Szeged, 1921. december (2. évfolyam, 277-301. szám)
1921-12-02 / 278. szám
SZ fiOHD &t«*JL 1931 december 2. A TEGNAPI SZEOED, december I. (Saját tudó/utónktól) A tegnapi közgyűlésen komoly és szomoni dolgokról lévén szó, végtelen ünnepélyességgel ragadjuk meg a tollat, midőn az Üléstől beszámolunk A polgármesteri jelentések után Wimmer Fülüp szór.oxcl a szénkormánvbiztosságok ellen, a szén termelési költségeinek redukálása érdekében. A közúti hid kijavítását határozták el ezután 196 000 korona értékben, áe megszavazták a városi alkalrrazotlak téli ruhijárandóságát is. Ottévay Károly többszázezer koronát ktván áldozni az iskolásgyermekek fel segélyezésére. A város ötvenezer koronás segélye nagyon kevésnek bizonyult, a társadalmi uton történt gyűjtések a közönség kisebbik rétegét terhelik túlságosan. Jótékonysági adó kivetését javasolja, hogy az adakozásból a gazdatársadalom se vonhassa ki magát. Kerner Lajos az eddigi ötvenezer korona segély helyett 150000 koronát kér megszavazni. Balogh Károly öt százalékos jótékonysági adót javasol, de ezt az indítványt a közgyűlés egyelőre nem tárgyalta, hanem megszavazta a 150.000 koronás segélyt. A városi felsőkereskedelmi iskolai tanárok óradijának emelését kérte ezután dr. Tonelli Sándor 12 koronáról 15 koronára. A közgyűlés nem emelte fel az óradijakat. Beterjesztették ezután a gáz- és villanyárak emeléséről szóló döntőbizottsági határozatot. Wimmer Fülöp nagy szakértelemmel boncolgatta a tanács és a döntőbizottság eljárását ebben a kérdésben. Helytelennek tartja, hogy a tanács a gázárak megállapítását is a döntőbizottságra bizta, holott csak a villanyárak tartoznak a hatáskörébe A döntőbizottság nem a közönség, hanem a gázgyár érdekeit nézi. Tagadja, hogy a gáz vagy a villany előállítása költségesebb lenne mint eddig, a helyzet tűrhetetlen, sőt erőszakos, indítványozza, hogy írjanak fel a miniszterhez a döntőbizottság határozatai alól való felmentésünk végett. Dr. Turóczy Mihály tiszti főügyész válaszol Wim mernek és ö maga sem tesz e'lenvetést a döntőbizottság hatáskörének megszüntetése ellen. Hosszú vita után az uj árakat mégis csak elfogadták, de felírnak a miniszterhez a döntőbizottság megszüntetése érdekében. A közgyűlést ezután bezárták és folytatását péntek délután 4 órára halasztották. Korzó-Mozi THtSFON: Igazgatóság 455. Ptnzlár II-05. December hó 1-én, csütörtökön Hz idény legszebb HímjeII! PARIS EJJEL. Társadalmi dráma 6 f lvonásban. Azonkívül a pompás kisérő műsor. ELŐADÁSOK: vasárnap 3. fél 5, 6, fél 8 és 9, hétköznap 5, 7 és 9 órakor. HELY ARAK vasár- és ünnepnap: páholy 24. zsöllye 20. I. hely 18, II. hely 12, III. hely 10 kor., hétköznap: páholy 22, rsö.lve 18. I. helv 16. II. hely IU, III. hely 8 kor., a vigalmi és forgalmi adóval együtt. Szegedet és környékét egyelőre nem fenyegeti sóhiány. Hat hétre való sóhéazlete van csak a szegedi sóhivatalnak. Bajor sóval sóznak a szegediek. Nagy a forgalom a aóhivatalban SZEGED, december 1. (Saját tudósítónktól.) A fővárosi lapok az országot fenyegető sóhiányról adnak hírt, amelynek okául azt hozzák fel, hogy a kormány nem gondoskodott kellő időben a sóel látásról A budapesti lapok híradására vonatkozólag felkerestük a szegedi sóhivatalt, hogy megtudjuk Szegedet mennyiben érinti a lapok által beharangozott sóhiány. Kérdésünkre Devich István állami sótárnok, a hivatal vezetője a következőket mondotta: — Szeged és környéké. .sóellátása hat hétre, tehát a tulajdonképpeni sószezonra, biztosítva van. Száztizenőt vagon sónk van raktáron, számításaink szerint ennyi elegendő lesz december és január hóiapokra, mikor a disznóöléshez sok sót használnak fel. A jelenleg raktáron levő sót Bajorországból szereztük be. Tárgyalások folynak azonban arra nézve, ho?y a megszállett területek sóbányáiból kapjuk meg a szükséges készletet. — Ami a sóhivatal forgalmát illeti, kijelenthetem, hogy soha ilyen forgalmunk nem volt mint most. Például a mult hónapban hétmilliókilencszázezer korona értékű sót adtunk ki, mig a juliustól december elsejéig terjedő időszak forgalma huszonötmillió korona volt. — Meg kell említenem azt is, hogy a kormány Borsod és Hevesmegyében kutatásokat végeztet sóbáuyák, illetve telepek után. Amenynyiben a kutatások eredménnyel járnak, ugy Magyarország sószükségletét könnyen lehet majd biztosítani. Tanszerkészitő műhelyt állítanak fel Szegeden. Fenyvaaay tanító tanulmányútja •radmányiröl. SZEOED, december 1. (Saját tudósítónktól^ A város tanácsa egy hónappal ezelőtt megbízást adott Fenyvessy Jenő belvárosi népiskolai tanítónak arra, hogy a Budapesten már meglévő tanszerkészitő-üzemet tanulmányozza és tapasztalatai alapján, amennyiben arra mód van, állítson fel ilyet Szegeden is. A tanszerek nagyrészét külföldről szerezték be a múltban és a háború folyamán, a megszállás és egyéb rendellenességek következtében a tanszerkészletekben nagy hiány állott be. Fenyvessy néhány nappal ezelőtt érkezett vissza többhetes tanulmányútjáról és mielőtt még a tapasztalatairól szóló részletes jelentést a város tanácsának megtenné, a következőket mondotta el a Szeged munkatársának : — Budapesten már évekkel ezelőtt létesitettek tanszerkészitő műhelyt, amely házikezelésben a saját iskoiái részére szükséges tanszereket állítja elö A főváros az itteni gyártmányokból látja el 140 nép- és 65 középfokú iskoláját. Ez a tanszermühely a régi országház 17 helyiségét foglalja el és ez az üzem ma már európai hírnevű. A budapesti műhely állat-, növény- és ásványtani gyűjteményeket, fizikai és szemléltető eszközöket, valamint az ujirányu rajztanításhoz szükséges természetes rajzmintákat készít. Ezenkívül itt gyártják az összes szokványos iskolaszereket is. —Szegeden — mondotta Fenyvessy — az összes iskolák nélkülözik a tanszereket, mert a megszállás idejében az itteni iskolák berendezései tulon-tul elpusztultak. Elsősorban is a megrongált taneszközöket lehetne kijavítani és egyelőre a Schlöid keretébe vágó papír-, agyag- és fából előállítható egyszerű, de a szemléltető oktatáshoz igen alkalmas tanszereket készíthetnénk. A felállítandó tanszerűzemhez a szegények házában, vagy az árvaházban kaphatnánk megfelelő helyiségeket. Itt Szegeden van 5—6 igen lelkes segítőtársam és legesen a város áldozatkészségétől függ, hogy milyen mérvű tanszerüzem lenne Szegeden felálíitha'ó. A tanszereket mi h:tan állitanók elő és a város mintegy 50.000 koronás befektetése busásan meghozná kamatait. Ez az üzem egyelőre csak Szegedet látná el, ami magában véve is elegendő munkát adna, hiszen a városban 110 osztály, a külterületeinken pedig 164 népiskola van. A város tanácsának álláspontja még ismeretlen előttem és csak e hó közepén kaphatok beadványomra érdemleges választ. Elmondotta még Fenyvessy, hogy budapesti tartózkodása alatt tanulmányozta a budapesti népiskolákat, különösen a négy egészen 'modern Bárczy-féle népiskolát. Tapasztalatait szabadelőadás keretében fogja referálni a legközelebbi igazgatói értekezleten., A szegedi tanszerüzem felállítása annál is inkább kívánatos lenne, mert jelenleg a tanításhoz szükséges szemléltető eszközök hiányzanak az iskolákból, ami az oktatásnak nagy hátrányára van. A KISGAZDAPÁRT TEGNAPI HATÁROZATA, mely felborította a pártközi értekezleten létrejött megegyezést, a kisgazdapárt meggondolt és az ország érdekét szem elótt tartó elemei között nagy viszszatetszést keltett Nyíltan kárhoztatják a Dömötör— Slmonyi- Semadam—Henez• csoport magatartását. Ez a csoport a rabuiisztikus érvek egész sorával igyekezett a párt kevéssé tájékoztatott tagjait a saját álláspontjára terelni. Föérvük az volt, hogy a miniszterelnök meg akarta semmisíteni a párt vtáéki szervezeteit. (Százat.) Korzó-Mozi TELEFON: Igazgatóság 455. Pénztár 11—85. Pénteken, szombaton és vasárnap A legbravurosabb amerikai filmi 1! Amerikai kalandordráma 6 felvonásban. Azonkívül: Hamlet a padláson. Amerikai burleszk vígjáték 2 felv -ban. ELŐADÁSOK: vasárnap 3, fél 5, 6, fél 8 és 9, hétköznap 5, 7 és 9 órakor. HELYÁRAK vasár- és ünnepnap: páholy 24, zsöllye 20. L hely 18, II hely 12, III. hely 10 kor., hétköznap: páholy 22, zsöllye 18, I. hely 16, II. hely 10, III. hely 8 kor., a vigalmi és forgalmi adóval együtt. TEGNAP az osztrák nemzetgyűlés elfogadta a velencei jegyzökönyvet. Bethlen István tegnap délután 5 órától fél 8-ig tartó kihallgatáson jelent meg a kormányzónál éa felajánlotta, hogy megbízását visszaadja és a kormányzóra bizta a döntést. A kormányhoz közelálló körökben este azt mondották, hogy valóttan állításokkal bontották fel az egységes pártot, mert szó sem volt a pártszei rssa tek és keretek feloszlatásáról. • A soproni gazdoközönség körében igen •agy megnyugvást keltett Bethlen miniszterelnöknek a soproni küldöttség elótt tett ama kijelentése, hogy jogos kéréseiket teljesíteni fogia és teljesítette volna akkor is, na a küldöttség nem kereste volna fel. • Román politikai köröknek az a nézetűk, hogy az utódállamoknak Károly király ellátásához való hozzájárulása kérdésében együttesen kell megegyezésre jutni Ezeknek az államoknak Károly király megfelelő őrzése érdekükben áll és Portugáliától nem lehet kivánni, hogy erre a célra áldozatot hozzon. • A cseh és magyar kormány hosszas tárgyalásai, a nagyköveti konferencia s a párisi szövetségközi katonai bizottság közbelépése után most már sikerűit elérm, hogy a négy elfogott cseh repülőt a magyarok fogságából elbocsátottak. A többi internüt ügyében tovább folynak a tárgyalások a cseh és a magyar kormány között. Leykőzeiebh mindkét részről megtörténik a oglyok és internáltak kicserélés:. Aa emiiístt repülök ma Budapestről Csehországba érkeztek. A német birodalmi ipari szövetség tegnapi elnöki ülései Síisnes Hugó jelentést tett londoni megbeszéléseiről. A jelentést az ipar hitelakciójáról folytatott vita követte, kapcsolatban a külföldi hitelek kérdésével. A birodalmi ipari szövetség egyetért Wirth ama javaslalával, hogy az ipari és pénzügyi világ tagjaiból alakított 6 tagu bizottságot meg fogják bizni, lépjen érintkezésbe ezügyben az angcl és amarikai gazdasági körökkel. Ezt a bizottságot maga a birodalmi kancellár nevezi ki. . Winston Churchil a tengerentúli tiankok lakomáján beszédet mondott, amelyben kijelentette, kogy az ir kérdőt ö nem tekinti reménytelennek. A vai-Júngtoni konferenciára rátérve, a miniszter kijelentette, hon végső kifejlődésében Anglia, Amerika és Japán közti háromas egyei ményre törekszik a Csendes-Oceán bekéi; fejlődésének biztosítása érdekében. A washingtoni konferencia Jóval előbbre vitte ezt a tervet Szükség van azonban egy másik háromas egyezményre is Európában. Anglia, Franciaország és Németország közti jó egyetértésre és barátsagos közeledésre Európa újjáépítésének és a világ eltűnt pénzügjd jólétének újból való megteremtése erdekében (tetszés). Hogy ezt a kombináció: nehéz dolog-e megvalósítani, az majd kiderül. Angliának mindenesetre kötelessége, hogy e cél elérésére törekedjék. AngJitnak Franciaország rovására nem szabad barátságot kötni Magyarországgal A francia kormányhoz közelálló személyiség a Petit Journal washingtoni levelezője előtt oda nyilatkozott, kogy SS amerikai kormány meggyőződése az. hon a washingtoni konferenciának a delegátusok időelőtti elutazása folytán bekövetkezett elnapolása súlyos következményekkel járhat Amerika azon lesz, hon a konferencia addig ne oszoljék szét, amíg a következő kérdéseket meg nem oldottak: I. A tear i fegyverszünetre vonatkozó egyezméajft Az angol-Japán szerződés felbontását 3 japán kötelezettségét, hogy Shangtuat kiürítse és 4. ugyanezt a kötelezettségei Mandzsúria tekintetében. toyd ueorge Washingtonba való utaa előtt Brlanddal meRt>eszélést fog folvIÍ. Az Angliára vonatkozó jegyzek oly Lloyd Geor, Ütni. _ . _ passzusokat tartalmaz, amely megfelel Lloyd Oeorge ama kívánságának, hogy as üléseknek szakértői értekezlet jellegük legyen ée azokat nem fogják a legfelsőbb tanács üléseinek tekinteni. • Az Adaverul jelenti, hogy Tltulescu román pénzügyminiszternek sikerült IíjO millió frank kölcsön felvétele Biztositékképpen Titulescu felajánlotta a francia kormánynak Erdély aranytermeléaét. • Az esküdtek Landrut bűnösnek mordták ki a terhére rótt gyilkosság, hamisítás és lopásban. A biróság most a kiszabandó bdatelésrót tárgyal.