Szeged, 1921. november (2. évfolyam, 252-276. szám)
1921-11-03 / 253. szám
SZEOED Szeged, 1921 november 3. Holnapállapitjákmega kifliárát SZEUED, november 2. (Sóját tudósítónktól.) Sokat hányatott Ugy lett ujabban Szeged közéletében a fehérsütemények árának a dolga. Megirtuk már, hogy a mult hét egy szép reggelén, csendben és titokban két korona ötven filléres süteményekkel lepték meg a pékek a közönséget. A gyengédtelen játékba azonban beleszólt áz árvizsgáló-bizotlság is. Nem tudni ugyan, hogy mit mondott a bizottság, de egy bizonyos: a sütemény ára harmadnap ismét a régi 150 korona letf. Azóta azután megindult a harc az árvizsgá'ó bizottság és a pékek között és az árszabályozás kulisszái mögött ki tudja milyen ágyuharcok és szuronyrohamok játszódnak le néhány nap óta. Apékháboru döntő ütközete, mint értesülünk, holnap délután lesz és az árvízsgáló-bizottság elnöke, Balogh Károly már ma délelőtt fegyverkezett a győzelem érdekében. Az ütközet eredményt dolgában még nem jósolhatunk semmit, de jólesne mindenkinek, ha a pékek visszavonulása következnék. Krizsák István URI CIPÉSZ Tina Lajos-körut 40. >«" ftiértékoutály. Állandó elpö nagyraktár. ' spjort " November 20-án kerfll döntésre • Dél—Nyugat közti válogatott mérkőzés A Labdarugó Szövetség az érdekeltekkel egyelértőleg végre megállapította a Dél és Nyugat között megtartandó válogatott mérkőzés időpontját. A mérkőzést ezek szerint e hó 20-án Szombathelyen fogják lejátszani. A délkerületi csapat összeállításával még nem készült el a válogató-bizottság és ugyancsak bizonytalan még a mérkőzést vezető biró személye is. Zrinyi—SzATE 5:1. A Zrinyi és a SzATE csapatai barátságos mérkőzést tartottak tegnap délután a cserepessori pályán. A mérkőzés a Zrinyi 5:1 arányú győzelmével végződött. A TnAK—SzAK mérkőzést megtartják vasárnap. Vasárnap mégis eldöntésre kerül a Csabai AK és a SzAK közötti nagyfontosságú bajnoki mérkőzés. A mérkőzés megtartása tudvalevőleg mindmáig bizonytalan volt, mert a SzAK-ból két, esetleg három játékost a szövetség már vasárnapra felrendelt, hogy a svéd— magyar mérkőzést végig nézzék és szerdáig, mikor a svédek a vidék válogatottjaival játszanak, tréningeket tarthassanak. A felmerült akadályokat a szövetségi kapitány hozzájárulásával sikerűit mégis eliminálni. A válogatotibau szereplő SzAK játékosok — Solti, Csáki és valószínűleg Beck II. —a csabai mérkőzés lejátszása után egyenesen Budapestre fognak utazni s igy még idejekorán rendelkezésére állhatnak a szövetségi kapitánynak. Az ntolaó helyeiettek nagy napja. Vasárnap, azaz 6-in játsza a Szegedi Sport csapata bajnoki mérkőzését a Hmvásárbelyi Vivók csapatával. E mérkőzésnek különös érdekességet kölcsönöz az a körülmény, hogy e két csapat még egyetlen pont nélkül küzdötle végig az őszi fordulót és bizonnyal igen kemény harcot fog. nak vivni a győzelemért. A SzAK közgyűlése. A SzAK csütörtökön délután 6 órakor a Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében rendkívüli közgyűlést lart, melyre ezúton is meghívja a tagokat sz Elnökség. SZÍNHÁZ HETI MCSOR: Szerda . Az apam Jelesége, vígjáték. Csütörtök : Bucsukeringő, operett. Bem-itató A) 17. Péntek: Bucsukeringő, operett. B) 17. Szombat: Bucsukeringő, operett. Vasárnap délután: Gyermekasszony, népszínmű. Este: Bucsukeringő * Déri Rózsi áihere. Vasárnap nyitották meg ismét a Czakó Pál vezetése alatt működő Várszínházát. Géczy István és Stephanidesz Károly dalos színmüve: Mátyás szerelme volt műsoron, melyben Déri Rózsi, a szegediek feledhetetlen kedvence is szerepelt és igen szép siker kisérte felléptét. A budapesti lapok kritikáikban különösen szép hangját, temparamentumát és kedvességét regisztrálják — „mintha csak a színpadon született volna" — irja a Virradat. A hírt bizonnyal örömmel fogadja a kedves Déri Rózsi nagyszámú tisztelője. Naponta frissen f i'költ kávénkból aMnntprólMtett! Úgyszintén legolcsóbb beszerzési forrás fűszer, csemege és déligyümölcsben HIRSCHL TESTVÉREK752 Telefon 413. Dugonics-tér. Telefon 413. PRINN, SZARAZ CSÖVES TENGERI O minden mennyiségben kapható o BARTA ÉS KERTÉSZNÉL Szent l«tvín-tér és Vidra-utca sarok. Telefon 17-05. 1060 Telefon 17-05. Orion Bőrguár Részvénytársaság a Gyártelep: ezi Zsóíér-ufca 5—7. hm • Telefon: 49. • Bőrcserzésben kikészitnyersbőröket gazdák és magánosok részére. vrYwwrvYVYrrYYVWYwrYYr 13—33 a SZEGED telefonszáma. Tőzsde. SZEOED, november 2. Szegedi értéktőzsde :". Kötés nem jött létre Szegedi árutőzsde: Kútés nem jött létre. Kudao*atl iár«Várfoiy»moh: Napoleon 2430- 2370, font 3280- 3320, dollár 800810, Ir. trank 01 50-62.—, lengyel márka 19.50—20.50, márna 465—475, lira 32.8533.20, oszt kor. 19-20, rubel 34.50— 35.50, lei 530-540. sokol 7.75—7 85, dinár 9.90-10.10, sv. frank 150.50-151.50. az összes idegen pénzét beváltását és beszerzését legelőnyösebben, tőzsdei napi áron eszközli KROÓ rcRcnc Bili- és Pénzváltó-izlet • Vaspálya-utca 5, • Szeged-állomás mellett. Telefon 6-89. Pénztári óra egész nap. ZÜRICH, november 2. (Nyitás.) Berlin 2.80, Newyork 541, Milano 21.70, Bukarest 3 47, Bndapest 0 67'/», Varsó 15, Prága 5.10, Bécs 25, osztr. beivegzett 15, Zágráb 1.80. Dinár, Dollár, Lei, mindennemű sn PÉNZEK vétele és eladása KAROLYI-UTCAI KROÓ BANK- ÉS VÁLTÓÜZLET I. ker., KároWi-utca 2. és Feketesas-utca &, sarok, volt reketesas-kávéházzal szemben. PÉNZTÁRI ÓRA EGÉSZ NAP. vvvv^nrryvvvYrryvvvvYrv'nnf Szerkesztik: Dr. SZILASSY cASAR 6i VERSES Eftlfl A szerkesztésért teleld*: Or. 82ILAS&Y CiSAJL Laptulajduno*; .SZEOED* lapkiaddvillalat r.-t. AMüuuyuyüüw^uuyukwu^uu^Ui Petróleum, fiSH carbld, caroolineum minden mennyiségben legolcsóbban Szvaton és Kucses, nsza L.-körút. Püspök-tér. 1099 Telefon 14—20. Ingatlan adás-vétel. Aki eladni vagy venni akar, bármiiyen igényt kielégítő házat, vagy földbirtokot, bármilyen nagyságban, keresse fel bizalommal nXuSffl Ingatlanforgalmi IrodftJ&t U«SWsW pozsonyi Ignác-utca 7. sz., Telefon 10—42, mert e cégnél adás-vételét a leggyorsabban eszközölheti. u2i Női kabátokat, férfi- és legolcsóbban KáíS'®™ 10.* elSon 12-SVülön mértékszabós^ni VÉNIG GYULA rínn-, KATONAI ÉS Hél CIPÉSZ SZEGED, GIZCbLA-IÉR 3. Készít minden e szakmába vágó munkákat: férfi-, kstonsl és női dpőkst a legjobb és legszebb kivitelben a legjutányosabb áron. Érzékeny lábakra kUlönös gond fordittatik. ic54 Ne okozzon gondot senkinek • mosás, mert Szecsődy Istlíán O koronáért mossa és vasalja. Q . ___ A ruháért elmegyünk és haznszálBelvárosl nagy gözmosódája KJ !lÍ!uk. m2ek, gallérok, kézelők 10Feketesas-utca 20. szám, kilóját kOrféayes tisztítása. i<m helyett a legolcsóbb, leggazdaságosabb és legiobb tüzelőanyag Tűzifa és kőszén a TŐZEG-SZÉN a m. kir. földmivelési minisztérium telepeiről. Vezérkéoviselö: Bach Jtnő és Ttsltférs. 35, Kapható: Bach Jenő és Testvére fatelepén. ===== Telefon 168. UJ ÜZLETI UJ ÜZLETI LISZT, TENGERI ílSSfflffi, DERCE, ZAB, ÁRPA és mindennemű termény ezentúl a legjobb és legolcsóbb napi árakon a Szegedi Gazií Fogyasztási és Értetesitó SMezet „Fotera" terményboltjában beszerezhető SZEOED, Tisza Lajes-körat 43. sz. UJ ÜZLET I 1106 UJ ÜZLETI Jó mlnöségO kemény, száraz tűzifa (doronj) felvágva, hazaszállítva QQH Vn»nn(3 ot metermózsa vételnél LIN LUÍUUll özv. TEVAH JÓZSerHÉ fatelepén. Timór-utca 9, a Irljővarov templommal szemhen. — Teleton 10—4O. 1125 Tessék elolvasni. lestéset. ujjacsinAlásit szakszerűen, if(jolc»óhban készíti felelősség mellett. MEriCZ KAROLT menekült kalapos Nöi filc és velúr kalapok is szépen készülnek Mars-tér 8. szám, kórhiz során. Sehol olcsóbbani Karbidlámpák, varrógépek, beszélőgépek, ul lemezek és zseblámpák kaphatók. Javítóműhelyem elsőrendű! Szántó Sándor régi ösmert cég, főraktára kizárólag Kiss Dávid-palota (Kiss-utca). Bérpalota Mágnás maganház Polgári magánház Kisebb ház Bér- és örökföldek Bármilyen üzletek vétele éa eladása legelőnyösebbe* eszközülhető ' SZABÓ * ingatlanértékesítő irodánál Szeged, Kálmán-utca 12. Van szerencsém a t. c. közönség tudomására hozni, hogy az Erdélui Borozó (ftossuth Lajos-sugárut 13. szám alatt) újonnan átalakítva megnyílt. Elsőrangú honyha, külön helyiségek, tisztán kezelt fajborok, friss csapolásu sör, figyelmes kiszolgálás, jó házikoszt. Abonnensek elfogadtatnak. Egyetemi Illák találkozó helye. Minden Időben zóna és valódi erdélyi tányóros. Egyetemi hallgatóknak árkedvezmény. Számos látogatásért esd BermüllerAlajos vendéglős. 10» Aflas-Pala legkiválóbb minőségű tetőfedőanyag gyári-, gazdasági- és magánépitkezésekhez, régi cserép-zsindelytetök átfedéséh -z bármely mennyiségben azonnal kapható ATLAS U tt HSBESTCEMENTPHLHGYflR RÉSZVÉNYTHRSHSflGNfU, Budapest, V.. Dorottya.ntca ó/a. Sürgönyeim: Palatlaa. Gyár: BUD/ITOK. >154 a Telefon: 179 -60. O * Valódi i f|TT iQ" Jeltésatl Atlaa-Pala „ATLáS" •an ellátva Uélaugyarország tar lap- éa oyomdaváliaiat, Szeged.