Szeged, 1921. november (2. évfolyam, 252-276. szám)

1921-11-09 / 258. szám

5 Z Z O ft D Szeged, 1921 november 9. Sürgős intézkedések a mene­kültekelhelyezése tekintetében Erélyes lépések a menekültügyi hivatal részéről. SZEGED, oovwnbex 8. (Saját tudósítónktól.) Az esztendő legveszedelmesebb időjárása a mai. Minden betegség csiráját magában hordja. A város­ban, de talán az egész országban nincsen olyan család, amelyben egy­két b^kg, meghűlt családtag ne volna. A ragályos betegségek is egyre nrgyobb arányokat öltenek, ugy, hogy — mint azt tegnapi szá­munkban meg is irtuk — már az iskolák bezárására került a sor. Ezzel a kellemetlen és ezer veszélyt magában hordozó időjárással szem­ben csak a jó meleg és egészséges lakással lehet védekezni, ts ez az ami legfőképpen a menekülteknél hiányzik és ezért nagy gondot okoz ma az illetékes hatóságoknak a menekültek megfelelőbb elhelye­zése. Érdeklődtünk á menekültügyi hivatalban, hogy miképpen védik majd meg a menekülteket a tél hidege és veszedelme ellen, ahol munkatársunknak a következő fel­világosítást adták: — A menekültek teljesen nyugodtak lehetnek, mert megteszünk mindent az érdekükben, ami tőlünk kilelik. A legsürgősebb feladat a lakáskér­dés megoldása. Most irják össze az összes barak- és vagonlakókat és szigorú vizsgálat lesz a tekintetben, hogy ki és milyen jogon foglalja el a helységet. Sürgősen és személyesen fordulunk elsősorban Szeged város hatóságá­hoz, a budapesti központhoz, de a lakásügyek kormánybiztosához is és kérjük támogatásukat a menekültek elhelyezése tekintetében. Kiemeljük a mostani helyzetet és kérni fogjuk, hogy hassanak oda, hogy ez a helyzet tűrhetőbbé váljon. Felülvizsgáljuk újból a baraklakdso­kat és a már bejelentett fogyatékos­ságokat is igyekszünk pótolni. Min­dent elkövetünk, hogy a menekült családok a szigorú tél beállta előtt födél alatt legyenek és emberileg lakható, egészséges lakásban töltsék el a telet. Örömmel hallgattuk informátorun­kat és hisszük, hogy ez az igéret nem marad puszta szó és az illeté­kes tényeiők megtalálják hamarosan a módot, mellyel a menekültek la­kásínségét enyhíthetik. 13-33 a SZEGED telefonszáma. SZÍNHÁZ HETI AÚ50X: Kedd: EtvdU asszony, operett. R) 18. Szerda: Fakír, dráma. Premier. A) 19. Csütörtök : Faktr. B) 19. Péntek: Elvált asszony. A) 18. Szombat: Oyurkovics lányok, életkép. B) 20. Vasárnap délután: A kis kadét. Este: Gyurkovics lányok. IWWWWWWWWWWWWft** Vasutasok a Köztisztviselők FogyasztásiSzövetkezete ellen — Egy érdekes nyilatkozat. — SZEGED, november 8. (Saját tudósítónktólJ A Szeged egyik számában fog­lalkoztunk a köztisztviselők ujabb lisztbolrányával és ezzel egyidejűleg megirtuk azt is, hogy a vasutasok körében mozgalom indult meg arra nézve, hogy a MÁV alkalmazottak váljanak ki a Közlisztviselők Fo­gyasztási Szövetkezetéből és maguk intézzék újból élelmezésüket a ki­próbált Vasutas Fogyasztási Szövet­kezet utján. Kérdést intéztünk erre vonatkozólag dr. Andrássy Kálmán MÁV felügyelőhöz, az üzletvezetöség jóléti osztályának vezetőjéhez, aki kérdésünkre a kővetkezőket mondotta: — Tény, hogy a vasutasok pa­nasszal fordultak hozzám az októ­beri közszolgálati kenyérliszt minő­sége miatt. A beérkezett panaszt — mivel ahhoz nekem és az üzlet­vezetőségnek semmi közünk nincsen, — illetékes helyre, a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezelének vezető­ségéhez teszem ái és egyben jelen­tést teszek az igazgatóságnak is. A lisztbotránnyal kapcsolatban az üzlet­vezetöség abban a szerencsés hely­zetben van, hogy a sürün meg­ismétlődő visszaélésekért, melyek a vasutasság ellátása körül az utóbbi időben felmerülnek, semmi felelős­ség nem terheli. — Szerintem a botrányok újbóli megismétlődése csak ugy volna el­kerülhető, ha a vasutasok közelta­tását megint maguk a vasutasok in­tézhetnék, mint intézték ez év juliusa előtt, amikor is a MÁV Fogyasztási Szövetkezetét, akarata ellenére, össze­házasították a Schnetzer-féle Köz­tisztviselők Szövetkezeiével, Mi nem mondjuk azt, hogy a mostani élel­mezési diktátorainknál ' hiányozna a jó szándék, azt azonban határozottan állítjuk, hogy az ellátásunk sokkal rosszabb, mint volt például a háború és a forradalmak alatt, vagy hogy speciális szegedi vonatkozású alaka­lomra mutassak rá, a francia meg­szállás és Szeged teljes elszigetelése ószinte fájdalommal tudatjuk, hogy EISNER IGNÁC úr törv. hat. bizottsági tag több mint fél évszázadon keresztül cégünk munkatársa és évtizedeken át „Kék Csillag" divatáruházunk üzlet­vezetője, fáradhatatlan, munkás életének 67-ik évében jobblétre szenderült. Az elhunyt emlékezetét kegyeletesen fogjuk meg­őrizni. Szeged, 1921 november 7. Eisenstadter S. és Társai. ideién, amikor még mi magunk in­téztük élelmezésünket, igy tehát ért­hető, hogy az elégedetlen vasutasok "isszaóhajtják a régi élelmezési rend­szert és hogy megelégelték a rövid életű, de máris viharos multu Köz­tisztviselő Szövetkezet gyámkodását ewwwwwwwwwww**— ZENE Hangverseny. Hanák Árpád zon­goraművész, Szendy és Busoni mes­terek kiváló tanítványa, szólószámmal is}-közreműködik a Belle és Fiedler tanárokkal együtt f. hó 14-én tar­tandó trio-estén. Műsoron Mendels­sohn hatalmas c-moll triója és Csaj­kovszky ritkán hallható monstruozus triója szerepelnek. Jegyek Tháliánál. SPORT Shvoy ezredes beszéde a svéd­magyar banketten. A svéd—ma­gyar mérkőzést nagyszabású bankett követte. A banketten Shvoy Kálmán vezérkari ezredes a vidéki' labda­rugó szövetségek nevében hatásos beszéddel üdvözölte a svédeket. A válogató-bizottság ülése. A Dél és Nyugat közti november 20-iki válogatott mérkőzésre összeállítandó csapat ügyében a válogató-bizottság ülést tartott. Ennek folyamán elha­tározták, hogy e hó 17-ére megidé­zik Szegedre az összes válogatott jelölteket, mely alkalommal a SzAK ujszegedi sporttelepén, valamely I. osztályú szegedi csapattal 2X30 per­ces triál-mérközést fogmk játszani. A csapatban a mai helyzet szerint 1—2 csabai játékos is fog szerepelni IRODALOM KIM Menyhért: Székaty falam. El­beszélések ára 30 korona. Kiadja: Szent István-Társulat. A Hófehér asszony és Guzsí megtér a háborúból. A magyar asszony erényeinek ódája. A nagymama vizsgára készül. Bájos, naiv történet a nöi választójoggal kapcso­latban. Fiatal éveinek, a szerelem korának turpisságait hozza napvilágra a választói jog. A tanitó. Megrázó székely tragédia a román megszállás idejéből. A hós. Megindító történet egy rokkantról. A tilínkó. Egy székely természetszülte művész históriája. A mestergyürü. Ismét ravasz szerelmi furfang. Idvezlégy Békesség. A háború özvegy asszonyainak és mátkáinak szomorú de felemeló tragédiája. És elindult az 'Jr szőlőjébe. Krisztusi alázattal és apostoli tevékenységtől átha­tott pap története. A Kányák az udvarban. Egy nagy hír­névre vergődött, öntelt iró érvényesülésé­nek szomorú szatírája. A gyermek. Egy elbukott leány hősies harca szivével is életével. Ez sűrített tartalma az elbeszélő kö­tetnek. El kell olvasni már csak azért is, hogy Pest ferdenevelésü müizlését kigyom­lálva, végre eljussunk az igazi magyar mű­vészet és irodalom reneszánszához. Kap­ható a Szent István-Társulat könyvkeres­kedésében Szeged, Kárász-utca tő. Tőzsde. B*dap«atf táróérfolyatnok : Napoieor 4125- 4175, font 4800-4850 dollár 1190— 1200, tr. frank 87.50 -88.5U, lengyel márka 38 00—39.00, márka 430 - 445, lira 5100­5100 oszt kor 20 75-21 75, rubel 52.50­5350, lei 570-590, sokol 11.80-12 OO.dinár 10.65—10.85, sv. frank 225.0U-238.0C Bécsi kifizetés —. .—. ZÜRICH, november 8. (Nyitás.) Berlin 1.75, Newyork 536, Milano 22.25. Buka­rest 2.5Q Budape.t 0 55 Varsó 19 Prága 5.50, Bécs 19, oeztr. bélyegzett 12, Zág­ráb 1 35. Dinár, Dollár, Lei, mindennemű m PÉNZEK vétele és eladása KAROLYI-UTCAI KROÓ BANK- ÉS VÁLTÓÜZLET I. ker., Károlyi-utca 2. és Feketesas-utca 8., sarok, volt Feketesas-kávéházzal szemben. PÉNZTÁRI ÓRA EOÉSZ NAP. <>r^mnrr<rrYY yrwrvwwy MYV laarkottik: Or. SZIIASST ZAum U VUHKS ml A amkcsctéaért felek*: Dr. UILASVV CASAH. L»ptul«K,™u«! .SZfcüf.O* lapkiadóvá Ualat r.-t Baba j a vitá sokat a legolcsóbban készít a tASZLÓBflzAR Tisza Lajos-körut és Károlyi-u. sarok, uss Tessék elolvasni. featéaét, ujjácslnálását szakszerűen, legolcsóbban készíti felelősség mellett. HCNCZ KHRObV menekült kalapos. N6I filc és velúr kalapok n szépen készülnek Mars-tér a szám, kórház során. .Pátria" könyv- és »ra 11 •«• papírke­reskedés MEGNYÍLT e hó 5-én Feketesas-utca 17. A legolcsóbb karácsonyi bevásárlás. no Petróleum, fiSj (ow7° carbid, carboUneum minden mennyiségben legolcsóbban Szvaton és Kucses, Tisza L.-korul, Püspok-tér. 1099 Tdefon 14—20­MEGJELENT! H legjobb és I&használhatóbb Teleion előtlzetők Jegyzéke AZ 1922. ÉVI NAPTAR. KHPHHTÓ • TRAUB KÖNYVKERESKEDŐNÉL, A SZENT ISTVÁN-TÁRSULATNÁL ^ ÉS A THÁLIÁNÁL. -5= áKff as KOROMf*. Sehol olcsóbban! Karbidlámpák, varrógé­pek, beszélőgépek, u) lemezek és zseblámpák kaphatók. tw Javítóműhelyem elsőrendű t Szántó Sándor régi ösmert cég, főraktára kizárólag Kiss Dávid-palota (Kiss-utca). özv. Heksch Oszkárné 255&E5 TELEFON IO-7I. ' TCLCrON 10-71. Téli főzelékek: lencse, borsó, bab, árpakása és köleskása megérkezett. Továbbá friss pörkölt kávé, I. r. orosz tea, bors, kömény stb. fűszeráruk. Naponta friss teavaj, sajtok, tejtermékek napi áron kaphatók. I rendü száraz h&ziszappan. w Megrendeléseket házhoz szállítjuk!! UJ OZLEIi UJ ÜZLET! LISZT, TENGERI SSSfíXS DERCE, ZAB, ÁRPA és mindennemQ termény ezentúl a legjobb és legolcsóbb napi árakon a üBEtf Mii Fogyasztási t ErtiH SMozet JÉ" terményboltjában beszerezhető SZEOED, TlaJta Lajos-körut 43. u. UJ ÜZLETI 1189 Ul ÜZLET t Déimagyaromág Űrlap- «a nyomdavállalat, Szeged.

Next

/
Oldalképek
Tartalom