Szeged, 1921. november (2. évfolyam, 252-276. szám)

1921-11-17 / 265. szám

SZEOED S1 eged, 1921 november 1068. A népfőiskola tanulói és tananyaga. SZEGED, november 16 (Saját tudósítónktólJ Tegnap nyert értesülésünk alapján megir uk, hogy a szabadoktatási tanAcs utasítása folytán újból meg­nyitották a népfőiskolát, mely az el­múlt évben igen figyelemreméltó működést fejtett ki. Munkatársunk érdeklődőit az iskola illetve tan­folyam vezetőségénél aziránt, hogy hány növendékük van és mi a tan­anyag. Megtudtuk, hogy eddig mindössze 24 növendékük van, ez a szám azonban napról-napra emelkedik és a mezei munkálatok befejezése után 40 növendékre számítanak. A tavalyi tananyagban főként általános értékű ismeretterjesztő dolgokat tanítottak, mig az idei tanévben a tanterv össze­állításában azt a szempontot tartot­ták szem előtt, hogy hallgatóikat a Szeged városra vonatkozó tanul­mányokkal foglalkoztassák. Történel­met tanulnak, a városuk történeimét könnyen megemészthető formában, dióhéjban. Szeged Inultjd, mező­gazdaság. élete, geoiogiája, nép­költészete, irodalma, ez nagyjában a tananyag. Szóvai a mezők munkás fiatalságát most megismertetik a várossal, (igy talán mégis megenyhül a gazdatársadalom szive a város lakóival szemben.) A növendékek iegnagyobbrésze olyanokból került ki, akik a tavalyi tanfolyamon nem veitek részt. Az oktatást a tanítóképző intézet tizenkét tagból álló tánári kara látja el nagy szereiettel és ambícióval. Hetenkent 26 órát adnak, a hét minden napján van oktatás, sőt szombaton a zenei harmóniák rejtett szépségeit is meg­ismertetik a népfőiokolásokkal az énekórák keretében. Tessék 81 olvas ni. SXrttt^í le»*sít, ujjácsinálAiát izakszrrUrn, lesolcsóhtwn késmi felelöMég melleit MENCZ HÁKOLT menekült kalapos. NÖI filc ís velúr kalapok u satpen készülnek. Mars-tír 8. szám, kórház során. Ferdinánd román király magyarul tanul. KOLOZSVÁR, nov. 16. Dr. Bianu Jenő állambiztonsági vezérfelügyelő nyilatkozott a magyar népkisebb6ég mai és jövőbeli helyzetéről. — Nekünk legfőbb törekvésünk az, hogy a romániai magyar nép megtalalji az együttműködés talaját a románsággal. A románság demo­kratikus nép, államunk demokratikus állam, tehát eszközeink is demokra­tikuok. A magyarságot, mint indi­vidumot meg kell becsülni, nem szabad elnyomni. Ltgközeiebbi idő­ben már szabad lesz a magyar nemzeti színek és zászlók viseietc, kitűzése. Erre vonatkozó javaslatom már késben is van. — Bernünket nem bánt, nem provokál az, ha a magyarok magyarok maiadnak es egyébként lojális, dol­gos, hasznos polgárai lesznek és maradnak az országnak. — Királyunk, aki egyik legdemo­kratikusabb uralkodója Európának, már tanulja a magyar nyelvet és nem messze van az az idő, amikor óícisege meglátogatja a nagyar vidékeket, magyarságot. — Hiszem es vallom, hogyha a magyarság is ugy akarja, egy év muiva a romániai magyarság nem fogja megérezni azt, hogy nem Magyarországon, hanem Romániában él, oly teljesek lesznek jogai és a kö'.fzabadságck. Ennek főkéi.éke azonban az, hogy a magyarság is a becsületes őszinte demokrácit út­jára lépjen. Ankét a kormány lakásépítő akciójának Ügyében. Mit kivánnak a szegedi építészek ? Szabaddá kell tenni az épitési anyagok behozatalát. SZEGED, november 16 (Saját tudósítónktól.) A Kereskedelmi és Iparkamarában ma délelőtt a szegedi épitési vállal­kozók bevonásával ankét volt, amelyen a nemrégen megjelent kis­iakásépitési törvény és lakásépítési akció került inegtárgyalásra. Dr. Lanaaberg Jenő kamarai tit­kár először a kislakásépitési tör­vényt ismertette a megjelentekkel, majd a lakásépítési törvényjavaslat megvitatására került a sor. A tör­vényjavaslat szerint 30—20 és 15 évi adómentességben részesülnek azok a ház- vagy telektulajdonosok, kik ujházat építtetnek, vagy a régit átalakítják és kibővítik. Az érdekelt iparosok ugy találták, hogy a tör­vényjavaslat ebben a formájában még nem teljes, éppen ezért egyes részleteiben kiegészítésre szorul, igy például kívánatos volna, ha az állam az építkezési anyagok kivitelét meg­tiltaná, a behoiatalt pedig meg­könnyítené. * Az építkezések előmozdításának fon­tos tényezője volna, hogy az épít­tetők szabad felmondási jogot kap­janak. Az építkezési szabályrendelet megváltoztatását is kívánatosnak tar­tanák ai építési vállalkozók, vala­mint azt is szeretnék, ha az állam kötelezővé tenné a kislakások épité­sét azokon a helyeken, hol erre szükség van. A mai tanácskozáson felmerült kívánságokat — melyeknek meg­valósulásában a kormány lakásépítési akciójának Mkerét látják az érdekeltek, — szombaton délelőtt a szegedi érde­keltek plénuma elé terjesztik, ahol majd döntenek arrói, hogy mindeze­ket milyen formában hozzAk a kor­mány tudomására. Fischer Testvérek ékszerészek Szeged Briliáns ékszerekety aranyai és ezüstöt rendkivül magas árban vásárolnak 1147 Tengernyi nyomorúság. SZEGED, november 16. Ető szitál kitartón és oly halkan, mint a köd; az emberek, mint ázott verebek, elgémberedetten vonszolják cókmókjaikat a szomorú hetivá>ár roppant tumultusában. Az élet, a mai magyar nyomorúság siralmas vásárja ez, melyben még a szegény­ségünket is piacra dobjuk a napi falatért. Végig a Mikszáth Kálmánról el­nevezett utcán, tanyai magyarok, kofaasszonyok, kufárok, modern Schyiock-ok, háziasszonyok, cselédek és koldusok között visz az ut, mely a Mars-tér felé mindjobban nyüzsög az emberektől. A mostoha idő sem izgatja vagy :av:rja öket, aki erre jár az adni akar vagy venni. Ez a város speciális árutőzsdéje, szabad verseny és szabad kereskedelem, melynek első hangos és élő szim­bóluma a naptár, képeslap és meg­annyi népbutitó olvasmány tehet­séges árusa. Ott fekszik előtte a szabad ég alatt a portékája, tarkán, leplezetlenül, nem árul zsákban macskát és büszkén hirdeti, hogy: — Pontosan benne van az idó­1 járás és a esi lagjárás, de a zsidó­i járás az idén kimaradt. Jöjjenek közelebb asszonyok, emberek, mert : benne van a benne van. Van is hallgatója bőven, tőt vevője is akad, hisz 25 koronáért egész csokorra való irodalmat, téli olvasmányt visznek ki ilyenkor a tanyára. Azt mondja ez a tehetséges rikkir.es a tanyai embernek, hogy vegye mtg, mert iiyent még nem olvasott, mióta a poloskák meziiláb járnak. Ez hat is és viszik a mételyt a magyar tanyákra. Kis ernyőeskek alatt fekszik az elnyűtt fehérnemű, cipőt, csizmát, rozsdás vasat és megannyi elnyűtt ru­hát csapkod a főid sara és az ég per­metező esője. Vagy 400 iparigazol­vánnyal ellátott és legalább 200 alkalmi árus várja itt a Mars-tér vásáti birodalmáoan a jó szerencsét. Egy-egy alku után előkerülnek a kivüi-belül zsíros bukszák; jellemző, hogy ott tartanak még, hogy régi és hamis bélyegzővel ellátott pénzeket akarnak a minden hájjal megkent árusok között elsózni, az uj pénzt viszont még nem ismerik és nem is fogadják el. Déltájt összepako ják a városiak rongyaikat, a tanyai közé vág a lovaknak, hazahajt és nagyot ne/et a markába.Ezís helyzetjelentés, csupán a mai idők történeiméhez. Jó családból való fiu TnnULÓQL felvétetik KOVÁCS KAROL* rőfös- és divatáru-üzletében Tisza Lajos-körut. 1220 TEGNAP a leszerelési konferencia ülésén balfonr formé<i«an kijelentette, hogy Angoiorsit* a tengeri fegy verkezések korlátozásába vo­natkozó ameiikai javaslatot elvben és ansak szellemében elfogadta. fato tengernagy kijelentene, hogy Japli a javaslatot fentartással, elvben elfogadj!. Sforza kijelentette, hogy Olaszország helyesli az amerikai javaslatot. • A Tagespostnak jelentik Belgrádból, hogy a politikai helyzet lényegesen megjavult Pasics miniszterelnök a lemondás ellen és a kabinetnek a radikálisok és demokraták közt létrejött egyezmény értelmében való rekonstrukciója mellett foglalt állást. A radikálisok ma azzal az indítvánnyal lép­tek fel, hogy a mostani belügyminiszter kapja meg a külügyi tárcát és a belügyi tárcát a radikálisok szemében is kedvelt demoktata-képviselft vegye át, a pénzügy­minisztériumot azonban a radikálisok ma­guknak követelik. Végleges megállapodás a két párt közt mindeddig nem jött létre. • .1 szerb minisztertanács tegnapi ülésén végleg elfogadta a skupstinai választások uj tervezetet. Az uj választási eljárás az aikotmányozó gyűlésre vonatkozó válasz­tási eljárásra támaszkodik két fontos vál­tozással : minden 40.000 lakosra egy man­dátum e»ík és a választókerületekre korlá­tozott proporcio helyébe uj proporcio rend­szert léptet, amely a kerületi proporciónak az állami proporcióval való kombinációja. • A népszövetség tanácsa ma délután Pá­risban megkezdi az-albán helyzet meg­vizsgálását. , A Popolo d'ltalia szerint a római inci­densek következtében a fascisták és szo­cialisták közti békés egyezményt megsem­misítették. , A szerb agrárreform alapja az 1919 évi február hó 25-én kiadott ukáz. A rendelet kimondja, hogy a királvság területén leví nagybirtokok kísajátittatnak Kártalanítás •élkül sajátitnatók ki a Habsburg-ház tag­jainak és ellenséges dinasztiáknak birto­kai, valamint azok a donációs birtokok, amelyek még nem mentek át a megaján­dékozott család tagjairól harmadik sze­mély kezébe A nagybirtok fogalmat kilöi törvény, a kártalanítás mérvét és fizetésé­nek módját a törvényhozás fogia megál­lapítani. A földosztásnál elsőbbségben ré­szesülnek a rokkantak, harcosok özvegyei i és árvái, katonák és önkéntesek, akik a szerbek, horvátok és szlovének felszaba­di ásáért küzdöttek. z Aranyért, brllliánaért magas áru izet Ftscher ékszerész Korzó-kávéház mellett Brilliáns ékszerek, arany és ezüst tárgyak LEGMAGASABB ÁRON 1188 ERTEKESITHETOK SZEGEDEN KUN JENŐ ékszerésznél Széchenyi-tér 2. O Teiefon 133. Belvárosi Mozi Ma, szerdán utoljára Két kiváló filmi Szegeden először! fl szahara rózsája. Keleti történet az egyiptomi islam­lázadás idejéből 7 felvonásban. Főszereplő: Geraldlne Parrar. AzonkivOJ: fl hermelines hölgy K. Bartalozzi regénye 4 felvonásban. ELŐADÁSOK KEZDETE: Hétköznap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. Mr A TEREM FŰTVE VAN! Csütörtöktől vasárnapig Az idény legbájosabb filmattrakdója I A kis hazátlanok (Páris gyermekei). Louis Feuíllade nagyszert! regénye négy részbea. Főszereplők: Sandra Mliowanoff, Blacet, a kis j Jancsi, a „Judex'-filmek szereplői' AzonluvtU: Zigotto mint rend őre. Kitűnő burleszk vígjáték 2 felvonásban. ÍRÓGÉPET vesz, eted és j Keller írógép Vállalat Síéchenyltér 8. sz. Szalagok és Corbonpaptrok nagy válási' lókban. Telefon 363 uti i mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmt^ Páftria" könyv-éi jjrdll Sd papírke­reskedés MEGNYÍLT e hó 5-éí Feketesas-utca 17. A legolcsóbb karácsonyi bevásárlás. nö

Next

/
Oldalképek
Tartalom