetgyűlés mai illését 10 órakor nyitotta meg Gaál Gaszton elnök. Az elnöki bejelentések után a Ráz harmadszori olvasásban elfogadta a lakásépítés előmozdításáról és a külkereskedelmi statisztikáról szóló törvényjavaslatokat. jp. Ezu'án Belitska Sándor honvédelmi miniszter szólal) fel. ' A »' mentelmi vita során a hadsereg egyes személyeit helytelen megvilágításba helyezték. Ezért fel akarja tárni a valóságot. A vérontással kapcsolatban leszögezi, hogy az összes felelős tényezők ennek megakadályozására törekedtek. A vasút szétrombolása is csak azt célozta, hogy az összeütközést elkerüljék és lehttővé tegyék a tárgyalásokat. A király vonatának lövetése tényleg nem történt meg és őfelsége az egész harc alatt Biatorbágyon tartózkodott. Megállapítja, hogy Lingauer Albin helytelenül állítottJ be a királyi csapatokkal val J tárgya'ásokai. Áttérve a személyi kérdésedre, azt mondja, hogy Artner bornokot ugy aposztrofálták, mint aki elsőn k lépett be a szociáldemokrata-partra. Artner azt mondja, hogy nern a szociáldemokrata-pátiba lépé" be, hanem a tényleges lisztek szakszervezetébe. Említést tettek a mentelmi vita során Nagy Pál, Soós Károly és Tban tábornokokról, ezek mind kiváló katonák. Nagy Pálról azt mondották, hogy a nyugdíjból ráncigálták elő, p.díg ő rendelkezési állományban volt. Mindezek össze nem fü^gő megegjezések s igen kellemetlenül érintették az illető urakat, mert a Ház előtt nem tudnak védekezni. Konstatálja, hogy az a módszer, nmellyel a hadsereget belevonták az eseményekbe, nem alkalmas arra, hogy a hadsereget kivonák a poli ikából, sőt ezzel az elárással egyenesen belelovagoiják. Kijelenti, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben nem tud megfelelni Palavicini György őrgróf ama óhajának, hogy hagyja el helyét. Éppen a nehéz helyzetre való tekintettel nem teheti ezt még akkor sem, ha a rauló nápiesemények etre kémlelnék.' Napirend szerint következik a testnevelésről szóló tőrvényjavaslat részletes tárgyalása. A Ház az 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.. 8., és 10. szakaszokat eifogsiia Karaffidtb Jenőnek azzal az indítványával együtt, hogy Budapesten 70— 80 e/er főnyi befogadóképességű sport-stadion létesíttessék olimpiai játékok cs ünnepségek rendezésére. . Ezután a kármány-program feletti vita következik. ( Róbert Emil a pénzügyi bizottság előadója beterjeszti a: indemnitási javaslatot és kéri, hogy ne provokáljanak nagyobb vitát, hanem fogadják el azt az általános tárgyalás alapjául. Engedjék meg, hogy ezen vita megkezdésekor pár szót szóljak azon irányelvekről, amelyeket s»emelőtt kívánok tartani a pénzügyi tárca vezetésében. Ezen kijelentésemre azért is nagy szükség van, mert az általam kontemplált program nem sikerült mindenben ugy, ahogy azt megalkottam. Most nagy kérdés az, hc^y mi fogja képezni ezen program uj irányelveit. Ami a program lényegét illeti, semmi különös dologgal nem jövök Önök elé. Nagyon csodálkozom, hogy bárki is azzal jön, hogy tőlem vár mindent. Az országot a nemzet összes tagjainak együttes erőfeszítése mentheti csak meg. Mi nagyobb kö'csönöK felvéteiere nem támaszkodhatunk, nekünk polgárainkra kell támaszkodnunk. A szükséges pénz előállítására a bankó bizonyos mértékben alkalmas, azonban államháztartási szempontból ez nem gazdálkodás, ezt az eljárást a magángazdálkodók svindiinek nevezik. Az államháztartás egyensúlyának helyreállítását uj terhek szaporításával nem lehet e őmozditaní. A termelés előmozdítására, a vállalkozás irányítására és a szabad kereseti lehetőség biztosítására kell törekedni. A kormánynak feladata, ho,;y a külfölddel a forgalmat leheiőve tegye. E tekintetben sem a mult, bem a mai kormányt nem é.heti vád. Mi hajlandók vagyunk a külföldi államokkai gazdasági megegyezéseket létesíteni, hiszen a ponoroset megegyezés is ezen az alapon jött létre. En elismerem a ttrmelés' nemzeti jelentőségét, a vámok fe (tartásával annak lehetőségét biztosítani is fogom, azt azonban nem kívánhatják meg tőlem, hogy én zsiráljam minden vállalkozó váltóját, valamint azt sem, hogy én vállalkozzam. A vállalkozók panaszait mindenkor a legnagyobb készséggel meghallgatom és a felmerült akadályokat, amenynyire tőlem telik igyekezni fogom eliminálni. Azt azonban nélh engedhetem meg, hogy bárki a kincstáron keressen. Mint méltóztatik tudni az 1921—22. évi költségvetés 26.8 milliárd kiadást tüntet fel Megállapítom, hogy az államkincstárnak 28 milliárd a szükséglete. Ami a bevételi részt illeti, a költségvetésben két rész foglalkozik ezzel: az első rész a közigazgatási, a másik rész az üzemek költségvetése. Remélem, hogy az üzemek el fogják érni azt a nívót, hogy a kiadásokat a bevételek teljesen fedezzék. Most csupán a közigazgatási költségekkel kell foglalkozni. Ebből 14 milliárd az, amit fedezetnek jelentettem be. A bevételek 13'2 milliárdot tesznek ki az egyenes adókban, a többi adók 75 százalékkai szerepelnek. Ez nen. lehet állandó helyzet, arra kell tehát törekedni, hogy az adóztatás rendszeréi kiépítjük. Abban a helyzetben vagyok, hogy bizonyos sikereket jelenthetek be a nemzetgyűlésnek. Az ülés tart. Felügyelet alá helyezik Németj ország pénzügyi gazdálkodását. Rathenaut Londonba hívták. — Barthou katonai szankciókkal fenyegetőzik. BÉCS, dec. 20, (A M. T. 1. m?gánjelentese.) A Neue Freie Presse jelenti Londonból: A mai nip meglepetése dr. Rathenau megérkezése volt, aki az angol kormány felkérésére visszatért Londonba, ' hogy a konferencia alatt Lloyd George rendelkezésére álljon. A két miniszterelnök első megbeszélése, mint előre megállapították, pontosan 11 órakor kezdődött, nem egészen két órai tárgyalás után azonban holnapra halasztották. Az összejövetelen Chamberlain, sir Norbert Norns, Loucheur és Berthelot is résztvettek. BERLIN, dec. 20. (M. T. 1.) A Vossische Zeitung tudósítója jelenti londoni jelenlés szerint: Rathenau az angol kormány felkérésére utazott Londonba. Rathenaut a német haditerhek bizottságának elnöke, Fischer is elkísérte útjára. BÉCS, dec 20. (A M. T. I. magánjelentése.) A Neues Wiener Tagblattnak jelentik Berlinből: A berlini sajtó annak a feltevésnek ad kifejezést. hogy a két miniszterelnök londoni tárgyalásain a Németország fölött gyakorlandó pénzügyi ellenőrzés berendezéséről lesz szó. A jóvátételi követelések elhalasztásának előfeltétele ugy tudjuk az lesz, hogy Németország pénzügyi gazdálkodását felügyelet alá helyezik. BÉCS, dec. 20. (A M. T. 1. magánjelentése.) A Neue Freie Pressenek jelentik Londonból: Az Obsener, amelynek főszerkesztője barátja Lloyd George-nak, kijelenti, hogy Lloyd George hajlandó pénzügyi téren is nagy engedményeket tenni Franciaországnak, még akkor is, ha Anglia ennek követketkeztében károkat szenvedne. Lioyd George támogatni fogja Franciaország álláspontját a német jóvátétel tekintetében, de azzal a feltétellel, hogy Franciaország a jóvátétel kérdésében lemond mindenről ami útjában áll annak, hogy Európában a normális viszonyok visszatérjenek. RÓMA, dec. 20. (A M. T. I. szikratávirata.) A francia szenátus tegnapi ülésen az 1922. évi korosztály behívásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta, Barthou hadügyminiszter a javaslatot elfogadásra ajánló beszédében kijelentette, hogy a francia hadseregnek szüksége van arra, hogy összes erőit készenlétbe he'yezze, figyelemmel a közelmúlt jelentős esetnenyetTe, valamint arra, hogy a jóvátételi fizetések elmaradása esetén, Németország ellen kizárólag katonai szankciókat kell foganatosítani a jóvátételi bizottságnak. A tavasszal végrehajtják az Osztrák-Magyar Bank felszámolását. BÉCS, dec. 20. (A M T. 1. magánjelentése.) A Neue freie Presseneit jelentik: A jövő hét elején kezdődnek meg a tárgyalások az ÖsztrákMagyar Bank felszámolása ügyeben az osztrák és magyar kormánnyal. Valamennyi többi utódállammal sikerült már a felszámolás ke.désében elvi megegyezésre jutni. A felszámok k február 1 én Bécsben érlekezle re hívják egybe az utódállamok képviselőit. Ha ezen a tanácskozáson at érdekeltek meg tudnak egymással egyezni, — amiben ez elókészitó-bizettsági tárgyalások után nincsen semmi kétség —, akkor a bank felszámolását ll>22 tavaszán végre lehet hajtani. Svájc uj elnöke. BERN, dec. 20. (M. T. 1.) A szövetségíllés dr. Haalyr szövetségi tanácsost az 1922. esztendőre a sváj:i szövetség elnökévé választotta meg. Alelnök Scheurer szövetségi tanácsos i lesz. Az uj elnök mint bíró kezdte pályafutását, később vasutigazgató, 1917-ben pedig berni követ lett. Ezt az állását akkor hagyta el, amikor szövetségi tanácsosnak választották meg. Amerika 20 millió dollárt ad az oroszoknak. BÉCS, dec. 20. (A M. T. I.magánjelentésej A Neue Freie Presse jelenti.Washingtonból A képviselőház indítványi fogadott el, amely felhatalmazta Hardingot, hogy 20 millió dollárt fordítson az oroszok segélyezésére. FELELET A FEHÉR KÖNYVRE. Mint értesülünk, az ellenzék soraiban mozgalom indult meg aöbó: a cél-, ból. hogy a mentelmi vitában elhangzott ellenzéki beszéde-- könyv alakjában a nyilvánosság ele kerüljenek. Az ellenzék ezzel feleletei óhajt adni a hivatalos felfogást képviseli) Fehér Könyv adataira. PÁRTKÖZI ÉRTEKEZLET LESZ A VÁLASZTÓJOGI JAVASLAT ÜGYÉBEN. Értesülésünk szerint azok, akik a vá'asztó< blokk megalakítását célzó megbeszéléseket megindították, alk-.lmísin? a parlamentben az ellenzék bevonásival pártközi értekezletet tartanak, melynets az a célja, hogy a választójog kérdésében a pártok között fennálló ellentéteket eliminálja, nehogy a választójogi javaslat körül a nem zetgy ülésen hosszabb vita keletkezzék, amire tekintettel a nemzet^yüles irindátumának köze i I. jártára, nincs idö.