Szeged, 1921. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1921-10-27 / 248. szám

SZEOED S7e*ed1 1921 október 27. TEGNAP < elelőtt Horthy Miklós kormányzó ur ófő­néltóságának a Nemzeti Kaazinó küldött­sége feliratot nyújtott át, amely egyebek közt ezeket mondja: — Azon reményünknek adunk kifejezést, hogy a kormány a lázadók közül a pucs­csot előkészítő kalandorok telelősségre­vonásával ugyanazon határozottsággal ea minden melléksíempontol félretevő erélyt fogja kilejteni, amilyennel magát a felkelést ellojtotta. Á nemzet nyu­galma megköveteli, hogy hasonló megráz­kódtatások megismétlődése egyszersmin­denkorra lehetetlenné legyen téve, a kül­földet meg kell győzni arról, hogy a ma­gvar kormány önerejéből is meg tudja találni a szükséges eszközöket arra. hogy e területen a közrendet biztoaitsa. A bű­nösen felidézett testvérharcban elfolyt vér pedig megtorlásért kiált az égre. A keresztény nemzeti egyesülés pártjában tegnap este bizalmas megbeszélést tartot­tak, amelyen résztvett Vass József kultusz­miniszter és Bernolák Nándor népjóléti miniszter is. A pártban tegnap már sok­kal nyugodtabban Ítélték meg a helyzetet és azt hangoztatták, hogy a kormánynak sikerülni fog az összes sürgős kérdéseket az ország érdekében megoldani. A párt biztosította a kormány tagjait, hogy min­den tekintetben támogatni fogja munkáját. Toglalkoztak a mai megbeszélésen a teg­nap éjjeli sajnálatos eseményekkel is és azokat a legerélyesebben elitélték és kér­ték a kormányt, hasson oda, hogy hasonló dolgok meg ne ismétlődjenek. A párt vezetőinek főgondjuk, hogy a kormányzatot az államhatalom megerősí­tésében minden erejükkel támogassák és ebben a tekintetben az egész pártnak ereje, künn az országban is, teljesen rendelke­zésére áll gróf Bethlen kormányának. A kisgazdapártban tegnap este megje­lent az egyetemi és főiskolai ifjúságnak küldöttsége, melynek részéről dr. Antal István és Nagy Iván üdvözölték a kis­gazdapártot. Az üdvözlésekre először Mayer János válaszolt: — A magyar nemzet királyával szemben mindig lojális volt és lojális ma is. Nem a királlyal, hanem a lázadókkal szemben kellett jegyvert használni. A nemzet érde­kében nekünk a királykérdést ki kell kapcsolnunk arra az időre, amikor azt az integritás szempontjából, a nemzet érdeke szempontjából oldhatjuk meg. Nagyatádi Szabó István a küldöttség előtt többek között a következőket mon­dotta : — A mult év december 3-án itt a párt­körben a királykérdés szóbakerült és a párt a szabad királyválasztás álláspont­jára helyezkedett. Kijelentettem azt — ami be is következett —, hogyha Magyaror­szágra olyan királyt akarnának hozni, aki fegyverrel akarja a hatalmat átvenni, mi ellentállunk. Önök voltak, akik jövendölé­semet beteljesítették, amikor hazaárulók egy megtévesztett királyt hoztak ide. Ha a magyar ifjúság nem szállott volna síkra, nem tudom, hogy ma hol állanánk. Kovács I. István a régi magyar ifjúsá­got üdvözölte. Ezután a küldöttség Gömbös Gyulát kívánta hallani. • Az egyetemi ifjúság husztagu küldött­sége dr. Antal István vezetésevei ma este VŰSJ József kultuszminiszter előtt tisztel­gett a kereszténypártban. A küldöttség szónoka hangsúlyozta, hogy az egyetemi ifjúság nem a koronás király ellen fegy­verkezett, hanem a közrend és a nemzet érdeke szempontjából fogott fegyvert azok ellen, akik a magyar szentkorona viselőjét félrevezették. VASA József kultuszminiszter válaszában hangsúlyozta, hogy az elmúlt napokban a főprobléma nem a király személye volt, hanem az ország megmentése. Tudja, hogy az egyetemi ifjúság súlyos áldoza­tokat hozott vérben és örömmel konsta­tálja, hogy az egyetemi ifjúságnak nem volt köze semmiféle excessushoz, meg van győződve, hogyha a jövőben szükség lesz az egyetemi ifjúságra, az ismét ké­szen fog állani. Wirth újra kormányt alakit. BÉCS, okt. 26. (M. T. I.) A Neues Wiener Tagblatt-nak jelentik Berlinből. A birodalmi elnök meg­bízta dr. Uirthet a kormány újra va'ó megalikiiálával. Wtrili hé-znek nyilatkozott a kormány megalakítá­sára. Valószínű, hogy a holnapi birodalmi gyűlésen n.ár be fog mu­tatsozni az uj kormány. Felzúdultak a földmivelők bérföldjeikért. Három száztagú küldöttség a városházán. mivelésügyi miniszterhez. Ez azon­ban hazafiatlan eljárás lenne a gaz­dák részérói, mert a saját városuk érdekei ellen fordulni nem szabad. Ezután Lantos Béla igazgató-tanitó mondta el beszédét az ujszegedi bérlök nevében. Előadta, hogy a füvészkert és a magkisérieti telep részére kijelölt területen beépített, igen jól kulturált földek, faiskolák vannak, amelyeket kár lenne lerom­bolni és bérlőiket . földönfutókká tenni. Jelöljön ki a város olyan te­rületet, amelyen kőházak, gyümöl­csösök, vagy faiskolák nincsenek. Ezt megteheti a város annál is in­kább, mert a közelben más megfe­lelő, csupasz!* föld áll rendelkezésre. A főispán vá'aszolt az elmondot­takra. A város jóhiszeműen tévedett, mikor a szóban lévő területeket ki­jelölte, mert azt hitte, hogy ezen a résben sem házak, sem jól müveit bérletek nincsenek. Hajlandó azon­ban uj hely szini szemlét tartani és a kérelemnek megfelelően jelölni ki a füvészkert és a magkisérieti telep helyét. Az igy előállott hiányt inkább a tisztviselők hatszás holdjából fog­ják pó'olni. Kiss József gazda beszélt még és kifogásolta, hogy a tisztviselők ki­szorítják öket földjeikről. Maradjon mindenki a saját iparánál: a tiszt­vLelő az irodában. A főispán a szónokot a képviselő­jükhöz utasította, mert a tisztviselők kormányrendelet folytán kapják a földet és igy ez a panasz a parla­ment elé tartozik. A küldöitség erre megnyugodva eltávozott. VJ( SZEGED, október 26. (Sajat tudósítónktól.) Ismeretes olvasóink elölt, hogy a mult havi közgyűlés hatszáz hold földet szavazott meg a tisztviselők­nek, továbbá az ujszegedi földbér­letekből az egyetemi füvészkert szá­mára hu*z holdat, a magkisérieti telep számára pedig negyven holdat jelölt ki a város tanácsa. A haltyas­ballagi, tompái, röszkei, fzentmi­hályfeleki, alsótiszaparii és ujszegedi bérlők ma délelőtt mintegy három­száztagú küldöttséget menesztettek a főispánhoz és a polgármesterhez, hogy előadják panaszaikat és orvos­lást kérjenek. A küldöttséget a köz­gyűlési teremben fogadták. Dobó Ferenc gazda szólalt fel el­sőnek a tompái és hattyas-ballagi bérlők nevében, akiknek bérföldjeit tudvalevőleg nemrégiben uj ver­senytárgyalás alá bocsátotta a város. A gazdáknak az a kérelmük, hogy a bérleteket egy évre hosszabbítsák meg a régi árak mellett, mert a gazdák a megszállás alatt termeivé­nyeiket nem értékesíthették kellőkép és igy a gazdák nagyrésze nyomo­rúságos helyzetben van. Dr. Aigner Károly főispán vála­szolt Dobó felszólalására. Azt hitte, h jgy a város minden polgára tuda­tában van annak, hogy nem­csak az egyéni, hanem a város te­herviselése is igen magasra növe­kedett. Azért irtak ki uj versenytár­gyalást, rrert a város jövedelmét növelni kellelt. Aki nem birja a na­gyobb bérösszeget, az lépjen vissza a bérlettől. Itt törvényellenes eljárás nem történt, aki mégis azt hiszi, az 15 napon belül felebbezhet a föld­Elhalasztják a washingtoni értekezletet. PÁRIS, okt. 26. (A M. T. I. szikra­távirata) Az angol lapok jelentik, hogy Lloyd George és Briajid el­halasztották washingtoni uijukat. Ezt az intézkedést a magyarországi fejleményekkel hozzák összefüggésbe. Nem találják Az Est rombolóit. BUDAPEST, okt. 26. (M.T. I.) Teg­nap délután a főkapitányságon ki­hallgatták azokat a detektiveket és rendőröket, akiket a VII. kerületi kapitányság a mult éjszaka az Athenaeum-nyomda és az Est kiadó­hivatala elé rendelt és szemtanúi voltak a rombolásnak. A rendőri vallomásból a vizsgálatnak semmi­féle támpontot nem sikerült szerezni. Két embert őrizetbe vettek, akik ellen az volt a gyanú, hogy részt­vettek a rombolásban, azonban mi­után semmi pozitív bizonyíték nem merült fel ellenük, mind 'a kettőt szabadon bocsátották. A nyomozást folytató detektivesoport, Sárkány körletparancsnokkal karölive, most ujabb irányba folytalja a nyomozást. BUDAPEST, okt.26. A Magyarországi Grafikai Főnökök Egyesülete kebe­lébe tartozó lapnyomdák tegnap dél­után értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy a miniszterelnök­höz ma délelőtt küldöttségileg fordul­nak és kérni fogják, hogy a közrend és magántulajdon érdekében tegye meg a legszükségesebb intézkedése­ket a nyomdaüzemek védelmére. Hivatkoznak arra, hogy a nyomda­üzemek erőszakos lerombolása a munkásoknak százait teszik kenyér­telenné, akkor, amikor a nyomda­tulajdonosok éppen a napokban vál­laltak magukra, a munkásokkal szem • ben, béremelés cimén ujabb olyan terheket, amelyek évente több mint negyven millióra rúgnak. A nyomda és lapvállalatok ezzel a béremeléssel akarják a munkásaik helyzetét leg­alább némileg megjavítani. Leg­utóbb elhatározták, hogy abban az esetben, ha egyes nyomdákban erő­szakos rombolások történnének, ame­lyek valamely lapnak a megjelenését akadályoznák, a többi nyomdaválla­lat az illető lapot, vagy lapokat azoknak politikai pártállásukra való tekintetnélkül ki fogja szedetni és ki fogja nyomtatni. . Belvárosi Mozi Szerdán és csütörtökön közkívánatra A német filmgyártás legnagyobb alko­tásé; melynél szebbet, jobbot, tökéletesebbet még nem produkáltok 1 Boleyn Anna. Történelmi dráma 6 lelvonásban. Főszereplő: HENN? PORIÉN. Sohasem lehet elfelejteni, örök élmény marad annak, aki látta. Azonkívül: Seff, az uj Steinach. Amerikai burleszk-vigiáték. MT» A mai műsort csak 16 éven felüliek nézhetik meg! Pénteken, szombaton és vasárnap flz éjféli őrjáral. B-nvuros detektívregény 5 felv.-batu Azonkívül: Amerikai burleszk-vígjáték. ELŐADÁSOK: Hétköznap fél 5, fél ,7 és fél 9 órakor. •Vasárnap fél 3, fél 3, 0, fél 8 és 9 órakor. Holnap hirdetik ki az Ítéletet a testvérgyilkos Herédi Mihály ügyében. SZEGED, október 26. (Saját tudósítónktól) Ma délelőtt 9 órakor a törvény­szék Pókay- tanácsa folytatta a test­vérgyiikossággal és rablással vádolt Herédi Mihály és társainak bűn­ügyét. A tettesek mindvégig tagadták a terhükre rótt bűncselekményt. A tanúkihallgatások befejezése után fel­olvasták a vádlottak személyi okmá­nyait. Eszerint Herédi Mihály, aki 25 éves, iszákos, tékozló, bosszúálló, idült alkoholista, a budapesti elme­gyógyintézet véleménye szerint azon­ban teljesen épelméjű. A bizonyitáskiegészités iránti kér­dés során dr. Deutsch Imre védő kérte a tárgyalás elnapolását és Herédi Júlia holtestének exhumálását, a személyazonosság megállapítása végett, mert ezideig ez orvosi véle­mények alapján nem állapíttatott meg, togy a tóból kifogott halott életében, miként Herédi Júlia, tényleg sánta velt-e? A törvényszék ugy határozott, hogy a boncolást végző orvost erre vonat­kozólag kihallgatja A rövid uton beidézett dr. Gyuritza Sándor tör­vényszéki orvos kijelentette, hogy a hullánál nem tapasztalt semmiféle sántaságot Sót ma sem emlékszik, hogy az ellenőrzése alatt álló rendőri felügyelet alatt álló nők között vala­melyik is sánta tett volna. A főtárgyalást délután folytatják, amikor a pörbeszédekre kerül a sor. Az ítéletet, amely e'é feszült érdek­lődéssel tekintenek, valószínűleg hol­nap délelőtt hirdetik ki. Brilliáns és arany ék­Q7prplrpf ezüst és arany pénzeket CIVCI, a legmagasabb napi árban vesz IO© Mülhoffer ékszerész, Kárász-u. 2. Bruckot iámét megtámadták? BÉCS, okt. 26. (A M. T. I. ma­gánielentése.) A Deutsches öster­reichische Tageszeitung-nak jelentik a Lajta melletti Bruckból: Tegnap délután a bandák ujabb támadást intéztek Bruck ellen. Az osztrák katonák négy halottat és öt foglyot vesztettek. Többek között egy száza­dos is fogságba esett. BÉCSÚJHELY, okt. 26. (M. T. I.) Ma délután négy órakor kb. 150 fónyi felkelőből és irreguláris katona­ságból álló magyar csapat hatóit be Pándorf faluba és megtámadta az ottrn időző egy tisztből és tizenegy emberből álló osztrák járőrt, amelyet szétugrasztott. A parancsnok és négy ember eltűnt. NWMMWMMMAANMMMMM ÍRÓGÉPET vesz, elad és javit Keller írógép Vállalat Sxécheojri'tér 8. sz. Szalagok és Carbonpapirok nagy válasz­tékban. Telefon 363. ni? NEM ClL Ö88ZE A NEMZET­GYŰLÉS. Az a hir terjedt el, hogy a nemzetgyűlést legközelebb össze­hívják. Illetékes helyről nyert infor­mációnk szerint, mindaddig, amig nyugvópontra nem jutott a király visszatérésével kapcsolatos ügy, ameddig a kérdésnek külpolitikai vonatkozású részét el nem oszlatják, a nemzetgyűlés összehívására nem kerül a sor. A kereszténypárt fel­fogása szerint nem szükséges a nemzetgyűlés összehívása addig, míg a felszabadult területekben a . választásokat me§ nem ejtették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom