Szeged, 1921. november (2. évfolyam, 252-276. szám)
1921-11-08 / 257. szám
«»*eed, 1921 november 8. Ára 2 korona. Kedd, II. évf., 257. szám. Ébredők napja Szegeden. SZEOED, november 7. (Saját tudósítónktól.) Az Ébredő Magyarok Egyesülelének szegedi csoportja vasárnap „Ébredő Napot" rendezett Szegeden, melyre dr. Prohdszka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök, Budavdry László és Hegedűs György nemzetgyűlési képviselők, dr. Kmoskó Mihály egyetemi tanár és még számosan érkeztek Szegedre az egyesület budapesti vezetőségének sorából. A nap bevezetéséül Prohdszkc O1 tokár fényes, püspöki misét celebrált a rókusi templomban, melynek végez'ével fél il órakor nagygyűlés volt a városháza zsúfolásig megtelt nagytermében. A gyűlést Ditelidn István nyitotta meg, majd Zentbauer János főtitkár parentálta el elődjét, a nyugatmagyarorszdgi harcokban hősi halált halt Nemetz Ferencet. A következő szónok dr. Kmoskó Mihály igyetemi tanár volt. A zsidókérdésről beszélt és azokról az eszközökről, melyekkel ezt a kérdést szerinte a legrövidebb idö alatt radikálisan meg lehet oldani. Arról beszélt, hogy a zsidóság aránytalan lérhóditása végveszélybe sodorja Magyarországot. Majd azt próbálta bizonyitani, hogy a trianoni békeszerződést a zsidók csinálták és hogy a népszövetség nem más. mint a zsidóság szövetkezése a kereszténység ellen. A szegedi viszonyokkal foglalkozva szomorúan jelentette ki, hogy itt a „hülye gójok bedűltek az asszimilálódást mulató zsidóknak". A talmud-idézetekkel fűszerezett beszédet mindvégig élénk érdeklődéssel, néhol derültséggel kisérle és sok tapssal honorálta a hallgatóság. Ezután Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő, az ÉME országos alelnöke ugyancsaktempenmenlumos beszédben hirdette az ÉME programját, mely a zsidósággal szemben a szemet szemért, fogat fogért jelszava alapján áll. & Csap Ferenc MÁV felügyelő beszélt még. Beszédében az egyetemi ifjakhoz szólott, felkérve őket arra, hogy a budapesti egyetemi ifjakhoz hiv^n ők is tegvék meg kötelességeiket. Az "tlnöki zárszó után a Himnuszt én-.'kelte el a gyűlés közönsége, mely ezután teljes rendben szétoszlott. • I Este nyolc órakor szépsikerü kulturestélyt rendezett az egyesület a Tisza-szálló nagytermében. A estélyen a fővárosi vendégeken kivül, ott volt Szeged katolikus társad3 mának színe-java. Az ünnepélyt dr. Tóth Imre üdvözlő szavai nyitották meg, majd Belle Ferenc hegedűművész játszoita el kiváló precizitással Fichtner Sándor készülő nagy hangverser.y-müvének egyik részét. A következő szám Budavdry László propaganda beszéde volt, melynek során kifej'ette, hogy az Ébredők programjának első pontja az integritás és csak legutolsó pontja a zsidókérdés. A nagy tetszéssel fogadott beszéd ulán Bernáth Margit operaénekesnő Rádió Rezső művészi zongorákisérete mellett nagy sikerrel énekelt egy áriát a Hunyadi Lászlóoperából. Kmoskó Mihály mondott ezu'án beszédet a zsidókérdésről, ezt követöleg Nagy Katinka operaénekes,nÖ énekelte e, Káldi Csalogánydalát. . Az estély fénypontja Prohdszka Ottokár szekesfehervári megyéspüspök óriási hatást keltő szónoklata volt, melyben rámutatott arra, hogy a magyarság nem vonhatja ki magát a demokratizmus gondolata alól. Ennek a demokráciának azonban keresztény demokráciának kell lennie. Thuray Emma operaénekesnő énekelt ezután szép sikerrel, majd Kovács Gábor és Mihalik Kálmán székely egyetemi hallgatók játszották el zongorán Liszt II. rapszódiáját, mely után a kulturest £ Himnusz eléneklésével .este negyed 12 órakor véget ért. Károly király utja a száműzetésbe A „Cardiff* fedélzetén utazik Konstantinápoly felé. BUKAREST, nov. 7. (Orient-radio.) Károly király és Zita királyné reggei 9 órakor érkeztek meg különvonaton Galacba. Kiséreiükben voltak gróf Esterházy, őrgróf Pallavicini, néhány gárdatiszi, hat angol tiszt, továbbá Lircu-Tescü parancsnok, a romány kormány megbízottja. Ruzsinszky tábornok és a galaci 3. és/ 5. hajóbázis parancsnoka fogadták őfelségéiket, akik a Principes Matia hajóra szálltak, itt előbb misét hallgattak, majd a hajó 45 perccel őfelségéik megérkezése ulán Sulinába indult. Itt a Cardiff angol torpedónaszád-hajj várakozik a királyi párra. A Cardiff utjának első ailomása Konstantinápoly. Magyar emigránsok és osztrák szocialisták aknamunkája Magyarország ellen. BÉCS, nov. 7. (M. T. I.) A Montagszeitung jelenti Prágáoól: Renner, Eldersch és Kunfi e hó 3-ika óta Prágában tartózkodnak, ahol állandó összeköttetést tartanak fenn Benessel és mindkét nemzeti tábor szociáldemokrata vezetőivel. Politikai körökben azt állítják, hogy minden eszközzel azon vannak, hogy Csehországot fegyveres beavatkozásra bírják Magyarország ellen, rámutatva arra, hogy a Habsburg-kétdés elintézése után most mindjárt meg kellene bukfáíni a jelenlegi rendszert és Magyarországon ki kellene kiállani a köztársaságot. Kihirdették a trónfosztó törvényt BUDAPEST, nov. 7. (M. T. I.) A Budapesti Közlöny vasárnap délután rendkívüli kiadásban közölte a kihirdetési záradékkal ellátott trónfosztó törvényjavaslatot. A törvény az Országos Törvénytárban a következő cimet nyerte: Az 1921. évi XLV1I. t.-c. IV. Károly őfelsége uralkodói jogainak és a Habsburg-ház Irónörökösödésének megszűnéséről. November 17-én lesz a népszavazás Nyugatmagyarországon. SOPRON, nov. 7. (M. T. I.) A nyugdmagyarországi A-zónából az egész vonalon megkezdődött a felkelők kivonulása. Sopronon tegnapelőtt és tegnap éjjel sokszáz felkelő vonult át, akik Kismarton, Nagymarton és Felsőbuja tájékáról jöttek. A kiürítés csendben, minden incidens nélkül folyik. A kiüritett községekbsn és az immár nyitva hagyott határon ideiglenesen helyi polgárőrségek tartják fenn a rendet. Egyidejűleg megkezdődött a kiürítés Vas- és Moson-megye átcsatolásra ítélt területein is. BÉCS, nov. 7. (M. T. L) Az Abend jelenti: Nyugatmagyarországon ugylátszik döntő fordulat van készülőben. Itteni illetékés helyekre érkező, megbízható értesülések szerint megállapítható, hogy a szabadcsapatok a biztosítandó területről kivonulni készülnek. Magyar forrásból eredő jelentések szerint a magyar kormány e hó 17-én Sopronban meg akarja ejteni a népszavazást. BUDAPEST, ifov. 7. A M. T. I. jelenti: A kormány gondoskodni fog arról, hogy minden köztisztviselő, aki a soproni népszavazáson ré?ztvesz, a szavazás idejére szabadságot kapjon. A portorosei konferencia. PORTOROSE, nov. 7. (A M. T. I. kiküldött munkatársától.) A portorosei tanácskozások eredményekép Jugoszlávia három táviróvezetéket és négy telefonáramkört enged át a budapest—szabadkíi távíró- és telefonforgalom lebonyolítására. Ezenkívül biztosítja az átmenő távíró- és telefonforgalmat Szófiával. Romániával a tárgyalások megkezdődtek. PORTOROSE, nov. 7. (A M. T. I. kiküldött munkatársától.) Avezzo márki, a portorosei konferencia elnöke francia levélben tolmácsolta Sciiovszky államtitkárnak az elasz király köszönését abból az alkalomból, hogy az ismeretlen katona temetésén résztvett. A magyar követ a pápánál. RÓMA, nov. 7. (Stefani.) A pápa kihallgatáson fogadta gróf Somssich Józsefet, a magyar kormány vatikáni követét. Raffay püspök Szegeden. SZEGED, nov. 7. Szombaton délután Raffay Sándor ev. püspök meglátogatta S;egedet. A püspök vasárnap délelő't az evangelikus iskolában tett látogatása után istentiszteletre ment, ahol ünnepi beszédet tartott. Később az egyházi közgyűlésen, majd a Kas* ban rendezett diszebéden vett részt. Ma délelőtt visszautazott a püspök a fővárosba. Jönnek az oroszországi hadifoglyok. BUDAPEST, nov. 7. (M. T. I.) Az oroszországi első tuszszáliitmány, hosszú évek nehéz viszontagságai után, végre mégis megérkezel és ezidőszerint a hadifogságot szenvedett tisziek már a csóti leszerelő táborban vannak. Fékezik a kisántántot. PÁRIS, nov. 7. (M. T. I) A francia sajtó egyérlelmüleg visszautasítja a kisántántnak azt a kívánságát, hogy közvetlenül befulyon Magyarország lefegyverzésének ellenőrzésébe. Ukrán monarchista üzelmek Bécsben. BÉCS, nov. 7. (M. T. 1.) Vilmos főherceg, ki maeát bizalmas ukrán körökben Vaszil Vischyvaninak hivatja, már régen az ukrán trónra áhítozik. Az Ausztriából kitiltott főherceg állandóan Bécsben tartózkodik és Wiegel tanárnak a Rietengasse 55. st. a'att lévő lakásán lakik. Lapot is adnak ki az ukrán monarchisták Schooarna Ukraina cim alatt. Igen gyakran tartanak összejöveteleket. A LAKÁSÉPÍTÉS ELŐMOZDÍTÁSA. Gróf Bethlen István miniszterelnök a nemjetgyülés tegnapi ülésén nagyfontosságú törvényjavaslatot nyújtott be a lakásépítés előmozdításáról. A javaslat felhatalmazza a kereskedelemügyi minisztert^ hogy az állami kislakások építésére engedélyezett 300 milliós hitelből a városok kislakásépitő akciójához kofmányhozzájárulás formájában is segítséget nyújtson, ha a telket ellenszolgáltatás nélkül a város adja. A városoknak engedelmet ad a javaslat ugy közmunka kirendelésére, területek kisajátítására és a lakásrendeleteknek a tulajdonos szabad rendelkezését korlátozó szabalyainak áthágására. Másrészt a javaslat törekszik a magánépitkezési kedv felgerjesztésére is, amikor az uj építkezéseknek harminc évi adómentességet biztosit. Kiterjed ez az adóelengedés nemcsak a házadókra, hanem a községi adóra is, de fizethi kell az általános jövedelmi pótadót, a közüzemi dijakat és azok pótlékait, valamint a házbérekből való kincstári részesedést is. A javaslat harmadik fejezete bő utasítást ad a városi kölcsönök megszerzésére. A törvény ugyanis fel fogja hatalmazni a pénzügyminisztert, hogy az állami kislakások építésére a városok által viselendő költségek fedezésére kötvényeket bocsásson ki, vagy ezeknek a kötvényeknek kibocsátásával elsőrendű belföldi intézetek által alakított szindikátust bízzon mcn. A miniszterelnök a kötvények kibocsátásánál elsősorban a magyar pénzügyi szindikátus meglévő szervezetére gondolt, mégis az akció sikerének biztosítása érdekében fentartandónak tekinti azt a leheiőséget is, hogy szükség esetén maga a pénzügyminiszter bocsássa ki a kötvényeket.